Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1878
116 ha a gyermek ily gyenge korában olvasni, Írni és számolni tanul. Bőven elég, ha már e korai éveiben nem csak a köznyelv számos szavait, hanem az őt környező tárgyak és elvont minőségek tömérdek különbségeit s neveit sajátjává teszi. A gyermekszellem rendkívüli elsajátító ereje sok mély szemlélődő s nagy nevelő csudálkozását vonta már magára, s a gyönge agyacska e titkos és mintegy önkénytelen munkásságát valóban bámulatos rejtvénynek s a gondviselés legnagyobb jótéteményének kell tekintenünk; hanem éppen azért káros és kegyeletien is volna részünkről azt a kisded fárasztásával, sőt talán megrontásával még fokozni s előre sürgetni. Hol az első anyai oktatás értelmes, gondos és előre látó, fölösleges ott a kicsinyekkel már is megszabott órákban s módokon mintegy tüzetes iskolázást tartani. Sokkal célra vezetőbb s már magában is nagy feladat az, ha az anya serdülő kisdedére lankadatlanul figyelve, annak nyilatkozó hajlamait irányozza, s a képeknek, fogalmaknak szelleméhez oly könnyű tapadását arra használja fel, hogy egyszerű és kitelhetőleg helyes, világos, határozott felfogást nyerjen a tárgyakról. Korunk szerencsétlen mániája azonban gyakran megrontja ezt, midőn abban keresi örömét, hogy az alig öt vagy hat évesből csuda-gyereket fejleszszen, — ki aztán 15—20 éves korában rendszerint ugyancsak köznapi halandóvá szokott alászállni... S azt kérdem én itten, t. szülők! — vájjon ott is, hol eme szülői végzetes hiúság nem pusztít, nem lenne-e vájjon tanácsosabb a gyermeket, minden egyéb előtt, kizárólag csakis anyanyelve szavainak, beszédalakjainak, tiszta ejtésének s hibátlan olvasása- s Írásának birtokába vezetni, a helyett, hogy — habár csak mintegy játszva is — három-négy nyelvben gyakoroljuk őt egyidejűleg, és annak tegyük ki, hogy ne csak nyelvi, hanem észjárási zavart is alapítsunk lelkében, mely őt és vezetőit utóbb szellemének könnyű, világos, szabatos fejlesztésében, mint lerázhatlan nyűg, feszélyezze és gátolja. És ez nem minden még! Az anyanyelv, t. szülők, más is meg több is még, mint csupán a gondolat hangja, vagy a társalgás eszköze. Azon édes varázsé hangok öszvesége az egyszersmind, melyek az anyai keblen legelőször csendülnek a gyermek fülébe, s ettől fogva vele növekedve, szive-lelke minden mozdulatával egybeolvadnak s minden más nyelvhangokét felülmúló édességgel töltik el kebelét. Azon kapocs az anyanyelv, mely egyedül alkalmas az egy nemzet gyermekeit a rokonérzet eltép- hetlen kötelékével egy családdá fűzni. A nemzet saját leikéből szülvén, saját szívverésével és eszejárásával nevelvén föl nyelvét, egészen hozzá simul az fiainak kedélyéletéhez, gondolatjárásához, nemzeti jelleméhez; s valamint időjártával a nyelv magába szedte fel, úgy lelkűnkbe oltja visssza mindazt, mit valaha népünk szive érzett, agya gondolt, s mi előtte kedves, vagy kedvetlen, áldott, vagy átkos volt . . . Azért a két-három anyanyelvű gyermek szeretheti és szeretni is fogja majd egykor hazáját; egy legbensőbb hazafiúi érzéssel azonban szegényebb, pusztább lesz kebele ... A több nyelv tanulása fölöttébb
