Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1856
0 dókat mutat az a kisérlőnek; újabbnál újabb eszközöket szolgáltat, melyeknél fogva mindig uj pontokról teheti kísérleteit, s bűvös fényt terjeszt a tárgyakra, melyek fölött szemlélődik. Avagy Archimedes képzelme nem volt-e oly hatalmas és magasan szárnyaló, mint egy Homer, Virgil vagy Horácé? midőn annak magas röpte által elragadtatva, s a természet titkai leplét úgy szólván széttépve, lángesze minden következményében és egész fényében látta a vizmértan ama termékeny alapigazságát; midőn uj csodaműveket hozandó létre, mintegy a test börtönéből kiemelkedve, oly gépek szerkezetéről elmélkedék, melyek által egy ember is rettentő lehetne egész nagy táborra nézve, s nem hallá a vad harcfi szidalmát, ki öt meggyilkolá. *) De szükség, hogy a képzelem szilárd értelem által vezéreltessék s fékeztessék. A bölcselő természetbúvár buzgalommal folytatja kutatásait; mindazonáltal higgadtságát el nem veszti, s éber szemmel tartja a következményeket, melyeket azokból lehoznia kell. Az ö figyelmét a természeti eltéréseknek (anomalia) még látszata is magára vonja. Kétkedvén s tépelödvén, nyugtalansága közt uj kedvet s bátorságot merít a közel gyönyör reményéből, melyet valamely uj elv feltalálásában élvezni fog. Egyetlen tévedés kimutatása biztos lépés olykor új fölfedezésre. Ilyen a természet kémleletének sikeres módja. De legtöbb természetbúvár minden korban vonakodott a kémlelésnek ily látszólag félénk, lassú, fáradalmas tervét követni. Az emberi léhaságnak s hiszékenységnek sokkal kényelmesebb vala föltevényeket álmodni, melyek elövéleményeik összegét, legalább képzelődésökben, összelán- colhaták. Ily léha elfogultság ringatá az elszunyadt tudvágyat több századok alatt, a valódi tudomány nagy kárára, a természeti ösmereteknek csak némely kétes sugarait engedvén csillogni az emberi elme láthatárán. A tudományok bölcsője a föld ama tájéka volt, hol a nap, mikép nekünk látszik, az óceán hullámaiból kikel; de azok termékenyítő sugarait csakhamar elnyelé a keleti zsarnokság és babonaság sötét köde. Az ismeretek tömege, melyeket a bilincseket nem ismerő, s a sötétségben fáklyaként világitó lángelme teremtett, egy szerencsésb kor találmányaival együtt, a korán bekövetkezett tudatlanság néma homályába temetkezett. Végre tisztább nap hajnala derült a tudomány egére, s Göröghon, bár csekély pont a föld fölületén, megkezdő dicsősége fényes pályáját, s megtermé azon jótétemények zsengéit, melyeket később Nyugat-Europára árasztott. Göröghon bölcsei messze-földeken s a leghíresebb városokban utazván, fölszedék az ismeretek elszórt kalászait, összegyűjtők a tudománynak márinár kialudt szikráit, lángelméjük fuvalmával föleleveníték azokat, s hirtelen kiemelkedvén a csecsemő kor szunyadozásából, a teremtő képzelem ifjú erejével a találékony és termékeny elme minden forrásait kimerítők. Thales, a joniai felekezet alapitója, gazdag örökségét s élete több évét messze-utazásokra áldozván, az egyiptomi papság titokszerü ismereteit átültette göröghonba. Visszatérvén, Miletben nyitott iskolát, hol mértantés csillagászatot tanított. Nevezetes arról, hogy első volt, ki a napfogyatkozást előre megmondta, mi akkorban még hallatlan vala. Az ö iskolája tudta már azt is hogy a hold nem saját, hanem naptól kölcsönzött fénynyel világít; valamint a szivárvány-tüneményt is már a fénysugarak megtöréséből magyarázgatta. Anaximander és Anaximenes, Thales közvetlen utódai, ugyanazon tanokat hirdették, csak kevésben térvén el amattól. Ismereteik, ámbár még fölü- letesek valának, már is nagyszerű kérdéseket tárgyaztak. Egész kedvvel adák magokat világtani rendszereiknek, melyek által a világ és minden dolog eredetét magyarázni törekvőnek. Merész szemlélődéseik hízelegtek az emberi hiúságnak, elbűvölök a képzelmet, csillogó csalképet tartván eléje, mely igazságnak látszék. Ezen első bölcsészek álliták, mikép a természet összes állománya a négy különböző elem, úgymint: lég, viz, tűz és föld különböző viszonyok szerinti összeilleszkedéséből keletkezik. A földet és vizet súlylyal bíróknak s tehetleneknek tekinték; mig a lég- és tűznek ruganyos erőt tulajdonijának, mely könnyüségök és mozgékonyságuk oka. Véleményük szerint a földi és egyéb nehéz anyag foglalja a középpontot, a viz zuhatagok és folyamokban barázdálja a föld fölületőt, s végre a *) A második puni háború alkalmával Marcellus Siciliába ment, s megszállotta vizen és szárazon Syrakusát, melyet Archimedes védelmezett. Beszélik, hogy Archimedes lökő gépeivel nagy köveket lódított a romai hajókra, sőt hogy a romai hajókat homorú tükrök által föl is égette ; de ezen állítás nagyon is valószínűtlen. A majdnem egykorbeli Írók, Livius, Plutarch és Polybius távolról sem érintik ezen (ha igaz volna) nevezetes történetet. Maga Anthemius is, ki I. Justinián császár idejében élt, a dologról említést tévén, kétli annak valóságát: minthogy akkora tüzpont-távolú tükör létesítése kivihetetlen, és hogy a hajók a tükör tengelyével ugyanazon vonalban legyenek, a napnak a látkör közelében, s ennélfogva csekély hatásúnak kellett lennie. Azonban már Anthemius megmutatja, mikép több egyenes fölőletű tükör egyesítése által égető tért nagy távolban is előhozhatni. Ugyan e nézetet fejté ki Kircher is; de csak Buffon-nak sikerült a múlt század közepén ily módon 200 lábnyi távolban gyújtást és olvasztást eszközleni. Ha tehát Archimedes tükröket használt a gyújtásra, azok nem homorú, hanem egyenes fölületűek lehettek.
