Eger - hetente kétszer, 1913

1913-09-13 / 74. szám

1913. szeptember 13.

EGER. (74. sz.)

3

dolatra, hogy érette s az ő javáért is dolgoznak mások, hogy annak a sok önfeláldozásnak, küzdelemnek eredményeiben és áldásaiban ő is részesül. A sajtóvasárnap seregszemléje a jó katolikusoknak, akiknek lelkében eleven erővel él az öntudat. A gazdagok aranya, a szegények fillérje egy-egy vallomás amellett, hogy nemcsak vallásosak tudunk lenni, de átérző katonái is a tettek katolicizmusának.

Miért lenne hitványabb, önzőbb, lelketlenebb, a keresztény igazságokat megvetőbb a katolikus, mint az az ellenfél, aki ismerve nagy igazságaink erejét, azokkal szemben áldozni, önfeláldozóan dolgozni tud ?

A szellemi áramlatok kíméletlen harca tolyik szerte az országban s e harcban csak a katolikusok maradnának tétlenül, akiknek hite, meggyőződése, történelmi hivatása körül folyik a háború? Csak mi néznők összetett kezekkel ezt a küzdelmet, holott a mi kapuinkat döngeti az ellenfél szervezett tábora? Ki hinné ezt?

Ki hinné, hogy egy kis áldozatra sem nyilik meg a szív és elme akkor, amikor ész és érzés parancsolja, hogy sajtót teremtsünk és állítsunk csatasorba; amikor napról-napra látnunk kell, hogy az a sajtó, mely ellenünk van, melynek pompás fegyvertárában a modern harcieszközök csillognak, csak a katolicizmus romjain teremtheti meg azt a világot, amitől minden katolikusnak, minden magyar állampolgárnak el kell borzadnia. A jelszó: adjanak a gazdagok, igaz, de adjon gazdag és szegény és mindenki filléreiből! Épüljön fai az a sajtószervezet, ami mindenkiért való.

A sajtóvasárnap ünnepi hangulatában kapcsolja össze a lelkeket és sziveket a nagy és egyetemes katolikus szolidaritás öntudata! Adjunk fegyvert a sajtó kezébe, mely méltó ahhoz, hogy szent vallásunk társadalom-fenntartó igazságait a katolicizmus nagyszerű múltjához méltó erővel tartsa meg a jövendők számára.

Őseink önfeláldozása tartotta fenn a mi számunkra azt, aminek fenntartását a jövendő tőlünk várja és követeli. (kim.)

Némely úgynevezett sajtóterméknek az az elve: mindent közlünk, amiért megfizetnek. — Ezt az életelvet újabban megváltoztatták így : csak azt közöljük, amiért megfizetnek.

Ilyen elveket még sohasem vallott és sohasem követett valódi katolikus lap.

A hét.

Bogdanovics Luciánról, a Gasteinben eltűnt Karlócai metropolitáról, minden áron azt szeretné megállapítani egyik-másik lap, hogy öngyilkossá lett. Persze, jó fogás az ilyen vallástalan lapoknak, ha valamely egyházfejedelem eldobja magától az életet. Ilyen hírért érdemes egy kissé még csűrni-csavarni is, ámbár minden jel arra mutat, hogy a főpap az éj sötétjében bukott le a rohanó Aache hullámaiba.

Egerben sokaknak esik fájdalmasan a karlócai metropolita tragikus vége, mert hiszen Bogdanovics Lucián itt töltötte jogász éveit Egerben és 1889-től 1891-ig itt készült szorgalmasan arra a fontos egyházi és közjogi pályára, amelyet a Gondviselés oly fiatalon juttatott neki és amely most oly szomorúan végződött.

*

A munkások helyzete 150 év e/ött. Érdekesnek tartjuk fölemlíteni, hogy az aradi megyegyűlés 1748-ban a munkások fizetését a következőkép szabályozta: Szolgák, munkások és kocsisok bére egy évre 40—25 és 20 rénus frt., a szerint, a mint 6, 4 vagy 2 ló mellett dolgoznak. Az öreg béres 30, a második 25 s a harmadik 20 rénus forintot kapott. A jól főző szakácsnő bére 18, a konyhaszolgálóé pedig 12 rénus forint egy évre. A számadó gulyás 40, a számadó kondás 18, a gulyás-bojtár 18, a kondásbojtár pedig 15 rénus forintot, 12 pár bocskort kapott nyersbőrből s 6 pár bocskort cserzett bőrből. A kaszások napszámja a maguk kenyerén 6 garas, a gazda kenyerén 4 garas. A gyűjtő napszámja 4 poltura, a boglyázóé 10 poltura. A szőlőkapás és metsző 10, a karóverő 8, a kötöző pedig 6 poltura napszámot kaptak — élelmezés nélkül.

*

Az apácák és szerzetesek rehabilitálása erősen folyik az úgynevezett „liberális“ államokban. És sajátságos, ugyanaz a nép követeli visszahívásukat, amelynek nevében és állítólag boldogsága érdekében elűzték őket. Erre vonatkozóan olvassuk egy katolikus-ellenes lapban a következőket:

— Akik visszahívják az apácákat. Grenoble lakossága nem nyugodott bele ama kérésének elutasításába, amely a kórházi betegápoló apácák visszahívására irányult. Amikor a kórházi j

bizottság a kérést elutasította, rövid idő alatt 11.000-nél több aláirással ellátott kérvényt nyújtottak be a városi tanácshoz s erélyesen követelik az apácák visszahívását. A városi tanács 23 szavazattal 3 ellenében hozzájárult a kéréshez. A kórházi bizottság azonban eddig még nem teljesítette a város kívánságát. — Paris egyik kerületében, Montmartre-bau a munkások a Levalloisból kiűzött apácák visszahívása érdekében gyűlést tartottak. Több szónok, aki szociáldemokrata érzelmeiről ismeretes, azt fejtegette, hogy a beteg munkások legodaadóbb ápolói az apácák voltak. A világi ápolónők nem tanúsítják azt a szeretetet és gondoskodást, amit a proletárok igazi barátjai, a betegápoló apácák tanúsítottak. Határozatilag kimondták, hogy a párisi városi tanácstól az apácák visz- szahívását kérik. A gyűlés határozatát már be is nyújtották a tanácshoz.

Az sem utolsó, amit Spanyolországban (hol „ravasz üzérkedéssel“ vádolják a szerzeteseket) nyilvános és hivatalos jelentésben közöl az egyház-ellenes kormány belügyminisztere. A jelentés szerint az „üzérkedők“ 532 nagy iskolában és 125 kollégiumban ingyen oktatnak. A munkások részére rendszeresített (szintén ingyenes) tanfolyamok hallgatóival együtt 133.911 tanulója volt a szerzeteseknek. Ez a szám egészen feleslegessé teszi, hogy védekezzenek a spanyol szerzetesrendek amelyek még 606 kórházban dolgoznak, s menhelyeikben ötezer embert gyámolítanak.

*

A napisajtó és az iskola. A danzigi kormány szigorúan utasította a közoktatásügy vezetőit: ne engedjék meg, hogy az iskolákban a tanítók és tanárok az oktatást bármikép az újságra alapozzák. Sűrűn felmerült ugyanis a panasz, hogy számos tanférfiu előadásainál gyakran hírlapokat vesz igénybe s így azok olvasásának vágyát ébreszti fel a tanulókban. Hogy a sajtó káros hatásait megakadályozzák, kiadták ezt a rendeletet.

Voltaképen a politikát akarja az iskolából távoltartani, de bizony a sajtó sok más egyebet is bevisz a gyermek leikébe olyant, ami csak öl, vagy legalább rombol a fiatal lélekben. Nálunk, sajnos, keveset törődnek avval, hogy az újságok és a gyermekek milyen viszonyban vannak egymással.

i

I *

imagamagát azzal, hogy a többi hívőt és a papokat ne zavaija.

Hasonlót mondhatunk azokról is, akik azért teszik tönkre az utolsó jeleneteket, hogy előbb juthassanak a ruhatárhoz s kikerüljék a tolongást. Igazuk van annyiban, hogy olyan kavarodás, olyan veszekedés és lárma, mint amilyen a budapesti színházak1 ruhatárában dúl az előadás végén, sehol a földkerekségén másutt nem tapasztalható. Minden nagyváros közönségében van annyi fegyelmezettség, hogy türelmesen meg tudja várni azt az egy-két percet, amig rákerül a sor; csak mi boldog pestiek vagyunk boldogtalanok, ha nem elsőnek kapjuk vissza a kabátunkat s három perccel később vagyunk kénytelenek vacsora után nézni. Ez a három perc valóságos szuronyroham, melyben a hado- názó férfi-esernyőre ádáz dühvei támad a női kalaptű s Isten csodája, högy gyakrabban nem fordul elő valami súlyosabb baleset.

Ä harmadik alcsoportot, akik későnjövést, koránmenést egyaránt elegánsnak tekintenek, nem akarom kritizálni. Jóizlésü embertől az ő számukra legfeljebb egy mosoly juthat, de még ezért is kár. A föltűnni vágyást semmivel sem lehet jobban büntetni, mint azzal, hogy nem vesszük észre. Aki estéről-estére páholyba mehet, ám jöjjön és menjen, amikor akar; a jóiz- lés ugyan itt is megkívánja, hogy lehetőleg a felvonásközöket használja föl az ember távozásra. A földszinten, mások bosszantására tüntetni azonban olcsó dicsőség, ami nem úriemberhez ülik.

A páhollyal kapcsolatban egy jelentéktelennek látszó, de egyébként vaskos illetlenség jut az eszembe :,azillatszerreljvalóvisz- s z a é 1 é s. Aki páholyba jár, teleparfümözheti magát, ahogy akarja: semmi közöm hozzá, mert nem érzem. De már, aki mellettem ül és akár pacsulival, akár rosacentifoliával intéz az orrom ellen merényletet, arra úgy nézek, mint a halálos ellenségemre. Mi jogon rontja valaki körülöttem a levegőt; mi jogon szédít el egészen? Ez durvaság, amit sem divattal, sem kényeskedéssel nem lehet menteni.

Et nunc venio ad fortissimum! Ki ne ismerné a jókedvű csevegőt, aki előadás alatt apró: színházi pletykákat mesél a szomszédjának. Ezek a legkiálhatatlanabb alakjai a nézőtérnek. Egy-egy bátorító tapsra félelmes pisszegéssel válaszolnak s ha a háborgatott közönség haragosan reagál a neveletlenségükre, a lepisszegett pisszegő — zavarában mit is csinálhatna okosabbat, — pisszeg

újra, hogy észre ne vegyék, ki indította meg az otromba lavinát, amely magával sodor minden jóizlést.

Hamarjában, ime, ez a kis bokréta a színházi illem kertjéből. Még illatos is a sok parfümtől, kedvesnek azonban épp oly kevéssé mondható, mint ízlésesnek«.

Csak azt jegyezzük meg, hogy a helyes megfigyelésen alapuló cikk Írója elfelejtkezett a figyelmetlen színház-látogatónak egy fajtájáról: a cukrozokról. Ez talán még a fecse- gőknél is kiállhatatlanbb, mikor a legfinomabb drámai jelenetek néma csöndjét, vagy az ének és zene legszebb pianóit avval rontja, hogy bontogatja a cukros papirost és azután jóízűen ropogtatja a cukrot, végtelen bosszúságára a figyelni akaró környezetnek.

... Ismerünk olyanokat, akik azért nem járnak színházba, mert nem képesek tűrni már a figyelmetlen közönség bosszantásait. És nem csodálkoznánk azon, hogy a valódi művelt közönség teljesen elmaradna a színházból, ahol több a bosszúság, mint az élvezet. És ennek egyedül az az oka, hogy a legtöbb ember csupán csak a saját édes énjébe szerelmes, mely annál boldogítóbb lehet ránézve, mert hiszen nincsenek — vetélytársai.