Eger - hetente kétszer, 1912

1912-10-30 / 87. szám

EGER. (87. sz.) 1912. októbv. 30. gazdákat, de a táplálkozás olcsóbb nem lesz, drágább azonban — könnyen lehet. A városok java-erejüket fordítsák közélelmezési intézmények szervezésére, hogy az élelmiszerek egyenes és rövid utón jussanak a termelőtől a fogyasz­tóhoz. Ez a legbiztosabb ut a piaci drá­gaság csökkentésére. Még egyszer — és utoljára — a köztársasági párt. A Hevesvárm. Hírlap vasárnapi számá­ban két terjedelmes cikk palemizál lapunknak e tárgyban (okt. 23-án) adott válaszával. Csépányi László dr. ur ezt követeli, hogy „fel a sisakkal,“ mert ő ismeretlen cikkíróval nem vitatkozik. Őszintén szólva, nem értjük a haragját, mert hát a vitatkozást ő kezdte és ismeretlen cikkíró ellen kezdte. Erre tehát azt lehetne mondanunk, hogy minek kezdte? Kü­lönben is nem a cikkíró személye a fontos. Mi érdemben válaszolunk, hogy miért tart­juk jobbnak Magyarországon a királyságot. Rö­viden mondjuk el válaszunkat; csak idézzük a balpárt programmtervezetét, melyet annak ide­jén Babocsay Sándor, Egerváros országgyűlési kép­viselője, a koalíciós pártból kilépett ellenzékiek által alakított balpárt ügyvezetö-aleluöke dol­gozott ki. Ebben a tervezetben azt mondja Babocsay Sándor (aki egyúttal főszerkesztője a Hevesvárm. Hírlapnak is, melyben a támadó cikkek megjelentek): „Államforma. Ámbár, legalább elméletben, legideálisabbnak látszik a köztársasági állam­forma, mindamellett, minthogy a voltaképen való lényegben alig van különbség a köztársaság és egy, igazán népakaraton nyugvó alkotmá­nyos egyeduradalom (monarchia) között; . . . és minthogy Európában legjobban kipróbált, ezeréves, sokszor fényes múlt fűz bennünket a monarchikus államformához: mi ebben a nagy­fontosságú kérdésben is Kossuth Lajossal tar­tunk, aki még a szabadságharc után, a múlt század ötvenes éveiben is azt hirdette, hogy király kell a magyarnak, mert a história ezt igy pa­rancsolja. Kossuth Lajos ugyan azt is mondja, hogy a királyok drága bútorok az állam ház­tartásában; azt is mondja, hogy ő ugyan sze­mélyére nézve republikánus; de jobban szereti hazáját, mint teóriáját.“ Nos, megengedik nekünk Csépányi dr. urék, tiszta rajzával lep meg; mig a Gépelés (56. sz.) érdekes kísérlet a piros és sárga színnek (mely egyébként is dominál az egész kiállításon) egymásra való hatására. E képen egészen kü­lön áll és mégis összeolvad e két szin, s jel­legük minden harmóniájuk mellett is megmarad. A középső folyosó jobboldalán zsúfoltan van mintegy 90 rézkarc, kőnyomat, linóleum- és fametszet. Inkább Írott képek, mint rajzoltak; pillanatok alatt (sokszor az utcán) készült a legtöbb, de mind jellegzetes, önálló, meglepő. Mivel részletesen felsorolni lehetetlen e sok rajzot, képet, inkább megállapítjuk, hogy Kövér Gyula a grafikában látszik legkiválóbbnak és tőle mint karrikatura-rajzolótól is sokat várhatunk még. A jobboldali állvány legszebb képei, ame­lyek egyébként a kiállításnak is legnagyobb értékei: Mi Urunk (171. sz.), előtanulmány egy nagyobb kompozícióhoz és széles síkokban adja a fájdalmas Krisztus megható térdalakját; az Édes anyám (173. sz.) gyöngéd fiúi kézzel készí­tett kép, melyről a sok szenvedés, a bánat ol­vasható le; a Kékruhás leány (172.) életnagyságu kép, melyre teljes egyszerűséggel van lehelve hogy e tekintetben egy véleményen merjünk lenni Kossuth Lajossal és Babocsay Sándorral. Elvégre Kossuth Lajos talán elég súlyos tekin- télyi érvnek és Babocsay Sándor elég tapasztalt politikus; mindakettő pedig bizonyára jó hazafi. Kossuth Lajossal fejezzük be (és föltétien befejezzük) a vitát; tessék választani, hogy mit szeretnek jobban: a hazát-e, vagy a teóriát.“ Az élet mélységeiből. — Társadalmi levelek. — A pénzarisztokrácia. Igaza van G. B. Shawnak, amidőn a mil­liomosok számára irt szociális-tanulmányát igy kezdi: „A milliomosok osztálya, az a kicsi, de növekvő közösség, melybe a kereskedelem vé- letlenségei akármelyikünket máról-holnapra be­lehajíthatják, — talán a legelhanyagoltabb az államban.“ Ugyan ki törődik a milliomosokkal? A milliókért mindent megtesznek az em­berek ; a milliomosokért semmit. Állami éle­tünket, társadalmi viszonyainkat úgy rendeztük be, hogy többé-kevésbbé mindenkiről gondos­kodtunk: a bűnös anyák elhagyott gyermekei­től kezdve, a közélet minden foglalkozás-nemén és ranglétráján át, egészen addig a határig, amelyen túl a milliomosok státusa kezdődik. A milliomosokra azonban nem terjedt ki a figyelmünk. Miért? Talán mert kevesen van­nak? Avagy mert dúsgazdagok és pénzük ál­tal önmaguk gondoskodhatnak magukról? Lehet, hogy mindakettőért; lehet, hogy másért. Annyi azonban bizonyos, hogy a gaz­dag emberek Wertheim-szekrényeinek százezrei után a milliomosok kálváriája következik. Mert ha titkon mindenikünk sóvárog is a milliók után, azért az irigyelt pénzarisztokra­ták még sem boldogok. Hiszen G. B. Shaw szerint: ők az élet hajótöröttjei. Ők viselik az óriási gazdagság felelősségét, anélkül, hogy több élvezetet szerezhetnének maguknak, mint akármelyik gazdag ember. Sőt akárhány eset­ben még csak többet sem élvezhetnek, mint sok szegény ember, vagy annyit sem: mert a tamburmajor szebben van öltözve mint ők; a trainert szolgáló lovászgyerek gyakran jobb lovon ül, mint ők ; és a kiránduló helyeken is, mit ér, ha megtudnák fizetni akár a pávavelő­vel bekent vajaskenyér árát, ha csak sonkát, vagy grojer-sajtot kaphat? Azután számítsunk csak kissé. Akinek 1000 K évi jövedelme van, egy fiatal leány bájos alakja. — A jobboldali folyo­sóban gyönyörű kép a Csendélet (147. sz.), mely remek kivitelű naturalisztikus alkotás és fi­gyelemreméltó a Déli pihenő (146.) derűs színezése. A 183. sz. (Zsákhordók) tulajdonképen csak előtanulmány a „Munka“ cimü hatalmas trip­tichonhoz, melyet a főváros megbízásából fes­tett földink. A Sárgakendős hölgy (187. sz.) az impresszionista irány legnagyobb elismerését vívta ki; kritikájuk szerint: a plain air portré­festés bravúros alkytása ez sikerült színes fény­hangulatával, melyet a szinszétszóródás és az átszűrődött fény meleg reflexe tesz értékessé. Utóljára hagytuk a sok egri képet, melyet a város különböző pontjairól vetett vászonra Kövér Gyula. Igen szépek : a Bolyki-bástya (167. sz.), az Érseki palota diszkertje (168.) a Glósz Kál­mán dr. udvara (176—177. sz.) s a Vár alatti részlet (170.), mely utóbbi a maga régi házainak perspektívájával, levegőjével kap meg és úgy­nevezett „tuiszinezésével“ köti le a figyelmet. Legszebbek mégis az egri tárgyú képek kö­zött: Eger a Pázsit-utcáról (155. sz.) Részlet a Ser- tekapu-utcából (162. sz.), melyek nemcsak szin- hangulatukkal, hanem nagy természeti hűsé­aránytalanul nagyobb kényelemben élhet, ha a jövedelme megduplázódik. Akinek 2000 koro­nája van évenkint, legalább is megnégyszerez­heti a kényelmét, ha megduplázódik a jövedelme. Körülbelül tízezer korona évi jövedelemig dupla jövedelem dupla kényelmet jelent. Innen kezdve a kényelem nem nő olyan arányban, mint a jövedelem; egészen addig, míg a szánandó ál­dozat minden pénzért megvásárolható élvezet­tel jóllakik, sőt megcsömörlik tőle. Hogy újabb tízezer koronával, újabb élvezetet lehetne sze­reznie, ez éppen olyan tévedés, mint azt hinni, hogy a cukrászinasnak örömet szerezünk, ha a napi munkaidejét két órával megtoldjuk. Mit csináljon a jámbor milliomos, amihez egy mil­lió kellene ? Mehet egy este egynél több szín­házba, hordhat egynél több ruhát egyszerre, vagy meg tud emészteni több ételt, mint a komornyikja? Elvezet az, hogy egyre több pénze van, ami gondokat szerez, egyre több kolduló levelet kell olvasnia, — de ki van re- kesztve azokból az édes álmodozásokból, ame­lyek közben a szegényember minden nélkülö­zését elfelejti és azon gondolkozik: mit csinálna abban a nem lehetetlen esetben, ha valami is­meretlen rokon vagyont hagyna reá? És a pénzarisztokraciának a rejtett szomorúsága még­sem talál résztvevő szivekre. Csak a szegényt sajnálják. Minden más boldog halandót támo­gat a társadalom, de egyetlen kéz sem nyúl a milliomos felé, hacsak — koldulni nem. A milli­omosokkal, a pénzarisztokraciával való egész érintkezésünkben az a hallgatólagos tévedés, hogy neki semmi oka a panaszra és szégyelnie kell magát, hogy vájkál a pénzben, mig mások sanyarognak . .. Hát ez igazságtalanság. És ugyan nincs-e igaza Shawnak, amidőn a milliomosok szociológiájában kifejti, hogy mennyi nyomorúság, szenvedés, átok és kár­hozat fakad a milliók nyomán, ha azokat meg­szorítás és józan, körültekintő kritika nélkül akár közcélokra, akár a szegények segítésére, akár a kultúra emelésére fordítják a millio­mosok ? Hiszen tudvalevő dolog, hogy csak a jól alkalmazott kevés segítés ösztönöz, buzdít, és támaszt nemes versenyt a törekvők között; ellenben a sok demoralizáló hatással van min­denre, ami szükség esetén segítés nélkül, a maga lábán is meg tud állani. A pénzarisztokrácia te­hát még a jótékonyságot sem gyakorolhatja szive szerint, vagyona nagyságának arányában. gükkelhatnak; végtelen nagy munka van végül a 161. számun (Rálátás Egerre a várból), mely úgy távlatával, mint átfogó erejével és aprólékos, gondos kidolgozásával egyaránt méltó a legna­gyobb elismerésre. E futó áttekintés, a kiállításnak e vázlat­szerű jellemzése is bizonyíték arra, hogy Kövér Gyula egyik legtermékenyebb a magyar festők fiataljai között; a kiállítás megtekintése, vagy éppen tanulmányozása pedig bárkit meggyőz­het arról, hogy haladása szembetűnő. A képkiállítás iránt általános az érdeklő­dés; igen sokan látogatják és kivált estefelé állandóan nagy közönsége van. Ma már az angolkisasszonyok felsőbb leányiskolája és taní­tónőképzője testületileg nézte meg a kiállítást. Itt említjük meg, hogy — bár a vételkedv reménységünk alatt áll — már eddig is több kép kelt el. Az eddigi vásárlók : Katinszky Gyula, Légmán Imre, Györffy Kálmán, Maczki Valér dr., Lipcsey Péter dr., Alföldi Dávid dr., Barchetti Ká­roly dr., Bayer Henrik, Péchy Jáuos főhadnagy, Ó Casino, Schvarcz Sándor dr., özv. Relnprecht Lászlóné, Hibay György dr., Fógel Ágoston, Szabó Antal stb.

Next

/
Thumbnails
Contents