Eger - hetente kétszer, 1913
1913-01-22 / 7. szám
2 EGER. (7. sz.) 1913. január 22. kozott erre, az legalább törődjön egy kicsit a közügyekkel is és ne legyen a számsorban a semmi, a — közéleti zérus. A lóavató bizottságok. Mozgósítás esetén a Hevesvármegye területén működő lóavató bizottságok elnökeiül és helyettes elnökeiül a törvényhatóság a következőket választotta meg: Eger városban: Babies Aladár és Steinhäuser Rafael; az egri járásban Szentkirályi Ödön és Bayer Henrik; Gyöngyös városban és a gyöngyösi járásban id. Gyoiffy Kálmán és Szohner Lajos dr.; a hatvani járásban Szent-Ivány Farkas és Halász Aladár; a hevesi járásban Do- bóczky Dezső és Lipovniczky Pál; a pétervá- sárai járásban Beniczky György és Altorjay Dezső; a tiszafüredi járásban Kovássy Kálmán és Justus Gyula. A községek vadászati jogának bérbeadása. A belügyminiszter, egyetériésben a földmive- lésügyi miniszterrel, körrendeletét intézett a törvényhatóságokhoz, melyben felhívja őket a községi vadászterületek hasznosításának, a vadállomány gondozásának és a bérleti jog miként való gyakorlásának ellenőrzése ügyében szabályrendeletet alkotására. Az alkotandó szabályrendelet főbb irányelveit a miniszter a következőkben állapítja meg: Elsősorban a bérleti szerződésben meg kell állapítani azokat a feltételeket, amelyeket a bérlő a vadállomány kellő óvása, gondozása és fenntartása érdekében megtartani köteles; ki kell kötni, bogy a bérlő a vadászati jogot albérletbe csakis a község beleegyezésével adhatja és hogy az úgynevezett élvezeti jegyeket Üzletszerűen nem adhatja ki. Végül ki kell kötni, hogy a bérlő a szerződés aláírásakor egyévi bérösszegnek megfelelő óvadékot köteles letenni. Előkészületek a sorozásra. Az idei ujonc- jutalékot, előreláthatóan, a törvényhozás kellő időben ajánlja meg és így a fősorozás márciusban meg lesz tartható. Hevesvármegye törvény- hatósága, az ujoncállításnak akadálytalan lebonyolítása végett, az egyes sorozó-járásokban működő ujoncállítási bizottságok elnökeivé Eger városra és az egri járásra nézve Jankovics Dezső kir. tanácsos, polgármestert és Mednyánszky Sándor megyei főügyészt.; Gyöngyös városra és a gyöngyösi járásra nézve Borhy Györgyöt és Csala Sándort; a pétervásárai járásra nézve Beniczky Györgyöt és Fejér Alajost; a hevesi — Hogyan, folytatta a pap, hová gondol? Az Isten maga a jóság. 0 mindent megbocsát. — Oh, nem, nekem nem fog megbocsátani. — S miért nem? — Az én bűnöm rettenetes. Harminc év éta hiába keresem Isten kegyelmét elkövetett vétkem miatt. Az Isten elhagyott engem. A pap nyájasan beszélt hozzá, de sokáig hiába. A koldus végre megindult kegyességén és elkezdett beszélni. — Felügyelő voltam egy gazdag család kastélyában, amikor a múlt század forradalma kiütött. Uram: a gróf ur, a grófné, a két leányuk és a fiuk nagyon jók voltak hozzám. Mindent ők adtak nekem: az állást, neveltetésemet, a jólétet, melynek örvendettem. . . Mikor a forradalom kitört,... elárultam őket. El voltak rejtőzve ; följelentettem, hogy megkapjam javaikat. — Mindnyáját háláira ítélték, kivéve a kis Palit, ki nagyon fiatal volt. A pap ijedten kiáltott fel, de a koldus, aki nem hallotta, folytatta: — Igen, Uram, ez rettenetes! Mind a négyöket láttam a vérpadon, én a szörnyejárásra nézve Dobóczky Dezsőt és Hollner Ervint; a tiszafüredi járásra nézve Kókessy Dezsőt és Justus Gyulát; a hatvani járásra nézve Scheidi Ágostont és Konrád Géza drt. küldötte ki. Keresztény politika és alkotmányosság.*) Amit ma alkotmányos kormányzásnak nevezünk, t. i. az uralkodói hatalomnak bizonyos megosztása és a népnek a törvényhozói funkcióba való bevonása, az tulajdonképpen a keresztény királyság eszméjéből fakad. Azelőtt a monarchikus és demokratikus gondolatnak ez az összeolvasztása úgyszólván ismeretlen fogalom volt az állami élet fejlettebb fokozataiban. Az akkori állam tulajdonképpen csak két formáját tudta megvalósítani 'az ország-kormányzatnak. Az egyik az abszolút uralkodás volt, a tirannisz, azaz zsarnokság, miként azt a régik hívták, a teljesen korlátlan királyi vagy császári hatalommal, — a másik pedig a népuralom volt, rendszerint köztársasági kor- mányformával, ideiglenesen választott kormányfőkkel az élén. Csakhogy ez a népuralom tulajdonképpen a kevesek zsarnoksága volt a so- kadalom fölött. Mert az athéni és római s más hasonló köztársaságokban az aránylag csekély számú szabad ember korlátlanul uralkodott a rabszolgák ezrei fölött. S hozzá tehetjük még, hogy ezek az ókori köztársaságok csak addig fungáltak, mint ilyenek, mig területük kis körzetet foglalt magában. A római köztársaság valójában már régen imperium, azaz korlátlan hatalom alatt álló állam volt, még mielőtt Caesar megteremtette a császári egyeduralmat. A keresztény középkor alkotta meg az Isten kegyelméből való uralkodás fogalmát. És ez egészen mást jelent, mint amit alatta liberális és szocialista államtudósok érteni szoktak, mintha ebben az uralkodás korlátlansága foglaltatnék, hanem inkább azt, hogy aki Isten kegyelméből uralkodik, az Istennel szemben felelősséggel is tartozik. Azért sorolja fel például akvinói szent Tamás az uralkodó kívánatos tulajdonságai közé, hogy a gyengéket és elnyomottakat oltalmazza és a szegényeket föl*) Részlet Giesswein Sándor dr. prelátus-kanonok, országgyűlési képviselőnek egy nagyobb cikkéből, amelyet az Országos Pázmány-Egyesület Védöirodája a múlt bét végén boesájtott rendelkezésünkre, de előző számunkból helyszűke miatt kimaradt. teg! — És ezen idő óta nem volt többé nyugalmam. Sírok, imádkozom értők mindennap... Ezt a kis aranykeresztet, amelyet viselek, asz- szonyom mindig magával hordta. Oh, Istenem, micsoda gaztett, micsoda iszonyat 1 Lelkiatyám, legyen könyörületes irántam, ne taszítson el, imádkozzék a legszerencsétlenebb emberért! A pap letérdelt az ágy mellé! Halálsápadt volt. Imádkozott sokáig. Végre fölemekedve igy szólt a koldushoz: — Hallja csak, az Isten meg fog bocsáj- tani; gyónjék meg. Amikor a koldus, kinek erői egyre fogyatkoztak, befejezte a gyónást, a pap folytatta: — Most már megbocsát az Isten önnek, de ez még nem minden... Megbocsátok én is, mert ön ölte meg atyámat, anyámat és két nővéremet. .. A koldus még hallotta e szavakat, de rémületében semmit sem felelt. A pap közeledett hozzá. A koldus halott volt. Ar. segítse. Oly dolog ez, miket Plátó, Arisztotelész és Cicero föl nem említ, sőt amire azok gondolni sem mertek. S az uralkodónak ez a kötelessége, mely az Isten kegyelméből való uralkodásból folyik, az alapja minden alkotmányosságnak és parlamentáris kormányformának, melyeknek az a hivatásuk, hogy a gyengéket az elnyomatás ellen védelmezzék, bizonyos érdekképviseletet adván ezeknek a törvényhozó testületben. Azok a régi tartományi zsinatok, melyek nemcsak egyházi ügyeket tárgyaltak, hanem a szó szoros értelmében szociálpolitikai kérdésekkel is foglalkoztak és a népet a zsarnoki hatalommal szemben megvédelmezték, ősi típusai a modern parlamentnek. Az Egyház befolyásának köszönhető, hogy a római birodalomba beszivárgó, katonai hódításon felépült birodalmak és államalakulatok, nem lettek, mint minden más hódító hatalom, korlátlan egyeduralmak. így a német-római császárság távolról sem volt olyan korlátlan egyeduralom, mint a bizánci császárság, az orosz cárizmus és a török, vagy egyéb keleti szultánságok. A középkori feudális korszak, melyet az ő erősen szociális irányzatával oly kevesen ismernek és oly sokan félreismernek, hozta létre az alkotmányos uralkodás eszméjét. A katolikus Egyház védő szárnyai alatt fejlődött ki s a pápák, különösen VII. Gergely, egész tekintélyét latba vetette, hogy Nyugateurópában ne fejlődhessék ki a bizantizmus, a minden egyházi és világi hatalmat magába egyesítő korlátlan császári és fejedelmi uralkodás formája. Két ország volt, ahol az alkotmányos kormányzat már a középkorban különösen alkalmas talajra talált: Angolország és Magyarország. A középkor utolsó időszakában azonban a gazdasági viszonyok a politikai hatalom centralizációját tették kívánatossá, amiből aztán az uj irányú eszmekörnek befolyása alatt az abszolút királyság egy neme fejlődött ki. Ennek a típusa XIV. Lajos francia király, ki azt szokta volt mondani: az állam én vagyok. Nálunk Magyarországon a török hódoltság és a belviszáiyok nyitottak utat az abszolutisztikus uralomnak, melyet az akkori anarchia idejében sokan, mint megmentét üdvözöltek. Csak az egy angol nemzet, amely a keresztény hagyományokhoz oly csodálatos módon ragaszkodik, tudta föntartani és tovább fejleszteni az igazi konstitucionalizmust, vagyis az alkotmányos kormányzatot. Montesquieu, ki a XVIII. században Angolországot meglátogatta, lelkesedéssel irta meg az angol alkotmányosság természetrajzát és az abszolutizmus nyűge alatt szenvedő francia polgárság mohón szívta be a polgári szabadságnak ez evangélumát. E francia abszolutizmus, mely az elavult formákhoz csökönyösen ragaszkodott és a feltörekvő polgári elemet a feudális nemességgel szemben minden pozícióból kizárta, e balkezii viselkedésével a francia forradalmat zúdította nyakába, amely azután megalkotója lön először Franciaország számára s aztán Európa számára a modern konstitucionalizmusnak, bár ennek kialakulásában nem csekély része volt az Amerikai Egyesült Államok konstitueiójá- nak is. Csakhogy a francia forradalom szelleme ebbe egy dolgot, kevert bele, mely köny- nyen egy másfajta abszolutizmusra vezethet — és részben vezetett is. Ez a népfölség elve, oly értelemben véve ezt, mintha minden jognak és törvénynek forrása maga a nép volna. A keresztény gondolat szerint sem a fejedelem, sem a nép nem a forrása a törvényeknek, hanem az
