Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1856
16 vissza; s ezen elvből kiindulva, egyesítő összelésök utján a mindenség legnagyobb tüneményeit hozá le. Következtetései általán legszerencsésebbek valának, s midőn a számolatok elégtelenek voltak az eredmények megközelítésére, oly fogás által pótolá azokat, melyet neki soha fölül nem múlt éles elméje nyújtott vala. Elméjének ezen élessége, melylyel az égi testek pályáját meghatározá, képessé tévé öt a föld idomát meghatározni és az óceán ár-apályát kiszámítani. A viz és lég tulajdonságai, a hullámok mozgalma, a hangterjedése szinte a mértan biralmába soroztának. De az elemező módszer, a fény felbontására irányozva, még nagyobb csodák felfödözésére vezetett. Neki sikerült a szinetlennek látszó világot színekre felbontani, s hét színből álló színképet előállítani következő rendben; vörös, narancs, sárga, zöld, világoskék, sötétkék és ibolyaszin. Newton láttani vizsgálatokkal kezdé meg és végzé be, hosszas félbeszakadás után, tudományos munkálatait. Newton és Leibnitz különválva csaknem azon időben használák a differentialis és integrális számolatok módszerét. Az első nagyobb logikai szigorral alapitá meg az elveket; de az utóbbi előnyösebb jegyelést fogadott el. Ezen fensöbb jegyelés mozditá elő főleg azon bámulatos elterjedést, melyet a magasabb elemzés a szárazföldön nyert. Newton csekély előmenetelt tett az integrális számolatban, mely csak azután gazdagittatott Angolhonban, kivált Taylor, Cotes és Maclaurin által. Azonban az ö munkáik is csak alig állhatják ki az összehasonlítást Bernouillis, Euler, d’Alembert és Clairaut magas röptű müveikkel. A természettan rendszere mármár szilárd alapot nyert, ámbár az épület többrésze még biztos kezekre várakozott. Römer Olaus dán csillagász 1675-ben megmutatá Jupiter úrnőkének ugyanaz ö árnyékábai bemenete idejéből a világosság bámulatos sebességét, hogy az egy másodperc alatt 42391,4487 mértföldnyi tért fut be. Bradlei pedig ezen felfödözést ritka ügyességgel a világtévedés- böl, mi nem egyéb, mint az állócsillagoknál tapasztalt, évenként előforduló tetsző mozgás — tehát egészen különböző tapasztalati utón, megdönthetlenül bebizonyitá. Newton tanitmánya a szárazföldön még némi ellenzésre talált azon tekintély miatt, melyre ott előbb Descartes eszméi vergődtek. De a délkör egy fokának pontosabb megmérése 1736 és 1742 körül a vonzás elméletével egyező eredményeket nyújtván, a győzelmet Newton részére dönté el. Az integrális számolat e szerint újólag terjedve, a legnehezebb kérdésekre alkalmaztatott, oly kérdésekre, melyeket Newton maga meg nem oldott, vagy csak körvonalozott. Az ez utón nyert következtetések az észleletekkel tökéletesen öszhangzók valának. Europa legnagyobb mathematikusai gyakorlák clméjöket emez elmélet legkényesebb részeinek tökélyesbitésében. Az űjabb számolatok, melyeket Lagrange, Borda, Laplace és Condorcet hozának napfényre, szintoly meglepők, mint fontosak. Megmulatlatott, hogy az égi pályák tetsző szabálytalanságai mind időszakosak. Ezen pillanattól kezdve a gyakorlati csillagászat nevezetes szabatosságra emelkedett. H er sc h e 1 óriás távcsöve —mely hosszában 46’ átmérőjében 5’ volt és 4000 fontot nyomott — továbbá külön féle észleletei, sPiazzi,01bers és Harding utóbbi felfödözései eszméinket a bolygó rendszerről tetemese gazdagiták. Egy hibának, melyet Newton láttani kutatásaiban elkövetett, kiigazítása Dollondot, 1758 körül, a széntelenitő üvegek fontos felfödözésére vezeté. Ezen becses műszerek készítése lényegesen hatott az észlelés módjának tökélyesbitésére. De a láttán, ez a szép s a buvárlatokra nézve oly termékeny tudomány még más új ágat is hajtott. Kevés évek előtt Malus a világosság különös tulajdonságát födözé föl, melynek ö a sarkítás (polarisation) nevét adá. Ez az éles elme felfödözése pályájának közepén elhunyván, annak folytatását más természetbúvárok buzgalmára s kitartására hagyá. Nörremberg sarkitási készülete már fölötte érdekes tüneményeket is tüntet elő. A legújabb kor kitűnő találmányainak egyike a Daguerre és Thalbotféle fényképek. Az első a nevéről nevezett képeket Párisban , a követek kamarájában, mutatá fel 1839-ik évben jun. 15-én, hol Arago javaslatára fölkéretett titkának nyilvánítására, miért neki évenkénti 6000 frank meg is szavaztatott. A Daguerrel fáradott Niepce, fia pedig, atyja halála után, 4000 frank nyugdijt kapott. A természettan fejlődésének újabb korszakában, annak egyik ága sem tön annyira kielégítő haladásokat, mint a melegség nagy fontosságú elmélete. Ezen tárgy ámbár oly bonyolult, s a buvárlatokra látszólag oly nehéz, engedett mindazáltal a tapasztalati elemzés hatalmának. A melegség elmélete roppant eredményeket szült már az emberiség anyagi jóllétének emelésére, a gyárak, kézmüvek, s különösen a közlekedési eszközök tökélyesbitésé- vel. Azonkívül vezérfáklyául szolgált az éghajlatok jellemének meghatározásában s azon tünemények megfejtésében, melyeket a légkör különféle , s mulékony jeleneteiben bámulunk. Ezen részében a természettannak örökiték nevüket : Lavoisier, la Place, Dulong, Petit; a gőzgépekre nézve pedig Yatt és Trevethie. Az első gözhajó-épitö Perier volt 1775-ben; de hajója nagyon lassan járt. Amerikában 1787-ben Fitch épite gőzhajót, hasonlag lassan haladót. A gyorsabb és alkalmazhatóbb gőzhajó előállításának dicsősége Fultont illeti, ki