Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1858
8 Föltéve, hogy világegyetemünk, vagy naprendszerünk, s ebben földünk akként keletkezett, miként azt az clőbbenickben Laplace elméleti világrendszertana nyomain előadtuk: naponkénti tapasztalatunk azt bizonyítja, hogy a napnak, mint naprendszerünk királyának, saját roppant melegséggel kell bírnia, hogy ezt az őt körülözönlő számtalan kisebb-nagyobb égi testtel azok szükségletei s távolságukhoz mért fokokban közölje, és reájok oly jótékonyan áraszsza. De továbbá a csillagászat tanítja: miként az alárendelt égi—testek, bolygók, holdak sat. szinte bírnak saját melegséggel. Tekintsük már most földünket, mint hozzánk legközelebb álló, s velünk közvetlen érintkező égi-testet. Hogy földünknek saját, és pedig jelentékeny fokú melege van, meggyőződünk következőkből: Egészen elvonva célunktól a föld azon csekélyebb melegségét, melyet a naptól nyer, s mely — miként földtani vizsgálatok bizonyítják — a mérsékelt égöv alatt, a fölülettől számított mintegy 80 lábnyi mélységben már észre sem vehető — bányászati munkálatok, artesi kutak fúrása, s a földalatti üregek vizsgálata alkalmával úgy tapasztaltatott: hogy e ponton tul a föld melegsége minden 95 —100 lábnyi mélységre 1° Réaum-. növekszik. Még a hideg égalj alatt különösen, hol örök tél van, és a fagy több száz lábnyi mélységre hat, tett kísérletek is ugyanezt bizonyítják. Jakutzkon (Siberia) s környékén a Wiljuskji és Janskői hegyek közelében, hol a felső réteg mintegy 400 lábnyi mélységig örökös fagy alatt van, ezentúl a hideg elveszti erejét, s a növekedő melegség lép előtérbe. Ezek szerint tehát kétségbe vonhatlan, hogy, ha a föld hőfoka mélysége szerint növekszik, — habár alantabb talán kisebb mértékben, — roppant saját melegséggel kell birnia! E természeti tünemény mellett küzdenek a föld számtalan tűzhányó hegyei, melyek egy időben a föld minden részén elterjedtek, s közülök néhány jelenben is működik ; úgy szinte a tömérdek hőforrások sat. Azt kérdem már most: honnét nyerték az égi testek e rendkívüli melegséget? Az, hogy e jelenség esetleges, vagy a testek fejlődése után s ezek vegytani egyesülete által egy időben keletkezett volna, józan észszel föl nem tehető. Kezdettől fogva volt tehát az, és pedig kellő fokban, az isteni gondviselés mindenható ereje, mely a teremtett mindenség első anyagából a világegyetem kifejlődésére oly csodálandó törvényeket szabott, gondoskodott arról, hogy ez anyag a szükséges hőfokozat által oldállapotban tartassák mindaddig, mig a világrendszer e törvények szerinti képződésének nagy pillanata elérkezendik! 111. Az említettem folytonos kihűlés beálltával tehát a világűrbe mindig több s több hőmennyiség oszolván ki, ez utóbbi nem vala képes többé az elemrészecseket oly ritkult állapotban tartani, minek ismét e részecsek egymáshozi viszonyos közeledése, érintkezésük, s ez által okozott vegytani cgyiiletek lőnek természetes következményei. E vegyiniiködések — miként azt vegytani kísérletek jelenben is oly fényesen bizonyítják — újabb hőfokozatokat fejlesztének ki, melyek — mig az anyagok egy részét eredeti légállapotukban meg- tarták-, másokat (főként a legnagyobb fajsűlyuakat, minők p. az ércek, fémek, sat. nagyobb része;) magas hőfokú cseppfolyállapolba helyezének. Ez izzón cseppfolyó anyagok már most nagyobb súlyuknál fogva egy központ felé húzódván, olt összegyűltek, s képezék a föld magvát (Kern), ez által a további képződések alapját vetvén meg.
