Eger - hetente kétszer, 1913
1913-01-22 / 7. szám
Klőfizetési árak: Egész évre- _ 10 korona. Fél évre _____5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség : Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ■ ■= intézendők. = Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1913. — 7. szám. XXXVI. ÉVFOLYAM. Szerda, január 22. Közéleti zérusok. ('«) A zérusnak a magyar neve: semmi. És a közéletben is csak annyi a jelentősége, mint a számolásban: helyet pótol. Csakhogy ez a «helypótlás», mig a számolásban értéket képvisel (az 1-ből 10-et, a 10-ből 100-at csinál); addig a közéletben sajnálatos veszteség, mert rendesen olyan helyeket rak tele zérusokkal, amelyeket a társadalom legjobb munkaerőinek kellene betöltenie, azoknak t. i., akik tudnak is és akarnak is tenni valamit a közérdekért. A példáért nem kell messzire fáradnunk. Nézzünk körül itthon, a mi közéletünkben. Ha semmi másban nem is, a közéleti zérusok dolgában bátran kiállhatjuk a versenyt akármelyik más várossal. Közéleti önkormányzatunknak legfőbb fóruma a város képviselőtestülete. Kétszáz tagja van; a fele választott s a fele virilis. Ámde a közgyűléseken, — ahol pedig városunk közéletére nézve a legfontosabb közigazgatási határozatokat hozzák, — akkor sem jelenik meg sokkal több képviselő a felénél, amikor választás van; máskor 25 — 30 ügybuzgóbb városatya érdeklődik a napirend iránt. Hol marad a többi? Miért nem vesz részt a tanácskozásokban? Vagy ha nincs ideje, avagy kedve a közügyek intézésére, akkor miért vállal mandátumot és miért lesz képviselő, amely tisztséggel őt a polgárság bizalma megtiszteli? Nos hát nem közéleti zérus az olyan képviselő, aki a közügyekkel nem törődik? Helyet foglal a létszámban, anélkül, hogy a helyét betöltené! . . . Azt mondják, hogy a legendák kora lejárt. Mi az ellenkezőjét tapasztaljuk. Karácsony böjtjén, amikor a város rendkívüli közgyűlésében fizetési osztályokba sorozták a tisztviselőket, szabályrendeletet alkottak az előléptetésükre nézve és rendezték a város alkalmazottjainak is a fizetését, egyik képviselő (a jelen volt harminc közül) azt mondotta: — Most már, hogy rendeztük a tisztviselői kar fizetését, és egyenlővé tettük a javadalmakat az állami tisztviselőkével, hát joggal megkívánhatjuk azt is, hogy dolgozzanak is a városi tisztviselők úgy, és annyi munkáidéig, ahogyan és amennyi ideig az állami tisztviselők dolgoznak. Vagyis szabályozzuk a hivatalos órákat is! . . . A megjegyzés helyes. Egyenlő fizetés, egyenlő munka! Ez tiszta dolog. Azonban ki intézi akkor hát voltaké- pen a város ügyeit, ha a képviselő- testület tagjainak nagy többségén kívül, a tisztviselők sem teljesítik pontosan a kötelességüket? Bizonyára a legenda ismétlődik nálunk is. Szent Zita szolgáló leány legendája, aki oly szentül élt, hogy amig imádkozott, minden munkáját elvégezték helyette az — angyalok! . . . Vagy nem így van ez nálunk? Lehet. Egy azonban bizonyos. A közigazgatás hármas funkciója Eger városábanxformailag kifogástalanul és akadálytalanul folyik. Első funkciója ugyanis a közigazgatásnak a vélemény- alkotás; ezt elvégzik az előadó tisztviselők a tanácsban, vagy a közgyűlésen. Második funkció a határozat- hozatal ; ez főbb ügyekben a közgyűlés dolga. Harmadik funkció a határozat végrehajtása, mely ismét a tanács, vagy egyéb végrehajtó közeg kötelessége. És megy minden mint a karika- csapás; csak éppen a közgyűléseken, a határozat hozatalánál nincs meg a kellő érdeklődés a — képviselőtestület részéről. Kétszáz helyett 25—30 városatya mérlegeli a legfontosabb közügyeket és határoz bennük. Pedig ha valahol, itt lenne legtöbb jogosultsága annak az axiómának, hogy: több szem, — többet lát! . . . De hát miért nem lát az a bizonyos „több szem?“ Miért nem járnak a közgyűlésekre teljes számmal a város közönségének képviselői? A közéletben vezető szerepre vállalkozni nem muszáj; de aki már vállalAz „EGER“ tárcája. Virjad. „Édes fiam, merre buddogsz Késő éjjel?“ „Csak a ménes legelőjén Nézek széjjel.“ „Baj lesz abból?“ „Már mi lenne? Hiszen tudja, Éjjel yan a szegény legény Virradat ja!“ „Hej! ne legyen sötét alkony Majd belőle! Véres alkony, mint a szélvész Hirdetője!“ „Soh’se féltsen; ha alattam Van a nyergem, Hajnalra én túl vagyok már Ungon, Bergen!“ „Messze vihet lovad lába Virradatra, De utolér a dorót-húr Pillanatra!“ * Siralomház éjszakáján Ketten sírnak; Vigasztaló szót ejteni Haj, nem bírnak. Hajnal felé szól az anya: „Jaj, már virjad!“ „Virjad anyám, csakhogy nekem Már nem virjad!“ Bartalos Gyula dr. Az öreg koldus. (Franciából.) Egy öreg koldus sok éven keresztül mindennap elment Páris egyik templomának í ajtaja elé. Ott maradt hallgatagon; nem beszélt soha, csak a fejét hajtotta meg, mikor valamit adtak neki. Egy ruhája alá rejtett aranykereszt fügött a mellén. Rendesen bizonyos Pál nevű fiatal lelkész szolgáltatta a misét a templomban és bemenetkor mindig odaadta az ő kis alamizsnáját a szegény koldusnak. Egy napon hiába kereste a lelkész a koldust az ő megszokott helyén. Amint távollétét észrevette, nyugtalanság szállotta meg barátja sorsa iránt. Megtudakolta tehát lakását s elment hozzá. Kopogott egy padlásszoba ajtaján. Nyöszörgő hang felelt neki. Belépett. Valóban az öreg koldust találta ott, aki beteg volt. Ott feküdt az ágyán. — Ah, ön nagyon jó, lelki atyám, kiáltott, — de én nem érdemiem meg jóságát. — Vájjon miért, felelt a lelkész, a pap a boldogtalanok barátja. — Oh, uram, ha elmondanám . . . nem beszélne igy. Nem, ne beszéljen velem jóakarattal, nem érdemiem meg! Nyomorult vagyok. Az Ur irgalmát rég eljátszottam én!
