Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
16 „Románjai“ stb.) tért adtak időnkint az uj keletű szók ismertetésének, a „grammatikai jegyzeteknek, penna-csatáknak“; a készületlenség tévelygéseit azonban legfólebb kihívni voltak alkalmasak: irányozni, vagy meggátolni nem. A nyelvben előbb uralkodott botrányos ziláltság, öregbítve most a halomra gyűlő rósz szók által, még folyvást fenáll vala, s mind égetőbbé teve és szélesebb körben érleié meg az óhajtást: egy, a magyar nyelvkincset lehető teljesen magában foglaló szótár létesítése s a nyelv törvényeinek egységes rendezése iránt. Legelőször ad ennek kifejezést a „Magy. Muzeum“ (1788) élőbeszéde, sürgető szükségét mondván ki egy olyan „Nyelvkönyvnek, melyben minden magyar szók és szóllás módjai feltaláltatnának.“ A súlyos politikai viszonyok daczára, a nyelv körül nemhogy lankadt volna, sőt inkább nőttön nőtt íróink érdeklődése. Nyelvtanaink egymást érve (1772—1800 harminczon felül) jelentek meg; de melyek csak nevelték a zavart és romlást. Legtekintélyesebb és kihatóbb lön e nyelvkönyveink között a debre- czeni társaság „Magyar grammatikája (1775),“ mely „Származtatási“ tanában és „ Toldalék “-ában legelőször mutatott utat a gyökerek és a tők elvonása által a fölösleges képzői lomok kitakarítására; a terjedező uj szók birálatos taglalgatásában a valódi szóelemzésre; kölcsönzött szavaink legnagyobb részének kimutatása által pedig a nyelv saját és idegen anyagának fölismerésére, — lökést adván mindezekben a magyar p u r i z m u s ösztönének, a törvényesebb ösvényen járó szóalkotásnak, kivált pedig a nyelvújítás azon irányának, mely utóbb számos gyökszavaink önállósításában előfejlett. E nyelvtan veti fel elsőben: a csőd, gyár, lob, tér, perez, szerel, tan, alkony, könyör, termék stb. féle elvonásokat, mint még akkor „magokbann nem érthető“ szókat; de melyek újítóink kezén csakhamar olyanokká váltak. A szórövidítés példája meg volt adva; és hatása már is mutatkozék Márton „Uj lexikonában (1799—1800),“ s méginkább Verseghi „Tiszta magyarságában (1805. 116. 1.)“ és Sándor István szótári „Toldalék-ában (1808),“ — utóbbi már ,régi‘ utánjegyzéssel, mint önállókat, jelölvén meg az elvont gyökszókat; milyenek pl. csél(-csap): nugae, éd: dulcor, gyám, ind: motívum, láz: tumultus, lob: fiámmá, mez, pip: ornatus, pir, rajz, rop: fragor, sarj, ür, zord, zűr(-zavar): chaos stb. A tudomány fáklyájával közben feltündöklött Révai „irodalmi régiségeiben (1803)“ maga is nem csak elavult gyököket, hanem, elemzéseiben szükségkép , gyökér-elvonásokat is ') adván, nem akarva is csak bátoritá újítóink szórövidítési gazdálkodását; miben annál kevesbbé találhattak eligazodást, mert a gyökszók körül magok legtekinté!) Milyenek: fesz; kegy, kegyed: gratia tua; elő: princípium, initium, melyből Dugonics az elev-et, s Hollosovszki utóbb az efo-et alkotta; lep: tegumen; magán: soli" tudj} (ütóbb Verseghinél: magány)-, ön: ipse, ille; feled; üld; áradat; szellet: spiritus • (utóbb Kazinczy által: szellem)-, táp; menny(-ország) stb.
