Eger - hetente kétszer, 1914
1914-01-21 / 6. szám
Előfizetési árak: Egész évre- - 10 korona. Fél évre--------5 » Negyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a ’ap szellemi részét Illető közlemények =■ ■ intézendők. , Kladőhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. — 6. szám. XXXVII. ÉVFOLYAM. Szerda, január 21. A magyarságMagyarországban. Eger, 1914. január 20. f Erezzük, hogy olyan különös, olyan fonák ez a cím. Mert rendes körülmények között egy nemzetnek a róla elnevezett országban való helyzete felett nem igen szokás meditálni. Francia- ország a franciáké, Angolország az angoloké. Ott tehát a francia, az angol viszi a vezető szerepet, övé a hegemónia. Nálunk pedig? . . . Várjunk kissé a válasz-adással! Magyarországon a nemzetiségi kérdés nem mai keletű. Ez a probléma ott van már a honalapítók előtt is. Nemzetiségi kérdés dominált II. István királyunk korában s ez kisért egész történelmünkön át. Valóságos nagy pör ez, amely valóban ezer éve folyik és még ma sincs vége. Hazánk sajátos fekvése eredményezte ezt hajdan, eredményezi ezt ma. Hajdan a nagy népvándorlások minden hulláma érintette országunkat.^ Nemzetek lettek; nemzetek vesztek. És megragadt itt több nemzetség úgy honfoglalás előtt, mint után. Nemzeti küzdelmeink alatt, a magyart pusztító külső és belső háborúk idején, a tatár- és törökjáráskor mérföldekre kiveszett a nép, nem volt képes a természetes szaporodás benépesíteni ezt az országot. Jöttek tehát s letelepültek idegen népek, nem rokon nemzetiségek. Ez volt a hajdan. Ma pedig a magyar, ez a teljesen magára hagyott, rokontalan nép Európa szívében olyan hatalom, amelyiket az európai béke érdekében, ha nem lenne, meg kellene teremteni. T. i. mi vagyunk az ék, a választófal a művelt Nyugat s barbár Kelet, a sima germán s az őserőtől duzzadó, forrongó szláv között. S mi vagyunk az álma, vágya a keleti államok egynémelyikének. Természetesen ilyen körülmények között minden nemzetiségnek a — mi fejünk fáj. Érezzük s éreztük ezt már igen sokszor. Mind ez ideig azonban nem volt olyan aktuális probléma ez a nemzeti kérdés. Beszéltünk róla, de nem — égetett. Csak a legutóbbi két balkáni háború, amelyek rendezés helyett még jobban összekuszálták a keleti kérdést, tette olyan aktuálissá ezt a nagy problémát. Nem a magyar belpolitikai, hanem a külpolitikai helyzetben kell tehát keresnünk — érthető okokból — a nemzetiségi kérdés feluj ulását, illetve veszedelemmé fajulását. Ki kell jelentenünk, hogy mi itt nem a most annyira aktuális román paktumról akarunk írni. Ezt a politika napi eseményei még csak — csiszolják. S ha van ebben a nemzetben erő, hatalom ; ha van a közélet minden faktorában, az államélet vezetőiben haza- szeretet és tisztesség: akkor a magyarság érdekei megoltalmaztatnak, Tehát nem erről a méltán nagy kavarodást támasztott paktumról akarunk itt szólam, hanem ezzel kapcsolatosan a magyarság magyarországi érdekeiről. A román paktum ugyanis feltétlenül eszünkbe juttatja, hogy Erdélyben az oláh, meg a szász, a felvidéken pedig a tót egész társadalmi szervezettségével védi a maga érdekeit, a hor- vátok pedig szinte már túlzottan küzdenek bebeszélt igazaik mellett. Ezzel szemben soha, de sohasem hallhatjuk, hogy a magyar társadalom úgy lelkesülne a magyarság érdekeiért, mint ahogy ezt nemzetiségeink teszik. Sajnos, Magyarországban a magyarság nem áll egyébből, mint politikai pártokhoz való tartozásból, Nem a nemzet vezetőit, hanem a vezetetteket, Az „EGER“ tárcája. Munkásviszonijok Mexikóban. A Mexikói Egyesült Államok északon mintegy 1200 km. hosszú vonalon határos egy másik köztársasággal, az Amerikai Egyesült Államokkal. Ettől kezdve folyton elkeskenyedve nyúlik délre, merészen kiemelkedve nyugaton a Csendes-Óceán része, keleten pedig a Mexikói öbölből. A területe tulajdonképpen egy hatalmas fensik, melynek felülete 900 és majdnem 4000 méter között ingadozik, s végül lenyúlik Guatemala középamerikai államig, hol egy valóságos forró égövi mocsárban végződik. Oaxa- ca állam területén. Az idegen utas, elmerengve a természet felülmúlhatatlan szépségein és gazdagságán, nem is sejti, mily ádáz küzdelmet vív ember ember ellen abban az édenkertben, mely a békének szentelt csarnoka lehetne. Nem is sejti az átutazó azt az igazi öngyilkos nemzeti politikát, mely a meggazdagodás utáni őrült hajszában egy nemzet fiait egymásra uszítja. Csak, hogyha az idegen tovább ott tartózkodik és hírlapok utján figyelemmel kiséri a közhangulatot, akkor látja be, hogy a mexikói társadalmi, gazdasági viszonyoknak elkerülhetetlen következménye volt a nemrégen kitört forradalmi állapot. Mexikó tulajdonképpen sohasem élvezhette a béke áldásait, mióta a fehér ember a spanyol hódítók személyében felfedezte e földrészt. Az őslakók folyton nyögték a hódítók jármát. Majd pedig a spanyol hódítóknak, az őslakókon elkövetett kegyetlenkedéseit az újabb kormányhatalmon ülő kapitalista nemzedék kegyetlenkedései juttatták feledésbe. i «Mint minden félig civilizált országban — olvassuk a mexikói forradalomról mostanában megjelent cikkben — Mexikóban is a föld- birtokos osztály rengeteg területeket tart lefoglalva, melyeket conquistador őseik kaptak jutalmul egyik-másik régi spanyol királytól, s melyek nemzedékről-nemzedékre fölosztatla- núl öröklődtek a családokban. Ezeket a doná- ciókat az egymásra szaporán következő köz- társasági kormányok is mindig respektálták s így, az idők változásának ellenére, az országban megmaradt egy bizonyos középkori, patriarkális állapot a másutt rég elmúlt hűbérrendszer minden attribútumával. Egy-egy ilyen földbirtok rettenetes kiterjedéséről az európai embernek fogalma se lehet s csak egyet említek példának, a Luis Terrazzas generálisét, mely hatvanöt négyzetmértföld kitér j ed és ü (!), külön vasútja van, néhány falu akad rajta, szép templommal, mely szükséges ahhoz, hogy a földbirtok a büszke »Hacien- d a« nevet kiérdemelje, egyébként csak »rancho« vagy »finca«-nak hívják. Pár évvel ezelőtt, mi- | kor a generálisnak minden kapható pénzre szük-i sége volt, egy hajtásra 145,000 szarvasmarhát adott el Texasba. Egy-egy ilyen család mindenható egyes államokban. Például majdnem egész Aguas Calientes állam a Rincon-Gallardo famíliáé. Képzelhető, hogy az ilyen oligarkák, — kiknek rengeteg birtokai néha két-háromnapi vasúti utazásnyira fekszenek a középponti kormány székhelyétől, kik a helyi igazságszolgáltatást, közigazgatást a zsebükben hordják, — nem keztyüs kézzel bánnak számtalan jobbágyaikkal, kik voltaképp az alkotmány értelmében szabad polgárok lennének. Hiszen faja válogatta: volt olyan is az urak között, akinek atyai gondoskodása alatt a peonok (már a maguk szerény igényei szerint) teljesen boldogok és megelégedettek voltak, de aztán volt ennek az ellenkezője is bőven. Különösen rossz volt a dolguk a Csöndes-tenger partvidékén a szegény zselléreknek, meg a verakruzi, oaxacaj mocsaras őserdők irtványain dolgozó dohánymunkásoknak. Mindkét hely nehezen közelíthető meg a fővárosból és az idején értesített hacien- dadók mindig elég időt nyertek arra, hogy a kiküldött hivatalos vizsgálatnak elibe készüljenek. A paraszt Mexikóban is látta, hogy a föld: hatalom. Mindenkinek titkon táplált vágya volt tehát, legalább egy pár talpalattnyi saját gazdasággal birni.« El kell ismerni, hogy Mexikó az egységes állami létet Porfirio Diaznak köszönheti, aki elnöki tevékenységének és hatalmának 36 éve alatt a válogatott politikusok nagy seregére szorult. Ezek az ő hosszú elnöksége alatt vállvetve dolgoztak az államhatalom kiépítésén, de fáradságuk után kezdettől fogva busás honoráriumot kívántak. A zseniális és vaskezű Diaz kénytelen volt tűrni, hogy az ő hívei a politika címere alatt miként ragadnak magukhoz hatalmat és gazdasági előnyöket, anélkül, hogy
