Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876

50

hez : wasserstoíf, a könnyű ; aZ-aghoz az al: sub ; e^-élyhez (Szilasi) : religio, az ég; toí-onczhoz a tol-ks; csaí-ogányhoz a csaZit; csóW-höz (előbb: csődület) a csó'dülés; saín-észhez a szín: praetextus, facies, figura (Sánd.); töm-b (Szem.) v. <öm-ényhez (Kov. Mih.) : gruppe a tömöttség v. sokaság; toborz-hoz (ige) a toborzék: chorea, saltus (Vers.); íw-arhoz : sexus (Jós.) az ívás v. ivadék (?).

Az ujképzési műveletek egyike továbbá : az idegen szó tartalmának, sőt néha mintegy alakjának is lefordítása. így lett: elementum után ele- mérvy (Bfv.), utóbb röv. dem (Fogar.); mater, materia (anyagi dolog, Co- men.) u. anyag-, subiectum u. alany, planum: tér u. terv, Bootes u. ökr- ény (Perecsényi). S mindezeket végül az idegen szónak tisztán, vagy némi alakítás mellett képzési alapúi fogadása rekeszti be. Ezen úton készült : mimeomai : utánoz, utáncsinál (Soltész: Szt.) nyomán: mímel (Kaz.) ; reim u. rím (u. ő.) ; modus u. mod-or; borúm u. bor-avy, nympha u. nim-ldny (Vandza); — mire különben legrégibb irodalmi magyarságunkban is számtalan a példa (v. ö. gyilok rég. dilk Komj.; gyalk v. gyolk Fér. Legend, dolch után; példa bild u.; gyékény decken u.; istáp stab u.; fon dór íron- deur u.). Sőt a szóalkotás ezen neme a naiv etymologiában, akármely el nem szigetelt népnyelvben is, úgyszólván köznapi jelenség, a hol különösen figyelemre méltó s tanulságos az, hogy mily hajlandó , s mennyivel hajlandóbb a nyelv mindenkor az idegen, mint a rokon nyelvek anyagát assimilálni. Újításunk egész százados folyamán — noha sajnálni való nem igen van benne — egyetlen példáját sem tudjuk az oly alkotásnak, melyhez valamely rokon nyelv adománya járult volna, ') noha erre Sajnovics „Demonstratiója“ s még inkább Gyarmatin „Affinitása,“ Molnár „Könyvháza“ stb. épen idején kinálkozának. A nyelv t. i. csak közvetlen, tartós érintkezés, s a lassú megszokás révén fogad magába szokatlant. Innét van, hogy legkönnyebben vált fel valamit anyagából a közelében, vagy épen körében forgó idegen szók hasonításával; nehezebben a magában még föllelhető, bár jó és érthető elavultakkal; s ismét nehezebben az újakkal, még ha nyelvszabályosan készültek is ezek, — és talán soha az egymástól messzeszakadt rokonokkal. Valamint, viszont, épen oly nehezen és ritkán bír az egyszer testébe fölvett idegentől, mint akár saját ősi tulajdonától megválni.

A tartalmi értékük és hatási kategóriáik szerint még kevesbbé ismerhetett képzők felhasználásában szükségkép hasonló tétovákkal járnak el újítóink. A nyelvanyag ezen fontos része, melyben a törzsfogalom kiágazásainak tényezőit s árnyalatainak exponenseit találja, jobbadán csak mint élettelen hangöszletek s puszta desinentiák állhatták előttök, melyekben azért csakis a „jó hangzás,“ s legfölebb a hangbeli analógiák által

!) Szemere a gyalc/a : pedáns alkotásához csak a magyar g y a 1 o g-ot veszi alapúi, alig tudva még a finn j a 1 k a : pes, mordv. j a 1 g a : gyalogról (Budenz).