Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
r ''.-I''' 2 ■ Nincs tehát emberi ténykedés, mely erkölcsi jelentőséggel nem bírna; mert minden ténykedés készségre emelhető gyakorlás által, s minden készség bír vonatkozással legfőbb javunkra, s minden jóra irányúit készség erény, s minden erény az erkölcsi élet mozzanata. Már ha minden ténykedésben szerezhető készség s ez erény lehet: akkor áll ez a tudásra nézve is. S minthogy emberi lényegünket a tudás föltétele: az eszesség jellemzi, az eszességnél fogva pedig öntudatosan kell legfőbb javunkat, czélunkat, rendeltetésünket átértenünk, ez átértés pedig föltételezi, hogy éltünk minden mozzanatát, minden ténykedésünket vonatkoztatni tudjuk legfőbb czélunkra: következik, hogy éltünk minden mozzanatának legfőbb czélunkra való vonatkoztatását szintén készségre vihetjük gyakorolva: s az ezen tudásbeli készség így erénynyé hatványul. Ez erény, mint lényege mutatja, képezi sarkpontját összes erkölcsi életünknek; mert nélküle ha nem tudnék tetteinket legfőbb czélunkra irányítni, nem tudnók, hogyan legyünk erkölcsösek s erényesek átalán. Neve pedig ezen erénynek : prudentia, bölcseség. A bölcseség tehát azon sarkerény, melynél fogva mindenben belátjuk, mennyiben vonatkozik az végczélunkra, vagyis mennyiben üdvös az avagy káros. Minden dologgal tehát épugy munkálhatjuk üdvünket, mint ahogy veszélyeztethetjük ugyanazt. Minden dolog lehet eszköze czélunk elérésének, mint lehet annak botrányköve is. A dolog tehát voltaképen közönyös, csak czélunkra vonatkoztatva szolgál az javunkra vagy kárunkra. Világos tehát, miszerint a bennünk készségre vitt fölfogás módja színezi egyszersmind erkölcstan] világnézetünket is; melynél fogva vagy mindent úgy tekintünk mint üdvösét s így szabadjára élünk a dolgokkal, — se világnézet optimismusnak neveztetik; vagy tekinthetünk mindent úgy, mint kárhozatost, következéskép óvakodni fogunk mindentől, — s így származik a pessimismus; végre minden dolgot azon mérték szerint foghatunk föl, amely mértéken belül üdvös, s melyen túl kárhozatos, s e fölfogás a con- cretismus. A bölcseség lényegének átértése valamint jogosúltúl tünteti föl mindhárom világnézetet, úgy vezet szükségkép a concretismusra is. Épen ennek inscenirozását veszik czélba a jelen sorok, minél fogva első megvizsgálan- dóúl kínálkozik a sorrend szerint az Optimismus. Az optimismust kihallgatván, azt mondja tehát, hogy a világon belül minden dolog, melylyel csak létünk folyamán viszonyba lépünk, s minden körülmény, melybe kerülünk, végczélunk-, legfőbb javunkra nézve hasznos eszköz üdvünk munkálásában, tehát jó. Az egész világ Isten jóságának bizonyítványa, s mint ilyen aként van teremtve, hogy jobban már nem is lehetne. — Természetesen ez álláspontjánál fogva az Optimismus szemközt találja magát azon nézettel, mely a világon belül tapasztalható sok roszra, hiányosra, helytelenre... függeszti tekintetét, s igy ki sem kerülheti eme kérdéseket: „Ha a világ lehető legjobban van teremtve, honnan veszi ak-
