Eger - hetente kétszer, 1914
1914-02-04 / 10. szám
Előfizetési áruk: Egész évre ___10 korona. F él évre_____5 » N egyed évre _ 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények = intézendők. ■ Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. — 10. szám. XXXVII. ÉVFOLYAM. Szerda, február 4. A választókerületek uj beosztása. Nevezetes ülése volt szombaton a képviselőházDak. Ekkor nyújtotta be a belügyminiszter a régen várt törvényjavaslatot a választókerületek beosztásáról, számáról, székhelyéről. Ez a javaslat van hivatva arra, hogy törvénnyé válva felváltsa az 1848-ki törvény elavult rendelkezéseit, s lehetővé tegye a múlt évben alkotott választói törvényünknek a gyakorlatban való érvényesülését. A javaslat már alapelveiben is eltér a 4 8.-ki törvénytől. Abban ugyan megegyeznek, hogy egyik sem tartalmazza az egyes választókerületek területi elhatárolását; de míg a 48.-ki törvény a törvényhatóságokra bizza, hogy autonomice osszák fel területüket annyi választókerületre, amennyit nekik a törvény biztosít, s ugyancsak rájuk bizza a kerületi székhelyek megállapítását, — addig a javaslat szerint a kerületi székhelyek magában a törvényben lesznek fikszírozva, a székhelyhez tartozó területet pedig a belügyminiszter rendeletileg állapítja meg. Elvi szempontból mindenesetre helyesebb lett volna, ha a javaslat a kerületek területi elhatárolását sem a j belügyminiszterre, sem a törvény hatóSágokra nem bizza, hanem a székhelyhez tartozó területet is maga állapítja meg. El kell azonban ismernünk, hogy ennek az elvileg leghelyesebb megoldásnak a megvalósítása rendkívül sok gyakorlati nehézséget idézett volna fel. A kerületi beosztás igen sok egyéni érdeket érint, legközelebbről persze azoknak a politikus uraknak a vitális érdekét, akik a javaslatnak pártatlan elbírálására és törvényerőre emelésére volnának hivatva. Már most a kerületek beosztásának parlamenti tárgyalásakor a köz- és magánérdeknek súrlódásából, a rideg magánérdekeknek hangzatos elvi szempontokkal való takargatásából olyan khaosz állott volna elő, ami nagyon megnehezítette volna a javaslat törvénnyé válását, sőt talán azt is lehetetlenné tette volna, hogy a következő választásnál az uj választótörvény érvényesüljön, ami 800.000 uj választónak politikai szereplését ismét hosszú időre kitolta volna. Fölötte kívánatos, hogy a választójoggal kapcsolatos kérdések mielőbb hosszú időre lekerüljenek a napirendről. Ezt a célt szolgálja a választó- kerületi beosztásnak a belügyminiszterre bizása, aminek az élét különben is elveszi a javaslat azon rendelkezése, hogy a belügyminiszteri rendelettel létesített és a képviselőháznak bemutatott választókerületi beosztás csak törvényhozási utón változtatható meg. Nagyon helyes a javaslatnak az az elvi szempontja, hogy a kerületek beosztásánál nem helyezkedik a rideg fejszámpolitika alapjaira, nem próbálja meg a matematikai arányosság merev érvényesítését. Átlagban 4226 választó esik minden választókerületre, de tekintettel a népesség kulturális fokára, gazdasági erejére, tekintettel továbbá a múlt és jelen bizonyos mértékű honorálásán kívül a jövő fejlődés valószínűségére és várható irányára, — az egyes választókerületek hol több, hol kevesebb számú választót fognak magukban foglalni. Nagyon helyes, hogy a miniszter az indokolásban hangsúlyozza, hogy az államfenntartó elem érdekeinek különösebb figyelembevétele irányában semmiféle egyoldalú kedvezésre nem törekedett, hanem ellenkezőleg, a tárgyi szempontokat attól függetlenül mérlegelte, hogy a magyar vagy nem magyar ajkú népességről van szó. És még helyesebb, hogy épen olyan tárgyi szempontokra fektette a fősúlyt, amelyek — anélkül, hogy a nemzetiségeket sértenék, vagy őket, mint Az „EGER“ tárcája. Morzsák. Igen, apró, elhullajtott morzsák ezek az egri érsek vendéglátó asztaláról, amely most vasárnap megint ötven vendég számára terült meg mindenféle jóval. Ez a kis írás meg, — H. S. után szabadon, — olyasmi akar lenni, mint a finom ebédet befejező jó szivar. Hát úgy volt az, hogy gyűltek, gyülekeztek a vendégek pontosan, csak Jilek állomásfőnök érkezett be úgy, egy vicinális vonatnyi késéssel. Igaz-e, vagy nem, bajos eldönteni, de úgy mondták, hogy a derék állomásfőnök úr (bizonyára hibás váltóállítás miatt) azon a lépcsőn akart felmenni, amely a megboldogult kardinális lakásába vezet. Valami belső ember igazította aztán útba: — Ne erre Putnok felé tessék beszállni, hanem amott a másik kapunál, Füzesabony felé. Amig a helyes vágány igy megkerült, Vass Jánosnak, az olthatatlan lángbuzgalmú tűzoltótitkárnak, ideje és alkalma volt odafenn néhány urat félrevonni egy-egy szobasarokba és a Jászberényi Miklós-féle emlékalapítványra aláíratni velők kisebb-nagyobb összegeket. A gyülekező társaságban egyébként többek közt arról folyik a szó, hogy ugyan eljön-e az ősz poéta, Zalár József? De bizony nem jöhetett: kimentette magát. Kevés ember hozhat fel az övéhez hasonló mentőokot: azt, hogy ezen a héten kezdte megi a 90-ik életévét. Főztek volna pedig az ő számára külön, vajjal is, habár ő, kivált mostanság, épen nem vajban süti a költeményeit, hanem ugyancsak megborsozza, paprikázza. Még címnek is azt irta a minap, hogy: Verje meg az Isten! Ha Zalár nem is jött, de eljött Gárdonyi Géza, az egriek büszkesége. Két aranykeresztes szomszéd közt látható ez az érdekes »láthatatlan ember«. A közelében ülők szinte bizonyos meghatott érzéssel környezik. Talán átgondolják az »Egri csillagok« históriáját, vagy ha el-elmosolyodnak, bizonyára a Göre Gábor bohókás esetei jutnak eszökbe. Hanem Majzik alispán bizonyos kollegiális érzéssel néz most Gárdonyira, mert az alispán úr tegnap szépsikerű felolvasást tartott Budapesten, a jogászegyesületben. A sikerről, tapsról majd Kürthy Menyhért számol be, aki felutazott a fővárosba hallgatónak. Az asztal túlsó felén Maczky Valér »képviseli« a magyar irodalmat s dörmögve őrzi ellen a társalgás magyartalanságát. Közben persze alapitó-tagokat verbuvál a dalárdának. Folyik az ebéd a maga érdekes zsibongó zajával. Mikor a szárnyast hordják körül, valaki (titkon kézben tartva az irónt és zsebnoteszt) megkérdezi diszkréten a szomszédját: — Tulajdonképen mit eszünk most? — Mit? Hát nem tudod? Csonttollú madarat, ampetis garrulust. — Ugyan ne tréfálj. •— No, nézd, ez nem hiszi! A nagy hideg lezavarta szegényeket Skandináviából. A kerecsendi berek fagyalbokrain csakúgy hemzseg a rengeteg sok csonttollú madár. A minap vadásztunk rájuk, onnan van a mai pecsenye. A figyelmessé lett szomszédok már majd hogy meg nem esküsznek, hogy de bizony ez csonttollú madár. Ha nem hiszed, kérdezd meg Pillér Edust. ö ott hült meg a vadászaton, azért nem jöhetett most az ebédre. A kételkedő végre is hinni kénytelen és a félrevezetett fantázia azt mondatja vele:
