Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
40 századbeli szókönyveinkben egész seregét lelhették az életben s az irodalomban már felejtett szóknak. És Baróti, Dugonics, Kazinczy, Virág, Ver- seghi, Sándor István, Horváth Endre stb. föl is használják azokat; a még messzebb kutató Bévai lexikális újítása pedig majdnem kizárólag csak a régiek fölélesztésére szorítkozik. A dolog azonban még sem oly könnyedén egyszerű, a milyennek újítóink vették. Épen, mint ma sok törvénytelen szó forog ajkunkon, melyek idővel jobbaknak, vagy csak újabbaknak engedve helyet, elavulnak : úgy avultak el, tudjuk, Pestitől Barótiig, a jókkal elegyest számos korcs szavaink, melyek értelem és tapintat nélkül uj életre hozva, csak az uj idők rósz képzéseinek számát öregbiték. El nem tagadhatni mégis, hogy jelentékeny az, a mit újítóink ezen úton nyereséggel forgalomba hoztak. így, a hol bizonyos fogalom-árnyalat megjelölésére fordítják a fölélesztett szókat, mint: hős előbb: ifjú (Münch, cod.), majd: spon- sus (hüs), utoljára : heros; — kéj e. libentia (MA.), u. gyönyör (Kaz.); — hölgy e. nupta, sponsa (MA.), u. átalán tisztesebb rendű nő; — nő e. nupta, uxor (MA.), u. átalán nő, némber; — robog e. csak a hang (robog a föld. Zrin.) u. a mozgásnak is árnyalatával. Továbbá, hol a szabatosság s takarosság végett keresik fel a régit a forgalomban lévő pongyola szó helyett, milyenek: csend, hálás (Kunicsnál), csel (Jekón. névtel.), rom (Wagn.), ártalom, aszály, étien (MA.) ezek h. csendesség, háladatos- ság, lesbenállás, omladék, ártalmasság, szárazság, éhgyomrú v. -ral. Legtöbbet és leghálásabban pedig, a meghonosulni nem tudott idegenek kitakarítása körül használnak fel. így lett : portio h. adag (Pesti); portéka, família, czirkulus, sarampó v. kanczellus, genius, nóta, interes stb. h. áru, család (had és cseléd más), kör, korlát (MA.), nemtö (Calep. v. ö. numt: elme, gondolat, numten : eszes, okos, a kondai vogulb. Hunf.), dal, kamat (Gyön.) Érdekes, bár nem ritka jelenség a nyelvben: egyes szók fogalmi értékének időfolytával elhomályosodása, kihalása, s helyén más rokon, vagy nem rokon fogalomnak támadása (agyonüt, ayyonijedt). Ez esetben tehát a szó teste, noha elveszti korábbi életképességét, maga nem hal ki, hanem mintegy más lélek szökvén beléje, folytatja változott szellemi életét. E tünemény a nyelvnek inkább külső, mesterséges, mint belső (naiv) fejlődésében észlelhető. A népnyelvnek t. i. szűkebb körű s a közszükségben mélyebbre gyökerező fogalmai jobbadán több, — sőt mint fentebb láttuk — gyakran sok testben élnek fenn, s a népszók változásai majdnem kizárólag csak a nyelv anyagi oldalát érintik. A műveltnek, viszont, gazdagabb és finom sugarakban szétágazó fogalmai sokszor mind csoportostul csak azon- egy testben tartják fenn magokat, s belőlök egynek vagy többnek szine- hagyása, lassú kialvása, vagy más testbe vándorlása a nyelv életében épen oly természetes, mint sűrű jelenség, mely a fogalom kiágazásainak s e kiágazások izről-izre odább perczenésének hol belsőbb természetes, hol csak külső esetleges társulásában leli megfejtését. így, belső társulás utján az
