Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876

9

torságot szintén korának példáiból merítve, de saját ösvényen indulva, szépirodalmi neologismusunk bevezetője lett, s az első egyszersmind, kit már egyenesen mint nyelvrontót vádolnak. Gyöngyösi elejénte arra, a miből kiindult, a latin verselési ,licentiákra‘ mutatva, védelmezi magát, s midőn: győzedelem, fuvallás, esés, mivolta, szomorkodott stb. helyett győzelem, fuvalom, esemény, misége (Gelejitől,) szomorgott alakokkal él, azért teszi, úgymond, „mert a verseknek szoros rendi nem vehet úgy bé minden szót, mint a folyó írásnak tágassabb mezeje.“ ') A verselői szükségből tett alakítások azonban lassankint arra vezetik őt, hogy több erő, választékosság és uj dísz kedvéért ott is merjen, a hol ezt különben a szükség nem kívánja. így jöttek azután nem csak számos szóröviditései (ár: unda, mén, zavar fn. sötét fn. állhatlanság, remény, borong, felmúlja stb.), hanem sok uj képzései is (fürtözet, tollazat, ragyogvány, iramlás, virul, hidegül, keményül, kétleni, leképzeni: abbilden stb.), hogy ne is említsük a régiségből általa fölélesztett: csin, kény, dal, tar, hon, kamat, taraczk, ádáz, kies, zordon, zománez és többeket, melyek némely részt, csak nem régiben is, az újabb idők uj alkotásaiként voltak emlegetve. . .

Az épen százada határán (1700) elhallgatott költőt azonban, noha nyelvét a következett uj századon át magasztalák, elérni s folytatni többé nem bírták Íróink. A törökség kitakarodtával, hosszas küzdelmei után, mintegy a kimerültség s nemzeti önfeledés aléltsága fogta meg népünket. Csak a politikai újon-szervezkedés munkájára figyelve, keveset törődött nyelvével. Ekközben visszaállított közép- és felsőbb iskoláink egészen a latin- ságba temetkezének, s ifjúságunk e nyelvben nővén fel, másik anyanyel- veűl fogadta s lassankint oly széles keletre juttatá azt, hogy nem csak közigazgatásunk- és törvényhozásunknak, hanem a müveit társalgásnak is a latin lett nyelvévé. A ,deákúl‘ beszélő hölgyek a két magyar hazában nem tartoztak a ritkaságok közé. Míg Károly uralkodása idején még szlovén megyéink is magyarul tanácskoznak vala, az 1741-ki országgyűlésnek már csak ünnepélyeinél hangzott a magyar szó. Terjedt lassankint a magán, sőt nyilvános nőnevelésnél is a franczia nyelv, s a franczia elől, saját hazájából menekült német színészet nálunk ütötte fel sátorát. Csak e viszonyokból lehet megérteni, hogy egy kolosvári polgár Erdély városaiban latin és magyar színi előadásokra kérhetett és nyert is engedélyt; s hogy Amadé László (1703—64) népszerű dalaiban nem szokatlanul élhetett ily rimelésekkel: „Ámbár vágynak sok irígyim, érted ezer ellenségim; de azokat eontemnálom, s a hol lehet confundálom“ stb. * 2) Szatmári kibékülésünktől a nemzeti uj ébredezésig (1711—1772) gyorsan és nagyot

1) Élőbeszéd. „Kemény“-éhez. Dugonics kiad.

2) Ezen maccaroni-féle szóalakitás minden nyomon eléfordult ezenkori Írott és nern- irott magyarságunkban, s némelykor azon jelenséggel, hogy magyar tők nyertek latin desinentiát, mint a birsag-ium, jobbagy-ones stb. különben régi szók, mutatják.

2