Eger - hetente kétszer, 1913
1913-11-26 / 95. szám
1913. november 26. EGER. (95. sz.) 3 Minden népnek elsőrendű érdeke, hogy legyen elegendő nagy területe a földön és hogy azon a területen szabad akarata szerint, önállóan intézhesse a maga ügyeit, előmozdíthassa fajának boldogulását. A szükséges földterület megszerzése és birtokbantartása készteti az erősebb népeket a hódító hadjáratokra, a gyöngébbeket pedig az önvédelmi harcokra. A háborúk kimenetele az illető népek számbeli erejétől, műveltségi, erkölcsi és fizikai állapotától függvén, azé a győzelem s igy tehát azé a jövő, amely nép ezen kellékek megszerzésére állandóan és következetesen törekszik. Ebből magyarázható meg az a körülmény, hogy sokszor a kisebb népek lesznek a nagyobbak uraivá s ezeknek pusztulásával azok emelkednek világtörténelmi jelentőségre, mert az erkölcsi romlás a műveltségben való hátramaradással, fizikai elgyengüléssel, a tuuyasággal és pusztulással együtt szokott járni. Tehát a népek emelkedése és sülyedése idézi elő azt a hullámzást, amelyben „nemzetek lesznek, nemzetek vesznek.“ Az ezeresztendős magyar nemzet csak a legnagyobb küzdelmek és véráldozatok árán tudta magát fenntartani eddig is, és míg körülötte más népek naggyá lettek és megizmosodván gyarmatokat szereztek, ez által pedig fejlődésükhöz hatalmas előnyök birtokába jutottak : őmaga még mindig csak önvédelmi harcra van utalva a régi területén. Ennek a körülménynek pedig könnyen rájöhetünk az okára, ha betekintünk a történelem könyvébe. A magyar Európa legekszponáltabb helyén szerezvén magának új hazát, ez volt egyik szerencsétlensége. Mint Európa keleti végvárának, alkotó munka helyett folytonosan harcban állva, számban sokszor meg kellett fogynia, gazdasági és faji érdekeinek tekintetében évszázadokon át megsorvadva kellett vesztegelnie. A magyar önmagát védve biztosította a tőle nyugatra eső népek boldogulását és békés fejlődését; a saját érdekében azonban az önvédelmen kívül semmit sem tehetett. Fajrokonok nélkül egyedül és elhagyatottan kellett magát, mint hullámtól vert szigetnek, a népek tengerében fenntartania. A nemzet másik szerencsétlensége az előbbinek volt a következménye, az t. i., hogy a csatákban elvérzett magyarság helyét idegenekkel kellett betöltenie, nehogy országa a végpusztulás örvényébe sodortassák az elnéptelenedés miatt. De mindezeknél nagyobb szerencsétlensége volt a magyarnak az a bűnös könnyelműsége, amit gavallérosságból a részben meghódított, részben idők folytán az országban letelepített idegen fajú népekkel szemben a saját faji, tehát nemzeti érdekeinek elhanyagolásában tanúsított. Ez pedig annál súlyosabb beszámítás alá esik, mert amidőn a nála nagyobb európai népek is kiváló súlyt helyeztek faji érdekeik gondozására, neki — aki rokonok nélkül és kisebb számban egyedül állott — sokkal inkább meg kellett volna ezt tennie, mert sokkal több jogcíme volt hozzá és jobban rá is volt utalva, mint a többi nép. Ha ez a (saját hibájától származó) szerencsétlenség nem érte volna a nemzetet, ma nem volna nemzetiségi kérdésünk és nem volna e haza földén oly idegen fajú állampolgár, aki magyarul nem tud, aki a magyar állam hivatalos nyelvének megtanulását honpolgári kötelességének el nem ismeri. Azok a népek, melyek a nemzeti egység és nemzeti jelleg érdekeinek istápolása révén is megerősödtek és számban aránylag sokkal jobban megnagyobbodtak, mint mi, kénytelenek vagy idehaza, vagy más világrészeken új területeket hódítani meg, hogy magokból rajokat bocsátván ki, elhelyezkedhessenek és gazdasági érdekeiket előmozdítva, világhatalmuk megalapításához összeköttetéseket szerezzenek. Az angol, akinek földje Európában kisebb, mint a miénk és azt is minden oldalról tenger veszi körül, kénytelen volt országa területét túláradó lakosságának távol idegenben szerezni helyet. És ma ott van a világ minden részében és uralkodik mindenütt és mindenek felett. A német, habár nagy területet biztosított magának Európában is, szintén zd idegen világrészeken elhelyezkedni és ás léptekkel közeledik a világuralom felé. iasonlóképen terjeszkedik az olasz is, aki Afrikában jutott biztos pozíciók birtokába. Az ily, részben szükségszerű, terjeszkedésektől eltérő természetűek az orosz és a francia térhódításai, mert ezeket nem is annyira a szükség kényszeríti erre, hanem inkább a hatalomvágy. Európai Oroszország területén háromszor annyi lakosság is kényelmesen elférne, mint amennyi most van; Franciaországot pedig a születésék csekély száma miatt az elnéptelenedés veszedelme fenyegeti. Ennélfogva a franciáknak ez idő szerint inkább attól kell tartaniok, hogy fajuk elpusztul és a jövőben a szajna- parti metropolis boulevardjain valamely ifjabb vérü, idegen fajú nép dámái fognak korzózni. A francia és orosz hódító törekvései tehát nem kényszerítő körülményeknek, hanem a gazdasági előnyök megszerzésének, illetőleg a hatalom vágyának folyományai. Oroszország világhatalomra irányuló törekvéseinek a szlávság nagy száma mellett rendkívül kedvez az a körülmény is, hogy az orosz nép vallás tekintetében is egységes, minélfogva az oroszoknál a vallásos és nemzeti érzület úgyszólván egymáshoz vannak forrva, s egymással egyesülve, egymást erősítve nyilatkoznak meg. Innen van az, hogy amig az orosz népet inkább a vallás fanatizálja nemzeti érdekeinek szolgálatában, addig az intelligenciát a nemzeti érdekek, a szlávság világuralmának fanatizmusa köti szorosan hozzá a nép vallásos fanatizmusához. Oroszországban tehát ez idő szerint a vallásos érzület ápolásában nem lehet elmellőzni a faj nemzeti érzületének ápolását és viszont. Az orosz nép nemzeti nagyságának, a szlávság faji összetartozandóságának érzése szülte meg a pánszlávizmust, mely ma már az Oroszország határain kívül eső szlávok közt is hatalmas mozgató erő. Mert habár Oroszországnak odahaza is ezer belső baja kiáltoz orvoslásért; habár az ország határain kívül lakó szlávokat nagy távolságok választják el az orosz „testvérekétől: a külső szlávok lármás vészkiáltásaira elhallgatnak a belső bajok és pénzzel, intrikával, fegyverrel megrakodva kinyúl az orosz kéz, hogy „segítés“ címén a messze távolban is oly politikát érvényesítsen, mely az orosz világuralom céljainak áll szolgálatában. A pánszlávizmus sugallta „kisegítésektől“ várt eredmények azonban nem egészen plauzibilisek Oroszországra nézve; mert azok a kis szláv népek, amelyek a testvériség szent nevében az orosz támogatást kérik és igénybe veszik, uraivá akarnak lenni önmaguknak, nem pedig az orosz hatalom szolgáivá. Oroszország pedig ezt akarja és csak azért segít, mert reményű, hogy idők folyamán a déli szlávok fellázításával sikerülnie fog a vizet annyira felzavarni, hogy abban aztán kényelmesen halászgatva, hatalmi gyűrűjébe foglalhatja be a Dardanellákat, Dél-Európát és ezáltal, valamint Cseh- és Morvaország északi részeinek bekebelezésével oly hatalomra tesz szert, mely- ! lyel diktátori szerepet biztosíthat magának Európában. Románia kétszínű magatartása is csak abból magyarázható meg, hogy biztos tudomása, vagy legalább is sejtelme van az orosz tervekről, melyeknek keresztülvitelénél a mi románjaink fellázítása által ő is remél egy darabot Magyarországból. Mindezeknél fogva kívánatos volna, hogy úgy mi, mint Európa többi hatalmai, kellő időben tudomást vegyünk e tervekről; kívánatos volna, hogy folytonosan éber szemmel kísérjük és még idejekorán meghiúsítsuk azokat a törekvéseket, melyek a szóban levő tervek keresztülvitelére irányulnak. A most lefolyt Balkán-háborúk még csak előjátékai annak a nagy kavarodásnak, mely a faji érdekek összeütközése és a hatalmi egyensúly megbillenése által be fog következni Európában. Ebben a kavarodásban pedig a Balkán után Ausztria-Magyarország van legközelebbről érdekelve. A színjáték második felvonásában tehát Ausztria bomlása fogja a megindult bonyodalmat a magaslatra emelni. Nagyon természetes, hogy a tűz a mi házunk fedelére is át fog csapni, mert Ausztria bomlása a magyar államot is meg fogja rendíteni, esetleg bomlását is maga után fogja vonni. A Balkán és Ausztria népeinek folytonos civakodásai közepette Oroszország hatalma egy rövid évszázad alatt is igen nagyra nőhet. Ennek a nagyságnak azonban Oroszország nem fogja sokáig élvezhetni a gyümölcseit. Egyrészt azért, mert hatalmi túlteugése bele fog ütközni egy másik nagy népnek, a németnek hatalmi érdekeibe; másrészt pedig — és ez a főok — mert az orosz hatalom járma alá került népekben a civilizáció terjedésével mindig erősebben és erősebben fog fellépni az önállóságra való törekvés, ami ugyanolyan súrlódásokat és civakodásokat fog az orosz birodalomban előidézni, mint aminők Törökországot döntötték romba és amiuők valószínűleg Ausztriát is romba fogják dönteni. így tehát Oroszországnak az lesz a végzete, hogy világuralma ugyanolyan helyzetek és körülmények között fog a magaslatról alászállani, mint amilyen helyzetek és körülmények ravasz kihaszná ásával felemelkedett. Ez az eshetőség'azonban reánk nézve ép’ úgy nem lehet megnyugtató, mint ahogy a párviadalban eleső félre nézve sem megnyugtató az a tudat, hogy valamikor ellenfele is el fog esni. Mert az egyes embereknek és népeknek nem az a céljuk, hogy valameddig éljenek, hanem hogy minél tovább éljenek. Ebből kifolyóan nekünk úgy kell a népek életének hullámverései közepette dolgainkat intéznünk, hogy el ne merüljünk; úgy kell a közeledő áramlatok előtt elhelyeznünk, hogy a felszínen maradva, minél tovább élhessünk. Sajnos, ez az, amire mi a múltban keveset gondoltunk; s ez az, amivel még ma sem törődünk eléggé. (Befejező közlemény a jövő számban.) Tájékoztató. November 26—30. Missió Egerben. „ 30. Advent első vasárnapja. December 1. Hónapos állatvásár Egerben. n 1. Országos vásár Tiszaörsön. „ 1. A hatvani főszolgabíró tárgy, napja Ecséden. „ 5. Katonai utóállítás Egerben. „ 6. Zenepártoló Egyesület I. hangversenye. „ 7. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. „ 7, 8. Országos vásár Füzesabonyban. „ 8. Boldog Asszony szeplőtelen fogantatása. „ 9. A közigazgatási bizottság ülése. „ 9. Katonai felülvizsgálat Egerben. „ 10. Tiszafüredi föszolgab. tárgy, napja Sarudon. „ 18. Eötvös ünnepély a főreáliskolában. „ 18. A hevesi főszolgabíró tárgy, napja Erdőtelken. „ 14. Ismeretterjesztő előadás a főgimnáziumban. „ 15.SMegyegyülés. „ 1-1'Egri főszolgabíró tárgy, napja Verpeléten. „ 15. A pétervásárai főszolgabiró tárgyalási napja Egercsehiben.
