Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1854
azon főnevet? sat. Hány végzete van a magyarban a melléknévnek? hát a latinban? Szükséges-e a magyarban a főneveket nemek szerint fölosztani? mért nem? hát a latinban? mért? Hány neme van tehát a latinnak? melyek azok? sat. Ezen kezelés mellett az ifjú a nemekről helyes fogalmat, az egyeztetésből előlegesen alapot nyer. A nemek után tárgyalnám a számokat, kérdezvén növendékeim egyikétől: van-e különbség e két szó közt: ember, emberek? Nemde ez alatt „ember“ egyetértek; „emberek“ alatt pedig többet? az i-ső esetben a főnevet egyes számban, a 2-dikban többes számban mondjuk lenni. E szerint a főnévnek két száma is van, egyes és többes szám. Hány száma van a főnévnek? mikor élünk egyes, mikor többesszámmal? Itt röviden fölemlíteném azon neveket, melyeknek nincs többesszámuk, mert mindegyikből azon körülményekben csakúgy létezik, t. i. a tulajdonneveket, melyeket példákból következőkép ismertetnék meg növendékeimmel: ha mondanám nektek : a hegyen lakik a remete, minthogy több hegy is van, nem tudnátok, melyik hegyet értem; ha pedig mondanám: a Mátra hegyén lakik a remete, ekkor értenétek. Fiaim! azon szó, mely bizonyos hegyet jelent, neveztetik tulajdonnévnek, példaúl: Kárpát, Tátra, Egyed sat. ezen név pedig „hegy“, mely által a főidnek bármely magasabb emelkedése jelentetik, neveztetik köznévnek. Ekkor átmennék példák közt a személyek, tartományok, városok, folyók sat. tulajdonneveire, és figyelmeztetvén növendékeimet, hogy a tulajdonneveket nagybetűvel kell kezdeni, a főneveket ez úttal tovább nem osztályoznám. S most mennék a főnevek ragozására, és párvonalt húzván a magyar és latinnyelv közt, következőleg haladnék : Fentebb mondottam, hogy a főnév változó beszédrész. Emlékeztek-e, hogyan változott fentebb e főnév „víz“? Nemde: Viz Viz-é Viz-nek tdönß)j:riig Jßb« Viz-etolseylbsaov Íródig u Viz-től p Viz-ből sat. Miként látjátok, e szóhoz bizonyos szótagtík adatnak, melyétoamév értelmét módosítják. Ugyanez történik a latinban, csakhogy a magyarban sokfélekép váltrárkfl főnév, a latinban csak 6 félekép; azonban ezen 6 változás által ki lehet fejezni a latinban a magyar főnévnek íHittdóSü'váltózá^át. Midőn mi a főnevet így változtatjuk, ragozunk. Mit teszünk, midőn a főnevet változtatjuk? mi tehát3§ fá^ozás? Egyegy ily változás a 6 közöl esetnek neveztetik. Mi az eset? s mivel hat változtatás van, hány lesz az eset is? De mondjátok meg még egyszer, hogy hívjuk egy szóval a főnévnek 6 változását ? hát egyegy ily változást? Vigyázzatok! minden esetnek megvan maga saját neve. Az 1-ső esetet hívjuk Nominativus-nak, és megfelel e kérdésre ki v. mi, kik, v. mik? a 2-ik esetet hívjuk Genit-nak, sat. Ezután leírnám a táblára párhuzamban az 1-ső Decl-nak magyar és latin egyes számát az esetek megnevezésével következőleg; Nőm. Viz Aqu-a Gén. Viz-é Aqu-ae Dat. Viz-nek Aqu-ae Acc. Viz-et Aqu-am Voc. Viz Aqu-a Abl. Viz-től Aqu-a és a hasonló esetek kiemelése mellett megtanítanám növendékeimet ezen ragozásra, élénken szemök elé állítván a tőszót, mely alapúi megmarad, és a ragokat, melyek a tőhöz esetenként járulnak. Ezt nem azért emelem ki itt, mintha azt akarnám kivívni, hogy a latin szinte úgy ragoz, mint a magyar; hanem azon végtelen előnyért, melyet ezen eljárás tanítás közt nyújt. Ki tudja, hogy ez úton a görögnyelv 3-ik Decl-jára pár óra alatt meg lehet tanítani kivételeivel együtt a gyermeket; ellenben, hogy ugyanazon 3-ik Decl-val egy hónapig is el lehet kínozni a növendéket, az nem fog ellentmondani. Azután gyakorolnám őket ilyféle kérdések közt: „Viz“, hogyan van ennek Accus-a? hogy fejezed ki ezt latinul? Aqua, hogyan lesz Genit-ban? mondd ki ézt magyarul? sat. S ezt folytatnám mindaddig, míg minden esetet jól megismernének, és azok értelmét helyesen megtudnák határozni. Ugyanezt tenném a többesszámmal. Ezután adnék írásbeli gyakorlatot az í-sö ragozásra. *) Végre, midőn az 1-sö ragozást tökélyesen begya*) A növendéket az t-ső Decl-ra megtanítani mielőtt csak tudná is, hogy van több Decünatio, azért fölötte hasznos, mert ez által a növendék az esetek értelmét és használatát tisztábban fölfogja, minthogy figyelme nem osztatik meg, hanem kizárólag egy tárgyra irány oztatik.
