Eger - hetente kétszer, 1912
1912-10-23 / 85. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre_____ 5 >• N egyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség : Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ===== intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lycfumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912.-85. szám. --= XXXV. ÉVFOLYAM. - Szerda, október 23. A Köztársasági párt körül. Lapunk október 9-iki (81.) számában szóvá tettük a magyar köztársasági párt megalakulását. Természetesen: elítélően. Előadtuk nyíltan a magunk független véleményét eme pártalakulás felől. Fejtegetésünk ellentmondó véleményt váltott ki. Egyik nagyműveltségü és klasszikus tudásu fiatal ügyvédünk: Csépányi László dr., a Hevesvármegyei Hirlap-ban védelmébe veszi az uj köz- társasági pártot. Érdekes cikkében históriai példákkal igyekezik a mi fejtegetésünknek alaposságát lecáfolni s*any- nyira bonekés alá veszi a mi véleményünket, hogy kényszerítve vagyunk visszatérni erre a témára. Első sorban azon kezdjük, hogy mi nem a köztársaság fenséges eszméjét vettük kritikai bonckés alá, hanem egy aktualitást a magyar politikai közélet porondjáról. A köztársaság nagy eszméjét lekicsinyelni egy vidéki lap szerényebb keretében igazán zsurnalisztikái csodabogár lenne. Az államjogtan- hoz, a politikához minden, az értelmiségi osztályhoz tartozó egyénnek kell valamit értenie. Aki pedig a tollat kezébe veszi és a nyilvánosság előtt kér szót, attól kétségkívül meg lehet kívánni, hogy egy államformát — jelen esetben a köztársaságot — amely évszázadokon át volt, van és lesz; mely sok nemzet életének megnyilatkozása: ne ismerjen félre. Már pedig csak ily félreismerés lehetne a köztársaság eszméjét lehetetlen valaminek, vértelen teóriának feltüntetni. Ilyen-féle cikk lapunkban nem is jelenhetne meg és ilyen lehetetlenséget a múltkori cikkünkbe csak tévedésből lehetett belemagyarázni; csak az ellenvéleménynek fanatizmusa, szertelen heve tudhatott abból ilyen következtetést levonni. Igenis aláírjuk, hogy igen ideális államforma a köztársaság, Nincs benne semmi az abszolút monarchia egyéniség- tipró zsarnokságából, de egyúttal nem engedi érvényesülni a demagógia túltengő féktelenségeit sem, avagy a csőcselék törvénytipró szertelenségeit. így tehát az ellenvélemény és a mi megtámadott cikkünk között kiküszöbölődött az ellentétek egy része. Igenis tiszteljük mi a köztársaság szép eszméjét, de nem rokonszenvezünk a magyar köztársasági párttal. Az eszme s a párt ugyanis két igen különböző valami. A magyar köztársasági párt alakulását pedig igenis időszerűtlennek és céltalannak tartjuk. S hogy laptársunk cikkírója a magyar história lapjain lapozgat ellenünk, ennek csak örvendeni tudunk. Mert a mi gyönyörű történelmünk nagyon is azt vallja, hogy királyság és nemzet any- nyira egybeforrott alkotmányunkban, a „szentkorona“ ideális tana oly ékes bizonyságtétele a magyar királyság magyar szívbe, magyar lélekbe plántált alapjának, hogy a jó Isten kalapjának bokrétáján a köztársaság úrrá nem lehet. Nincs létalapja. Bármennyire közhely is — és ha közhely, egész helyes — az, hogy alkotmányunk a királysággal összefügg. Igen téves azt hozni fel ellene: hát a «királyság előtt nem volt Magyarország»!, Ha akármelyik történeti évkönyvet vesszük elő, bármelyik történeti munkát olvassuk, mindben ott olvasható: a magyar alkotmány kiépítését a királyság alapjainak lerakásával Szent István kezdette meg. Jól tudta e nagy államrendező, hogy csak így kötheti meg a magyar népet, mely ha tovább vándorol, előbb-utóbb elpusztul a többi nomád népnek módjára. Es Szent István még tovább ment. Kezébe vette a szent keresztet. Államférfim bölcsesége nagyon is előre látta, hogy a magyar népet állandó és erős nemzetté csakis a keresztény magyar királyság teheti! A történelem az élet mestere! Valóban: e nagy mester arra tanítja a magyart, hogy valahányszor letért a királyság útjáról, — elesett. A kuruc korszak nem is a királyságot akarta elpusztítani, vagyis nem a köztársaság érdekében, a fennálló alkotmány ellen indult meg, hanem ép’ az alkotmányunk érdekében folytatott nemzeti küzdelem volt. Itt nem a királypárti magyar küzdött a köztársasági magyar ellen, hanem nemzetiségi, faji, hazafiui érdekek forogtak kockán. Szó sem volt e harcok nagy egészében köztársaságról; amint hogy e harcban mindnyájan mindig a «Nagyfejedelemről» hallunk úgy ) a töri ónetíróknál, mint Mikes Kelemen leveleiben és nem — köztársasági elnökről. Jerünk tovább! Az élet mestere azt mondja, hogy 1848—49-iki tüneményes szabadságharcunk Európa ro- konszenvével találkozott. Mert egy elnyomott nemzet küzdött alkotmányáért, ami nem volt más, mint a szabad magyar királyság! Mihelyest azonban a detronizáció veszedelmes eszméje felvetődött s elvetettük magunktól a magyar királyságot, ellenünk fordultak az események s a világosi fegyverletétel egy csenevész, vértelen gyermeknek volt a temetése. Ez a gyermek — a magyar köztársaság volt. Meggyőzően beszél-e a nagy mester? Igenis. Hazánkban csakugyan nincs talaja a köztársaságnak; ily irányú mozgalom csakis a túlságos idealista hazafiak eltévelyedése lehet. Tehát ez a most megalakult köztársasági párt is. És mivel egyrészt alkotmányunk ellen tör, másrészt széles e hazában maroknyi a hive (ezek egy része is csak politikai extravaganciából): épp’ azért, Csépányi dr. mély tudásu cikke ellenére is fenntartjuk előző véleményünket, t. i. hogy ez az uj párt vagy veszedelmes, vagy komikus. A hazafiságról meg igen sokat lehetne írni. A politikai nézetváltoztatás a férfiú felfogásának más irányba terelődése. Apponyi Albert gróf és Lengyel Zoltán két ellentétes irányban haladó példák. Ebben nincsen hazafiatlanság. Mert hiszen a mai alkotmány alapján álló pártok mindegyikében lehet a hazát érdemlegesen, érdemesen és eredményesen szolgálni, amit pedig az ezen alkotmány alapján kívül próbált és erőszakolt pártalakulás keretén belül már csak azért sem lehet, mert ha alkotmányunk ellen próbálkoznék meg egy párt működni, azt nemcsak az államhatalom büntető keze akadályozná meg, hanem lehetetlenné tenné a mai alkotmány alapját tisztelő összes politikai pártállásu hazafiak fölháborodása is. Minden kis hetilapot, melynek csak 3—400 előfizetője van, legalább is két-háromezer ember olvas. Ha rossz ez a lap: 2—3000 embert ront minden száma; ha jó: ugyanannyit oktat és nevel. És ha ezer példányban jelennék meg, már 6—8000 embert tudna javítani.
