Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876

fordulójánál, a hírneves tudósnak s több magyar bölcsészeti munka szerzőjének svádája e hazafias czikkében, azon helyről, a honnét jő, és azon időkből, hol már Berzsenyi, Kölcsey, Döbrentei, Horváth Endre nyelvök díszlik, s a ,Zalán1 tündöklő nyelve épen megszülemlőben vak — egyrészről ; de másfelől azon időkből egyszersmind, midőn félszázadon át semmit sem feledett és semmit sem tanult magyar Íróink tollából ilyen is folyhatott : „Tsak maradgyunk a római nyelv mellett; — szép nyelv ez!“') s, midőn azzal dicsekedtünk, hogy „minden, literaturával biró élő nyelveket haladja a miénk; mivel ebben a beszéd és könyv nyelve egyformák s egyenlők;“ * 2) és végre, midőn a nyelvművelés körüli törekvések ily nyilatkozatokból nyernek vala táplálékot : „Minden ember a maga lábán jár; — szépen vagy rútúl, de mégis legjobban.“ 3)

Végre, a Kazinczy irányától visszavonult Döbrentei s az újítási harczok vége felé megjelent S z o n t á g h Gusztáv még, kik jelentékenyebb s nemesebb ellenzéki s egyszersmind közvetítő szereppel léptek föl. Elvetve mindketten az idegen minták utánzását, mint újításunk első mozgalmainál a korán elhunyt Kármán, — a nyelvnek önmagából és eredeti művekben fejlesztését sürgeték s ajánlák. 4) Utóbbinak nyomban s ugyanott felelvén Kazinczy, többi közt : „nem lehet, úgymond, érteni, hogy a ki bennünket ilyekre buzdít, miért nem ad példát inkább, mint intést; sem azt nem, hogy ha látja, hogy erre még meg nem értünk, miért veszteget oly szót, mely vagy siker nélkül marad, vagy idétlen szüleményekkel áraszthatja el literaturánkat.“ És Szontágh az új irodalmi nemzedékhez csatlakozók. Döbrentei viszont gyakorlatilag is törekedett megvalósítani irányelméletét. S mily sükerrel, — tanúsítja feszes, érthetlenségig mesterkélt és minden ép magyar érzéket föllázitó prózája.5)

Az időtől fogva, hogy az irodalmi vezérkedés tényleg, sőt nyíltan kimondva is (1826) Kisfaludy Károlyra szállott át, a körülte sorakozó Au- róra-kör, a színpad, s mondhatni, az élet, és kivált az összes uj ivadék, mind az újítók mellett fogván : az ingerültség lassankint csilapodni, s az orthologusok csendes visszavonulással, vagy, megjőve, nyílt vallomásokkal kezdek a csatatért elhagyni. Az utóbbiak sorát Sípos nyitja meg. „Az ó és uj magyar 6) — írja — magam Ítélete szerént is elején-érett, nem tökélletes ízű gyümölcs. A fő pont abban nem az újított szókra való te') Tadom. Gyűjt. 1827. IX. 64.

2) Muzár. III. 60.

3) Kist. Sánd. Klet és Lit. IV. 14.

*) Élet és Lit. II. 354—368. és Muzár. IV. 145.

■') L. pl. A magy. tud. társ. Évk. I. 1—54.

6) T. i. az újítók, s különösen Pethe, Folnesies és Helmeezy ellen irt munkája, hol többi közt kikel, hogy ezek: szorgalmatosság helyett szorgalom (noha már Wagnernél — 1750 — eléjö), diadalom h. diadal, jó-jel h. jóslat, gyönyörűséges h. gyönyör (ekkor még inn.), míves h. mivész, elöljáró beszéd h. élőbeszéd, előfizetés stb. uj szókat faragnak.