Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1879

4 mint más fajok; de tudjuk azt is, hogy ezen termés-nagysággal a benső tartalom legtöbbnyire fordított viszonyban áll. A burgundi szőlővessző alacsonyabb faja, mely gros gammaifi név alatt ismeretes, mintegy nyolczszor annyi bort hoz, mint a legnemesebb burgundi szőlőfaj a pi­ne a u n o i r. Ez a borászatban igen fontos, mert a dolog lényege nem­csak abban áll, hogy egyenlő területen ugyanannyi hectoliter bort termel­tem-e, mint szomszédom, hanem azt is tekintetbe kell venni, hogy az én borom ép oly jó és értékes-e, mint az övé. Különös feladatot kívánna, mindazon változásokat egyenkint számba venni, melyeket a talaj, a hő, a fény és még ezer más ismert és nem is­mert természeti befolyások a szőlőgerezdek kifejlése és érlődése alatt a nedv vegyészeti összetételében eszközölnek. Itt azonban csak azon vol­tunk, hogy kimutassuk, miszerint a szőlőnedv vegyészeti értelemben épen nem valamely számszerűit meghatározható összeköttetése az anyagoknak, mint pl. valamely só, hanem inkább, mint a legkülönfélébb alkrészek rend­kívül változékony összege tekintendő. Innen egészen haszontalan vállal­kozás leendene, ezen alkrészek talán százalékos tartalomszerinti áttekinté­sét felállítani akarni. De ha az alkrészeket, melyekből mégis a bornak majd elő kell ál­lam, általában megvizsgáljuk, a vizen kivül, mely az anyagokat feloldva vagy finomul felosztva magában foglalja, főleg czukrot, savakat és sókat találunk ott. A szőlőgerezd czukortartalma épen nem mindenkor izlelés szerint becslendő, minthogy ez szabad savak által igen könnyen eltakar­ható. Általában a czukortartalom 13 és 30 százalék között ingadozik. Az igen déli és igen éjszaki tartományokban termelt szőlőgerezdek ritkán tar­talmaznak több, mint 10—12 százalék czukrot, sőt mostohább években oly keveset, hogy még eczetnek sem használhatók. A szőlönedv szerves savai közt fő helyen áll a borkősav, részint szabadon, részint hamanyhoz vagy mészhez kötve. Az érés folyása által ezen sav egy része az u. n. szőlősavvá változik át, melynek létezése nagy jelentőségű a bortermelésre, minthogy sói csekély oldhatóságuknál fogva az erjedés alatt azok által sok mész és hamany-só választatik ki, mi által a bor édességben valamint színben is nyer. Almasav csak éretlen szőlőgerezdekben rósz években látszik előjönni, legalább a teljes éréssel eltűnik. Egyéb szerves anyagok közül, melyek a szőlőnedv talán két százalékát teszik ki, a mész és ha- manyon kivül, csekély mennyiségben manganoxidul és vasoxid (Eisenoxid) kénsavas hamany és konyhasó, keseréleg és kovasav, (magnesia, Kiesel­säure) s legkivált vilsavas mész (phosphorsaures Kaik) fordulnak elő. A későbbi átváltozási lefolyások tekintetéből különös jelentőségű a szőlőnedv növény-fehérnyéje, mely nevezetesen a sejtek falaiban, melyek a nedvet bezárják, foglaltatik, s a nedvnek mintegy J/4 százalékát teszi ki. Ezen sejtfalakban jő elő a mézga vagy növénynyák (Gummi v. Pflan­zenschleim) mellett ama sajátos anyag, melyet pectosennak neveznek, s

Next

/
Thumbnails
Contents