Eger - hetente kétszer, 1914
1914-06-06 / 45. szám
Előfizetési árat :| Egész évre_ _ 10 korona. Fél évre-------5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a iap szellemirészétillető közlemények =------ intézendők. ...... K iadóhivatal: Lyceum i nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők. HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1914. — 45. szám. XXXVII. ÉVFOLYAM. Szombat, junius 6. A vízvezeték. Az utóbbi hetekben ismét többször felszínre került az egri vízvezeték ügye. Több egri lakosnak a helyi sajtó- orgánumokhoz intézett panaszos levele a vizet nem adó tárkányi kutak ügyében, a mi cikkeink a város utcáinak szennyes volta miatt, az egri ghettóban támadt minapi tűzeset alkalmával tapasztalt vízhiány, majd Párvy Antal prépost-kanonok szép adománya folytán lett újból aktuálissá ez a kérdés. Mindezekből pedig csak az állapítható meg, hogy tényleg nagy a vízhiány városunkban, ennélfogva Eger közönségének nagy része sóvárog elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű víz után, amely kérdést — tekintetbe véve a város talajviszonyait — csakis vízvezeték megépítésével lehet megoldani. Modern, fejlődő város el sem képzelhető vízvezeték nélkül. Mert, ha csak a közszempontokat vizsgáljuk is: utcáink, tereink tisztántartása, víz nélkül, lehetetlen. Milyenek most a mi utcáink? Port és piszkot látunk bennük mindenütt, meglévő csatornáink pedig dögletes bűzt terjesztenek. A város néha-néha öntözteti ugyan a főbb utcavonalakat, de ugyan van-e ennek valami nagy értelme? Piszkos sár tapad cipőnkre, ruhánkra s a nedves utcákat, tereket egy-kettőre felszárítja ismét a forrótüzü nap, és a piszok, a por száll tovább és tovább...! Aztán vegyük még azt is tekintetbe, hogy ez a gyönge öntözés is a város egy tiszteletreméltó intézményének a teljesítőképességét bénítja meg, mert köztudomású dolog, hogy a tűzoltólovak húzzák az utcaöntöző kocsikat, hordanak takarmányt, szemetet stb. Hogy ez ismét anomália, az természetes ; különben elég a legutóbbi tűzesetre gondolnunk, amikor a tűzoltólovak más elfoglaltsága miatt késtek meg derék tűzoltóink az oltási munkálatokkal. Parkjaink is volnának, hála Istennek, elég nagy számmal! Szépek is ezek, amíg öntözi őket a májusi eső, de már julius, augusztusban bizony kopárak, dísztelenek, mert sem víz, sem emberi erő nem elégséges az öntözésükre. A tűzbiztonságról pedig jobb, ha nem beszélünk, hiszen vízhiány folytán leéghetne bátran akár a félváros! Aztán szűkölködünk jó ivóvízben is. Alig van néhány kutunk a városban, amely kifogástalan vizet szolgáltatna. A tárkányi viz nem sok ember asztalára juthat, mert hiába, a dohánygyáré elsősorban a bevezetett víz és Rz „EGER“ tárcája. Szegény Csárdás Jóska! Sok érdekes emberrel akadtam már össze, de nem mindegyik volt olyan, mint Erős Gusztáv. Nem1 azért, mintha különleges szokásai miatt talán mutogatni is lehetett volna. Dehogy! Az ő érdekessége mindössze is annyi volt, hogy reggel a felkelés után iszonyúan köhögött. Kékült, zöld'ült, a szeme is csupa vér lett és csinált olyan lármát, hogy a harmadik szomszédba is meghallották volna, ha lett volna harmadik szomszéd. Csakhogy nem volt. Egyedül állott a ház, az erdőőr lakása is volt tőle vagy kétszáz lépésre. Erdész volt, a város erdejét gondozta. Különben is nem a köhögés tette nevezetessé, hanem az, amit a köhögéssel elkövetett. Mániája volt szegénynek, hogy a kocsisa, cselédje mindenét lopja. A lopásra pedig legalkalmasabb az az idő, mikor a gazda alszik. Csakhogy nem aludt. Minden hajnalban felkelt, hogy tolvajt fogjon, de ahogy felkelt, elővette a köhögés. Ha aztán rázendített, nem1 kellett más figyelmeztetés az esetleges tolvajnak. Megpróbálkozott mindennel, hogy kifogjon ezen a furcsa baján, de nem sikerült. Utoljára ■ is azt találta ki, hogy már este az ágya mellé készített két kendőt. Reggel aztán ahogy felébredt, még fektében felkötötte mind a kettőt. Az egyiket az álián alúl helyezte el és a feje búbján csombékolta össze, a másikat pedig a szájára tette és a tarkóján kötötte meg. így nekikészülve kelt fel. A többit aztán látni kellett volna. Mert természetes, hogy a két kendő nem orvosság volt a köhögés ellen, csak a hangot fojtotta belé. Csakúgy elévette az akkor is, mint máskor, hanem jól lekötözte ám a száját! Ami az arcából kimaradt, tökéletesen lila volt. A szeme majd kiugrott a helyéből és folyt belőle a könny. A melle is majd szétpattant, mégse vette le a kendőt, hanem úgy nyögve, hörögve öltözött föl es ment tolvajt fogni. A cselédek eleinte halálra rémültek tőle, azután meg nevették. De kénytelenek is voltak vele, mért ezt már lehetetlen volt megállani nevetés nélkül. A radikális kúrának pedig mesz- szeföldön híre ment és ha Guszti bácsit mérgesíteni akarták, csak a köhögése iránt érdeklődtek. Mégse hagyta abba a kötözést. E(gy hajnalban épen a kalapját kereste, hogy a tolvajok után nézhessen, mikor felpattant az ajtó és az egyik kerülője lépett be rajta. — Tekintetes úr, fogasson el! Az öreg hirtelen arra fordult, arca még így joggal szívja azt el tőlünk. Hogy aztán nem ritkán pusztító járványok ütnek tanyát különösen a hóstyákon, annak könnyen megtalálhatjuk ilyenformán a magyarázatát. Nagyon sok dolgot lehetne még itt felemlíteni a vízvezeték szükségességére nézve ... De fölösleges, hiszen a város közönsége is tudatában van mindezeknek, különben a városi képviselőtestület nem csináltatta volna meg a vízvezeték terveit, amelyek jelenleg — néhány homályos pont miatt támadt csetepaté következtében — irattárban pihennek. Olyan formában ahogy elő volt készítve a vízvezeték ügye, persze jobb, hogy nem jutott dűlőre a dolog, mert a vízvezetéki tervek mellől, hiányzanak a város csatornázásának a tervei. Hogy ezt miért nem csinálták meg, azt mai napság is homály takarja. Mert nem merjük feltételezni azt, hogy a város ügyeinek intézői vízvezetéket akartak létesíteni — csatornázás nélkül. Jóhiszeműek akarunk lenni, akkor, mikor a vízvezeték előkészítését nem tartjuk befejezett dolognak a városi magisztrátus részéről. Becsületes és őszinte politika volna ilyenformán az, ha minél előbb elkészíttetnék a város csatornázásának terveit és ennek költségvetését is; ha ez meglesz, úgy újra lilább lett, de szólni nem tudott. Csak az ajtóra mutatott nagy mérgesen. A sápadt, dúlt arcú kerülő félreértette a fnozdúlatot és betette az ajtót. Guszti bácsi piciig hördült egyet, 'neki ugrott az embernek, megkapta a karját és taszította volna kifelé. Az azonban nem engedett. — Nemi megyek ki, tekintetes úr, fogasson el! Az öreg úr már azt se tudta, mit tegyen. Taszigálta, lökdöste, az arca már egészen kék lett a nagy méregtől, de nem birt a nagy, erős emberrel. Nem ment ki, nekivetette a hátát az ajtónak és egyre azt hajtogatta, hogy őt fogassa el az erdész úr. Guszti bácsi végre is mit tehetett mást, lekapta a kendőkét és földhöz vágta. — Hát ... Nem mondhatta tovább, elfojtotta a kö* högés. Aztán köhögött végtelen erővel, hogy csak úgy szakadt róla a veríték. Még a szék is majd szétesett alatta, ahogy rávetette magát és azon rázta a köhögés. t— Hált ... mi... az... Isten .,, csodája lelt téged... Pi.. Pista? Az pedig megvárta, míg urát elhagyta a köhögés és csak akkor felelt: — Fogasson el, tekintetes úr! Az erdész felugrott.
