Eger - hetente kétszer, 1913
1913-12-06 / 98. szám
2 EGER í98. v 1913. deczember 6. gyűlésében ugyanis határozati javaslatot fogadott el, amelyben megsürgeti a kormányt, hogy a munkásbiztodtás reformját a legsürgősebben vigye keresztül. Kéri továbbá, bogy az intézmény javára járulékokkal terheljék meg az egész adózó közönséget és hogy az intézményt államosítsák, vagy legalább intenzivebb állami ellenőrzés alá helyezzék. A magyar társadalom kiskorúságának egyik újabb tanujele ez a határozat, újabb bizonyítéka annak, hogy önkormányzati cselekvésre éretlenek vagyunk és ha meg is van az ahhoz szükséges érettségünk, részt venni benne nem akarunk. Az 1907. évi XIX. t.-c. önkormányzati alapon létesítette a munkásbiztosíiási pénztárakat, egyenlő befolyást biztosított azokban a munkaadóknak és az alkalmazottaknak. A munkaadók ennélfogva ezt a gépezetet ép úgy mozgathatnák, mint ahogy mozgatják azt az alkalmazottak. Csakhogy a munkaadók az őket jogosan megillető befolyást nem veszik igénybe, s így kisiklik kezükből a pénztárak vezetésének és irányításának minden szála. A nem régen lefolyt betegsegélyző pénztári választásokon a munkaadók 18°/0-a, a munkásoknak ellenben 42°/0-a vett, reszt. Saját legfontosabb érdekeik ellen is vétenek az iparosok ezzel a nemtörődöm magatartással, mert a zsebük feletti uralmat olyan elemeknek szolgáltatják ki, akik olyan átlagos díjosztályokat állapítanak meg, aminők nekik tetszenek és olyan baleseti összegeket hajtanak be a munkaadókon, aminőket éppen jónak tartanak. A visszaéléseknek egész légiója keletkezett abból, hogy a munkásbiztot-ítási pénztárakban a szociáldemokrata munkásság ragadta magához a hatalmat s egy cseppet sem meglepő, ha a munkaadók országszerte tűrhetetleneknek találják a pénztári állapotokat s ebben velők a politikai hatóságok is egyetértenek. A budapesti ipartestület most nagy erővel vette kezébe az ügyet s nemsokára országos demonstráló ülésre hívja össze az ország érdekelt iparosságát. A jelszó most az, hogy az intézmény államosittassék. És ha máskép nem lehet a bajokon segíteni, ezt a jelszót nem szabad visszautasítani, bármily sajnálatos is egyébként, hogy az önkormányzat elve egy újabb társadalmi szervezetben vereséget szén- j vedett. Közönynek, nembánomságnak nem szabad áldozatul oda dobni az intézményt, melyhez nemcsak az iparosságnak, hanem az ország más rétegeinek is fontos érdekei fűződnek. Amit még ezenkívül akar a budapesti ipartestület, hogv t. i. a befizetési járulékok az egész adózó közönséget terheljék, az már igazságtalan dolog lenne, mert az adózó közönségnek az a része, amely a munkaadók és munkások körén kívül áll, már úgy is fizeti a pénztári járulékokat, abban az alakban, hogy minden iparcikket drágábban vesz, magasabb áron szerez be. A munkaadók ugyanis annyival emelték az iparcikkek árát, amennyivel nagyobb termelési költséggel kénytelenek dolgozni a munkásbiztosítási járulékok következtében. A közönségnek elég ez az egyszeri megadóztatás, kettős terhet ezen a címen nem lehet a vál- laira rakni. Különben is csak legyen rendes, pártatlanul igazságos és takarékos a péuztárak kezelése: az ezidőszerint meglevő jövedelmi források bőven fedezhet'k a pénztár kiadásait. A hét. Balogh miniszter népszerűtlenségéről beszél most a sajtó, ügy tessék érteni, hogy a miniszter nemcsak az ellenzék előtt népszerűtlen immár a sajtó-javaslat miatt, hanem a munkapárt is neheztel reá, elfordul tőle s nemsokára közel van az idő — mondják a lapok — amikor Balogh Jenőnek „le kell vonnia a konzekvenciát.“ És ne tessék gondolni, hogy a szegény igazságügyminiszter nem dolgozik eleget s azért haragszanak reá. Dehogy! 0 maga mondotta szerdán a képviselőházban : „ . . . már három esztendeje, egyik évben öt napig voltam szabadságon, a másik évben pedig tizenegy napig voltam -a székesfővárostól távol, de magammal vittem a magam könyveit és aktáit és már reggel nyolc óra előtt bejövök hivatalomba és este kilenc óra után szoktam a hivatalomból családom körébe hazatérni.“ Kevésbbé okos sem lett a miniszter, mert tudományos érdemeit, az akadémiai tagságot is még akkor szerezte, amikor nem is álmodhatott a piros bársonyszékről. Szerény ember, jóindulatú ember, becsületes ember most is, mint eddig volt . . . Honnét tehát ez a peripetia ? 1 Képviselőtestületi gyűlés. Eger város kép- I viselótestiilete szombaton, dncember hó 6-án, délelőtt 10 órakor és esetleg folytatóan délután 3 órakor a város közháza nagytermében rendes közgyűlést tart, melyre 36 ügy tárgyalását tűzték ki. Ezek közül fontosabbak: A villanytelep igazgatóságának előterjesztése ívlámpák felállítása iránt. — A polgármester előterjesztése a városi alapok kölcsönképen való kihelyezése tárgyában. — A zenekari alap hová- fordhása tárgyában javaslat. — Am. kir. belügyminiszter rendelete a központi választmány újjáalakítása tárgyában. — A Szvorényi-utcai vámház és környékének helyszínrajzát v. mérnök bemutatja, ezzel kapc>olatban határozat- hozatal a vámház áthelyezésének kérdésében. — A kereskedelmi m. kir. miniszter rendelete a helypénzszedési szabályrendelet ügyébeu. — A polgármester előtetje-ztése az 1914. év első negyedében megtartandó városi képviselőválasztás ügyében. — Egri Iparoskor elnökségének kérelme egyes sérelmes piaci intézkedések megváltoztatása iránt s az ipari és kereskedelmi szakosztály ide vonatkozó javaslata. — A kereskedelemügyi m. kir. miniszter rendelete az üzleti záróráról. — A városi tiszti nyugdíjalapot kezelő választmányba 5 tag választása. — Városi tanács előterjesztése a megyei kórház céljára kijelölt földterületnek 1914. évre leeudő kiadása iránt. — Az egri m. kir. áll. polgári leányiskola igazgatóságának kérelme háztartási tanfolyam céljaira egy kát. hold terűlet bérbeadása iránt. — Trinitárius laktanya előtti tér parkozásának engedélyezési ügye s a Hunyady-téri és a Deák Ferenc-ut elején levő parkok rendezésének ügye. — A Foltin János-féle és az özv. König Endréné-féle alapítvány alapító oklevele. — Vármegyei alispán leirata a létesítendő vármegyei közkórház ügyében. A mnnkásbiztosítás államosítása. Amíg a vármegyei törvényhatóságok csak nagy általánosságban foglalkoznak a munkásbiztosítás reformjának kérdésével, amennyiben csak olyan értelemben írnak fel a kormányhoz, hogy ez a reform sürgős, kérik ennélfogva annak gyors keresztülvitelét: addig a budapesti ipartostület konkrét javaslattal lépett fel. November hó 16-án tartott rendkívüli közmost ime, kettőzött erővel ismét kitört rajta a gyilkos, gonosz betegség. Felnyög nagy, végtelen keservében, midőn látja egyetlen kincsét forró ágyacskájában hánykolódni, látja, mint dobálja gyönge testét a legnagyobb lázban ide-oda, s nem lel magának nyugalmat sehol, sehol! Fehér homlokáról csurog a lázas veríték, gyönge testét kiveri az izzadtság s a szegény anya nem győzi hűsíteni, szárítgatni a nyirkos csöppeket. Rózsabímbó-szájacskája kicserepesedve, két kicsi kezével nyugtalanul kapkod. Majd anyja lágy kezéhez ér s lázas erővel megszorítva azt, ráhajtja forró arcocskáját. — Oh, anyuskám, a te kezed olyan jó, olyan lágy és hűvös, simogasd vele forró homlokomat, — könyörög esengve. Bágyadt feje ráhanyatlik anyja keblére s míg az lágyan, szelíden simogatja a lázas homlokot, ott, a vergődve dobogó, fájó anyai szivén lassan-lassan elcsitul a gyermek, kínjai enyhülnek s mély, pihegő álomba merül. Halkan, vigyázva visszafekteti puha párnáira s míg aggódva lesi minden nyugtalan mozdulatát, ott, az ágy mellett székére roskadva, hangtalan, esdeklő ima száll fel az egek és föld jóságos Urához. S ez az esengő, a kétségbeeséssel határos könyörgés minden némaságával egyetlen szívszakgató kiáltásban tör fel leikéből a magasba: Hagyd meg egyetlen boldogságomat! .. Elapadt könnyei újból megerednek égő szemeiből, a két keze görcsösen kulcsolódik fuldokló imára s így, eltikkadva a reménytelenségtől, elbágyadva a napokig tartó álmatlan kimerüléstől, félig ülve, félig a kicsi ágyra roskadva kábult, zavaros álom száll megkínzott lelkére... Csodálatos, ragyogó képek tárulnak fel lelki szemei előtt. Csillogva váltják föl egymást, űzik- kergetik bűvös varázslattal, mint egy titokzatos kaleidoszkópban, melyet isteni kéz forgat ámuló lelke előtt... Látja kicsi gyermekét testileg-lelkileg nagy- gyá, gyönyörűvé fejlődni. Látja, mint kerül kisdedsorból az iskola padjai közé, mint válik ki csillogó tehetségeivel és káprázatos szépségével a többi közűi. Domború homloka büszkén sugározza a fényes észt, mely egykoron alkotásaival milliókat ejt bámulatba, búzavirágszín szemeiben a titokzatos, nagy lélek tükröződik visz- sza, melynek kicsi, szűk ez a világ s önmaga alkot egy bámulatosat, melyet csodálva szemlél a kicsik tömege. Hullámzó, szőke fürtéi aranyos csigákban folyják körül rózsás arcocskáját, egész lénye gyermeki bájt s szunnyadozó öntudatot sugároz ki magából... Társait mind maga mögött hagyja. Büszkén tör előre, szomjas lelke mindig több és több után sóvárog, fölkutatva mindent, hogy ismeretlen homályban ne maradjon kutató elméje, szomjuhozó lelke előtt semmi. Tanítói elragadtatva gyönyörködnek csodás lényében, — ő pedig a boldog, büszke anya oda szeretné kiáltani az egész világnak: Jöjjetek, lássátok az én mondhatatlan gyönyörűségemet! Csodáljátok az én tündöklő kincsemet, melyet Isten határtalan jósága nekem ajándékozott!... És fejlődik a gyermek. A gömbölyded ta- gocskák sugárrá nyúlnak, a mosolygó gyermekarc nemes vonású ifjú képét ölti fel, az aranyfürtök hulláma hamvasszőkévé változva lágy gyűrűkben díszítik a domború, magas homlokot, a gyönyörű kék szemekben lobogva ég a föleszmélt lélek szikrázó tüze: a szárnyak kibontakoztak s hatalmas csapásokkal röpülnek a fény, a ragyogó nap felé. Toll van erős kezében: ez az ő fegyvere, mellyel eszméiért diadalmas harcra kél, ez az ő fáklyája, mellyel világosságot gyújt a lelkek millióiban, melyekben nem sugárzott még a lélek (és (ész vakító lángja. Szédületes magasságban hagyja maga mögött a tömeget, mely bámúló elragadtatással követi merész szárnyalását s ő ontja magából lelkének bűvös alkotásait. Szavainak zenéje elbájol mindenkit, hatalmas ereje előtt meghódol kritika és közönség. Tömjénezve bálványozza mindenki. A század büszke, hogy szülte őt; híre, fényes dicsőségének sugára áttündöklik az egész művelt világ fölött. Komoly, bölcs férfiak sietnek fölkeresésére, hogy megszoríthassák a kezét, mely a vakító eszméket papírra vetette, hogy belétekinthessenek a csodálatos fényességű lélekbe, mely pazarul szórja csillogó kincseit a bámuló világnak.
