Eger - hetente kétszer, 1913
1913-08-30 / 70. szám
1918. augusztus 30. EGER. (70. sz.) 3 tői, hogyan kell szeretettel, tisztelettel, hálával visszaemlékezni tanítóitokra, tanáraitokra! Ez az ötvenéves találkozó kitűnő útmutató erre. * Árvizes hírek, Akinek egyszer megégette száját a kása, az hidegen is fújja. Akinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta . . . Ezt tartja a közmondás és mi, egriek, ugyancsak fújjuk a hideg kását, a nyelvünket pedig nem engedjük pihentetni, ha árvízről van szó. Az augusztus 7-diki árvíz, a 15-diki fenyegető veszedelem és a 20-diki magas vízállás folytán mindenben újabb veszedelmet látunk. Hétfőn például egy kis viharunk volt jókora záporral, de az észak felől jövő fekete felhők már felhőszakadást csináltak Apátfalván, vagy hol. Az árvíz érkezését éjjelre jelezték és a múltkor megriasztott aggodalmaskodó kereskedők ismét „pakkoltak.“ Szerencsére vak lárma volt az egész, mert a felhőszakadásnak hirdetett zápor alig növelte a patak vízmagasságát két arasszal. Bizony ideje lenne már, ha felhagynának az árvizes rémhírekkel, melyek csak arra jók, hogy oktalan aggodalmakat csináljanak. Elég bajunk van úgy is; minek szaporítsuk ?! * Ismét lelepleztek egy kártyabarlangot. Bártfán hosszú idő óta szedi áldozatait a hazárd kártyajáték a — Kaszinóban. A fürdővendégeket is alaposan koppasztották ebben a helyiségben, hol igen sok egszisztencia ment tönkre pár hónap alatt. A leleplezett játékosok holmi szelíd kis büntetéssel majd — tovább játszanak. Mert nálunk az ilyesmit nagyon enyhéu kezeli a törvény, nem úgy, mint például a lopást, hűtlen kezelést, sikkasztást. Pedig hát ez is csak a más megrövidítése! HÍREK. Eger, 1913. augusztus 29-én. Az uj iskolai év, — Beíratások az iskolákba. — Az 1913—14. tanév küszöbétől már csak két nap választ el bennünket. Az iskolákban javában folynak az előkészületek a tanulók befogadására. A szülői házban is nagy a sürgés-forgás. Most minden gond a család dísze, aki elkerül a puha vánkos meleg otthonából az iskolák városába, Egerbe — diáknak. Régi szokásunkhoz híven közöljük az egri iskolák beíratási rendjét. Jó lesz tájékoztatónak azok részére, akiket illet. A ciszterci rend egri kát. főgimnáziumában a beíratások szeptember hó 1., 2. és 3. napjain lesznek, mindenkor délelőtt 9 órától 12-ig. A javító, pótló és felvételi vizsgálatokat augusztus 30-án d. u. 3 órakor tartják. (A beiratási dij 12, a tandíj 50 korona.) A Veni Sancte szeptember 4- én reggel 8-kor lesz. Egyébként teljes tájékoztatást nyújt az intézet kapuján kifüggesztett hirdető tábla. A magy. kir. áll. föreáliskolában szeptember 1., 2. és 3-áu reggel 8 órától déli 12 óráig történik a beíratás. A javító, pótló, felvételi és magánvizsgálatok augusztus 29 én és 30-án lesznek. A tanévet ünnepélyes Veni Sancte-val szintén szeptember 4-én nyitják meg. Az egri érseki jogliceumban a beiktatások és beíratások szeptember 1-től 12-ig az igazgatóságnál és szept. 13-tól 15-ig az egyes tanároknál eszközöltetnek. Az alapvizsgálatok szept. 5- től 15-ig lesznek. A Veni Sancte-t szept. 15-én tartják; az előadások szept. 16-án kezdődnek. Az érseki róm. kát. tanitóképzö-intézetbe szeptember hó 1-én reggel 8 órakor az I. évfolyamra jelentkezőket írják be, szeptember 4-én reggel 8 órakor a II., III. és IV. éves növendékeket. A magán és javító vizsgálatok Írásbeli részét szeptember hó 1-én reggel 8 órakor, délután 3 órakor és folytatólagosan szeptember hó 2-án reggel 8 órakor a szóbeli részét tartják meg. A Veni Sancte szeptember 5-én reggel 8 órakor, az első előadás szept. 6-án lesz. Az angolkisasszonyok egri róm. kát. érs. leánynevelő intézetében az összes iskolákra nézve, tehát az elemi, polgári és felsőbb leányiskolába és a tanítónőképzőbe a beiratások szept. 1., 2. és 3. napjain lesznek, naponkint délelőtt 8 — 12 és délután 3—5 óráig. A magán, pótló, javító és különbözeti vizsgálatokat szept. 4-én és 5-én tartják. A tanítónőképzőben beíratási díj 10 korona, tandíj 60 korona. A felsőbb leányiskolában beíratási díj 14 korona, tandíj 56 korona. A polgári leányiskolában beíratási díj 8 korona, tandíj 32 korona. A szülők a be- iratáshoz keresztlevelet, a megelőző évről bizonyítványt és ujraoltási bizonyítványt visznek. A Veni Sancte szeptember 6-án lesz. Az állami polgári leányiskolában szeptember hó 1., 2. és 3-án délelőtt 8-tól 12-ig lesz a beiratás. A javító és pótvizsgálatokat szept. 1-én délután 3—6 óráig, a tantervkülönbözeti vizsgálatokat szept. 2. és 3-án délután 3 órától kezdődőleg tartják meg. A Veni Sancte szeptember 5-én lesz. A női kereskedelmi tanfolyamon, mely az áll. polgári leányiskolával kapcsolatos, szeptember 1., 2. és 3, napjain délelőtt 8-tól 12-ig tartják a beiratást. A róm. kát. elemi iskolákban szeptember 1., 2. és 3. napjain lesznek délelőtt 8—12-ig a beiratások. Délután beiratás nincsen. A Veni Sancte szept. 7-én reggel 8 órakor a minoriták templomában lesz. Az állami elemi Iskolákban és óvodákban szeptember hó 1—4-ig lesz a beiratás. A tanítási év ünnepélyes megnyitása szeptember hó 5-én reggel 8 órakor lesz. A községi iparostanonc-iskolában szeptember hó 6—10-ig délelőtt 9—12-ig s délután 3—5 óráig lesz a beirat ás. A rendes tanítás szept. 11-én kezdődik. A kereskedőtanonc-iskolában szeptember 10. és 11-én délután 4-től 6-ig iratkoznak a tanulók. A javító és felvételi vizsgák szept. 9-én délután 4—6 óra között lesznek. Az előadások szeptember hó 12-én délután 4 órakor kezdődnek. Uj miniszteri tanácsos. A király Samassa Adolf dr. miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel fölruházott miniszteri osztálytanácsost miniszteri tanácsossá nevezte ki. Plebánosi beiktatás. Nyíregyháza város uj plébánosát, Énekes Jánost, vasárnap iktatja be hivatalába mint érseki biztos Petrovich Gyula egri apát-plebános. Államsegély. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az egri állami polgári leányiskolával kapcsolatos háztartási tanfolyam céljaira 500 korona államsegélyt engedélyezett és a tanfolyam vezetésével az 1913/14. iskolai évre is Misikné Gsepreghy Berta áll. polg. leányiskolái tanítónőt bízta meg. A Katolikus Népszövetség római zarándoklata. A Katolikus Népszövetség tavasszal hirdetett római zarándoklatát most minden körülmények között megtartja. A zarándoklat útba ejti Páduát is, Szent Antal hajdani csodás működésének színhelyét. Velence, Róma és Pádua, ez lesz három fénypontja a zarándoklatnak. A zarándoklat ideje és útiránya a következő: Indulás Budapestről szeptember 29-én, érkezés Velencébe szeptember 30-án; Időzés Velencében fél nap. Érkezés Rómába október lén; időzés Rómában öt nap. Érkezés Páduába október 6-án, időzés Páduában fél nap; érkezés Budapestre október 7-én. Részvételi dijak: I. osztály 240 kor., II. osztály 180 kor., Illa. osztály 115 kor., Illő. osztály 80 kor. A részvételi díjban benne van: 1. A megfelelő osztályú vasúti és hajójegy Rómába és vissza. 2. Teljes ellátás útközben az indulás napját követő reggeltől számítva (ital nélkül). 3. Szállás és ellátás (ital nélkül) öt nap és négy éjjel Rómában. 4. Szakavatott vezetők az egész utón 5. Velencében a hajóállomástól a vasúti állomáshoz való átszállítás. 6. A Illő. osztály utasai vasúti-, hajójegyet és szállást kapnak. Élelmezésről maguk gondoskodnak. 7. Az I-ső osztályú utasok kizáróan elsőrangú szállodákban és elsőrangú ellátásban részesülnek. 8. A II. osztályú utasok jó szállodákban 2—3 ágyas szobákra tarthatnak igényt és feltétlenül jó ellátásra. 9. A Illa. osztályú utasok tiszta szállást és jó ellátást, úgyszintén a Illő. osztályú utasok is feltétlenül tiszta hálószobákra tarthatnak igényt. 10. Podgyászukat a résztvevők maguk tartoznak gondozni és csupán az díjmentes, ami elfér az utas felett a vasúti kocsi hálójában. — A zarándoklaton való részvételt minél hamarább be kell jelenteni. Az indulás előtt tizennégy nappal lezáródik a jelentkezés és később jelentkezőket el nem fogadnak. A jelentkezésnél húsz koronát kell beküldeni, amely természetesen beleszámítódik a részvételi díjba. A teljes összeget az indulás előtt nyolc nappal kell beküldeni. A római tartózkodás részletes programmját minden érdeklődő ingyen megkaphatja, aki a Katolikus Népszövetség irodájától (Budapest, Ferenciek tere 7.) egy levelezőlapon kéri. Újszülöttek. Eger városában a lefolyt héten (aug. 22—28-ig) a következő születési esetek történtek: Piszártsik Pál napszámos István, Szepesi Ferenc napszámos Mária, Katona Demeter könyvkötő Demeter, Nagy János napszámos Julianna, Nagy János földműves István, Dorogházi József földműves Anna, Rakusz Mihály földműves Gyula, Kameniczki József földműves Istrán, Hadobás György városi rendőr- szakaszvezető György, Antal Imre máv. mál- házó Irén, Majoros János napszámos János, Boros János kőműves Anna, Gulyás János napszámos Rozália, Jaksi Gáspár kőműves Rozália, Szabó Ignác napszámos Terézia, Fodor Bernát napszámos Rozália, Fata István kéményseprő Erzsébet, Nagy István földműves Rozália, Bárdos Sándor földműves Erzsébet, Szilágyi András földműves János, Tóth József napszámos Lajos, Trezsenyik András napszámos Anna, Farkas János malmi-munkás Lajos, Nagy István máv. fékező János, Nagy János földműves János nevű gyermeke. Eljegyzési tábla. Bata Ágoston földműves és Csirmaz Mária földművesnő egri, György János földműves és Molnár Anna földmüvesnő egri lakosok — jegyesek. Házasságot kötöttek. Fehér János cipész és Alkusz Julianna hajadon egri, Pogonyi András földműves és Bárdos Rozália dohánygyári munkásnő egri, Cseptsányi József asztalos hevesi és Varnyú Erzsébet szakácsnő egri, Kovács Mihály ács-segéd és Szegedi Erzsébet hajadon egri lakosok. Halottak névsora. Özv. Strihó Lászlóné szül. Plufka Mária 80 éves, Becskei József kalapos 52 éves, Veszter Sándor nyug. m. kir. honvéd őrmester 42 éves, Balog Palonkai József községi biró 48 éves, Kreisz Rezső földműves 39 éves, Scheszták Rudolf pék-segéd 37 éves, Bilitz István szabó-segéd 25 éves, Sas