Eger - hetente kétszer, 1913
1913-03-05 / 19. szám
1913. március 5. EGER. (19. sz.) 3 Urak és parasztok. Falusi színmű 3 felvonásban. Irta Damó Oszkár. Először adták a városi színházban 1913. máre. 1-én. A Magyar Országos Tűzoltó-szövetségnek egyik legértékesebb munkássága, hogy a tűzoltó-intézményt iparkodik népszerűvé tenni. A megelőző tűzrendészetnek ez az egyik legnagyobb erőssége; és sok millióra megy évenkint az az ér ék, amit hazánkban a tűzoltóság megment a bizonyos pusztulástól. Mégis hányszor tapasztaljuk, hogy ezt a nemes intézményt kimosolyogják, lekicsinylik, parádézásnak tartják!? E balitélet ellen is erős küzdelmet kell vívnia a vezetőknek s ezért Írtak ki pályázatot a múlt évben olyan, egész estét betöltő drámai műre, amely hangulatot, kedvező vélekedést kelt a tűzoltó-eszme iránt. A pályázatban két egri iró-ember lett a győztes: Damó O-zkár és Kállay Miklós dr., kik között megosztották az 1000 koronás pályadíjat. És a Damó Oszkár darabja Egerből megy eszmehódító kőrútjára, mert bizonyos dolog, hogy — ha falvakban nem is, hol bizony a darabnak sok részletét, különösen a Molnár András szentenciáit félremagyarázhatják, de — városokban igen kedvező hatás remélhető ettől az irányzatos darabtól. Molnár András gazdaember, a falu eleje, halálos ellensége az „urnák“ és mindennek, ami az uraktól jön. Lelkét megmérgezte a sok izgató írás; elkeseredettségét növeli a sok mindenféle teher, ami — szerinte — c-ak a paraszti vállakra nehezedik. Végre a pohár csordultig telik, mikor a szolgabíró tűzrendészed kihágáséit megbünteti. Itt indul meg a darab, amelynek folyamán Molnár András egész tekintélyével, dölyfös magabizakodásában a felsőbb- ség ellen fordul és nem akarja, hogy a falu tűzoltóságot szervezzen, mert az is csak uj terheket hoz a népre — haszon nélkül. Közben a falut nagy tűz pusztítja végig, mely épp^n a Molnár András házán tör ki. A vizsgálat folyamán a gyanú Mogyorósi Janira esik, aki a tűz éjjelén a Molnár gazda szép leányánál, Sárinál, volt. Az apa elfordul leá nyától, aki a vasúti szolgálatba került Janit szereti. Végzetes összeütközésbe kerül a szol- gabiróval, akit le akar ütni, amiért lebontatja istállójának nádtetejét, de a plébános megjelenése elejét veszi a tragédiának. A harmadik felvonás a falu tűzoltóságának alakuló ünnepén játszik. Molnár Andrást valóságos világgyűlölővé tette az elmúlt négy hét. Még halálosabb ellensége lett minden úri eredetű dolognak, de különösen a tűzoltóságnak, mert elvbarátai emiatt hagyták el. A lányával csak alig hogy kibékül, de Janit látni sem akarja, mert az is lelkes tűzoltó . . . Közben tűz üt ki, melyet végignéz a meghasonlott lelkű ember is. Jani vakmerőén védelmezi a más vagyonát, a szolgabíró életének kockáztatásával ment ki az égő házból egy kis gyermeket. A tüzet is lokalizálják ... A darabnak már úgy is ingadozó hősét e látvány más emberré teszi, belátja, h’igy az urak jót akarnak a néppel és leghívebb, leglelkesebb embere lesz a tűzoltó-intézménynek. Az úgynevezett iránydarabokban rendszerint a poézis, a dramaturgia huzza a rövideb- bet, mert ezeknél a cél az első. A Damó Oszkár darabjában ezt csak itt-ott vesszük észre, amikor az elmélkedések vontatottá teszik a cselekvéuyt. A csekélyebb tartalmat feledtetik a főszereplő pompásan megalkotott alakja, az eleven mozgás és a derűs epizódok^ Elmondhatjuk, hogy ha nehány szépséghibát eltüntet szerző, az Urak és parasztok igen jó irány-darabbá lesz. Az előadás — melyet a Komáromi Ödön stilszerü és hatásos Tűzoltó-indulójával nyitott meg a'katonai zenekar — szinte elfeledtette velünk, hogy műkedvelők játékában gyönyörködünk. Pataky Istváu Molnár Andrása már túl volt a műkedvelés színvonalán. A nyakas, önhitt és keserű lélek minden legkisebb nyilvá- nulását oly hűen adta, úgy átérezte, hogy mindenkit meglepett. Szinte elfeledtük, hogy játék az. amit nézünk. A közönség minden felvonás után többször kihivta és elhalmozta elismerésének kifejezésével. Arnótfalvy Rellike Sárija csupa báj, csupa kedvesség volt. Kifejező játéka, elfogulatlan, ügyes mozgása rendkívül tetszett. A sok taps mellett szép csokrot is kapott, amellyel a két másik epizód nőiszerep kedves és közvetetten személyesíiőjét: Eperjessy Irénkét (Zsuzsi) és Kubinyi Ellát (Egy asszony) is meglepték. A leghálásabb három szerep: Kisbiró, Miska és a Vigéc nagyszerű kezekben volt, mert Lestál Miklós és Elekes Mihály állandó derültségben tartották a közönséget, Szabó József pedig pár szónyi szerepével is tapsot aratott a nyilt színen. A többi, kevésbbé hálás szerep gazdája: Jegyző — Szabó Béla, Plébános — Takács Andor, Szolgabiró — Martinovich László dr., Jani — Petrik Jenő stb. — mind kitett magáért és méltán kérhet részt abból a nagy sikerből, amely a szombati és vasárnapi előadást jellemezte és maradandó emlékűvé teszi. Lehetetlen végül meg nem emlékezni Erlach Sándorról, ki a rendezés nehéz és felelősséges munkáját mesteri módon végezte, továbbá Vass János dr. szövetségi főtitkárról, kinek legnagyobb érdemes vett, hogy mindkét este zsúfolt ház méltányolta úgy a darab szerzőjének, mint a műkedvelőknek munkáját. Amennyiben a sztrájk holnap valóban megkezdődnék és pár napig tartana, | lapunk szombaton nem jelenhet meg. Személyi hír. Szmrecsányi Lajos érsek, titkárával, Kriston Endrével, hétfőn elutazott székvárosából. Főpásztorunk ma utazik Bécsbe s csütörtökön teszi le Őfelsége kezébe a belső titkos tanácsosi esküt. Őfelsége Schönbrunnban fogadja főpásztorunkat. Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Tóth Tihamér dr., egri főegyházm. áldozárt a gyöngyösi állami elemi népiskolához a X. fizetési osztályba rendes hitoktatóvá nevezte ki. Főpásztorunk köszönő-levele Egerváros közönségéhez. Mint annak idején megírtuk, a város képviselőtestülete üdvözölte érsekünket abból az alkalomból, hogy őfelsége b. t. tauá- csossá nevezte ki. Szmrecsányi Lajos érsek az üdvözlést a következő meleghangú levélben köszönte meg: Nagyságos Királyi Tanácsos, Polgármester Url Eger város igen tisztelt Képviselőtestülete, múlt hó 24 én tartott rendkívüli gyűléséből szives üdvkivánataival keresett fel engem, abból az alkalomból, hogy Felséges Urunk belső titkos tanácsossá kinevezni mél- tóztatott. Megvallom, jóleső érzéssel tölti el lel- kemet, hogy, — amint üdvözlő iratukban olvasom, — szeretett székvárosommk tisztelt közönsége örömmel értesült a királyi kegynek e megnyilatkozásáról. Viszont azon meleg érdeklődésnél fogva, amellyel székvárosom sorsa iránt viseltetem, ez ősi Városnak minden irányú előhaladása az én hő óhajom s ennek valósulása lesz az én igen nagy örömem. Ettől az óhajtól áthatva, főpásztori tisztem betöltéséhez bizalommal remélem e?y- részt a nemes Város közönségének támogatását, másrészt pedig e támogatásukat mindenkor jóakaratu készséggel igyekszem Városunk közjavának előmozdítása által viszonozni. Kérem Nagyságos Polgármester Urat, legyen tolmácsa benső köszönetemnek az igen tisztelt Képviselőtestület lekötelező üdvki- vánataiért. Eger, 1913. évi márciushó 1-én. Szmrecsányi Lajos, s. k. egri érsek. Egyházmegyei hirek. Kriskó László polgári káplán Gyöngyöshalászra küldetett a lelkiekben adminisztrátornak, Baranyi András káplán pedig Gyöngyöshalászról Polgárra küldetett. már nyugat-európai idő szerint dirigálják; tehát még csak — tizenkettő. (Gyomrunk a déli idő láttára felhőzni kezd, de szívtelen vezetőnk csak a magyar tizenkettőt akarja ismerni.) Étkezés után lassan elhelyezkedtünk a francia vonatban s újra meggyőződtünk arról, hogy a magyar vasutak kényelme épp’ úgy lepipálja a francia vasutakét, mint az olaszokét. Folyosós kocsikról szó sem lehet. Most eszembe jutottak otthoni bűneink. Hányszor szidjuk a mi naiv kis vicinálisainkat a múlt század közepéről vett kocsiaival, s most meggyőződöm, hogy a művelt franciák vonatai is csak vicinális civilizációval dicsekedhetnek! Az olasz Riviera elhagyása után beesteledett s elköltve vacsoránkat, utasaink legtöbbje a látott gyönyörökkel eltelve, álomra hajtotta fejét. Engem azonban az édes álom, — valahányszor vonaton töltöttük az éjjet, — nem tudott karjaiba keríteni; következetesen most sem. Elmélkedtem a látottakon, tapasztaltakon, zarándoklatunkon s egyszerre csak arra a következtetésre jutottam, hogy a néma vágy varázsos ösztöne: vidéket, tartományt, világrészt elhagyni — nemcsak a vándormadárban, hanem az emberben is megvan. A képzelet óriási hatalom; sokat pótolhat, teremthet ismeretlen világokat, de a valóságot csak nem helyettesítheti. Amit nem láttunk, — a természet nagyszerűségét, a művészet remekeit, a történelem múzsájának választott helyeit, országokat, népeket, azoknak szokásait, sajátságait, — elképzelhetjük a csendes magányban. A lélek mintegy meghalva környezete számára, szárnyra kap s az eszmélődés fényénél ismeretlen világokba száll; le a múltak sötét aknáiba, ott bolyong, tévelyeg, kutat és tanul; de ez csak — fata morganája a valónak. Vannak emberek, akik szobáikban utaznak, ami mindenesetre fölöttébb takarékos eljárás, de — a könyvek és az élet között nagy különbség van. Vannak tudományok, melyeket négy fal között nem lehet elsajátítani, melyeknek tankönyve a nagy világ. Ki ilyenre szánta magát, érzi a vándor-madár vágyát és a legelső alkalommal, midőn kalitjának ajtói megnyílnak, repülni kezd. (Igaz, hogy az egész élet sem egyéb utazásnál, bár nagyon prózai.) Az ember késő vénségéig ne szégyeljen iskolába járni, ha teheti. Már pedig nagy iskola az utazás, mondja egy angol iró, ki soha sem volt — otthon. A különféle népek, városok, országok, szokások, jellemek sokkal, de nagyon sokkal jobb professzorok, mint azok, akik katedrán őszülnek meg. Ezt az egyetemet senki sem látogatta és nem is fogja látogatni haszon nélkül. A külföldi iskolázás régi szokás a világban, s m°g is van annak a maga haszna, bár ezzel is — mint minden emberi dologgal — van visszaélés is. Mig ilyen és ehhez hasonló problémákra kerestem feleletet, vonatunk Provence déli részén, Tarasconnál röpített keresztül. Az olvasottak elmosódott képe, az iskolában hallottak halvány emléke visszavitt a XIV. és XV. századba, mikor e helyen a napsugár, madárdal és hadizaj, lantpengetés és szerelem, élő hit és romboló fanatizmus, nagy fény és nagy árny egy költői egésszé olvadtak össze. Ma pedig e Provence ketté-tört kard, hurjavesztett lant, néma, elhagyott templom. Hűtlen lett hozzá a költészet és történelem egyaránt; földjéből kiszáradt a dicsőség magva s lassan enyészve küzd az idők hatalmával. Csak a természet, ez édes, gondos anya látja benne régi, szép kedvencét s az évek fordultával újra meg újra elhozza ékességét, hogy a múzsák vén gyermekét uj díszbe öltöztesse. E dísz egy koporsó ékessége. De im, már pirkadni kezd, s a távolság is folyton kisebbedik Lourdes felé. (Folytatjuk.)
