Eger - hetente kétszer, 1913

1913-07-09 / 55. szám

1913. julius 9.

EGER. (55. sz.)

3

Hiányzik az a láncolat, mely az embereket együvé fűzné. A rangosztály, a polc, a fokozat kiélesíti az ellentéteket. A kasztrendszer megmaradt csorbíttatlan hatalmában. A pénznek azonban nincs rangja, de rangot és tekintélyt ád; nincs fokozata, de egykép utána nyúl és szorongatja a keztyüs és kérges kezet; a pénznek nincs szaga és ezt nem tekinti az olyan sem, ki nem tud meglenni e legraffinál- tabb parfümök nélkül.

Sajnos, ahelyett, hogy a civilizáció meghittebb kapcsolatot teremtett volna s ápolták volna az összhangzatos szellemet, és mind szorosabb kötelék létesült volna a társadalom minden osztálya között: mértföldes távolságokra húzódtak el egymástól az emberek. Mindenki „előkelődnek tartja magát, mert maga alatt nálánál kisebbeket vél. A felsőbb tízezrek elzárkóznak az alsóbb százezrek elöl; ezek meg elsáncolják magukat a legalsóbb millióktól. Ebből azt a következtetést is le kell vonnunk, hogy a társadalom előtt vajmi kevés becsben áll a tisztességes munka, a becsületes kenyérkerese't. A munka — nyilván — szégyen, ha valamelyes alantasabb formában végzik és a nagy nyilvánosság előtt folyik. A panamák és társaik — ha sikerülnek — kevés fáradsággal sok pénzt jövedelmeznek és a főszereplők továbbra is pöffeszkedve járnak-kel- nek. Ha rajtuk ütnek, vagy kivágják magukat, vagy eltűnnek és elnémulnak.

Nálunk az erős osztályozás megvan, mert mindenki ur akar lenni, mindenki annak tartja magát. Aki fölötte áll, az imponál neki, bár tele van irigységgel iránta; akit pedig alatta vél, az semmi neki, annak az ő kegyét kell keresnie.

A múltak megannyi példái s a jelen legfrissebb eseményei fényesen illusztrálják azt, hogy a felpuffasztott és irigyelt nagyság végre is semmivé zsugorodik össze . . .

És hasztalan kerülnek felszínre a legrettenetesebb galádságok; hiába nyesegeti a szorgos nyilvánosság ollója ezeket a fattyúhajtásokat: újabb és újabb ágakat hajtanak, vadul felburjánzanak a még vakmerőbb gonoszságok.

E modern rákfene fertőzi az egészséges társadalmi szervezetet, a vészes baktériumok beleveszik magukat oda erősen és romboló munkájukat irgalmatlanul végzik. Föl kell rázni még idejében a társadalmat mélységes

szeretetét az a nyárfa, mely alatt II. József törvénytelen rendeletéit elégették. Pilis-Maróth határában két tölgyfát mutogatva, Doboziról regél a nép. A margitszigeti tölgyfákat Arany János tette örök időkre emlékezetessé. A Svábhegyen az élet viharát már csak remegve állja a villámsujtott Normafa; a diós-jenői tölgyet meg Árpád-korabelinek mondja a nép.

Sok emlékfánkat nem az idő őrölte meg, nem a villám sújtotta le, hanem a titkos utakon járó emberi önzés terítette le, nem gondolva meg, hogy mily veszteséget okoz barbarizmusával az utókornak.

* * *

A remények meghaltak, az örömek álomképekként suhantak tova. Az emberek legjobbjai egymásután hulltak el: minden a sír éjjelébe tűnt, csak az ezeréves fa állja meg helyét. Körülötte még ugyanaz a virág virul, felette ugyanaz a csillag ragyog, lombjait ugyanaz a napsugár csókolja; terebélyes lombkoronája ugyanannak a madárvilágnak ad lakó- és fészkelő helyet, mely a földből kibúvó kis csemete bölcső-dalát énekelte. Most is magához édesgeti a fáradt utast; mindenkinek biztatóan integet s a régmúlt idők nemes patináját magán

letargiájából, hogy segítsen a feltartózhatat- lannak látszó züllésnek útját vágni. Tisztának kell látni és tudni a közéletet és a társadalmi életet, melyekben vezető szerephez csak a hamisítatlan tisztességnek és csalhatatlan becsületességnek szabad jutnia.

*

Hát ez mind igaz. Sőt ennél még sokkal több is igaz. Ámde e szokatlan és hirtelen felbuzdulásnak végéről következetesen hiányzik valami. Nem találjuk sehol sem annak okfejtését, hogy miért züllött ennyire a közerkölcs, a polgári erény, a tisztességtudás, a tekintélytisztelet, a felebaráti szeretet, a kötelességtudás és sok más egyéb, ami azelőtt éltető-eleme volt a közéletnek?

Pedig hát ezt is jó lenne tudni, ha „felrázni“ akarjuk a társadalmat „letargiájából.“ Csakhogy akkor visszafelé pattogna az ostor vége. Föl kellene tárni bűnbánóan, hogy bizony a nagy társadalmi dekadenciának légióként a vallás-erkölcsi érzés meglazulása az oka. Ez pedig elsősorban annak a szenzáció-éhes, cinikus, perverz és vallástalan sajtónak a bűne, amely a felvilágosodás jegyében belopta magát a gyanútlan lelkek be, megölte előbb a hitet, azután az önérzetet, hogy azután megnyissa zsilipjeit azoknak a levezető csatornáknak, amelyeknek a vége a fertőbe, a romlásba szakad.

Nagy baj van a mi mostani világrendünkben. Ez igaz és kétségtelen. Ámde ne konstatálja ezt a sajtó anélkül, hogy reá mutasson a saját bűnére. Ha már észrevette a bajt, amit könnyelműen okozott, legalább legyen bátorsága bevallani a hibát és kezdje azon a bajok orvoslását, hogy önmagát szabadítsa meg a mételyt hintő epidémiáktól.

Mert ha nem ezt teszi, akkor az egész morális felbuzdulása nem egyéb újabb hazugságnál, mert ezzel a méla hurpengetéssel csalja lépre a még meg nem tántorodottakat.

Vissza a hithez, a valláshoz, az evangéliumi igazságokhoz uraim, akkor az a bizonyos „szorgos nyilvánosság ollója“ nem nyesegeti majd hiába azokat a „fattyú hajtásokat“, amelyek újabb és újabb ágakat hajtanak, és melyek nyomán vadul felburjánzanak a még vakmerőbb gonoszságok.

hordva, oktatni iparkodik ifjút és aggot egyaránt. Öreg napjaira mégis csalódás éri! Mintha nem is annak az ősnek utóda járna körülötte, alatta, mely egykor környezte. Föld, csillag, napsugár, kis madár dala a régi maradt, de az ember lelkivilága megváltozott: kínozza, gyilkolja a szegény fát, melynek mindennap remegnie kell életéért.

Nagyon kevesen vannak, akik pártfogásukba veszik őket; alig akad ismertető, aki észreveszi és az alattuk történt nagy dolgokat fölelevenítve, róluk megemlékszik. Pedig kár. Mert igy feledésbe mennek. De ha tudná a magyar, mily nagy tettek árán lettek nevezetesekké a letűnt idők faóriási; ha tudná, kik gyönyörködtek és vették oltalmukba azokat; ha tudná, mennyien áldották érettük az isteni Gondviselést: kegyelettel tekintene reájuk s valami melegség áradna el bensejében, ha alattuk áll, vagy mellettük elmegy.

Vegyük védelmünkbe a természet e legszebb kincseit. Őrizzük, oltalmazzuk minden igyekezetünkkel, hogy örömet szerezzünk önmagunknak és hogy áldja érette emlékünket az utókor. Zenóbiusz.

HÍREK.

Eger, 1913. julius 8-án.

Tájékoztató.

Julius 11. A tiszafüredi föezolg. tárgy, napja Tiszanánán.

„ 13. A Kát. Legényegylet nyári mulatsága.

„ 13, 14. Országos vásár Hevesen.

„ 15. Az egri föszolgab. tárgy, napja Füzesabonyiján

„ 15. A hevesi főszolgabíró tárgy, napja Tarnamérán.

„ 16. A gyöngyösi főszolgabíró tárgyalási napja Gyöngyöstarjánban.

„ 17. A pótervásárai főszolgabíró tárgyalási napja

Mátramindszenten.

„ 21. Katonai utóállítás Hatvanban.

„ 21. Országos vásár Verpeléten.

„ 28. Országos vásár Apezon.

Botrány az Eger-putnoki vasúton.

Az országos vásár alkalmából hétfőn ebéd- után mintegy 400 utas gyűlt össze Egervár állomáson s várta a nagy állomásról induló vonatot. A vonat csakugyan megérkezett a kellő időben, de csak a rendes mennyiségű személyszállító kocsival. A várható forgalomra csak annyiban voltak tekintettel, hogy háromnégy teherkocsit. (40 embernek — vagy 6 lónak) berendeztek lócákkal. Rettenetes lett a dulakodás, veszekedés, amely tovább tartott egy jó negyedóránál. Végre mégis csak besajtolták a tömérdek utast félannyi embernek szánt helyre és mintegy félórai késéssel elindult a vonat. Felnémeten leszállóit 5—6 első és másodosztályú utas, de ott várt mintegy 150 ember. Ezek úgy okoskodtak, hogy könnyebben jutnak helyhez, mintha Egervár állomáson akarnának felszállni. Nagyon megjárták azonban, mert újabb veszekedés, dulakodás között tudták őket felrakni a vonatra a megrökönyödött kalauzok. Még a fékező fülkébe is jutott egykét utas, sőt a felhágó lépcsőkön is állottak; olyan meg, akinek ki- és lelógott a lába, nagyon sok volt. ..

Érdeklődtem a dolog iránt, hogy vájjon már az Egervár állomásról miért nem jelezték, hogy ott 3—400 ember szorong s annak hely kell, amelyről az indítás alkalmával gondoskodhattak volna; továbbá, hogy Felnémetről miért nem küldtek értesítést, hogy ott is szokatlan nagy számban várakoznak a Putnok felé menő vonatra. És nagy meglepetésemre, azt az értesítést, kaptam, hogy nem tudnak értesítést küldeni, mert nincs telefon.

Ez az állapot tarthatatlan és ebből esetleg még veszedelem, katasztrófa is származhat, amelyért a vasutat terheli a felelősség. De ha ilyen eset nem következnék is be, már magában véve az is botrány, hogy a megváltott jegy ellenében minden szorgosabb napon (vásár, ünnepnap, vasárnap) élethalál-harcot kell vívni a helyért minden utasnak. Sp.

Kirendelés. Az igazságügyminiszter Bresz- tyenszky Imre paksi járásbírósági betétszerkesztő Írnokot a tiszafüredi járásbírósághoz, mint telekkönyvi hatósághoz kirendelte.

Zárókő-letétel. Az egri izr. statusquo hitközség uj imaházának zárókövét vasárnap reggel helyezték el ünnepiesen. Ez alkalommal Schweiger Lázár dr. rabbi lendületes beszédet mondott, melyben legelőször az apostoli királyra kérte az Isten áldását; hálával szólt azután Zichy János gróf kultuszminiszterről, valamint Kállay Zoltán dr. b. t. t., főispánról továbbá Hevesvármegye és Eger város közönségéről, nemkülönben n igyecséri Kánltz Dezső hitközségi elnökről és a hitközség tagjairól, mint akiknek áldozatkészsége és illetve fáradhatatlan munkássága megteremtette a díszes épületet. Köszönettel adózott végül a tervező Baumhorn budapesti építőmérnöknek és az építtetőnek, ifj. Wind Istvánnak. A zárókő alatt lévő üregbe egy bádogszelencét helyeztek el, amelybe