Eger - hetente kétszer, 1913
1913-05-10 / 38. szám
1913. május 10. EGER. (38. sz.) 3 Eger hálás is volt mindig és büszke nagy érsekére. Kifejezte ezt azzal is, amit az a cikk említ, hogy Samassa-térnek nevezte el azt a teret, melyen a tisztilak áll. E tisztilakról pedig legyen megemlítve az igazság érdekében, hogy Samassa soha nem ellenezhette annak átadását, mert az ő idejében annak másképpen értékesítésére egyáltalában nem volt alkalom és csak legújabban állott elő ez az aktualitás. Nem volna helyes úgy méltányolni a jelent, hogy hálátlanul, szántszándékkal feledjük a múltat és annak igazságait.“ Sapienti sat. * Egy végrendelet. Morgan, a nemrégiben elhunyt amerikai milliárdos, végrendeletét ezzel az ósdi bevezetéssel kezdi: „Lelkemet Üdvözítőm kezeibe ajánlom s erősen hiszem, hogy megváltatván s megmosatván az ő drága vérével, lelkem büntelenül kerül égi Atyám trónusa elé. Kérem gyermekeimet, hogy minden erejükkel s akár személyes ön- feláldozás árán is, mindenkor védelmezzék Jézus Krisztus tanait s kivált azt az áldott tanítást, hogy kiengesztelődés csak Jézus Krisztus vére által van és csakis az által.“ Megáll az ember esze. Nem a miatt, hogy a világ egyik leggazdagabb embere sem volt annyira gazdag, hogy „Jézus drága véréről“ lemondott volna. Nem. Hanem annak a hitvány lelkiismeretlenségnek láttára, hogy nálunk éppen az anyagi jobblét nevében lopják ki a hitet a legszegényebb emberek leikéből; s annak a korlátoltságnak láttára, hogy szegény emberek, akiknek hitükön s telkükön kívül egyebük úgy sincs, olyan könnyen engedik magukat megúsztatni legdrágább kincsüktől. * Hogyan fejlődik a magyar kultúra. Egy nóg- rádmegyei községnek, Kösd-nak, tanítói elhatározták, hogy valamennyi kis tanítványukat fölviszik Budapestre és megnézegetik az — állatkertet. A szülők zsebének a tanulmányozása után kiderült, hogy az ut nem kerülhet többe egy koronánál: — utazással, étkezéssel, szórakozással együtt. Az államvasutak igazgatósága elengedte nekik az útiköltség felét, vagyis Kósdról Budapestre és vissza 65 üli érért utazhattak a tíz évesnél fiatalabb gyerekek, az idősebbeknek pedig 96 fillérbe került az ut. A koronából tehát 35, illetve négy fillér, maradt egy-egy gyerek zsebében. A derék és lelkes tanítók tovább leveleztek. Mindenek előtt a fővárost akarták gavallér cselekedetre ragadtatni és szépen instálták, engedje el a főváros a kis kósdiaknak a belépődíjat: fejenként 20 fillért. A város azonban — kell-e mondani? — elutasította ezt a vakmerő kérést. A kicsi palócok egész napra való 35 fillérjéből ilyformán a pars leonina, 20 fillér, a főváros pénztárába került. A fővárosi Állatkert vendéglősei a tanulók részére 1—1 pár virslit és 1—1 darab kenyeret a legolcsóbban 30, — azaz harminc fillérért akarta számítani, a Budapesti Középponti Tejcsarnok-Szövetkezet vezetősége pedig egy-egy félliter tejet zsömlével együtt 26 fillérért. Ilyenformán a kis palócok, mikor átutaztak a váczi állomáson, ott vásároltak egy-egy pár virslit tíz fillérjével és azután nyolcadfél órával később jó étvággyal elfogyasztották az Állatkert egyik tisztásán. Tej helyett pedig ittak hozzá vizet. íme, a derék tanítók csak a Máv-nál kérvényeztek eredménnyel, mikor a kultúrát akarták terjeszteni s egynapi nagy gyönyörűséget akartak szerezni kis tanítványaiknak. Még a gazdag, a tékozló főváros sem hallgatta meg a kicsinyek kérését, hanem bevasalta a 140 tanuló 28 koronáját. így készül Magyarországon a kultúra. * Egy jezsuita az Akadémiában. A Magyar Tud. Akadémia a napokban tagjává választotta P. Ehrle Ferencet, a vatikáni könyvtár őrét. A kiváló tudósnak elismert neve van az egész művelt világban. Par év előtt a cambridgei egyetem választotta díszdoktorává és régóta tagja a Porosz Tudományos Akadémiának. Ezekről az adatokról a „magyar“ kultarlapokban egy szó sincs. Azokban a lapokban, amelyek tele tüdővel ordítják folyton a kultúrát; amelyek a „Veronika tükrét“ a múlt hetekben, mint jelentős irodalmi alkotást, hasábokon át méltatták; amelyek minden kis galileista- fiu, vagy a „mi-tudósok“ tudományos (?) szárny- próbálgatásáról a jerikói kürtök késő unokáit fújva emlékeznek meg. És ha nyájas olvasónk a „miért?“ után érdeklődik, megsúgjuk neki a hallgatás okát: P. Ehrle — jezsuita! Igen, egy eleven, „fekete csuhás“ jezsuita. * Közszállitási szépséghiba. Eger városának mindenes szállítója, a Bauer H. cég, fizetésképtelen lett s igy nem tarthatta fenn szerződéses viszonyát Eger városával. Arra kérte ennélfogva a képviselőtestületet, hogy ruházza át az ő szerződését részben a Rosenthal N. budapesti cégre, melytől ő is rendelte a rendőrlegénység és a hajdúk egyenruha-szükségletét, részben pedig (a papirnemüeket és irodaszereket illetve) az Egri Kereskedelmi Részvénytársaságra. A képviselőtestület, csodálatos, megjegyzés nélkül teljesítette a szállító kérését. Mivel azonban mi néminemű szépséghibát látunk ebben, kérdezni bátorkodunk egyet-mást. És pedig: 1. Ha a budapesti Rusenthal cég is éppen annyiért szállítja a rendőrlegénység és a hajdúk egyenruháját, mint a Bauer H. cég: kié marad ezután az a haszon, amely az eddigi szállítót jogosan megillette, mert meg kellett illetnie? És ha ez is a budapesti Rosenthal cég zsebében marad, miért nem juttatták inkább ezt a hasznot egri iparosoknak, akik itt fizetik az adót, Egerben viselik a közterheket? 2. A papirneműt'k és irodaszerek szállítását miért adták oda a fűszer- és gyarmat- árú Kereskedelmi Részvénytársaságnak, holott Egerben vannak könyv- és papirkeresked'ök, nyomdavállalatok, amelyeket, szakmájuknál fogva és e címen fizetett adójuknál fogva, megilletne az efféle szállítás? Elvégre azért a polgári haszonért, amellyel ez a szállítás jár, azok is vállalkoztak volna, mint illetékesebbek. HÍREK. Eger, 1913. május 9-én. Szentségimádás. Pünkösd ünnepén, mint minden évben, három napos szentségimádás lesz a főszékesegyházban. A szentségkitétel vasárnap, hétfőn és kedden reggel 6 órakor lesz s a szentségimádás kedden délután 6 órakor körmenettel fejeződik be. Bérmálás. Szmrecsányi Lajos érsek pünkösd hétfőjén szolgáltatja ki Egerben a bérmálás szentségét a főszékesegyházban. A bérmálás a 9 órai ünnepi szt. mise után kezdődik. azonban nem elégítette ki, bár jóformán nem is tudta, mit óhajt. Végre evvel is tisztába jött. Micike fényképet küldött nekik s most — látva a szépséges leányt — nem volt többé nyugalma. Meg akarta tudni a valót: szereti-e még s a felesége lenne-e? A szikra lobbot vetett és sok álmatlan éj után megírta a levelet, mely csak úgy belopódzott, talán a szél szárnyán repült Micikéhez, mint a sóhaj. Sokat sejtető, burkoltan írt izzó sorok voltak s a leány át- meg átolvasván, alig értette meg, mi célja lehet az egykori játszópajtásnak ? Beszélt a levél a múltról, jelenről, sőt a jövőt is kíváncsian tudakolta. Egyszer csak kihullott a kezéből a levél s mélyen felsóhajtott: — Istenem, mit is Írjak én Dezsőnek? Micike sok bált végig táncolt azon a télen, de üres volt neki a sok bók, mellyel elhalmozták . . . Dezsőre gondolt. Azután jöttek-mentek a levelek, ártatlanul csevegők, boldogságot sejtetők. Elérkezett hus- vét. Micikét hívta Irma néni: menne el hoz- zájok, hiszen már olyan régen látták egymást. Dezső meg azt gondolta, hogy akkor talán jobban, hamarább tud határozni az ő régi kis menyasszonya és megmondhatná az igent. Avval úgy is tisztában volt, hogy a nem-et nem élné túl. III. Micike, jó szive sugallatát követve, indúlt a nagy útra, melyről maga sem tudta még, hogy mi lesz a vége. Dezső az állomáson várta, türelmetlenül számítgatva a perceket, mikor robog már be a vasszörnyeteg, mikor hozza az ő várva-várt tündérkéjét. Végre megszólal a jelző csengetyű: jön a vonat! Van nyüzsgés, készülődés az utasok között. Sokan vannak így nagyszombat napján. Ki és beszállanak. Micike bátortalanúl néz szét; azután, hogy senkit sem lát, megindul kifelé. Egy pillanat és felismerik egymást. Szótlanul néznek pár pillanatig egymás szemébe, majd a fiú hevesen megcsókolja a feléje nyújtott kezet: — Isten hozott, édes . . . — Szervusz D^zsö! Alig ismertelek meg, — szólt a leány elpirulva. Közel van a lakás. Gyalog indúlnak hazafelé. Az idő langyos, tavaszi és a nap búcsúsugarait küldi a fiatalokra. A templom előtt elhaladva, megállanak egy kicsit. Bemenni nem lehet, mert tele van a kis templom, melyből kihallatszik a boldog „Alleluja!“, a feltámadás boldog éneke. És feltámad az ő fiatal lelkűkben a sok régi kedves boldog emlék, ügy tűnik fel nekik, mintha nem évek óta, hanem csak pár napja nem látták volna egymást. Annyi sok mindent szeretne kérdezni egyik is, másik is; annyi mondani valója lenne a két fiatal léleknek s mégis boldog hallgatásban mennek a régi otthon, ... a jövő otthon felé! Irma néni a széles tornácról nézi őket s könny gyűlik a szemébe. A kapuból a házőrző komondor szalad eléjük vidám, hízelgő csaho- lással. Micike csak ennyit mond: — Nini! Már házőrző is van? — Hiszen megígértem még akkor, régen, hogy a mi házunkat is nagy komondor őrzi majd. A leány nem tud reá mit szólni s csak akkor nyílik szóra szép piros ajaka, mikor Irma nénihez ér. Akkor is csak annyit mond: — Haza jöttem, kedves Irma néni . . . A jó asszony áldóan teszi kezét a fürtös fejecskére s azután megöleli a piruló leánykát: — Isten hozott, édes Micike! Légy itthon, maradj itt . . . mindenkorra. A leány zavarában lesüti a szemét s hallgatva nyújtja a kezét egykori játszótársának. Az eljegyzés, a gyűrűváltás már csak alakiság volt. Az Égben kötött házasság nemsokára áldást kap az Ur oltára előtt. . . Azután kezdődik egy csendes, családi élet, amelyről nem beszél senki, de am-ly éppen ezért bizonyára boldog, nagyon boldog lesz.
