Eger - hetente kétszer, 1913

1913-03-28 / 25-26. szám

1913. március 28.

EGER. (25—26. sz.)

3

Bizony-bizony m', akik hivatásunknál fogva össze vagyunk forrva a nép szivével, sajnosán látjuk azt a romboló munkát, melyet ellenségeink megdöbbentően bámulatos eredménnyel végeznek. Ahol ezelőtt a vallás-erkölcs és haza- szeretet szellemtermékei oly nagy keresletnek örvendeztek, ott ma — sajnos — a pornográfia hódított teret.

S miért van mindez így?

Azért, mert ennek a ferde irányzatnak vannak fanatikus terjesztői, agitátorai, akik a legaljasabb fegyverektől sem riadnak vissza, csak hogy megalapíthassák pokoli birodalmukat. Azért van ez így, mert mi, tanítók, a nép nevelői, vezérei, a szellem munkásai, az emberi arany-jellem megedzői és hajlítói, bűnös közönynyel, ölhetett kezekkel néztük a vásári irodalom mozgó vigéceinek aknamunkáját. Rideg nemtörődömséggel tűrtük, hogy boldog családi körökben, ahol nem is olyan régen a kandalló felszított tüze mellett gyönyörködve olvasták Vörösmarty Szép Ilonkáját, Petőfi János vitézét, Jóka’, Jósika bűbájos regéit, Czuczor, Mindszenty, Arany, Tompa — vallásosságra, törvénytiszteletre és hazaszeretetre buzdító — költeményeit: ott ma a Bogár Imrék, a Sobri Jóskák, a Rózsa Sándorok, a Rinaldók betyártörténetei, a kivándorlásra, az internacionalizmusra, a törvényes jogrend felbontására, a val- lástalanságra, gyűlölködésre csábító fércművek forognak közkézen.

Legyünk azért résen, keresztény tanítók 1

Szent kötelességünk, hogy kezünkbe vegyük a tisztes sajtó, a tisztes irodalom zászlaját 8 önzetlenül, ideális lelkesedéssel álljunk be keresztes táborába. Tehetsége szerint, ki a tollával, ki a nép közötti agitálásával támogassa azt az irodalmat, melynek célja fenntartani, fejleszteni, megvédeni Szent István népének, Mária országának erkölcseit. Nézzük meg ellenségeinket, mennyire felismerték ők a sajtó hatalmát s mennyire iparkodtak és iparkodnak azt mindenféle eszközzel monopolizálni 1 Jól tudják ők azt, hogy a betű öl, a betű éltet, a betű pusztít, vagy gyarapít.

Nekünk, tanítóknak, tudnunk kell, hogy milyen olvasmányok vannak leginkább elterjedve a nép között, hogy milyen olvasmányokat rejteget a mestergerenda, avagy a tulipántos láda fia. Ki kell puhatolnunk, hogy mily irányban van megrontva a nép erkölcsi érzülete, hogy aztán mint egy mütöorvos, tapintatosan, fájdalom nélkül, észrevétlenül kivághassuk, begyógyíthassuk azt a kelevényr, melyet lelkü- letén a tisztességtelen sajtó, az erkölcstelen irodalom orozva ejtett. Az orvos is csak miután a diagnózist megállapíthatta, a betegség, a baj okát kifürkészte, kezdheti meg a gyógyulás sikerének reményében orvoslását a baj, a betegség okának természetes folyományaként. Az egészségtelen sajtó okozta rákfenét becsületes irányú sajtótermékek terjesztésével, a félrevezetett beteg kedélyeknek tisztes irányba való terelésével lehet gyökeresen orvosolni.

Adjunk olyan olvasmányokat a nép kezébe, melyekből erkölcsöt, felebaráti szeretetet, törvénytiszteletet, szorgalmat és munka iránti lelkesedést merít, melyek pihenő óráiban szórakozva tanítják, szivüket, lelkűket nemesítik. Nem is nehéz ma már ez a feladatunk ... hála Istennek, mert olcsó irodalmi termékeink vannak már s napról-napra szaporodik a tisztes olvasmányok és hírlapok tárháza. Hogy többet ne említsek, ott vannak a Szent István-Tár- sulatnak úgy a művelt közönség, mint az egyszerű, tanulni, szórakozni vágyó falusi nép szellemi kívánalmait teljesen kielégítő művei, ifjúsági iratai, népiratkái, klasszikus színvonalon álló folyóiratai, vagy a Népszövetségnek alig pár fillérbe kerülő, de annál értékesebb kiadványai.*)

Vannak jól szerkesztett napi- és hetilapjaink, melyeknek megismertetése, terjesztése szintén népnevelői hivatásunkhoz tartozik. De kötelességük azoknak a tanítóknak, akiknek megadta az Isten a toliforgatás tehetségét és akik oly közel állanak a nép szivéhez, ismerik minden buját-baját és örömét, hogy a nép kezébe adandó olvasmányok sorozatát maguk is gazdagítsák s aktiv módon is szolgálják a tisztes irodalmat. Fegyver ellen csak fegyverrel lehet küzdeni. Ellenségeink kitapasztalt fegyvere biztos kezekben lesz a magyar keresztény tanítóság kezében.

Nagyon jól tudjuk, hogy elveket és eszméket terjeszteni a betűvel lehet leghatható- sabban. Tudták ezt már az apostolok is, miről

*) És ott vaunak az Egri Egyházm. Irodalmi Egyesület jeles népies kiadványai. Szerk.

szent Pál levelei tesznek tanúbizonyságot s ha ma élne ez az apostol, egy nagy püspök állítása szerint az újságírói pályára lépne, mert ezt tartaná a legcélravezetőbb eszköznek a szent tanok terjesztésére. Bár akadna ma is minél több — szent Pál szellemében dolgozó — keresztény ember és venné kezébe ezt az eszközt, mely az igazak kezében áldást oszt, az eltévelyedettek kezében pedig átkot, romlást terjeszt. Sok szent Pál kellene nekünk, akiknek kezében olykor-olykor korbáccsá változnék a toll s kikergetnék az árusokat, a kufárokat a sajtó szent templomából ! . .

Igaz lelkesedéssel, jóleső érzéssel nézhetjük azt az akciót, mely ma országszerte megindult, hogy a keresztény, az egészséges irodalmat fölélessze, szuveréu magaslatára helyezze. Sikerülni is fog ez az akció, mert sikernek kell koronáznia minden nemes törekvést, mely az örök igazságért küzd igaz és tisztes fegyverekkel. És ebből az akcióból nekünk, keresztény tanítóknak, oroszlánrészt kell kivennünk, hogy majd a siker áldásaiban is részesüljünk. Ott kell lennünk mindenütt toliunkkal, tetteinkkel, fáradozásunkkal, szívünk, lelkünk melegével, lelkesedésével, ahol csak sejtelmünk is diktálja, hogy szolgálatot tehetünk a keresztény sajtó, a becsületes irodalom terjedésének, előrehaladásának.

Tűzzel-vassal pusztítsuk ki irodalmunk mezejéről, Mária virágos kertjéből a bogáncs- kórókat, hogy illatos virágok, bájos muskátlik tenyészhessenek, pompázhassanak helyettük. Nekünk keresztény tanítóknak e nemes cél csatlósaivá, kitartó fegyverviselőivé kell szegődnünk, hogy minél előbb eljöjjön a magyar sajtó boldog húsvétja, allelujája és boldog öntudattal szemlélhessük az erkölcstelen sajtó kapitulációjának diadal-ünnepét, a felemelő győzelmi mámort, mert a mi önzetlen lelkesedésünk becsületes törekvésünk is hősiesen és diadallal harcolt ebben a győzelmes keresztes háborúban.

Szabados Pál.

Minden kis hetilapot, melynek csak 3—400 előfizetője van, legalább Is két-háromezer ember olvas.

Ha rossz ez a lap: 2—3000 embert ront minden száma; ha Jó: ugyanannyit oktat és nevel.

És ha ezer példányban Jelennék meg, már 6—8000 embert tudna javítani.

hava egészen beszórta már sötét fürtéit. Csak a teste nem tört meg; az ruganyos, ifjú maradt; talán mert napokat kóborolt át csöndes erdejében, hallgatva vén fáinak halk suttogását.

Hogy Bella hazajöjjön, arra ő nem gondolt soha. Ismerte jól a kevély teremtést; arra az nem képes, hogy térdrerogyó alázattal es- dekeljen — bocsánatért.

És ismerte önmagát is. Az ő büszke szíve, mely rajongó szerelemmel lángolt a gyönyörű teremtésért, holttá dermedt keserű fájdalmában.

Elfeledni nem tudta. — Azok közül való volt, kik csak egyszer szeretnek; de keserűségébe fájdalmas szégyen is vegyült, mely nem engedett helyet a szelíd megbocsátásnak.

Lassan-lassan megnyugodott Bánó Lajos is; de ez a nyugalom nem adott boldogságot megbénult szívének. Egyedül a könyvek voltak vigasztaló barátai magányosságának szomorú napjaiban. Az volt egész halommal! Gyakran egész éjszakákat virrasztott át velük. A közös emberi sors, a szenvedés, kiáltott ki a sorokból, s lelke ebben talált lemondó megnyugvást. És az erdő! Ennek ezer susogó lombja, illatos virágai, a puha moha, melybe belesüppedt fáradt teste.

Nehéz feledni annak, ki már egyszer a boldogság rózsás utait járta! . . .

(Vége következik.)

Olyan volt, mintha az égről, a levegőből elszállott volna minden ragyogás. Csak tompa, szét nem oszló szürkeség omlott volna egyszerre mindenre, mint mikor télen hetekig sűrű felhők mögé rejtőzik a napsugár, s az áthatolhatatlan, ködös borongás reánehezedik az ember lelkére, mely hasztalanul eped egy kis fény, egy kis ragyogás után. Az ő szívéből is egyszerre kihalt minden fény, minden élet. Mert hiába minden nagyképü okoskodás: csak a szeretet tudhat boldogságot adni a szívnek; az teszi elviselhetővé az életet, mely olyan, mint a nehéz, tövises, rögökkel telített vándorút, hol minden fordulónál bánat, fájdalom, csalódás sebzi meg a szivet.

Mit ér az olyan élet, melyből kiveszett az egyetlen kincs, a szeretet ? 1 Bánó Lajos járta magányos útját. Feleségét nem kereste; — hol kereste volna? S annál sokkal büszkébb is volt, hogy kolduljon tőle, ki elrabolta mindenét. Hiszen megirra neki világosan, hogy megunta őt; mi künyörögni valója lett volna hát nála?! Hanem a régi, megtörhetetlen élet- és munkakedve elveszett. Szép birtoka, óriási kiterjedésű szántóföldéi, melyek azelőtt úgy vonzották, a gyönyörű buzavetések, melyeknek hullámzó táblái közül ki-kivillantak a kacagó pipacsok; a mélázó búzavirágok, melyeknek

halk, finom beszédét, szelíd illatát egyedül ő érezte: nem voltak már reá semmi varázssal.

tt

0 azon a napon megszűnt élni. Most csak a teste tengődik; a lelke akkor meghalt, hogy arra a rövid levélre rátapadtak káprázó szemei.

Földarabolódott a gyönyörű birtok s száz kufárkodó lélek nyerészkedett rajta. Mit törődött ő már mindezzel? Az ő szive elszakadt azoktól teljesen. Milyen nagy, emberfölötti fájdalom lehetett az, mely ezt az erős, hatalmas, egészséges férfiút ennyire meg tudta rendíteni?!

Csak a nagy, lombos erdőt tartotta meg, mely a park természetes folytatása volt, s mintegy határt vont a külső világ és az ő lelke között. . . Bella is itt szeretett bolyongani. Hogyan válhatott volna meg attól?!

Fényes, úri háztartása föloszlott, csak hűséges inasa és ennek felesége maradtak meg szolgálatában. — Ez a jólelkű teremtés titokban mindennap kitakarította úrnője lakosztályát: hátha egy nap hazajön a nagyságos asszony?

Az évek pedig kérlelhetetlen gyorsasággal múltak; egyik évszak a másikat váltotta föl, de a magányos lakban egyik sem hozott semmi boldog változást; csak Bánó sötét hajába illesztettek bele évről-évre több-több fehér szálat.

S megjött szomorú ősze vigasztalan szívének : még csak ötven éves volt és az öregség