Eger - hetente kétszer, 1914
1914-07-04 / 53. szám
1914. juilus 4. EGER. (53. sz.j 5 hálaadó-ének s ima elhangzása után a cibo- riummal áldást adott. A plébánián a jótékony prépost-kanonok előtt egymás után tisztelgő küldöttségek jelentek meg, és pedig az elöljáróság és képviselőtestület, az iskolaszék és végre a Mária- társulat külön-külön küldöttsége, melyek az igaz tisztelet, ragaszkodás és szeretet nyilvánításaival halmozták el volt lelkipásztorukat; főképen pedig hálás köszönetét mondottak a Mária-szobor felállításában nyilvánuló kegyes adományáért. Az egész ünnepség alatt és után sok szívben gerjedezett a hála érzelme, sok szemben csillogott hálakönny, sok ajk mondott köszönetét és áldást a nemeslelkű, jótékony kanonokra, kívánva neki, hogy jótékonyságát még sokáig gyakorolhassa. így bizonyára rajta is beteljesedik, a mit a mi költőnk, Mindszenty oly szépen fejez ki e sorokban: „Hints gyönyört a hozzád hü szivekre S áldásinktól élni fogBz örökre; Mert kit áldás és hálakönny éltet, Megnyerő már itt az örök élteti“ Mezey Illés. Személyi hír. Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek, miután kedden délután résztvett a főrendiház ülésén, szerdán délben 1 órakor visszatért székhelyére és csütörtökön délelőtt megtartotta a kispapok konkurzusát, mely után déli 1 órakor automobilon Budapestre, onnan a főrendiház képviseletében Bécsbe utazott, ahol résztvett az elhunyt trónörököspárnak a Hofburg plébánia templomában tartott beszen- telési szertartásán. Este Budapestre utazott, ahol szombaton délelőtt a budavári Mátyástemplomban tartandó ünnepies rekviemen az egyik abszulóciót adja meg és valószínűen szombaton este visszatér Egerbe. Jogtudori képesítés. Majzik Viktor dr. tiszteletbeli szolgabírót, államtudort, a budapesti tudományegyetem jogi karán kedden, junius hó 30-án avatták fel a jogtudományok tudorává. Papnövendékek fölvétele. Az egri érseki papnevelő intézet növendékei közé, a julius hó 2-án, Szmrecsányi Lajos dr. érsek elnöklete alatt megtartott vizsgálaton felvétettek: a teológia második évfolyamára: Vécsi László, aki az egri érs. hittani iskola I. évfolyamát, mint világi hallgatta. A teológia I. évfolyamára: Kovács Ferenc és Návay Kálmán a budapesti II. kér. érs. kát. főgimn. VIII. o-ról; Aradi Emil a karczagi ref. főgimn. VIII. o-ról, Répássi István a rozsnyói kát. főgimn. VIII. o-ról. A főgimn. VII. osztályára: Kurucz István, Ludányi Tamás, Tobákos János, Vallandt Ernő az egri kát. főgimn. VI. oszt.-ról. Torday Ignác a gyöngyösi áll. főgimn. VI. oszt.-ról. Laczek Ádám, Schant István az eperjesi főgimn. VI. oszt.-ról. Leviczky Miklós a munkácsi főgimn. VI. oszt.-ról. Suba Antal, Szanthoőer Sándor a jászberényi főgimn. VI. oszt.-ról. Szilcz Lajos a nagykállói ref. főgimn. VI. o-ról. Kemechei De A Tatos Kálmán a hajdúnánási főgimn. VI. o -ról. Kulits Kálmán a sátoraljaújhelyi kát. t ímn. VI. oszt.-ról. Győzelem a tudás jegyében. Bartha Andor földink, a budapesti műegyetem hallgatója, a most rendezett verseny-kollokvium győztese lett és elnyerte a jutalmul kitűzött 500 koronás dijat. Bajza József emlékezete. Vasárnap kegye- letes emlékünnepet rendezett Szűcsi községben a gyöngyösi Nemzeti Ünnepélyeket Rendező Egyesület. Bajza József szülőházában művészi kivitelű vendégkönyvet helyezett el, amelynek címlapját, a nagy költő arcképével, Vargha Tivadar festette, a magyarázó szöveget pedig Bogdán Ferenc irta. A lelkes és meleg ünnepségen Török Kálmán prépost-plébános, ország- gyűlési képviselő és Bogdán Ferenc főgimn. tanár mondottak emelkedett szellemű beszédeket. Anyakönyvi kinevezés. Hevesvármegye főispánja a hasznosi anyakönyvi kerületbe Rosen- feld Sándort, a sarudi anyakönyvi kerületbe pedig Bíró Sándort anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki. Különbözeti vizsgák az Angolkisasszonyok intézetében. Az Angolkisasszonyok Egri Érs. Róm. Kát. Intézetében levő felsőbb leányiskola igazgatósága az érdekelt szülők tudomására hozza, hogy a polgári leányiskolából a felsőbb leányiskola bármely osztályába beiratkozni óhajtó leánykák részére, a szükséges különbözeti vizsgálatot a német- és francia nyelvből szeptember első napjaiban fogják megtartani. E célból tanácsos, hogy az illetők, a részletes felvilágosításért, az intézet igazgatóságával mielőbb érintkezésbe lépjenek. Az ápolónői tanfolyam bezárása. Az Irgalmasrend egri kórházával kapcsolatosan rendezett önkéntes ápolónői tanfolyam ünnepélyes bezárása vasárnap, julius hó 5-én délelőtt 11 órakor lesz. A tanfolyamot, amelyet a Vörös- kereszt egri fiókja rendezett, Horváth Géza dr. kórházi főorvos vezette és Stészel Sándor házfőnök szívélyes vendégszeretetéből, 12 űrihölgy látogatta. A vasárnapi ünnepségen, amelyen az érdeklődő közönséget is szívesen látják, a Vöröskereszt egri fiókjának képviseletében Majzik Viktor alispán osztja ki az igazolványokat és jelvényeket a tanfolyam végzett hallgatónői között. Az aratás. Péter Pál ünnepe elmúlt: sárgái a kalász a gabonafélék ingó-ringó tengerében. ügy tűnik fel, mintha az egész határ mosolyogna: az életadó búza, a jövendő év kenyere bizodalommal, édes reménnyel tölti el a gazdaember szivét. A munkásnép is kedvre derűi és mint mindenütt az országban, Egerben is megváltozik a világ. Hangosak lesznek az ütcák. Daloló legények járnak-kelnek a házak mentén és be-belátogatnak a virágos udvarokba, mert minden kalaphoz rózsa, minden arcra mosolygás dukál ilyenkor. Csupa jókedv, kacagás a hóstyák hangulata a földműves nép aratásra készüli... A magyar ember ünnepnek tartja azt a napot, amikor aratni megy. Ösztönszerűleg megérzi ennek a napnak fontosságát. Tudja, hogy most kezdi meg azt a munkát, amely neki télire pénzt, kenyeret ad. Mert bizony télen pihen a magye.r ember; szobájában ül. Számára nyáron van s kenyér- kereseti idő. Jókedvvel indúl, mert már vérébe van, hogy ilyenkor dalolni kell. A magyar ember dalolva dolgozik. Még egyszer megcsókolja feleségét, gyermekeit, vagy ha legény, édesanyját, szeretőjét, azután röpíti a vonat az édes, a verejtékes, a kalászos, kenyéradó földre. Az egri aratók legelső csoportja szerdán hagyta el a várost és nap-nap mellett követik őket a többiek, asszerint, kit mikorra kötelez“ mun- kábaállásra a szükség és a szerződés. A katonák aratási szabadsága is e héten, illetve a jövő hét elején kezdődik. A cs. és kir. 60. gyalogezrednél s a m. kir. 10. honvédgyalogezred egri zászlóaljánál szolgáló arató katonák ugyanis 21 napra szabadságot kaptak, amelyet julius 4-e és 23 a között vehetnek igénybe, hogy a hozzájuk tartozóknak segítségére legyenek az aratásnál. Alapítványi hely a fémipari szakiskolában. Majzik Viktor alispán a vármegye törvény- hatósági bizottsága által a miskolczi m. kir. fémipari szakiskolában két ifjúnak kiképezte- tésére létesített 300—300 koronás ösztöndíjra az 1914—915. tanévre pályázatot hirdet. Az ösztöndíjat csak olyan szegény sorsú ifjú kaphatja, aki Hevesvármegye valamelyik városában vagy községében illetőséggel bir, a miskolczi m. kir. fémipari szakiskola rendes tanulói közé felvétetett, kifogástalan magaviseletét és jó előmenetelt tanúsít. A folyamodványokat f. év szeptember hó 15-ig az alispánhoz kell beterjeszteni a következő okmányokkal: illetőségi bizonylat, a szakiskolába történt felvételt igazoló bizonylat, és a szakiskolának, vagy más iskolának 1914. évi bizonyítványa. Az ösztöndíjat októberben adják ki. Újszülöttek. Eger városában, a lefolyt héten (június 26-tól julius 2-ig) a következő születési esetek történtek: Vas Imre városi villanytelepi pénzbeszedő Erzsébet, Lengyel Gaza hentes László, Martinecz Antal borbély József, Bukuli Pál kőművessegéd Mária, Turcsányi Bernát földműves-napszámos László, Gömöri János földműves-napszámos Bertalan, Joó Ferenc földműves-napszámos Mária, Fügedi Pál földműves Mária, Antal Mihály földműves-napszámos Sándor, Király Lajos földműves Erzsébet, Majoros Sándor földműves József, Takács József kőművessegéd Ilona, Vadász István földműves Mária, Elek Jenő dr. Imre, Blasz Jakab Jenő Automobilok keveset használtak eladók. Magyarországon legnagyobb választékban 150—200 darabig állandóan rendelkezésre áll, fuvarozásra, városi és tura-használatra, nyitott és csukott autók, valamint autóbuszok és teherautó mobilok minden célra, mindenféle gyártmányú legutolsó typusokból állandó kiállítás 1000 koronától feljebb minden árban. Keveset használt gummik és felszerelések. Budapest, VI., Liszt Ferencz-tér 3. sz. Telefon 149—62. FEKETE SÁNDOR