Eger - hetente kétszer, 1913
1913-09-06 / 72. szám
6 EGER. (72. sz.) 1913. szeptember 6. pöffeszkedését jellemzi. Ebben az országban, ahol mindenki előkelő a külsőségekben, és nagyon közönséges a lelkekben, azt szokás nézni, vájjon ki az apja annak a másik gyermeknek, hány szobájuk van, milyen ruhában jár és igy tovább. Hála istennek, mindnyájan előkelők vagyunk és kölcsönösen lenézzük egymást. A polgári társadalomban annyiféle választófalat emelnek az emberek egymás közé, amennyit éppen csak tudnak. A nevelésnek ezt a módját már a gyermekeknél megkezdik. Pedig az egyszerűbb viszonyok között élő emberek gyermeke lehet éppen olyan jól nevelt, mint az úgynevezett úri gyermek, sőt talán jobb is. Nagyon érdekes példát mondott erre egy amerikai tanítónő. Valami gazdag amerikai asszony féltette a flát a kertésze gyermekétől. Mikor megkérdezték, hogy miért, elmondotta, hogy a kertész fiától illetlen dolgokat látott. Kisült azonban, hogy a kertész fia — az ő gyermekétől tanulta el ezeket. Egyáltalában nem kell félteni a gyermeket a „mindenféle“ társaitól, társnőitől. Végre a világ is ilyen mindenféle emberekből van megalkotva, akikkel együtt élünk, dolgozunk. Az iskola kicsinyben a társadalom s végre is ennek a nagy szervezetnek tagjaivá kell nevelnünk a gyermeket. Legalább igy kellene lennie. Hátra van a legfontosabb kérdés, amelyről nagyon sokat hallunk beszélni, hogy az iskola csak tanít, de nem nevel. Még pedagógusok is hangoztatják ezt. így van-e? Az otthoni nevelés a gyermeket mint egyént látja maga előtt s ebből a nézőpontból foglalkozik vele. Az iskolai nevelés a gyermeket mint egy nagy egésznek a részét veszi tekintetbe. A házi nevelés egyéni, az iskolai nevelés társadalmi. Ki merné állítani, hogy csak az egyikre vau szüksége az embernek ? Nagyon sok elkényeztetett gyermek lett az iskolai nevelés következtében olyan, amilyennek lennie kell, mert itt megérezte, hogy az iskola rendje mindenkire egyenlően vonatkozik. Igaz, hogy egyénenkint a mai zsúfolt iskola nem foglalkozhatik a gyermekkel, de ez nem is a feladata. Ami hiány itt van, azt pótolja a szülői ház. Csak az a baj, hogy az iskola és a szüi'ói ház között nincs meg az a kapcsolat, amely az eredményes neveléshez szükséges volna. Adjuk a gyermeket az iskolába és ne tartsuk otthon, hacsak valami különös egészségi ok erre nincs. Éppen a korai összeszokástól várhatjuk ennek a mi szerencsétlen társadalmunknak az összeforrását. Nem bábuk kellenek nekünk és finomkodó emberek, hanem egészséges testű, egészséges lelkű, az életben felnőtt embertársak. Az otthon való taníttatás a kényeztetés levegőjét terjeszti a gyermek körül, már pedig az élet ma nem nagyon kényeztet, hanem bizony sokszor szeges ostorral is végig vág rajtunk. Kinevezések. Sikorszky Borbála vencsellői tanítónővé (V. tanítói állomásra); Steiner Gyula a nyíregyházai X. tanítói állomásra tanítóvá; Veress István nyíregyházai királytelki szőlőbeli tanítóvá kineveztettek és egyházhatósági megerősítést nyertek. Alapítvány. Petrovits Gyula apát-kanonok, Nyíregyházán való működésének emlékére 1000 koronás alapítványt tett az ottani rk. iskolaszéknél, oly kikötéssel, hogy annak kamatait évenkint az ő volt hűséges munkatársának, minden szép és nemes dologban segítőjének, Orsovszky Gyula igazgató-tanító kapja, ha pedig ő megszűnik működni, más hasonló érdemes tanítót jutalmazzon véle az iskolaszék. Iskolásfiuk sztrájkja. A sztrájkok hazájából, Angliából, jön az a hir, hogy a haslingtoni elemi iskola tanulói sztrájkba léptek, mert nem azt nevezték ki iskolaigazgatónak, akit ők akartak. Haslingtonban egy évvel ezelőtt uj népiskolát kezdtek építeni és a városi képviselőtestület az uj iskolát is a közszeretetben álló Owen igazgatóra akarta bízni, akit a tanulók és a szülők egyaránt nagyon szerettek. Most nyitották meg ünnepiesen az uj iskolát, ekkor azonban a szülők legnagyobb meglepetéssel hallották, hogy a városi képviselőtestület a közszeretetben álló Owen igazgató helyett Hepplestone-1 tette meg az iskola igazgatójává. Ez a hir rendkívül fölizgatta a tanulókat és szüleiket, kik a megnyitáson szintén jelen voltak, és másnap a gyerekek iskolakönyv nélkül jelentek meg az iskolában. Mindegyiknek zászló volt a kezében ilyen fölirásokkal: — Owent akarjuk igazgatónak! — Adjátok vissza szeretett kedvencünket! — Nem fogunk iskolába járni! Kétszáz tanuló közül csak nyolc ment be az iskolaterembe, de csakhamar ezek is csatlakoztak a sztrájkolókhoz és mikor az uj igazgató fölszólította őket, hogy hagyják abba a sztrájkot és járjanak rendesen az iskolába, szidalmazták az igazgatót és kinevették. íme, idejűt a mai kor a nagy szabadsággal: gyermekek diktálnak olyan dologban, amelyhez igazán nagyon kevéssé értenek. Felelős szerkesztő; Breznay Imre. Laptulajdonos: Egri érseki líceumi nyomda. IMZE G-WZ’IXdT1 a főváros legelegánsabb, legkényelmesebb és legolcsóbb szállodája GaRAI ÁRMIN szállodás és a Sorrenfo- kávéház tulajdonosa. igen fényes éttermeivel és kávéházával Budapesten, a Keleti (központi) pályaudvarral szemben, Baross-tér 10. szám. Legjobb szépítőszer! Hölgyek részére nélkülözhetetlen! Óvakodjunk az utánzatoktól! Tory, védve. Csodás, gyors es biztos hatású A NŐI SZÉPSÉG elérésére, tökéletesítésére és föutartására legkitűnőbb és legbiztosabb a vegytiszta, sem higanyt, sem ólmot nem tartalmazó, teljesen ártalmatlan, minden gyógy- zertárban, drogériában és illatszerkereskedésben kapható Földes-féle MARGITS™ Ezen világhírű arckenőes eltávolít szeplőt, májfoltot, pattanást, miteszert és minden más bőrbajt, sőt ráncokat, himlöhelyeket is, az arcot fehérré, simává és üdévé varázsolja. Ára : kis tégely 1 kor., nagy 2 kor. Margit-hölgypor (3-féle színben) 1-20 kor. Margit- szappan 70 fill., Margit-fogpép (Zahnpasta) 1 kor. Margit arcvíz 1 korona. Postán utánvétellel vagy a pénz előzetes beküldése után küldi a készítő: FÖLDES KELEM ÖTÚBYSZEHÉSZ, AMD, Fölerakat Egerben: Dr. Hibay és Szegő, Kiss Lajos, Irgalmasok gyógytára, Balázs Géza, Egerland Kálmán drogériája. 1. irdetések jutányos áron felvétetnek a kiadóhivatalban „Keil-Lakk“ -nál jobb máz nincsen, Asszony mondja: ez a kincsem! A padló úgy fénylik tőle, Nem is kell.sok máz belőle; Kevés munka, semmi kín, Barna, vagy porsziirke szín, Figyelmet csak arra tegyen, Hogy az mindig „Keil-Lakk“ legyen ! Ajtó, mosdó, ablakpárkány Oly fehér lesz, mint a márvány, Ha „fehér Keil-Lakk“-ot veszünk, S vele mindent jól befestünk. Konyhabútor, asztal, szék, Itt van „Keil-Lakk“ azúrkék, Kertibútort fessünk zöldre, Gyermekeknek örömére. „Keil-Lakk“ -ból van minden szín, Kék, piros, zöld, rozmarin. Szóval: ház vagy nyárilak, Mindig legyen ott „Keil-Lakk“ ! MINDENKOR KAPHATÓK: STEINHÄUSER A. ISTVÁN CZÉGNÉL EGERBEN. Aszódon Dénes Jenő. Mezö-Kövesden Kardos Sándor. Gyöngyösön: Korb és Szántó. Tisza-Füreden: Kovács József. Alapíttatott 1899-ben. Alapíttatott 1899-ben. j)M Szilágyi Vilmos kocsigyártó és fényező Egerben, Almagyar-utca 4. sz., saját-ház. Van szerencsém a nagyérdemű közönséget tisztelettel értesíteni, hogy m.ag'37- Ik:é szisz öcsi r a, 3^ tár a zoo. a,t a mai kor legmagasabb műízlését is minden tekintetben kielégítő ruganyos, új és Javított kocsikkal felszereltem. Raktáramban a legfinomabb kivitelű és a legegyszerűbb kocsik állandóan készen kaphatók. — Uj kocsiknál 2 évi jótállást vállalok. Használt kocsikat a legmagasabb árban becserélek. Javítást és átalakítást szolid árban, pontosan és lelkiismeretesen eszközlök. Levélbeli megkeresésre kívánatra személyesen megjelenek. l^iT“ Kész ruganyos kocsi-ülések mindenkor kaphatók. Eger. 1913. Az érseki líceum könvvnvomdáia.