Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878

15

22) Schweiz. I. m. p. 395. —

23) V. Ö. S. August. Enarr. in Ps. 53. n. 8. Opp. T. 4. c. 497. 1. „Omnes saneti adiuvantur a Deo, séd intus, ubi nemo videt. Quomodo enim magna est poena irapiorum conscientia, sie magnum gaudium piorum ipsa conscientia.

2<) V. ö. S. August. Tamdiu videtur herba laetior, quam arbor, quamdiu hyems est. Herba enim per hyemem viget, arbor per hyemem quasi arida est: eura sol exierit ferventior tempore aeslatis, arbor quae per hyemem arida videbatur expletur foliis, profért fructus, herba autem areseit: videbis honorem arboris, herba arida est. Sie et modo iusti laborant, antequam veniet aestas. Enarr. in Ps. 48. n. 3. T. 4. c. 436. s. — De Trinit. L. 13. c. 16. n. 20. T. 8. c. 941. De Civ. D. L. 20. e. 2. T. 7. e. 574. - Továbbá:

S. Gregor. M. Mor. L. 23. e. 24. n. 46. s. Opp. T. 1. e. 754: Pio quidem Dei consilio agitur, ut huius peregrination is tempore eleetorum vita turbetur: via quippe vita est praesens, qua ad paradisum tendimus, et ideireo oeeulto iudicio perturbatione conte- rimur, ut ne viam pro vita diligamus.

25) V. ö. Cardamus. De utilitate ex adversis capienda. Basel 1565. Frankfurt a. Majn. 1648. 8. — Schwab. De permissione mali divinis perfeetionibus non refra- gante. Ulm 1786. 8. — Plessing. Vernichter Beweis von der Nothwendigkeit des Ue- bels u. d. Schmerzen bei fühlenden u. vernünftigen Geschöpfen. Dessau 1783. 8. — Weishaupt Apologie des Misvergnügens u. des Uebels. Regensburg. 1787. 2. Tble. 8. A. 2. 1790. — Ohr. Viet. Kindervater. Skeptische dialógén über die Vortheile der Leiden u. Wiederwertigkeiten dieses Lebens. Leipzig. 1788. 8. — Heydenreich. Ueber d. menschliche Elend. Leipzig 1796. 8.

Figyelemre méltó még Schell ing: Antiquissimi de prima malőr, hnmanor. origine philosophematis (Genez. c. 3.) explicandi tentamen criticum et philosophicum. Tii- bing. 1792. 4. — Wilh. Abr. Teller. Die alteste Theodicée. od. Erklär, der 3. ersten Capitel im 1. B. der vormosaischen Geschieht. Jena. 1802. 8. Leibnitz. Theodicée od. Versuch von der Güte Gottes, der Freiheit des Menschen u. dem Urspr. des Bösen Aus dem Franzos, übers, von Gottsched. Hannov. 1744. 8. et 5. 1763. (Ennek rövid ismertetését lásd: Schwegler, Geschichte d. Philos. Stuttgart. 1863. p. 142.) — Werdermann. Neuer Versuch zur Theodicée. Dessau u. Leipzig. 1784—93. 3. Thl. 8. — Wagner. Theodicée. Bamberg. 1810. 8. — Benedieti Theodicea, (10 Programmban), melyet a szerző részint Torgau — részint Annabergben adott ki 1810—20, 4. és 8. —

26) Stock 1. Lehrb. d. Philos, pag. 709.

27) E nézet pártolói: Malebranche és Leibnitz.

28) Sc wetz. i. m. p. 71—79. I. köt.

29) V. ö. Em. Müller i. m. T. I. pag. 314. pr. II.

!0) Stöckl. i. m. §. 149. m. 14. pag. 683.

s‘) E nézetben látszik lenni Des Cartes, ki igy okoskodik: minden rend az Isten szabadakaratától fiigg, úgy hogy Isten más rendet tudott volna létre hozni mint a jelenlegit, s ezt meg is változtathatja. Lásd: Kleutgen: Die Philosophie der Vorzeit I. B. II. Abth. 4. Abt. Seite 520. ff. Münster. 1860. — Szintén e nézetet osztja Occam Vilm.: „Ea est boni et mali morális natura, ut cum a liberrima Dei voluntate saneita sit et de- finita, ab eadem facile possit amoveri et refrigi, adeo, ut mutata ea voluntate, quod sanctum et iustum est, possit evadere iniustum.“ Tract, de vita spiritali Lect. 1, és mások. — Scotus ugyan ezen véleményt osztja: In Lib. IV. Sent. Dist. 26. q. 1. ki mégis az „is- tengyülöletre“ kivételt tesz.

32) S. August: Contra illám verő summám naturae legem (se. quae iubet ordinem naturalem servare) tarn Deus nullo modo facit, quam contra seipsuin non facit." Contr. Faustum Lib. 29. cap. 3. — S. Bemard: „Hoc ne ipsi quidem Deo mutare liberum est. Lib. de praecepto et dispensatione cap. 3. n. 7. & 8. — Ep. 11. n. 5. — S. Thom. Aqu. 1. 2. q. 100. a. 8. ad. 2. —