Eger - hetente kétszer, 1912
1912-12-25 / 103. szám
Előfizetési árak: Egész évre- ~ 10 korona. Fél évre _ ____ 5 » N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ------- = K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 103. szám XXXV. ÉVFOLYAM. Szerda, december 25. Háborús béke-ünnep. Eger, 1912. dec. 24. A Sipka-szorosban minden csöndes v . És hogyne volna csöndes, mikor fólnapi járóföldre nincs a közelben falu, vagy város?! Az egész tájat méteres hó födi, mely folytonosan vastagabb lesz. A fehér pelyhek sűrűn hullanak és belepik az egyetlen élőlényt, az őrszemet is. Szegény katona! Á szempillája folyton nehezebb lesz és a nagy hóban nem tud járkálni, hogy elűzze szeméről a halálos álmot. Hiába küzd; elalszik állva. És mig a halk zizegéssel hulló hó mindjobban ellepi a katonát, a magasban megjelenik egy fekete pont, egy madár, melyet a hulla csalogat ide . . . Azután: minden csöndes a Sipkaszorosban . . . Akik meleg szobában, vagy legalább biztos helyen, ragyogó karácsonyfa, vagy legalább pislogó mécs mellett töltik a Karácsony szent napjait: azoknak jusson eszébe a Verescsagin-festette kép, mely jobban és többet beszél, mint akár a Háború Apoteózisa. Mindenkinek jusson eszébe a Sipka-szorosban álló őrszem, száz meg száz más őrszem, ezer meg ezer fagyoskodó katona, tízezrekre menő hiányos család, százezer — halálos aggodalomban lévő — lélek. Jusson eszébe mindenkinek, hogy hányán nem tudják zavartalanul énekelni: „ Dicsőség a magasságban Istennek! Békesség földön a jóakaratu embernek!“ De jusson eszünkbe, hogy nagyon kevesen gondolnak egész esztendőn át is az Isten dicsőségére. Az egykori angyali énekből mindig fülükben cseng ugyan az első szó, de csak a saját dicsőségükre gondolnak. Ez az egyetlen szó, ez az egyetlen fogalom kiszámíthatatlan károkat okozott már az emberiségnek. Annak idején csodálatos erővel fűzte össze a betlehemi jászol előtt térdelő pásztorokat és királyokat; ma ugyanez a szó választja szét a társadalom tagozatait Sőt nemcsak szétválasztja, hanem ellenségekké is teszi, mert hiszen egy célért küzdenek: — a dicsőségért, de az egymás rovására, egymás kárára. ----A földi dicsőségért való tülekedés éket vert az emberek közé, akiket pedig valamikor eggyé forrasztott az Égi- nek dicsősége. És ezóta megfogyatkoztak & jóakarata, emberek is. Megfogyatkoztak azok, akik jóakarattal munkálják a békét, a békességet. Maguknak sincs békességük; másoknak sem kívánják. Valóban igaza van tehát Egyházunk főpapjának, aki igy jellemzi e napok hangulatát: „A politikai életben engesztelhetetlen pártok állanak egymással szemben hideg, téli lelkületben, a megértés minden reménye nélkül. Társadalmunkban a forrongás lelke él, mely erőt gyűjt a nyílt harcra. Az egyén elvesztette szive békéjét. Nyugtalan törtetés, szenvedélyes erőszakosság, másrészt gyáva lemondás és blazirtság az irodalom és a művészet bélyege. Mintha a meg nem váltott természet sóhaját, erőszakos vonaglását, vagy fáradt reménytelenségét éreznők magunk körül.“ Valóban a meg nem váltott természet sóhaját, erőszakos vonaglását, vagy fáradt reménytelenségét érezzük, de nemcsak magunk körül, hanem — magunkban is. A sok rossznak látása, érzése, tapasztalása megdermeszti a lelket, mely hiába eseng a melegítő, a boldogító szerétéiért. A Sipka-szorosnak őrtálló magános katonája a mindenható szeretet után sovárgó, de elhagyatott léleknek is hű jelképezője; olyan léleknek, amely a békesség, a szeretet szent ünnepén még nagyobb reménységgel, még nagyobb bizalommal tekint az Égre és uj hittel énekli: ,,Dicsőség a magasságban Istennek ! Békesség földön a jóakaratu embernek !“ Az „EGER“ tárcája. A Gyermek újjá. Megértük a szeretet Szent ünnepét újra; Hogy szűnjön a durva lárma, Ráint ma a rossz világra Egy kis Gyermek újjá. Megállj te, ki könnyekért mégy Testvéred szemébe! Kitaszított Istenfia Megbocsájtó szívvel sír a Betlehemi éjbe’. Megállj te, ki mást tiporva Kincsért törsz előre! Néki nagyobb a hatalma S nézd: csak jászol s durva szalma A Jézus bölcsője. Megállj te, ki büszke gőggel A szegényt lenézed! Hogyha tiszta: király — pásztor Nem különbözik egymástól Szemében az Égnek. Megálljatok ti mindnyájan, Akik bűnben jártok: Ma egy Gyermek rózsás újját, — Elállva a bűnnek útját, — Fölemelte rátok! Fölemelte s meg is verhet, Meg is áldhat véle: Szálljon bát ma lelketekbe Az Ég tiszta, szent szerelme S a hófehér béke 1 Flllua. A szent éjjel. Karácsony éje a kereszténységnek legszentebb éjjele. Csillagfényben, holdsugárban angyalok népe rajzik s énekli az isteni szeretetnek diadalénekét. Kétezeréve van hitünk keretébe foglalva [ ez a szent éj; keretbe, melyet bearanyoz a I karácsonyfák aranyos fénye, kedvessé tesz az örömtől kigyúlt gyermekarcok pírja. Kétezer év óta ez az éj mindig egyforma. Pedig mily mérhetetlen ellentét van a betlehemi kunyhó jászola és a modern népek gazdag, fényes városai között. Mily átnemhidalható mélység tátong az istálló és a paloták, a szalma és a puha szőnyegek, az elhaló pásztortüzek és a villamos ívlámpák, a nyájbégetés és a lágyszavú orgona, az erdők magányos cseudje és az éjféli-misére hívó harangszó között! És mégis mindig örömmel várjuk a Megváltó jövetelét. A jászol kemény szalmájára szívesen térdepelünk a puha szőnyegekről is és nyugod- tabban, boldogabban hajtjuk le fejünket kemény fájára, mint a puha selyem-párnákra. Változik ebben az árnyékvilágban minden. A prehisztorikus idők elveszték bűbájos flórájukkal, bizarr faunájuk elpusztult; sírjukból lett a modern világ tavaszi barázdája. A régi nemzedék kihal, hogy helyét átadja a jövő fiainak. Forrong, elhal minden, csak az emberiség hite és reménye nem változik ; sőt mindeu karácsonyéjjel új ruhát ölt. Fényeset, mint a mennyből leáradó fényesség.
