Eger - hetente kétszer, 1913

1913-11-29 / 96. szám

2

EGER. Í96. sz.)

1913. november 29.

Az európai népek harca.*)

m

ii.

A Balkánon végbement változásokhoz az ottani népek részéről nem kellett zseniálitás, se lovagias hősiesség; mert hiszen az orosz kéz intéseire a török ellen szövetkezett apró népek egy haldokló beteget győztek le. Az éhes farkasoknak jól esett a martalék, amelyért egymást is elkeseredetten szakgatták, Oroszország pedig a markába nevetett, hogy könnyű szerrel megint tehetett egy hatalmas lépést céljai eléréséhez, még pedig oly módon, bogy másokkal gázoltatta át a pocsolyát, amelyben önmaga röstellette a lábait bemocskolni.

Európa diplomáciája nem látott be az orosz kártyájába, amidőn pedig nagysokára észrevette a hamis játékot, már késő volt, mert oly tényekkel állott szemben, amelyeken változtatni nem lehetett. A diplomáciának az a szerepe aztán, amelyet a háború kitörése óta a mai napig a világ színpadán eljátszott, nem egyéb, mint a tehetetlenség együgyű leplezgetése.

A fiaskó szégyene kétségtelenül Asztria- Magyarország diplomáciáját érte a legnagyobb mértékben, amin bizony az a flastrom, amivel Tisza és a munkapárt oly udvariasan segítségére siettek gróf Berchtoldnak, nem sokat változtat. Az osztrák és magyar államférfiaknak már régen fel kellett volna világosítaniok az udvart arra nézve, hogy mi vár Ausztria- Magyarországra és a Habsburgok trónjára. Tudomására kellett volna adniok, hogy — Ausztriát hibás politikájával eljátszván magától — most már csak egy magyar nemzeti állam kiépítésében kereshet hatalmához új bázisokat, tehát ennek megfelelően kell intéznie politikáját idehaza is, a Balkánon is. De hát hiába volt nekünk a bölcs Deákunk és a nagy Andrássynk, ha nyomorék utódaik nem tudnak a nyomukban haladni.

A Balkán - háború kitörése alkalmával Ausztria-Magyarországnak rögtön meg kellett volna szállnia Novibazárt. Egyrészt azért, hogy éket verjen Montenegró és Szerbia közé és közvetetlen összeköttetésbe jusson Albániával; másrészt pedig, hogy ezt a stratégiailag kiválóan fontos helyet a Balkánon a maga érdekeinek könnyebb megvédhetése céljából a hatalmában tartsa. Magyar bakák vére hullott a Szandsák népeinek békéjéért; Ausztria- Magyarországnak tehát ezen a területen joga volt a béke fenntartásához akkor is, amidőn kitört a háború. És ha a Balkán osztozkodó apró népei fütyültek azokra a nagyképüsködő figyelmeztetésekre, amelyeket a status quo ante bellum fenntartására vonatkozóan a hatalmak hozzájok intéztek: bizony a mi „nagyhatalmunk“ is bátran lefoglalhatta volna magának a novibazári Szandsák at. Most már azonban, amidőn azt, amit mi vetettünk, learatták mások, sokkal nehezebb lesz a dolog. Már p^dig ha a Szandsákot nem kebelezzük be és Albániával a közvetetlen összeköttetést nem biztosítjuk magunknak, a legfontosabb gazdasági és politikai érdekeink is kárbavesznek a Balkánon.

Föl nem tehető, hogy mindezt diplomáciánk nem tudná. Fontos okoknak kellett tehát közre- játszaniok, amelyek érdekeink pusztulásának, nagyhatalmi reputációnk megcsorbulásának tétlen elnézésére kényszeiítették.

Egy kis gondolkozással könnyen rájöhetünk a dolog nyitjára. Gyöngék voltunk és a veszedelmes helyzetben nem mertünk megmozdulni. Nemcsak Ausztria szlávjai, hanem a mi kedves horvátjaink is lázadoztak, mimagunk pedig,

*) Deme Károly „Magyarország helyzete és az európai népek harca“ e. könyvéből, melyet lapunk f. évi 85. számában ismertettünk.

magyar „hazafiak“, egymást dúltuk. A legválságosabb időkben szították Justhék és a szo- ciálisták a belső forradalmat.

Ezek a diplomáciánk tehetetlen veszteg- lésének az okai.

Kiváncsi vagyok, vájjon tudják-e Justhék és társaik, hogy lázongásaikkal mily sok kárt okoztak a magyar királyság érdekeinek ? És ba tudják, van-e lelkiismeretök hozzá, hogy még tovább is kifogásolják Ti<za István tetteit, amelyekkel épen az utolsó pillanatban eloltotta a fenyegető lángokat idehaza és hátratolta azt a világháborút., amely minket ért volna a leg- készületlenebbül és a legrosszabb időben.

Az európai hármasszövetségben Német- és Olaszországra nézve már évekkel ezelőtt sem vobak valami kedves dolgok azok az állapotok, amelyek Ausztriában uralkodtak és évről-évre mind jobban és jobban elmérgesedtek. Most már elgondolható, mily deprimálóan hathatott ennek a két nagyhatalomnak a diplomáciájára az a körülmény, hogy a legválságosabb időkben szövetséges társuk másik államában, Magyarországban is a politikai elzüllés kezdett lábrakapni. Érthető tehát, hogy ily gyenge szövetséges fél érdekeiért sem Olaszország, sem Németország nem voltak hajlandók magokat a háború eshetőségeinek kitenni. Ezt tudta Oroszország, tudták Szerbia és Montenegro, és ebből magyarázható meg kihívó magatartásuk, melyet velünk szemben tanúsítottak. De ebből magyarázható meg Ausztria-Magyarország tehetetlen ve>zteglése és meghátrálása is. Súlyosbította különben a hármasszövetség helyzetét az a körülmény is, hogy Oroszország a külső szlávokkal való összeköttetései, agilis politikája és Ausztria-Magyarország belső bajainak elmérgesítése révén Európában oly állapotokat teremtett, amelyek a hármas entente- nak látszottak inkább kedvezni.

A mi szövetségünknek Német- és Olaszország előtt csak addig lesz ér'éke, amíg oly erőt tételezhetnek fel Ausztria-Magyarország- ban, amelynek szükség esetén ők is hasznát vehetik. Kérdés: lesz-e Auszrria-Magyarország- nak ereje és hatalmi súlya, ha Ausztria szláv népeit csak az abszolutizmus fegyveres erejével fog lehetni az állam kötelékében megtartani és ha az osztrák németek ezután is a nagy német nemzethez fognak vonzódni? Háború esetén leh-t-e majd Ausztria hadseregére támaszkodni; arra a hadseregre, amely a széthúzó, a fajrokonaikkal való egyesülésre vágyó népek fiaiból kerül ki? Aggodalommal teljes, reménytelen kérdések.

Közeledik az az idő, amidőn Németország érdekei megkövetelik, hogy felhagyjon a mostani pa.-szivitásával és szembeszálljon Európában a szlávság világuralmi törekvéseivel; ennek folyományaképp pedig — mivel a betegen úgy sem fog lehei ni már segíteni — Ausztria azon területei, amelyeken a németek vannak többségben, nehogy orosz kézre kerüljenek, beke- beleztetnek Németországba. És ekkor teljesülve lesz az osztrák németek forró vágya; ekkor majd szabadon énekelhetik ők is: „Heil dir im Siegeskranz!“ De az orosszal és a némettel együtt bizonyára fog k-ipni területet az olasz is, aki Ausztria déli vidékeire aspirál.

Ausztria örökös tartományaiban könnyű volt addig az egymástól idegenkedő népeket kormányozni, amig a faji rokonérzés ki nem fejlődött közöttük. Amióta azonban az osztrák szlávok, németek és olaszok nemzeteikhez vonzódnak és hozzájok kifelé gravitálnak: a fejedelmi jogar teljesen elvesztette egyesítő és összetartó erejét.

Ausztriában nem lévén államalapító nem- í zet, az uralkodóház, mely politikájában az elvakult önzés „divide et impera“ elvét követte, nem is törekedett soha sem arra, hogy a népei között együttérzést teremtsen és az állami • összetartozandóság elvét érvényre juttatva, azt tartományainak szorosabb összekapcsolására felhasználja. Az osztrák politika ma ezt a népet ingerelte fel a másik ellen, holnap pedig az előbbit játszta ki egy harmadikkal szemben. Csak természetes tehát, ha azokból a magvakból, amelyeket az udvar politikája az osztrák népek soraiban elhintett, nem a szeretet és összetartozandóság, hanem a gyűlölet érzése fakadt ki; csak természetes, ha ezek az osztrák népek ma már. midőn egymás iránti gyűlöletüket nemzetiségi ellentétek is fokozzák, mindannyiokra nézve közös érdekeket, közös állami célokat nem ismernek ti. Innen van, hogy Ausztriában amit az egyik nemzetiség akar, azt a másik minden áron meghiúsítani törekszik; innen van,hogy akiskoruktól kezdve gyűlölettel táplált osztrák népeket csak a gyűlölet tudja egyesíteni; a gyűlölet egymás iránt és Magyarország ellen.

Az uralkodóház minden időkben követett politikájáról feltűnően lerítt az a végzetes hiba, hogy uralkodói hatalomra törekedett, nem pedig állam- hatalomra, Ennek tulajdoni!ható, hogy Ausztriában elmulasztotta megteremteni a német hegemóniát és e mellett nemzetiségeinknek ellenünk való biztatásával Magyarországot is folytonosan akadályozta abban, hogy mint nemzeti állam kifejlődjék és megerősödjék. Már pedig nem a nemzeti erők gyengítése, hanem azoknak növelése biztosíthatja a hatalmat az uralkodók részére is, mert az uralkodói hatalomnak az államhatalom a legtermészetesebb és legbiztosabb alapja.

Hogy az osztrák politika, — mely sohasem volt előrelátó és számító állampolitika, hanem csupán az udvar kicsinyes szempontoktól vezérelt és intrikával dolgozó házi politikája,

— csődöt mondott, abban ránk, helyzetünkre nézve cseké'y vigaszt találhatunk. A jelen eseményei és helyzetei világosan láttatják a jövő bekövetkezendő eseményeit és helyzeteit.

Ezek szerint egészen bizonyosra vehetjük, hogy az orosz ezután sem fog nyugodni, hanem tovább fogja folytatni aknamunkáját, hogy a keletkező romokon tovább építse világhatalmának bástyáit. Viszont a német is csak addig fog a mostanihoz hasonló türelemmel várni, amíg meg nem győződik arról, hogy Ausztria- Magyarország képes-e a maga bajait orvosolni és a helyét önmagában külön is, mint szövetséges is, úgy megállani, hogy a szláv hatalmi áramlat feltartóztatásában úgy a maga, mint a nagy németség érdekeinek megfelelő módon számot tevő tényező lehessen. Ha erre nem képes, akkor vége a barátságnak, vége a szövetségnek, amit még csak rossz néven sem lehet venni; mert hiszen Németország nem miértünk barátkozik és szövetkezik velünk, hanem önmagáért. Amit értünk tesz, azt is tulajdonképen önmagáért teszi, mert a mi védelmünkben a saját érdekeit védelmezi. Értünk pedig csak addig tesz valar.it, amig azt önmagára való tekintetből érdemesnek látja.

Kétségtelen, hogy az európai concertet a fajszereteten felépülő nemzeti nagyság érzésétől, tehát a pánszlávizmustól és a pángerma- nizmustól fanatizált orosz és német nemzet fogja megzavarni. Ausztria-Magyarország zilált állapota ebben a kavarodásban csak mint másodrendű indító ok fog szerepelni; mert a főok a világuralom felé rohanó nyugtalan orosz akciója és az érdekeiben provokált, a nemzeti önérzettől és erőtől szintén duzzadó német reakciója lesz.

A német és cvroäz hatalmi érdekeinek ősz