Eger - hetente kétszer, 1913
1913-02-19 / 15. szám
/ V fontolással, kiforrott meggyőződéssel tegye meg. Ezenkívül nagyon kívánatos a magasabb korhatár a nálunk undorító módon kifejlődött mandátum-vadászat visszafejlesztése szempontjából. Ha csak 30 éves korban lehet valaki képviselő, akkor, amikor bizonyos életpályán már elhelyezkedett, igy nem lesz olyan törtetés a mandátumok után, mintha a társadalomban és az államban még el nem helyezkedett elemek — anyagi erejükre támaszkodva — a képviselői pályára aspirálhatnak. Mert hiába kiabálja az elmélet, hogy a képviselőség nem életpálya, ha a rendszer ezt mégis lehetővé teszi, vagy pláne megkönnyíti! És alighanem komolyabbá válik majd a törvényhozás munkája is, ha csak akkor lehet valaki törvényhozóvá, amikor valamely életpályán már némi tapasztalatot szerzett, s a kötelesség- teljesítéshez is hozzászokott. Ez talán segíteni fog visszaállít ami a — sajnos — nagyon megtépett képviselői tekintélyt is! Ezért a 30 éves korhatárt itt feltétlenül fenntartandónak vélem; még akkor is, ha a választók korhatára lejebb szállíttatnék. A mai kor önzetlensége mellett azonban a legkevesebb reményt éppen ennek a nagyon helyes pontnak a törvénnyé válásához fűzöm. Kultur-vasárnapok. — A századik ismeretterjesztő előadás a ciszterciek egri kát. főgimnáziumában. — Itt a bizonyság rá, hogy reklám nélkül is lehet nagyot, szépet és maradandó becsüt alkotni! . . . Tizenkét évvel ezelőtt a ciazt. rend egri kát. főgimnáziumának lelkes tanári kara elhatározta, hogy a müveit egri közönség ismereteinek bővítésére az adventi és nagyböjti időszak vasárnapjain délután kulturális előadásokat rendez a főgimnázium modernül berendezett természettani előadó-termében. És megszülettek az egri kultur-vasárnapok, amelyek a lefolyt tizenkét év alatt olyan mély gyökeret vertek az egri társadalmi életben, hogy manapság már szinte hozzátartoznak az egri művelt közönség téli ünneprendjéhez, annál inkább is, mert a jó példán fölbuzdulva, az egri főgimnázium kultur-előadásainak mintájára az egri főreáliskola tanári kara is meghonosította az ismeretterjesztő-előadásokat, sőt egyes társaskörök, mint például a Keresztény Iparoskor és legutóbb az Egri Iparoskor is, szintén bevitték akultuiát a vasárnapi pihenő nap nemesen szórakoztató intézményeinek pro- grammjába. Ezerkilencszázegy december 8-án volt az első ilyen kulturális előadás az egri főgimnáziumban és most, ezerkilencszáztizenhárom február 16-án, a jubiláris 100-dik számhoz ért ;a közhasznú kultúrintézmény. Ezt meg kellett ünnepelni. És megünnepelték 1 ... Igazi kultur-ücnep volt ez a századik előadás. Nem a fény volt nagy. Nem; ebben a ÉGER. 115 sz.l tekintetben alig különbözött a századik előadás a többi kilencvenkilenctől; hanem a súlya, az értéke, a tartalma volt ünnepi. Tizenkét éven át a tanári kar önmaga hintegette a jó magot; a századik előadást a rend tudós főnöke, fősrimnáziumunknak kegyura és fönntartója: Béke]5 Rémig dr. zirci apát tartotta. Az előadó illusztris személye, az előadott tárgy tudományos értéke és a hallgató közönség szokatlanul nagy száma adták meg a századik előadásnak ünnepi jellegét. így ünnepel a tudomány s az igazi kultúra és így szép a tudomány és a kultúra ünnepe. A századik előadás pontban 5 órakor kezdődött délután, amikorra a főgimnázium tágas torna-termét szinültig megtöltötte Eger város közönségének szine-java. Békefi Rémig dr. zirci apát rövid bevezető szavak után azonnal a tárgyára tért. Kedves, megnyerő előadási modorban A magyar nemzet megalakulását fejtegette és a közönség feszült figyelemmel, mdeg érdeklődéssel hallgatta minden szavát — ötnegyedórán keresztül. Az előadó abból indult ki, hogy a honfoglaló szabad magyarság, amely körülbelül az ország egyharmadát vette birtokába, földközösségben élt. Ismertette ennek kétféle alakját: az u. n. nyilas és nomád földközösséget. Majd áttért az or.-zág másik részének, a kétharmadát kitevő királyi birtokoknak ismertetésére. Ezeknek részekre osztásából magyarázta a vármegyék eredetét; majd kifejtette ennek további alakulását s a keretében élt néposztályok jogviszonyait, társadalmi helyzetét, foglalkozását. Különösen érdekes képet rajzolt az udvarnokok és rabszolgák sorsáról, foglalkozásáról. Ezután feltárta az Anjou-királyok intézkedéseit, melyek a különböző néposztályok egységesítésére vezettek, ilyenekül jelölvén meg a kapu adót, az uriszéket és a kilencedet. Az előadás további folyamán az Anjou-korban élesen elkülönült két társadalmi osztálynak, a nemességnek és jobbágyságnak körében észlelhető tagolódásokat és jogviszonyokat jellemezte. Megismertetvén a nagyjában 1848-ig fennmaradt állapotokat, végezetül utalt arra, hogy a jelen forrongó viszonyok között milyen hasznos a régi magyarság társadalmi életének és jogviszonyainak ismerete, mert ezek figyelembevétele nélkül a jövő fejlődésnek biztos alapot vetni nem lehet. Persze az előadás végén a hálás közönség lelkesen megéljenezte az illusztris előadót, aki 37 évvel ezelőtt maga is növendéke volt az intézetnek, amelynek most kegyura és fönntartója. Megemlítjük még, hogy a századik előadás alkalmából csinos kis emlékfüzetet osztott ki a tanári kar a negyedfélszáznál jóval több hallgató közönség között. Az emlékfüzetben a megtartott száz előadás cime van felsorolva az előadók névsorával együtt, ami — kétségkívül — emléknek is igen érdekes, hanem kulturális adatnak Eger város művelődés-töi tünetéhez, ennél még sokkal — érdekesebb. * A leghűségesebb hallgató. A főgimnázium ismeretterjesztő előadásainak most végződött százas sorozatát általában sokan látogatták. Egy-egy előadásnak átlagosan 120—130 hallgatója volt és a törzsközönségből többen vannak, akik a 100 előadásból 60—70, sőt 80 előadást is végig hallgattak. Olyan ember azonban csak esy van, aki mind a száz előadáson ott volt: Niemtsik Adolf cs. és kir. nyug. őrnagy, kinek Békefi Rémig dr., zirczi apát melegen gratulált e kitartásához. 1913 február 19. Föreáliskolánk hangverse lye. Amire heteken át készült oly sok műkedvelő — és bátran elmondhatjuk — művészi tehetségekről tanúskodott urilány meg főreáliskolai tanuló: a realisták hangversenye szombaton és vasárnap este lezajlott; még pedig igen nagy siker jegyében. A szereplőknek nehéz, fáradságos munkájukért dicsőséget, vagy elismerést, a közönségnek disztingvált élvezetet, a nemes célnak tekintélyes ösz- szeget hozott. Szombat este már félnyolcra szorongásig megtelt a városi színház, városunk legelőkelőbb közönségének fényes soraival. Elsőnek az Úri Banda lépett a pódiumra és gyönyörködtette pompás játékával városunk közönségét, újra elkönyvelve sikereinek vastag könyvében egy lelkes ünneplést. Majd Vörösmarty Szép Ilonkája következett. A színfalak mögött Boma László VII. o. t. szavalta igen szépen az örökbecsű költeményt, a színpadon pedig Szép Ilonka, továbbá az ősz Peterdy és Mátyás király uémajátéka jelképezte a költemény egyes mozzanatait a már ismertetett négy képben. De bármennyire néma volt is a kép, ékesen beszélt annak minden moz- z-rnata, mert Vörösmarty gondolatát olyan beszédesen adták vissza a szereplők némajátékukkal. Müller Koruélka mesebeli Szép Ilonka volt. Leheletszerű s igy a költemény stíljének megfelelő volt minden mozdulata. A lepkefogó kisleány, a szerelmes szivü hajadon és a csalódástól lelkileg megtört leány alakját oly finoman, diszkréten, minden túlzástól menten, személyesítette meg, hogy egyhangú volt az a meglepetésszerű csodálkozás, amivel egész szereplését kisérte a közönség. Toalettjeinek gaz- d tg szépsége sem tudta az Ilonka szépségét elhomályo ítani, sőt e kettőnek összehatásában nyilvánult a siker. Különben a sok taps és a két szép virágcsokor igazat ad nekünk. Játékához illő, kifejező voll Bartha Tivadar elaggott Peterdyje és Sturmán Lajos lobbanékony szivű Mátyás királya is. A három szereplő játéka Vörösmarty remekének kétségkívül igen kifejező interpretálója volt. A harmadik szám páros, majd szóló ének volt. Böhm Márta iskolázott, behízelgő éneke éppen nem kellette a műkedvelő hatását, hanem egy, az énekművészeiben otthonos műértőt mutatott. Nagyon megérdemelte azt a frenetikus tapsot, mely anyiszor a lámpák elé hívta. Partnere Koncz Ferenc szintén és ugyancsak rászolgált a tapsra, mert bőterjedelmű, iskolázott hangja igaz élvezetet, szerzett. És Arnótfalvy Relli mesés technikájú zongora kísérete igen elősegítette a két éneklő sikerét, miért is az a sok taps és kihívás egyenlően szólott mind a három szereplőnek. Jó félóráig hangos derültségben tartotta a házat az a kis vígjáték, amely a negyedik számot töltötte ki. Mindegyik szereplő olyan, otthonosan vitte a darab cselekményét a kifejlet felé és olyj ügyesen érvényesítette a sokoldalú komikumot, hogy a közönség harsogó derűje egy percig sem szünetelt. Nem tudnánk megmondani, hogy Székely Erzsiké kedves egyénisége, Bényey Árpád élethü udvarmestere, Babocsay Árpád csávába került gavallérja, vagy Grünwald Sándor ínyenc bankárja, avagy Csillag Károlynak kimért diplomatája mulattatott, tetszett e legjobban. Mindnek igazán nehéz volt megállani, hogy ők is ne legyenek rabjai annak a hahotának, mit a betűvetéstől undorodó áltitkár, de prima szakács Koós Antal mókái állandósítottak a nézőtéren. Itt említjük meg, hogy a rendezőség úgy Böhm Mártának és Arnótfalvy
