Eger - hetente kétszer, 1913

1913-06-21 / 50. szám

1913. junius 21.

EGER. (50. sz.)

3

ható térképünk sincsen, amelynek segítségével majdan a vízvezeték hálózatát, vagy legalább a csatornázást megcsinálhatnánk. A közegészség is a lehető legmostohább elbánásban részedül nálunk. A levegő-rontó, métely-hintö porról nem is beszélve, a szennyvizek, a pocsolyák az utcákon állanak az esés nélküli folyókákban, vagy a nyitott árkokban. A meglévő csatornák is csak arra valók, hogy növeljék a veszedelmet, mert a mérnöki hivatal valamennyit úgy tervezte, hogy azok a patakba torkolódnak és igy a sekély patak medrét inficiálják nem a városon kívül, hanem a városon belül. Hol van hát itt a modern igényeknek kielégítése ? . . .

Bizony-bizony alapos purifikáeió kell a városnál. A munkaszeretetnek, a kötelességteljesítésnek megkedveltetése és ami a legelső és legfőbb teendő, — a szolgálati pragmatikának megalkotása.

Hisszük, hogy az a hizottság, mely az uj szervezkedési szabályrendelet kidolgozásán fáradozik, nem hagyja figyelmen kívül a tisztviselői kar munkakörének szabályozását, vagyis tételesen körvonalozza a hivatalok és hivatalnokok szolgálati pragmatikáját.

Akkor talán nem lesz ötletszerű nálunk minden jóra való törekvés a közállapotoknak megjavítására és nem lesz érthetetlen, kiismerhetetlen, titokzatos Szfinx a magisztrátus, amely tervez, tesz, dolgozik ugyan, de munkája félszeg és nem kamatozik eleget a — köznek.

A hét.

A vadházasságok ellen. Verner Kálmán bihar- megyei árvaszéki elnök nagyszabású akciót indított a vadházasságok ellen. Az elnök rendeleté tulajdonképen a kiskorúak erkölcsiségének megóvására célzott, azonban már eddig oly fényes eredmények mutatkoznak más irányban is az egész vármegye területen, hogy bátran el lehet mondani: Verner intézkedése valóságos erkölcsi nagytakarítást jelent.

Voltak, akik az elnök intézkedését a fennálló törvények félremagyarázásának tartották és azt hangoztatták, hogy a miniszter nem fogja jóváhagyni. Verner Kálmán az eltérő nézetek tisztázása végett felirt a belügyminiszterhez, aki kimondotta, hogy a k'skoru vad- házassága esetén, ha abba a gyám is beleegyezett, joga van p-uzbüntetést is alkalmazni az árvaszéknek, továbbá, hogy a pénzbüntetést a szülővel szemben is alkalmazhatja az árvaszék, sót a szülőt jogában áll a szülői hatalom gyakorlatától felfüggeszteni.

E miniszteri rendelet azt jelenti, hogy a vadházasságok alkonya is megkezdődik, mert a jövőben 24 éven aluli nő vagy férfi vadházasságban nem élhetnek egymással. Ma pedig a vadházasságok 75 százaléka ilyenekből áll. *

Imádság a gyűlések előtt. Giesswein Sándor dr. országgyűlési képviselő Amerikában járt legutóbb az amerikai békeegyesületek kongresszusán. így jutott el lake-mohouki konferenciákra is, amelyeken a világ minden részéből sok előkelőség vett részt.

Ezekről a gyűlésekről Írja „Amerikai impresszióim“ cim alatt (Bpesti Hírlap 138. sz.):

„De, bár a konferencia tárgyalásai nemzetközi vonatkozásuak, a tárgyalás módja igazán amerikai, azaz demokratikusan alkotmányos és keresztény vallásos. Ez utóbbi abban jutott kifejezésre, hogy a tárgyalásokat naponkint zsoltárénekkel és imádsággal kezdték.“

Nálunk próbálnák meg azt, hogy imádsággal kezdjenek meg valamely — nem szorosan egyházi jellegű — gyűlést, majd ott lenne az idétlen vicc minden lapocskában, hogy „a gyűlésen csöpögött a szenteltvíz."

*

A nők választójogi világkongresszusa most ülésezik Budapesten. Ez alkalomból annyi cikk jelent meg a nők jogáról, mozgalmáról, helyzetéről, hogy a cime is unalom.

Nem is ebből a szempontból említjük itt meg, hanem inkább csak azért, hogy megkérdezzük: hány feleség, de különösen hány anya van a világmegváltó nőapostolok között? És ha kevés a feleség, vagy még kevesebb az anya: akkor ne beszéljenek a jogokról, mert a jog a kötelességből sarjadzik.

*

Az ,,Az Est" újra az utcán van. Az uj kormány visszavonta a Lukács tiltó rendeletét. Effdötti örömében a felszabadított lap hála himnuszt

zeng a közönségnek, amely ezt a győzelmet kivívni segítette.

Őszintén szólva, nem értjük az Az Estet. Mikor eltiltották az utcai árusíi ását, azt irta, hogy ezáltal 40 ezer példánnyal emelkedett a napi fogyasztása. Most ennek a nagy kelendőségnek : fuccs! Minek örül hát akkor az Az Est, hogyha most már megint a régire csappan a példányszám, amelyben megjelenik ?

*

Az érsekkerti mulatságok napirenden vannak az ünnepeken és, sajnos, hova-tovább többet bosszankodnak azok, akik szeretnek az Érsekkertben üdülni.

Valóságos botrány ugyanis az, amit a mulatságok rendezőségei elkövetnek evvel a szép kerttel. Minden mulatság otthagyja a maga

r

szemétjét. Es minél előkelőbb, minél intelligensebb az intézmény, mely a szívességből, díjtalanul átengedett Érsekkertben mulatságot rendez, annál több szemetet hagy ott. A színes papírdarabok, szalma, ételhulladék, tűzhelynek kiásott gödör stb. stb. éktelenítik ezt a sétahelyet, amelynek értékét igy tetemesen csökkentik s amelyet a tapintatos rendezőségek a világ szájára adnak . . .

Vagy ha mégis rágondolja magát az illetékes rendezőség, hogy nagyjából és itt-ott összesöpörtesse a szemetet, 4—5 nap múltán teszi, amikor már a szél egész kertben szét- hordta a papírhulladékokat.

Pedig milyen könnyen lehetne rajta segíteni! Egy-két napszám és egy fuvar árán másnap minden mulatság-rendező egyesület tisztán adhatná át a kertet. És azt a pár koronát csak megéri talán az, hogy az Érsekkertet ingyenesen kapják meg mulatságukra.

*

Sajátos durva hang kezd nálunk lábrakapni pár év óta. Ha valaki a köz érdekében komolyan és higgadtan szólal föl, rögtön a legbár- dolatlanabb hangnemben válaszol az, akit a jogos kritika ért, Érvek helyett önhitt lekicsinylés, piaci gorombaság dűlnek némely pennából.

Ennek a módszernek komoly, müveit hangú visszautasítása nemcsak az érdekelteknek kötelessége, hanem az egész város közönségének, mely nem tűrheti, hogy igy terrorizálják a művelt hangú és jogosult bírálatot.

Szomorú volt annak hervad ás?, gyászosan siralmas a szép, csillogó hamvának lehullása. . .

Margit is találkozott vele. A vadvirágos, szamócaillatos erdőben barangolt, mely a két kis falut összekötötte egymással, s vállán vadászfegyverrel, oldalán gyönyörű agarával egyszerre föltűnt a fehér, keskeny ösvényen hatalmas, atlétái alakja.

Szebb alakot nem mintázhattak volna a pogányistenekről sem; izmos, gyönyörűen arányos teste a legnagyobb művészt ihlette volna lázas alkotásra; nemes metszésű arcvonásai belehelve az élet, ifjúság és egészség pírjával, szép magasan domborodó homloka, melyre hullámos csigákban borultak lágy barna fürtéi, sötét, izzóan égető szemei... mind könnyen megbabonázhatták egy gyermeteg, ifjú leány ábrándos szivét.

Gyönyörűbb alakot nem képzelhet magának ideálul égy harmatos, fiatal teremtés, mint ez a tökéletesen szép fiatal férfi volt zavartalan harmoniájú remek külsejével.

Margitot is bilincsbe verte ez a tökéletes összhang. Alvó szíve hangos dobbanással kelt a szerelem bűvös, mámoros valóságára, — de valami ösztönszerű félelemmel menekült e zsarnok hatalom elől, mely leigázná, nehéz békóba verné remegő, vergődő szívét.

Megszerette az első pillanattól kezdve, az

ábrándos, szűzi első szerelem minden forró hevével. Tiszta lelkének minden gondolata, vérének ifjú lüktetése, gyermeteg szivének minden dobbanása érte lángolt.

Álmatlan éjszakákon lázasan hánykolódott habfehér párnáin. Ezerszer megfogadta, hogy soha-soha többé nem fog vele találkozni; hogy kerülni fogja, — elmegy innen messzire, hogy nyomát se találják meg, de amit ez a fontolgató, töprengő szív mindennap kétségbeesett harccal határozott el nehéz tusájában: azt a szerelmes, vergődő, epedő szív minden nap megszegte.

Nem volt már élete, öröme, gyönyörűsége, csak ha ő mellette volt; ha hallotta férfias hangjának dallamos zengését, ha látta megvesztegető szépségének tökéletességét. — De bár szive remegett, egész benseje lángolt, égett a nagy, mondhatatlan boldogságtól, külseje oly közönyösnek és hidegnek látszott, hogy a férfi nem remélhette egy pillanatig sem szerelmének viszonzását.

Mert Baán László is hatalmas, szenvedélyes szerelemre lobbant a gyönyörű teremtés iránt, s egyetlen vágya volt csupán: őt birni minden áron! Legyen övé az éterien tiszta lény minden gondolata, és érzése; — lássa gyönyörű orcáin kigyúlni a szerelem lángoló rózsáit, lássa föllobbanni gyermeki nézésű szemeiben a szerelem égő tüzét; boruljon e liliom- tiszta alak az ő széles dobogó mellére, s neki, egyedül neki rebegjék ez édes, pici-piros ajkak : szeretlek! . . . szeretlek! ...

És nagy, emésztő érzése nem lohadt; a napok múlásával egyre hatalmasabb erővel lett úrrá egész lényén; ő, ki eddig gondtalanul szívtelenül élvezte minden virág szépségét, válogatás nélkül, — most ez egyetlen csodaszép, bűbájosán tiszta virágnak lett epedő rabja.

Már csak őt látta, ő benne élt, ő utána sóvárgott forró, olthatatlan szomjúságu epe- déssel.

Az egész falu aggódva látta e szerelem virágzását. Félt a szivük, remegett az ő tiszta gyönyörű angyalukért, de mikor látták, hogy a hatalmas nagy ur mennyire megváltozott ez édes, gyönyörű lény közelébeu; midőn látták, hogy szinte annak tisztaságát lehelli ki magából, s ő, ki eddig soha meg nem jelent köztük a templomban, hogy ősi, faragott székében elfoglalja jogos helyét: most visszafojtott lélek- zettel bámulták, mint lesz hűséges kisérő társa minden vasárnap az ő tündérszép, bálványozott kisasszonyuknak . . .

Végre hosszú két esztendő múlva azt is megérték, hogy láthassák az ő drága bálványukat, mint két falunak jóságos, szerető földesasszonyát . . . (Folytatjuk.)