Eger - hetente kétszer, 1914

1914-04-29 / 34. szám

2 EGER. (84. sz.) 1914. április v9. a) A birtokpolitika helyes iránya volna átgondolt és következetes telepítési akció­val, összefüggő nemzetiségi tömböknek kialakulását meggátolni, s az államhű elemet fokozott mértékben földhöz juttatni, s ezzel a haza földjéhez kötni. Nem szükséges a nemzetiségekkel szem­ben agresszivbirtokpolitikát követni. Semmi­esetre se tartanók helyesnek és célra­vezetőnek az olyan birtokpolitikát, ami­lyet a poroszok követnek a lengyel tarto­mányokban. A nemzetiségi polgároktól a földet elvenni, birtokukat kisajátítani em­bertelenségnek tekintenénk. De viszont nem méltó életerős nemzet'- hez az a birtokpolitika, amely még cél gyanánt is csak a meglevő birtokállomány védelmét meri hangoztatni, a gyakorlat­ban pedig még ezt sem birja megvalósítani. Nemcsak külföldiekre vonatkoztatva, hanem nemzetiségi vonatkozásban is áll az a tétel: aki a föld, azé az országi A nemzetállam nem ismerhet el nemzeti­ségi birtokállományt. Az államnak minden erejével, erkölcsi és anyagi támogatásá­val oda kell hatni, hogy a forgalomba kerülő, gazdát cserélő birtokok államhű elemek kezébe jussanak. E törekvésben az állam egyetlen korlátja: a tulajdon sérthetetlensége. A védekezésre alapított birtokpolitika a gyengeségnek, a tehetetlenségnek a po­litikája. Már pedig a gyengeség, a tehe­tetlenség, az önbizalom hiánya különösen a nemzetiségi politikában bosszulja meg magát. Az állam széthúzó, kifelé gravitáló elemeinek csak az erő imponál. Ez vonz. Ez hódít. Adversus hostes aeterna aucto- ritas, mondották a rómaiak. És e jelszó­val a világ urává lettek. Ezt nem szabad elfelejtenünk, ha azt akarjuk, hogy Magyarország a magyaroké maradjon. b) Még mélyenjáróbban helytelen e szempontból közoktatásügyi politikánk. Az iskola volna hivatva arra, hogy a magyar nemzetállam bevehetetlen felleg­vára legyen. És a valóságban: a köz- oktatásügy nemzetiségi politikánk Achilles sarka. A fellengzően ideális liberalizmusnak legnagyobb eltévelyedéseképen nemzetiségi törvényünk kimondotta, hogy a felekezetek — általánosságban az iskolafentartók —- «iskoláikban az oktatás nyelvét tetszés szerint határozhatják meg.» (14. §.) Ez az az alapelv, amely a nemzet­állam megerősödésének, az egységes állam- polgári öntudat kialakulásának, a külön- szerü felfogások és törekvések fokozatos csökkentésének legnagyobb akadálya. A nemzetállam nyilvános iskoláinak oktatási nyelve csak az államnyelv lehet. Csak ez alapon alakulhat ki az egységes gondolkozás, az egységes kultúra, az egy­séges állampolgári öntudat. Ezt a célt kell szolgálni minden iskolának, akár az állam, akár a község, akár a hitfelekezetek, akár magánosok vagy testületek tartják azt fenn. Ezért mondja ki az 1844: 11. te. 9. §-a azt a nagyon helyes — sajnos a gyakorlatba át nem ment — alapelvet: «Az ország határain belüli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen.» Ez nem jelentené az idegen anyanyelvű polgárok anyanyelvének elnyomását. A nem­zetiségek által sűrűbben lakott területeken levő iskolák — tekintet nélkül jellegükre és fentartójukra — taníthatnák az ott csoportosan élő polgárok anyanyelvét, s e nyelv irodalmát. Az sem eshetnék ki­fogás alá, ha a vallástan tanítása az ösz- szes népiskolákban a tanulók anyanyelvén történnék. A felekezetek joga iskolák létesítésére és fentartására elismerendő, mert a val­lásos érzület ápolása az állam legnagyobb érdeke. De itt meg is kell állani. A fe­lekezeti iskola jogosultságának alapja és feladata az, hogy intenzive ápolja a val­lásos szellemet. De sem nem feladata, sem nem joga az, hogy a különszerű nemzeti­ségi érzést élessze, hogy a nemzetnek gondolatban és érzésben való összeforrását gátolja. A felekezeti szempont sem indokolja, hogy a felekezetek idegen tannyelvű isko­lákat tarthassanak fenn. A felekezeti iskolafentartó hazafias ál­dozatkészségének ellenszolgáltatása gya­nánt joggal követelheti, hogy a tanítókat és tanárokat ő alkalmazhassa, hogy tanítói és tanárai felett a fegyelmi jogot ő gya­korolhassa, s ezzel az iskolafentartó egy­ház vallási és erkölcsi elveinek, vagyis a felekezeti iskola tulajdonképeni céljának érvényesülését biztosíthassa. Azt is meg lehet engedni, hogy a felekezeti iskolák fentartója híveinek anyanyelvét és e nyelv irodalmát iskoláiban kötelezőleg s inten­zivebben taníttathassa. De az oktatás nyel­vének egységét feladni végzetes hiba, és pedig annál nagyobb hiba, minél magasabb képzettséget nyújtó iskolában engedtetik meg. Fokozott hiba tehát az idegen nyelvű középiskolák engedélyezése. A magyar állam iskolapolitikája, amely idegen oktatási nyelvű népiskoláknak, sőt középiskoláknak felállítását nemcsak meg­engedi, hanem ezeket még igen tekintélyes összegű államsegélylyel is támogatja, a legnagyobb gátja a nemzeti egység meg­erősödésének. c) Végül ami az egyházpolitikát illeti, végzetes hiba volt egyházaknak nemzeti­ségi alapon való kialakulását megengedni. Sem következetes, sem politikus eljárás­nak nem mondható, hogy míg egyrészről a nemzetiségeknek sem jogi, sem politikai egységgé való kialakulását nem engedtük meg, addig megengedtük a nemzetiségek­nek vallási alapon való tömörülését és egy­séggé alakulásai. Megengedtük azt, hogy a vallási szervezet a nemzetiségi külön- szerűség fellegvára legyen, sőt a nemzeti­ségi különszerüséget a vallásnak az em­beri lélekre gyakorolt nagy befolyásával megerősítettük. És itt is előttünk van az az anomália, hogy a nemzetiségi különszerűség várát képező egyházi szervezeteket az állam igen nagy államsegélylyel támogatja. Az állam maga adja meg az anyagi alapot az egységének megbontására irányuló tö­rekvéseknek. Már pedig amennyire érdekében áll az államnak polgárai vallásos érzületének ápolása, amennyire józan és ésszerű dolog az egyházaknak ily irányú tevékenységét az állam egész erkölcsi és anyagi erejé­vel támogatni, — ép olyan következet­lenség az állam egységének gyöngítőit, a szeparatisztikus törekvések zászlóvivőit támogatni. * A magyar államnak egységes, erős és Az „EGER" tárcája. Tavaszi dal. Tavasz illata a levegőben, Tavaszi fény rezdül a napsugarakban, Tavaszi nótát susog a szellő, Tavaszi érzés szól fű le mi le dalban, Tavaszi fátyol beborít mindent, Lelkemben is fehér tavasz-tüzek égnek, Sugaras mosoly játszik arcomon, Ajkamról szállva száll a tavaszi ének. Tavaszi fátyol beborít mindent, Engem is befonnak tavasz-sziilte álmok, S néma léptekkel szines reménnyel, Ezeknek a rózsás berkeibe járok. Bium Mária. Levél Palócóniából. Tekintetes Szerkesztő Ur! Nagy nap volt a múlt heeten nálónk: kántorválasztás. Mert tunnyi való, hogy emmi falónkban nem sokáig marad a kántor. Let- feljebb 4—5 évig. Akkor azután elmegyen na­gyobb helyre. Amióta én megemberkedtem, a negyedik kántor gyün a falónkba. De biisz- keek is vágyónk mink erre. Mer’ hogy irn’ mind jó kántor volt és mind nagy helyet ka­pott. Mintha csak arra való vóna a felföld, hogy jó kántort neveljen az alföldnek. Ámde ez a gyakori vátakozás nem jó a községre. Nem tudunk összeszoknyi a kánto- rónkval. Fejes buhogó Istvány ki is szóta a múltkor az oskolagyűlésen, hogy ne válasz- szunk mág olyan rettentő jószavú kántort, aki másnak is fog tetszenyi, hanem jó lesz mág nekünk alpáribb szavú is, aki sehun se kell. Fejes buhogó Isván beszédgyit fejcsóválva fogadták a többi oskolaszékek és Farkas süri Jóska meg is pérongatta, mondván: — Hát vóna kiednek lelki csúffá tennyi a falut ? A kutya se gyünne az emmi búcsúnk­ra, ha valami cinege hangú kántor verné az orgonát. Lám a bodonyi kántor hire, hogy me’ maradt nálónk, aki Kútyi Eszter nenémet te­mette eccer . . . ügy hurított, hogy még a szilva is hullott a szomszédunk fájáról . . . Erre bizonykodott az egész oskolatag és elhatároztatott, hogy megest csak jó szavú kántort választanak, ha majd kénákoznyi gyün- nek a kántorok. Gyüttek is sokan. Ezen a napon pedig nem akaródzik senkinek se kimennyi a határ­ba. Letfőbbképpen a fehérnép a kiváncsi. A me­nyecskék huncutos szeme irányítja a férfiak szemét az „alak“ kiválasztásánál. Inci-finci, ványadt, túlságosan fáradt ember ne kénálkoz- zon kántornak. Azt lefüttyögik a menyecskék. Hanem olyan, mint teszem azt a debrei, köny- nyen me’tetszik. Aunye de fájintos alak! Egé­szen gavallér ember. A mág végig lát a nee- pen, ha bucsujárás van, mert nincs az egeesz falunkban olyan magas ember, mint ő. Amint mág mondtam, elgyüttek kéuákoz- nyi sokan. Apraja, nagyja ünneplőbe őtözve sihetett a templom felé,, hogy me’hallgassa a „poróbát.“ Szörnyen jó szavú vót egynéhány kántor, de letjobban tudott hurítanyi az, akit osztég meg is választottak az oskolaszékek. — Csak azt nem tudom — jegyezte meg Siki Katyi — hogy „kikeernyi“ tud-e szeepen, mer’ az, aki vót, rettentőven me’tudta ríkat-

Next

/
Thumbnails
Contents