Eger - hetente kétszer, 1913
1913-10-04 / 80. szám
Előfizetési árak: Egész évre.. _ 10 korona. Fél évre------- 5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. EGER Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 80. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. Szombat, október 4. A munkanélküliség oka. Eger, 1913. okt. 3. A fővárosban negyvenezer, a vidéki városokban pedig mintegy százezer, összesen tehát száznegyvenezer ember van munka nélkül Magyar- országon. Ennyi ember keres, kér, követel munkát és ennek révén kenyeret, megélhetést. És természetes, hogy küldöttségeinek egyik miniszter sem adhat kenyeret, legfeljebb Ígéretet nyújt arra nézve, hogy — amennyiben lehet — gondoskodik majd az alkalmaztatásukról. Ez az ígéret nagyon sovány kenyér. Nem ér valami sokat még teljesítés esetén sem, mert hiszen ily nagy tömegek állandó, vagy hosszasabb foglalkoztatására egyetlen minisztérium sincs berendezkedve. Az ideig-óráig való alkalmazás meg csak éppen hogy felfüggeszti az éhezést, de nem apasztja meg véglegesen a munkanélküliek nagy számát. r Es tévedne, aki azt hinné, hogy a munkanélküliség megszűnik, vagy legalább jelentékenyen csökken majd a mostani közgazdasági viszonyok jobbra fordultával. Nálunk is éppen úgy lesznek bizonyos pontokon munka- nélküliek, mint minden más országban s a különbség csak az lesz, hogy a szocialista szakszervezetek nem 140 ezer munkanélkülit mutatnak ki, hanem valamivel kevesebbet. Ennek a munkanélküliségnek ugyanis megvan a maga természetes magyarázata a kereslet és kínálat számarányai szerint. Bebizonyított dolog, hogy a munkanélküliek száma — különösen a városokban — még a legjobb gazdasági viszonyok mellett is évről-évre növekszik. Es növekedni is fog mindaddig, amig valamiképen nem oldják meg a falusi nép városokba való tó- dulásának nagy problémáját. A munka- nélküliek számát korántsem az szaporítja nagyobb mértékben, hogy az ipar valamelyest visszahanyátlőtt, hanem inkább az, hogy a város tömérdek embert elvon a falutól; olyanokat, akik köny- nyelmüen odahagyják eddigi hivatásuk terét s a könnyebb élet reményében (anélkül, hogy egyebet tudnának magukkal vinni, mint munkához szokott két tenyerüket), beállnak szaporítani az ipari proletariátust. A városnak meg nagy átalakító hatása van. Ez az átalakító hatás, különösen pedig az a körülmény, hogy a falusi ember nagy városba ritkán jön „készre“, okozza azt, hogy a városba tódulok inkább az éhezők, nyomorgók seregét szaporítják, mint azok számát, Az „EGER“ tárcája. A mormota. A Mátra tövében van egy kis malom. De nem is malom már az, csak volt valamikor. A régi időben, amikor még a szaladó Bene vize nyomta a kalló kerekét. A ház még meg van, a kerék azonban áll, vastagon belepte a zöld moha. Régen volt az, mikor utoljára megfordult, mikor vidám szavú legény felhúzta felette a rekesztőt, hogy a lármás, szökkenő hab megmozdítsa a lomha alkotmányt. Nagy ott azóta a csend. Fű benőtte az útját, a víz harsogva ömlik le a szabad rekesztőn, még! a kis fehér házat körülölelő zöld rengeteg is csendesebb itt, mint másutt. A ház felett egy út visz el és a rajta járókelő kirándúló nép kíváncsian pillant be a malom udvarára, valami életet, valami mozgást kémlelve, oly annyira nagy itt a csend. Pedig nem üres ám ez a ház. Van ennek gazdája, lakója, de igen-igen csendes ember, Szűk szavú, bizalmatlan. Nem is tudom, mikor került oda, egyszer csak ott láttuk. Az ő világa egészen más volt, mint a többieké, nem járt emberekhez, hanem a rengeteget bújta. Fecsegő asszonynépek kitalálták, hogy va- ■ lami nagy bánata van, valami nagy csalódáson | ment keresztül. Azért kerüli az embert. Mások, I viszont, azt rebesgették1, hogy1 múltja van, nem nézhet bátran az emberek szeme közé. De lett légyen akárhogy, lassan-lassan elült a beszéd és Molnár Miklós nyugodtan járta az erdőt. Ezekre a sétákra nem vitt magával egyebet, mint egy kis faragót. Ha meglátott egy különös alakú görbe ágat, lemetszette és vitte haza. Volt már ilyen girbe-görbe fája nagyon sók. Más el se gondolta volna, minek az, ő meg gyönyörűséges holmikat . faragott ki belőle. Egyikből ez lett, a másikból az. A szobáját maga bútorozta be ezekből a görbe fákból. Maga csinálta az ágyát, amelyikinéi díszesebbet soha nem láttam. A fejénél összehajtott szimetrikus gör- beséggel két ág és ott lett belőle egy »SHS«. Az asztallába egy fa gyökérzete volt, a lapja alatt körül 118 egyforma gáncs. A mesterien megcsinált divány támláján természetes hajlású görbe ágak adták ki ezt a mondatot: »Ülj ide.« A ruha fogasa egy' kis fa. A gyökerein állnak is az ágai, az akasztók, És még sok-sok minden. De nemcsak maga a darab volt csodálatos, hanem annak fénye, a színe. Soha egy bútorgyár se tudná azt olyanra megcsinálni. Molnár Miklós pedig megcsinálta. Alkotott ezenkívül sok csodabogarat. jAz ajtó zárait csak maga nyithatta ki. A puskáját egy bicskával és egy reszelővei csinálta. Ha | kérdezték, hogyan,'mosolygott rá egy széleset. akikre a városi jólétnek megteremtése körül számítani lehetne. A városba tóduló földmives munkások felcsapnak ipari munkásoknak. Addig, amig nehéz kétkézi munkáról van szó, talán bírják is a versenyt a szakképzett iparos munkássággal, de mikor a képzettségnélküli munkás is jogot formál az élet magasabb igényeire; amikor jogot formál bizonyos kényelemhez: akkor az ilyen városba tódult falusi elem — még ha talán akadna is munkaalkalom — elveszti a harcot, s lesz belőle csap- székek tölteléke, amely eleven szimbóluma marad az örök elégedetlenségnek. Evvel szemben pedig ott vagyunk, hogy a falvakban mindjobban elfogy a munkás kéz, mert a nagy városoknak és az államnak népmentő nagy szükség-munkái csak arra jók, hogy újabb népáradat tóduljon falvainkból a sok élvezetet kínáló városokba. így lesz minden népmentő akció ideiglenes jónak forrása, de maradandó bajoknak újabb okozója. A munkanélküliség nehéz kérdése csak akkor oldható meg, ha valamelyest sikerül kiegyenlíteni a városi és falusi élet közötti különbséget. Ha a falu is kap egy kis kultúrát; ha a falusi nép is hozzájuthat otthon a szívet- lelket nemesítő szórakozáshoz; ha szaEgész nap egyedül volt, még a beszédet is majd elfelejtette. Ebédre, vacsorára járt le az öreg erdészhez, de még akkor se igen beszélt. Pedig nem lehetett rossz ember, mert tekintete mindig vidám volt. Csak ilyennek született. Egyszer azonban mégis történt vele valami. Vacsorára ment. A szokott nyugalommal nyitott be az erdészékhez, kezet fogott a gazdával. Alig beszéltek egy-két szót, Molnár az újságba fogott, nem vette észre az erdész hamis- kás nézését. Nyílik az ajtó. Az erdészné jött és még valaki. Az erdészné már nem állja meg mosolygás nélkül. — Barna Piroska, — mutatja be a szép, fiatal szőke asszonyt, — a húgom leánya. Özvegy asszony, akit már emlegettem. Nem mondtuk meg előre, hogy jön, mert akkor még enni se tudott volna. Molnár zavarodottan nyújt kezet az asz- szonynak, az arcára valami szokatlan pirosság ül ki. Ha eddig szótlan volt, most se lett ám beszédes. Pedig vacsora után bizony közrefogta a két asszony. Különösen a fiatal, vendég-asz- szonyka kíváncsiskodott sokat. — Mondja, Molnár úr, igaz az, hogy maga fél az emberektől? — Hm, — mosolyog az félénken, — nem félek biz én.
