Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1859

19 10. Ha a veröfény és napvilág között nagy különbség van úgyannyira, bogy az elsőnél a vegyileg elké­szített üvegtáblát tízszer rüvidebb ideig kell kitenni mint a másodiknál, ezen különbség még nagyobb a mesterséges lámpa- vagy gyertyavilágításnál, mert ez majd egészen van telítve tevéketlen veres és sárga fényszálakkal, és mint­hogy kiséri etekből kitűnt, hogy a verőfény világításának ereje a viaszgyertyáéhoz egy láb távolságban úgy áll mint 1 : 5000-hez, itt bár elvonva a tevéketlen fénysugarakat az üveglemez kitevési idejének ezen arányban kell növe­kedni ; de még kevesebbé hatályos a holdvilágitás, habár ez közvetlenül a naptól kapja világítását; mert sebes moz­gása miatt a kép élét veszti és ha a sötét kamra hoszabb ideig van kitéve a hold sugarainak, a kép a hold útjának kerülék alakú idomát, azaz görbevönalú alakot vesz föl. 11. A leírt módok által a Daguerreféle fémképeket oly tökéletesen másolhatni, hogy a másolatok erőre és árnyéklatokra nézve az eredetieknek mit sem engednek. De a másolásnál föfeltétel, hogy az eredeti kép átellené- ben fekete test pl. fekete posztó legyen, melynek tükrözése hozza elő a kívánt árnyéklatot. VII. Niepgotypía. A fényképészet ezen neméről ismertetés okáért csak útalánosságban nehány szót eme­lek. A fénykép ezen neme így állíttatik elő : tiszta üvegtábla átlátszó, lehetőleg egyenletes sűrűségű fehérnye — vagy állati enyv — vagy más anyagokból készített s iblanyhaméleggel vegyített folyadékkal leöntetik, mint a collodium- mal, főgond arra legyen irányozva, hogy a légbuborékok eltávolíttassanak, legcélszerűbbnek látszik az üveget víz­szintesen tartván közepén leönteni s hajlás által jobbra balra a folyadékot rajta szétfolyatni; ez megtörténvén ezen réteg jól megszáríttatik az üvegen s azután jő a már ismert ezüst fürdőbe, itt is arra kell vigyázni, hogy az egész réteg egyszerre öntessék le a fürdővel; az ezüstfürdőből kivett kép a sötét kamrába jő, onnét kivétetvén következik a kép elötüntetése, állandósitása, másolása ép úgy, mint bármely tagadó képnél. VIII. Tagadó és állító képek papírra. — Talbot, a már többször említett hírneves angol fényképész, volt az első, kinek sikerült fáradhatlan szorgalma által tagadó képeket papíron létrehozni s öt több jeles művész is kö­vette ; most ugyan a fényképészet ezen módja egészen háttérbe szorittatott, de az egészhez tartozik olvasóimat evvel is megismertetni. És pedig először a tagadó, azután az állító képek előállításáról értekezendem. 1. Lehetőleg egyenletes géppapír vetetik, mely egy lat hamiblag-, 20 lat párolt víz-, és 8 csepp tömé- nyített hamkéklenyböl álló folyadékba egy percig áztattatik, onnan kivetetvén itatópapírban gyöngéd simítás által a reátapadó folyadékból megtisztíttatik, azután 1 'A'lat legsavas ezüstéleg-, 20 lat párolt víz-, '/2 lat ecetsav- és 12 szemer kettedszénsavas hamélegből álló folyadékban 5—10 m. percig fürösztetik. 2. Az ezüstfürdöbe áztatott, de meg nem szárított papír, mint feljebb az üvegtábla, rámába jő és 20— oO^-ig a fény hatásának kitétetik. Le commencement du régne de Napoleon III. avait inaugm-é d’ important« travaux. La me de Elvolt, le bois de Boulogne, les boulevards de Sébastopol, de Malesherbes, de Marignan, de Turbigo et tons ceux qui suivirent, des rues, et des ponts de tous noms, 1’ extension des limites de V ancien Paris, par suite sa division en vingt arrondissements, la reconstruction de tous les théátres disseminés actuellement dans la capitale, et agglomérés alors au boulevard du Temple, 1’ edification de 1’ Opera au boulevard des Capucines, la crea­tion de la place Napoleon III. sur 1’ assise qu’ occupait autrefois triangulairement le pítté de maisons donnant d’ un coté rue de la Paix, d’ un autre rue Neuve-Saint-Augustin, et faisant face au boulevard des Capucines, toiis.^ ces changements, et tant d’ autres encore n’ exi- staient point au moment oű Le Gray, aidé d’ une commandite puissante, vint asseoir son établissement de photographie boulevard des Capucines, 35, au second étage, en face de cette rue Basse-du-Bempart qui a disparu depnis. Li,, au milieu de salons splendides, meublés dans le gout de la renaissance, entouré d’ un personnel nombreux, organise et initié par lui, Le Gray multiplia ses productions, qui toutes frappées au coin du veritable artiste, et ses ateliers devinrent les galeries les plus célébres de 1’ Europe par la varieté des personnages qui s’ y succédérent. La concurrance essaya, mais en vain, de lutter contre cette Suprematie; eile1 tie: fit que 1’ accroitre par la comparaison, en tapissant tous les coins de rue d’ images barbouillées, ail le grotesque le disputáit parfois au ridicule. Autant de placards de cette espéce, autant de suecés pour Le Gray, dönt le faire était unique. A cőté de ces portraits, oü la lumiére était si savamment étudiée, se groupaient des marines que personne en France n’ a pu refaire aprés lui, des monuments de toute beauté et des paysages qui révélaient la nature si sympatique do leur auteur. L’ Empereur Napoleon III. lui confia divers travaux délicats et importants, entre autres la reproduction de toutes les evolu­tions militaires exécutóes en sa presence dans les camps, et h V heure oil nous écriyons, le sen] vrai portrait que nous ayons de ce sou- verain est de Le Gray. II fut un des fondateurs en mérne temps que 1’ un des membres les plus éminents de la Société Fran^aise de photographie, qui a pris des proportions tellement considerables qu’ eile distribue aujourd’hui de nombreux prix pour encourager les perfectionnements apportős h V art. Son derniere triomphe date de V exposition universelle de 1855, óit il remporta de nouveau íme premiere médaille.“ 3*

Next

/
Thumbnails
Contents