Eger - hetente kétszer, 1912
1912-02-10 / 12. szám
1912. február 10. EGER. (12. sz.) 3 „Napi és hetivásárok alkalmával élelmiszereknek, u. m.: konyhakerti terményeknek, gyümölcs-féléknek, tojásnak, továbbá szárnyas állatoknak, valamint járlat váltására nem kötelezett pecsenye-malacoknak április 1-től szeptember 30-ig, délelőtt 8 óráig, október 1-től március 30-ig délelőtt 9 óráig továbbeladás, illetve külföldre szállítás céljaira való elárusítása. vagy megvétele, vagy ugyanezen célból történő eladás, illetve vétel Közvetítése tilos.“ „A piacokon a vevőközönséget bármiképpen zaklatni, bevásárlásában háborgatni, az árulásra kijelölt és meghatározott helyen, vagy térségen túl terjeszkedni, rothadt gyümölcsöt és egyéb, az utcát és teret bemocskoló hulladékot szétdobálni tilos.“ „Mindazok, akik ennek a szabályrendeletnek bármely rendelkezését megsértik, kihágást követnek el és 5 napig terjedhető elzárással és 100 koronáig terjedhető pénzbünteiéssel, behajthatatlanság esetén újabb 5 napig terjedhető elzárással bűntetteinek.“ Ilyen és hasonló intézkedésekkel — amelyek másutt normális viszonyokat teremtettek, — talán nálunk is meg lehetne akadályozni a piac egyre fokozódó drágaságát. A hét. A kiérdemült fertálymesterek belejutottak a kuponnyírás, illetve a traktamentumok heteibe. Minden második, harmadik napra esett egy-egy hatalmas vacsora hol ebben, hol abban a városnegyedben. (Az Apollónia napján szokásos früstök-rő\, amelynek megtartása különösen a hóstyákon törvény, nem is szólunk ezúttal.) És minden vacsorán, früstökön elhangzik egy pár dikció, amely ennek a speciális egri intézménynek erkölcsi erejéről és hatásáról szól. Természetes, hogy a kiérdemültek, akiknek ugyanis már csak az a kötelességük, hogy évenkint végig egyenek egy-két pompás vacsorát, — erősen hangsúlyozzák, hogy a fertálymesteri intézményt fönn kell tartani. Vannak persze rosszmájú emberek, akik a fertálymesterséget részvénynek tekintik, melynek minden egyes szelvénye egy kitűnő vacsorához ad jogot. Ezek a pajkoskodók avval gyanúsítják a kuponnyírók eme szektáját, hogy részvényüket féltik az elértéktelenedéstől. A tréfa mellett mint komoly dolgot halljuk emlegetni, hogy egyik tekintélyes fertály mester az iránt akar lépéseket tenni: állítsák vissza a fertálymesterek régi szerepét és illes-zék be valamiképen a mai közigazgatás keretébe. A magunk részéről (ismerve a közigazgatás mai szervezetét és ennek az intézménynek múltját) nem hisszük, hogy ez a tiszteletreméltó törekvés sikerülhetne. * Ml az udvari pap? Káplánjával együtt kocsin megy a plébános; az udvari papokról beszélgetnek. A kocsis nekibátorodva hátrafordúl: — Ugyan, főtisztelendő plébános úr, hogy szómmal ne vétsek, milyen pap lehet az az udvari pap? — Olyan az Jóska — felelt kis gondolkozás után és a kocsis eszejárásához mérten a plébános, — olyan az, mint a lóban a rudas: legtöbbet húz, mégis legtöbbet ütik. * Adler úr haragszik. Adler úr, a Heves és Vidéke laptulajdonosa, kiadója és szerkesztője — haragszik. Elkeseredett azon, hogy a múltkoriban megemlítettük e helyen az ő egyház- gyalázását. Most hosszabb nyilatkozatban mosakodik és hangoztatja, hogy ő mennyire tiszteli a katolikus egyházat. Azt kérdi azután, hogy „ha egy katolikus püspököt dicsér egy lap, mennyiben követ el egyházgyalázást ?“ Kedves Adler ur! Dicsérni sokféleképen lehet és a mód tetemesen változtatja a dicséret értékét. A forrástól is sok függ, mert még olyan dicséret is van, amit nem köszön meg az ember. Vagy nem ismeri talán azt a mondást: gonoszaktól dicsértetni gyalázat... Legyen meggyőződve arról, hogy az a kőnyomatos, amely után ön azt a cikket közölte, igen nagy ellensége az egyháznak, mert máskép nem Írná azt, hogy a katolikus főpapnál az a „legnagyobb magaslat, mikor az indexre kerül. Innentől kezdve már csak lefelé vezet az út kenetes, ostyákba burkolt áligazságok között...“ Ha ezt nem érti Adler ur, igazán nem tehetünk róla. * Boldog község. Vármegyénknek van egy olyan boldog községe, amelynek egyetlen fillér adótartozása sincs 1911-ről. Ez a mintaközség, amelyre irigykedve nézhet sok-sok ezer társa, — Erdőtelek. Csak azt nem tudjuk, hogy mivel adjuk e bámulatos jelenségnek okát; avval-e, hogy minden lakosa jómódú, vagy avval, hogy erélyesen hajtották az adót. * Műemlék az utcán. Valaki a múltkor vidékről jött be és a Deák Ferenc-úton csudálkozva kérdezi: — Ejnye, megint itt van ez az ormótlan bútorszállító kocsi az útszélen ? Emlékszem rá, szüretkor is itt volt. — Nem megint, — feleli a barátja, — hanem azóta még mindig. — Hogy-hogy? Mért nem mozdítják tovább onnan ? — Nem lehet, kérlek. Nem szabad hozzányúlni. Azt mondják, hogy.... műemlék. * Csodarabbi Egerben. Pár nap óta egy apró- cseprő emberke jósolgat Egerben jó pénzért. A Káptalan-utca 30. sz. házban szintef tolonganak a kihallgatásra várakozók (többnyire nők), akik némely nap csak éjfélre fogynak el. Hűségesen fizetik a koronákat az ilyenfajta jóslásért: Tegyen az ágya alá ekkor és ekkor egy pohár vizet s akkor megálmodja, hogy él-e még az ura, aki pár évvel ezelőtt eltűnt s azóta nem adott magáról életjelt. A törpe jósnak persze van annyi előrelátása, hogy három hétre tűzi ki a terminust, amikor t. i. már — a hetedik városban jár majd. A Jóakaratu bírálatot Joggal kérheti, sőt várhatja a katolikus sajtó. HÍREK. Eger, 1912. február 9-én. Tájékoztató. Februári 1. Ismeretterjesztő előadás a főreáliskolában. „ 12. A közigazgatási bizottság ülése. „ 12. A pétervásárai főszolgabíró tárgyalási napja Nagybátonyban. „ 15. Az egri főszolgabíró tárgyalási napja Kápolnán. „ 15. A hevesi főszolgabíró tárgyalási napja Kiskörén. „ 17. Tüzolfó-bál. „ 18. Ismeretterjesztő előadás a főreáliskolában. „ 18. Országos vásár Tiszanánán. „ 18. Jelmezestély a Kát. Legényegyletben. „ 19. Az Egri Dalkör estélye. „ 20. Katonai utóállítás Hatvanban. „ 21. Hamvazó-szerda. „ 24. Eger város közgyűlése. „ 24. A gyöngyösi főszolgabíró tárgyalási napja Domoszlón. „ 26—27. A kápolnai csata évfordulója. ilyeneket láthatott; majd mesterénél Pietro Va- m/cc/nál, akit a művészettörténet közönségesen II Perugino néven emleget, — hasonló Madonnaképeket talált. Későbbi mesterei Bernardino Betti (// Pinturicchio), s valószínűleg Timoteo Viti, a híres Francesco Francio tanítványa, is csak megerősíthették őt hasonló irányú fejlődésében. Pályájának ez az első korszaka, az ú. n. uun- briai korszak (1504-ig) éppen azért inkább csak bevezetésül szolgál további művészeti fejlődéséhez, persze csak Madonna-képeit véve figyelembe, mivel különben már ekkor is nagy tehetségre valló műveket (szt. György képe,) Lo sposalizio (Mária eljegyzése) stb. alkot. A Madonna a szentekkel (Berlin) pl. kompozíció tekintetében sem egységes. A középkor kedvelt két szentje is megjelenik: szt. Jeromos, a híres biblia-fordító és szt.Ferenc, ez a középkori szentek legbájosabb alakja, akinek szájából a hagyomány ezerint a szó oly édesen folyt, hogy az ég madarai, sőt az erdő vadállatai, a farkasok is, áhítattal hallgatták. Mária alakja a középkor hagyománya szerint, egészen apácaszerű, szemeit is lesüti, a kis Jésus pedig egy öreg ember komolyságával és okosságával néz le a szemlélőkre, akikre, — mint már Cimabue képénél is láttuk, — felemelt jobbjával áldást oszt. Mária ruhája is telve aranyhimzésekkel, a gyermek Jézus is drága párnán ül, feje fölött pedig a középkor elmaradhatatlan dicsfénye ragyog. Másik, e korból való Madonna-képeit is körülbelül ezek a tulajdonságok jellemzik. A Solly Madonnán (szintén Berlin) a gyermek áhítattal fordítja tekintetét az ég felé, miközben Mária, középkori apácához hasonlóan, imakönyvből végzi áhítatát. Nem mutat feltűnőbb fejlődést a Madonna Con- nestabi/e (Szt. Pétervár, Ermitage) sem. A Solly Madonnán a gyermek ugyan tengelicével játszik, de a műtörténészek ezt is inkább egy atyjától származó Madonnakép hatásának tekintik. A későbbi továbbfejlődés irányában inkább a bécsi Albertina egyik vázlata mutat bátortalan tapogatódzást, ahol a művész, bár Pinturicchio egy képe után dolgozott, a kis Jézus kezébe gránátalmát ad, s a Madonnával is félretétette pillanatra a hagyományos imakönyvet. A 20 éves Raffael ez időtájt már nagy hírnévnek örvendett. Nem is szólva kisebb (sienai, cittá di castelloi stb.) munkáiról, csak azt említjük meg, hogy szülővárosának, Urbino- nak, fejedelme Guidobaldo Montefeltro is méltónak tartotta arra, hogy az angol király részére vele festesse meg azt a szt. György-képet, melyet viszonzásul küldött a térdszalag-reudért, ép úgy, mint ahogy fogadalmi képének festését is rábízta, mikor sikerült neki ellenségét, Cesare Borgiát (ezt a mi modern filozófiánk egyik megalapítójának, Nietschének, a középkori ideálját) elűznie s tőle fejedelemségét megszabadítania. Raffaelt szoros szálak fűzik a fejedelmi udvarhoz, ahol már atyját is jól ismerték. A fejedelem sógornője, Giovanna da Rovaré, a legmelegebb ajánlólevéllel látja el Pietro Soderinihez, Firenze urához, mikor Raffael 1504-ben mesterének, Perugionak, példáját követve, Firenzébe költözik. De a művész az urbinoi udvarhoz való jó viszonyát továbbra is fenntartja, ami még később is nagy hasznára lesz, hiszen Giovanna da Rovere nővére volt Giuliano da Roverének, a híres II. Gyula pápának, aki — mint ismeretes, — utőbb Raőaelt is Rómába hívta. (Folytatjuk.)
