Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
47 regg (Eév.) — a következőkké: elv. princípium (Hollosovszki), estély, csermely (Kisded szt.), álarcé, lehel (Kaz.), fuvolya, mozdony, öltöny, reg (Kaz.). Melyekhez végül : a fölvett népszók megtisztítása (mogorvái : mogorva), vagy helyreállítása (páhd: páhofy, mint bagó: bagoly) és némely gyöngébb közbenső hajlitással készült összetételek is csatlakoznak, milyenek: keserédes (Kaz.): dulcamara, könnyelmű (u. ő.), visszhang (Baróti; visszazengés, Co- men.) stb. Az újítás legsikamlósabb s mégis legönállóbb tere a szóképzés, hol valamint legtöbbször egészen újból épít, szükségképen legtöbbet is rombol vala. S a nyelv, míg életben forog, romlásnak és rontásnak van egyszersmind alávetve. A romlás, hogy ugymondjuk, élettani al- teratióinak természetes folyománya. Mint akármely életszervezet, a nyelvé is, mihelyt délpontján túljutott, fordul és lassú bár, de szakadatlan hanyatlással halad odafelé, a honnét kiindult. Változásaiban, melyek növése idején synthetikus menetüek voltak, az analysis oldozó munkája lép elé. Képző elemei, melyek a nyelv termékenyítésére szolgáltak, lassankint föl- ismerhetlen, újabb nemzésekre képtelen töredékekké morzsolódva, nem ritkán a tőre is, melylyel korábban teljes és átlátszó egységbe olvadva éltek fenn, pusztitólag s homályositólag hatnak, úgy hogy az maga is csonkulva s elrongyollva , csak külső foltok, átöröklés s a beszéd szövege által támogatva tarthatja még fenn keletét a többiek társaságában. Sőt, mint a szók tartalmi változásainak fentebb mutatott példái tanúsítják, a gyökerek, vagy tők életerejükre nézve is annyira kimerülnek, hogy észtani kategóriákat képesek cserélni s a nyelv szép épületét alapjaiban aláásni. Mivel azonban a szó anyaga, még a hol jelentékeny sérüléseket szenvedett is, míg eszme élteti, szilárdan képes ellentállani a végpusztulásnak és messze túlélni alakját: a szók szerves azaz természetes oszladozásának a történet és hangfejlődési törvények által fentartott tünetei a tudomány számára jobbadán még mindig megmaradnak, mint valami antik épületen látjuk, melynek romjaiból annak eredeti mérvei s elmállott alkotó-részei elméletben s gyakorlatban nem ritkán kiegészithetők maradnak. Ellenben a kívülről ható rontás, mely törvényt nem ismerő úta- kon, önkényileg csonkít és forgat fel : a szó szervezetének elevenébe vág, életképességét öli el, s mély és gyakran fölismerhetlen sérveket okozván, gyakorolja a nyelv testére oszlató hatását. S a szóalkotás terén újítóink egészen ilyszerű műveletet engedtek magoknak, és talán szélesebben és mélyebbre vágva, mint ez talán valaha bárhol történhetett. Mert ha különben itt más nyelveknek, vagy a magunkénak régibb példáitól elszigetelve nem állanak is ; egyben mégis úgy állanak. Nyelvünk szótári készletét t. i. a szokatlanul gyors és sokoldalú nemzeti fejlődéssel szemben, a valónál szegényebbnek s jelentékeny részben így is a korcs és idegen elemek oly tarthatlan aggregátumának nézvén, melylyel sürgősen kell és lehet is elbánni : mind, a ki írt, — azon alapon, mert „a mi a miénk,
