Eger - hetente kétszer, 1912

1912-10-16 / 83. szám

Előfizetési árak:

Egész évre---10 korona.

Fél évre

.........5 »

N

egyed évre ~ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér.

Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények — = intézendők. =

Kiadóhivatal:

Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők

HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP.

XXXV. ÉVFOLYAM. ee==^_ Szerda, október 16.

1912. — 83. szám.

Az állam és alkalmazottai.

— Az egri államhívatalnokok. —

A pénzügyminiszter legutóbbi expozéja, továbbá a jövő évi költségvetés személyzeti kiadásainak növekedése, végül a nyugdíj törvény-reformjára vonatkozó japaslat — igen előtérbe helyezte az államhivatalnokok ügyeit. Azok a nagy terhek egyik részről, azok a keserves panaszhangok másik részről, amelyeket a költségvetés és az államhivatalnokok a nyilvánosság elé visznek: szinte követelik, hogy foglalkozzunk a hivatalnok-ügyekkel.

Eleget teszünk mi is eme kötelezettségünknek, még pedig pártatlanul, tárgyi igazságossággal, nevén nevezve a gyermeket.

Az állami hivatalnokok helyzete kétségkivül minden, csak nem irigylésre méltó. Az a tény, hogy «kötött» jövedelemből kell élniök, mindennél ékesebben beszél. Az élet-drágulás, a megélhetést nehezítő konjunktúrák ellen úgyszólván képtelenek védekezni. Sem a XI., sem az V. fizetési osztály hivatalnoka nem kérhet elsején a fizető pénztárnál több fizetést, mint amennyit neki utalványoztak. Mégis a testi és lelki szükségleteket minden fizetési osztályban ki kell elégíteni és az állás

A Te virágos kerted ...

(Irta és az ,,Egri Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Társulatának“ vasárnap (okt. 13-án) tartott hódoló ünnepén szavalta Gáspár Jenő hittanhallgató.)

Ünnepre kelt. A lelkünk szentélyében Nagy, égre-vágyó dalok kelnek,

S öröm-könnyek harmatja csillog Fehér szirmán a lélek-kehelynek.

Mintha hajnal fény ömölne rája;

A virág-lelkek szentélyére:

A lelkünk égő, nagy symphonia. . . •

— A virágok közt, tégy ezerszer áldva! —

ügy vártuk, hogy ha lelked kinyílik, Kertedbe vágyva megöntözd a lelkünk: Az árvák könnye csillogott szemünkben, És fátyolozva gyászdalt énekeltünk.

Mint, kinek lénye napfényért epe<£

Mint halvány, elárvult virágok,

A kertészre epedve várva, — várva.

— A Te Kertedet ugy-e szereted?!

Szereted ifjúságunk hófehér valóját, Kiknek ajkáról áhitat a dal,

Kiknek lelkében egy ünnepi ének,

Ó, mennyi kincset, illatot takar!

Sok édes vágyat, miket az Ur adott, Miknek arany és tömjén koronája,

Miken sok angyal útja megy:

— Szeresd, Atyánk, ez illatot! —

külső tisztességét is ferm kell tartani.

Ha a terhek súlyát elfogadjuk, kétségkivül csak helyeselni tudjuk, hogy a kormányhatóság időről-időre aktát csinál a tisztviselők panaszaiból és sebeket kötözget, sérelmeket orvosol, panaszokat igyekezik elhallgattatni itt is, amott is.

Bármennyire igazságos is azonban az államhivatalnokok érdekeinek állam- hatalmi felkarolása, arról sem kell megfeledkezni, hogy ez a felkarolás olyanok rovására megy, akiknek abból semmi haszna, sőt egyenesen káruk van belőle. Mert az állam a tisztviselőknél elvállalt terheket, a pénzügyi egyensúly vasszi- gorűságu elvénél fogva, kénytelen áthárítani a többi társadalmi osztályra. így a családi pótlék által eredményezett, mintegy 30 millió korona évi kiadástöbbletet megérzi magasabbra vett adó, illeték, vagy bármi más alakban a kereskedő, az ügyvéd, iparos stb., de különösen megérzi a nem állami alkalmazott fix- fizetéses ember.

Erre gondoljanak az állam-hivatalnokok minden oly alkalommal, amikor panaszkodnak, amikor uj kérelemmel állanak elő. Ahogyan méltányolja ugyanis az ország az ő terheiket, úgy nekik is kell méltányolniok az állam teherviselési képességeit. Tehát: nequid nimisj MódA kerted illatját, a lelkünk kincsét Fogadd el tőlünk; csak ezt adhatunk.

Csak ebben fürdik lelkűnknek valója És ettől zenés mindenik dalunk. Virág-lelkűnknek kelyhe ezzel, tele S minden szirmán át csak ez ragyog, Bíborpirosra ez festi az éltünk:

— Ez illatnak szeretet neve. —

Körülkaroljuk liliom-növéssel,

Mint kertészt a kedves virágok, —

A Te lelked, és beragyogjuk Pünkösdi tűzzel a nagy világot.

S virágos kertünk fölött aztán Galambok szálljak hófehéren,

S kenetek arómája száll el ; — S túltesz minden tömjénen s myrrhán I

Hiszen Te itt, e kertben voltál;

A Te lelked is itt virágzott,

Ó, ugy-e, ha minket igy látsz :

Felsír telkedben ifjúságod?

S lelkedben örömtüzek égnek,

Ha rágondolsz ez ifjúságra,

Ha elgondolod, hogy hiába

— Nem illatoztál az éjnek.

Itt voltál. És érezted, tudod,

Hogy mi lelkedet megnövelte,

Ami illatod sokszorozta:

A szeretetnek angyal lelke.

jával a kérelmek terén! Ne szertelen- ! kedjenek már csak azért sem, mert aki sokat markol, tudjuk: keveset fog.

A financ-zsenialitásáról közismert pénzügyminiszter beszédében igen kiterjeszkedett a közeli múltban a tisztviselő-kérdésre. Érdekesen emelkedett ki e résznél a tisztviselői önsegély eszméje.

Önsegély — és tisztviselő!

Szinte kontraszt-szerű e két szó egymás mellett; kivált első pillanatra. De itt a pénzügyek minisztere nem a mellékjövedelmek, mással-foglalkozások kétes útjára utalja az állam alkalmazottait, hanem a társadalmi önsegélyre.

Itt pedig ezer és egy módja van a segélyezésnek. Hogy csak egy párat említsünk fel: mennyit takaríthat egy hivatalnok az öltözködés terén, ha okos ésszel arra neveli családját (nemre-való különbség nélkül), hogy csínnal, Ízlésesen, de a divat-hóborttól mentesen járjanak?! Azután hány család menekülhetne meg az eladósodástól, ha elhagyná az igen veszedelmes könyvrevásárlást, a havi részletfizetések egymásra halmozását! Mennyivel előnyösebb tél előtt a pincét olcsó fával, szénnel megtölteni, mint télen „a kovácstól venni a szenet“ méregdrágán, 60—80 fillérért aprózva! Milyen üdvösen meg lehet

Oly ismerős vagy itt e kertben És szinte látjuk ifjúságod,

Mely, mienkkel rokon, testvér,

— És túláradt szeretetten. —

Engedd hát, lábadhoz borulnunk;

Hadd, hogy pihegjen imánk!

Mi lábadnál térdelve,

S Te . . . áldást osztva ránk.

S mig a gyönyörtől lelkünk megremeg, Fehér szárnyával, hófehéren,

Fölöttünk — látom — égi fényben A Szentlélek lelke lebeg.

S ha csendes félhomályban, halkan Imádkozol, és lelked fájva

— A nagy halotthoz — suttogva beszél: Beszélj rólunk egy szép imába’.

Mondd eJ, -hogy kertje is virul,

Hogy a lvilágok nőnek szépen,

Hogy az illatjuk, régi kedves S kelyhökre a szemük harmatja hull.

S ha emlékednél úgy néma ősszel, Kigyulnak kis halotti mécsek;

A lelked fátyla fellibbenve Felfödi meggyászolt emléked;

Ha lelked sír, ha szemed könnyez,

Ha meglepnek fakó árnyak:

Ó, jöjj el hozzánk, s mi letöröljük

— Fehér lelkűnkkel azt a könnyet, —,