Eger - hetente kétszer, 1914
1914-07-22 / 58. szám
2 EGER. (58. sa.'l 1914. julius 22. ott pihen a hosszas és kínos betegség által meggyötört testével együtt abban a koporsóban, amely minden törekvésének, fáradozásának és egész életének pályabére. A múlt év novemberében lett beteg. Gyilkos kór, a májvizenyő tünetei mutatkoztak rajta. 1913. november 10-én még elnökölt a közigazgatási bizottság ülésen, azután rosszul lett és elutazott Egerből, hogy gyógyulást keressen veszedelmes bajára. Első útja Abbáziába vitte, ahol a Szegőféle szanatóriumban gyógykezeltette magát, Purjesz orvos-tanár konzultálása után. Karácsony ünnepekre hazajött Egerbe, s azután Tátraszéplakra ment üdülni. Betegsége azonban egyre súlyosabbá vált. Budapestre vitték a Park-szanatóriumba, onnan Wienbe szállították a Cottage-szanatóriumba, ahol a híres Orthner tanár gyógykezelte; a végzetes katasztrófát megakadályozni azonban már nem lehetett. Vasárnap délelőtt távirat jött Wienből, amely azt a szomorú és bár nem váratlan, de mégis megdöbbentő hirt hozta, hogy: Kállay Zoltán dr. haldoklik. Hétfőn, julius hó 20-án este 7*7 órakor pedig megérkezett az alispánhoz a lesújtó jelentés: Kállay Zoltán dr. v. b. 1.1. főispán, délután 5 órakor meghalt! . . . Eger város a kegyelet és gyász jegyében ismét fekete-város lett. A vármegye házán, a főispáni lakon, az Agrár-Takarékpénztár épületén, az Egri Kíubbon, a Kaszinón és az ösz- szes hivatalos épületeken azonnal kitűzték a gyászlobogót s a város közönsége megilletődve, a részvét és őszinte sajnálkozás érzésével adta szájról-szájra a megrendítő esemény hírét: Kállay főispán meghalt! . . . A végzet ellen persze nem lehet küzdeni és.2 Sorsot, amely mindnyájunkra kiméretett, tűrni vagyunk kénytelenek. Hanem azért mégis szivén találta Eger és Hevesvármegye közönségét ez a messzi idegenből ide küldött gyászos hír s azok a koszorúk, amelyeknek virágait most kötik füzérbe, hogy beborítsák az érkező koporsót és a halottas szoba fekete posztóját, egy egész vármegye kegyeletéről és hálás megemlékezéséről tanúskodnak; azok a könyek pedig, amelyek a koszorúk virágaira hullanak, azt bizonyítják, hogy a koporsóban nyugvó nagyember kihűlt szive, míg élt és forró volt, nem dobogott hiába! . . . Kállay Zoltán dr. v. b. t. t. főispán holttestét Wienből, ahol a szanatórium mellett levő kápolnában, díszmagyarba öltöztetve fekszik, a király titkos tanácsosait megillető gyászpompával történő beszentelés után Egerbe szállítják és a főispáni lak fogadótermében helyezik ravatalra. Majzik Viktor alispán a vármegye halottjának nyilvánította az elhunytat, ravatalára a vármegye közönsége nevében koszorút helyez és a csütörtökön délelőtt 11 órára kitűzött temetésre nézve a következő köriratokkal értesítette a vármegye tisztviselői karát s a két rendezett tanácsú város, valamint a vármegye összes községeinek elöljáróságait : 13395/a. 1914. Valamennyi tisztviselő urnák. Kedves Barátom! Mély fájdalommal és bánatos szívvel tudatom, hogy szeretett nagynevű főispánunk a mai napon délután 5 órakor Béc3ben hosz- szas szenvedés után jobblétre szenderült. A csapás e rettenetes pillanatában képtelen vagyok azt a közös nagy veszteséget ecsetelni, amely elhuDytáyal vármegyénket és bennünket, tisztviselőket, akiknek mindig atyai jóságu felebbvalónk volt, — ért, csak azt érzem, hogy egyek vagyunk a nagy fájdalomban s hogy nagy egyéniségét, amely életében példányképünk volt, halála után kegyelettel és legbensőbb érzelmekkel fogjuk megőrizni. Nagy halottunk végtisztessége itt, Egerben, f. év julius hó 23-án, csütörtökön délelőtt tizenegy órakor fog megtartatni, amelyre bánatos szívvel hívlak meg és a megjelenésre felkérlek. ügy a végtisztességen, valamint az engesztelő szentmise áldozaton, amelynek idsjs a család által kibocsátandó gyászjelentőben lesz feltüntetve, testületileg fogunk megjelenni. Eger, 1914. julius hó 21. Majzik Viktor, alispán. 13395/a. 1914. Eger és Gyöngyös r. t. városok mélyen -tisztelt polgármestereinek és valamennyi községi elöljáróságnak! Mély fájdalommal és bánatos szívvel tudatom, hogy szeretett nagynevű főispánunk a mai napon d. u. 5 órakor Bécsben hosszas szenvedés után jobblétre szenderült. Halálával pótolhatatlan nagy veszteség érte vármegyénket, amelynek egy negyed századon át szerető atyja, hűséges polgára és ügyeinek leglelkesebb vezére és legodaadóbb munkása volt. A csapás e rettenetes pillanatában a veszteség súlyát még felfogni képesek nem vagyunk, szivünket ma még a fájdalom és mélységes bánat érzetei fogják el. Nagy halottunk temetése székvárosunkban, Egerben a f. julius hó 23-án csütörtökön délelőtt tizenegy órakor fog a főispáni lakból megtörténni. Nem kétlem, hogy nagy gyászunknak kifejezése okából a vármegye lakossága, amelynek olyan sok jót tett és amelynek boldogí- tására szentelte nemes életét, nagyszámban fog megjelenni. Eger, 1914. julius hó 21. Majzik Viktor, alispán. Hevesvármegye nagy halottjának haláláról a vármegye közönsége és tisztikara a következő gyászjelentést adta ki: Hevesvármegye közönsége és tisztikara a pótolhatlan nagy veszteség érzetével és mély megilletődéssel tudatja, hogy Nagy méltóságú nagykállói dr. Kállay Zoltán úr, Ő császári és apostoli királyi Felségének belső titkos tanácsosa, Hevesvármegye főispánja, a folyó év julius hó 20 án Bécsben hosszas szenvedés után jobblétre szenderült. Nagy halottunkat hazaszállítása után vármegyénk székhelyén, itt, az általa oly hőn szeretett Egerben fogjuk folyó évi julius hó 23-án délelőtt 11 órakor a római katolikus egyház szertartásaival a főispáni lakból örök nyugalomra kísérni. Több, mint két évtizedig állt, mint főispán vármegyénk élén. amelynek fényes tehetségével, kiváló fcünaáfljJÓ képességével, nagyarányú és soha nem lankadó lelkiísníőretes ügybuzgó tevékenységével mindig díszt, megbecsülést szerzett. A közjó érdekében kifejtett eredményes munkásságával örök időkre beírta nevét vármegyénk történetébe. Mint férfi ragyogó jellemével, törhetlen akarat- és tetterejével az általános nagy tiszteletnek mindvégig állandó méltó tárgya, a férfierényeknek mintaképe volt. Mint felebbvaló igazságos és méltányos, aki jóakaratának egész teljével teljesíté e tiszRz „EGER“ tárcája. A harangok beszéde, ív. Sursum corda. Nem tudom, más hogyan vagyon, Én ha megyek a vonaton És hallom a folyton-folyvást Egyenletes zakatolást: Dalba ringat, mint a dajka Andalító bűvös ajka. Szintazonkép ihlet zene A harangok ércüteme. A bronzhangok Szép rithmusa Lelkemben az égi dalok Szent himnusza. Rejtélyét az előbbinek Megfejti a dallamérzék, De hát lelkünk hogy érti meg A harangok zengő ércét? A harangszó Nem csupán csak hangutánzó Üres dana, Hanem a hit fenkölt szava. Azért választ csak a hit ad És a benső szíváhitat, Mely lelkűnkben egybeforrva Fennen zengi: sursum corda. Háborgott a látnok lelke S kérdé: „van-e lantos itten, Ki engem lecsendesítsen?“ A zenének hangja mellett Szívnyugalmát meg is lelte, Rászállott az égi ihlet; A jövendő titkába lát S elmondhatá nagy jóslatát. Ez a tiszte a harangnak, Hogy embernél vegye élét Zengésével a haragnak, Csillapítsa le kedélyét És a szív, mint aeol-hárfa, Kész legyen az Úr szavára. Az Úr szava lágy fuvalom — Halkan beszél az irgalom — Majd meg átmegy riadóba, Hogy a bűnöst így megójja. Az Úr jelt és Igét használ Előzőleg a malasztnál. Szól a harang érc-szózata, Leszáll Isten sugallata. A harang hát a magasból Felavatva méltóan szól. Intve, óva szól gyakorta: Fal a szívvel, sursum corda! „Fel a szívvel!“ A nagy harang ekkép hív fel Ünnepreggel. „Vasárnap van, Isten napja, Napja a szent nyugalomnak. Széttekint a világ Atyja, S látván müvét az Alkotó, — Mindenütt rend, minden oly jó Kezei ma megnyugodtak. Te is eszmélj és pihenj meg, Lásd el rendjét életednek, Nem a földért vagy teremtve. Célod: Isten s lelked üdve!“ A szent ércnek hanghulláma Behat a nép hajlékába, Felpezsdülnek faluszerte S oly kép tárul fel egyszerre, Mint midőn a nagy kaszárnya Felkészülő királyt rárva. Királyt várnak itt is épen Az ünnepi szent misében, Hol maga az Úr jelen meg.