Eger - hetente kétszer, 1912
1912-10-09 / 81. szám
Előfizetési árak: Egész évre- ~ 10 korona. Fél évre ~ .... 5 » Negyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények ——■ ■ = intézendők. ■ ■ ■---K iadóhivatal: Lyceuminyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 81. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. Szerda, október 9. Köztársasági párt. Egy röpke hir siklott végig e hazában és e kicsiny hírben . . . annyi komikum. Ez a hír semmi más, mint hogy megalakult Magyarországon a — Köztársasági párt. Lehetetlen nem mosolyogni ezen az alakuláson. Nem is szánnánk rá nyomdafestéket, ha az egész magyar sajtó nem hozta volna olyan szörnyű komolyan ezt az alakulást. De mivel tudomást szerzett róla a sajtó, tehát elmélkednünk kell rajta, el kell mondanunk a magunk őszinte véleményét. Ha megalakul egy kis vidéki városban az állatvédők egyesülete, egy kisebb klikk verődik össze, dikciózik, lelkesül, ünnepli önmagát és ezzel hozzákezd a munkához (vagy munkátlan- sághoz). Nem kell semmi mélyebbre nézésr hogy van-e gyökere a mozgalomnak, nincs-e? Mert az eszme sokkal kisebb izgalmat vált ki az emberi lelkekben, sokkal könnyebben elérhető eredményekre tör, semhogy nagyon meg kellene azt bírálni. így van ez minden helyi természetű társadalmi mozgalommal. Egészen más a helyzet ott, ahol valami országra szóló politikai eszme kel hódító körútra. Itt már országos, nemzeti érdekről van szó. Mert ez a politikai irányzat belevág a nemzet életébe, törekedni fog megakadályozni olyan irányokat, olyan pártok munkájának sikerét, amelyek vele ellentétesek. Az eddigi összes pártalakulások — úgy az elmúltak, mint a jelenlegiek — ugyancsak ilyen harcban állottak, illetve állanak egymással. Azonban nemzeti szempontból, az országos érdek szemüvegén át nézve, mindegyik pártalakulás beléhelyezkedett ezer esztendős államrendünkbe ; a mi régi kormányformánk keretén belül: a királyság vezéreszméje alatt keresett érvényesülést. Tehát mindegyik párt ennek a fennálló magyar királyságnak a boldogulását kereste és keresi, jóllehet más és más uton-módon. Ennélfogva mindegyiknek volt és van létjogosultsága a magyar alkotmány szempontjából. Nézzük már most a legfiatalabb pártot, a köztársaságit! A köztársaság a királyságnak, mint államformának, épp’ az ellentéte. Nálunk a legelső magyar ember a király. A régi franciák királya viszont ezt a büszke mondást hangoztatta: az állam én vagyok! A francia köztársaság elnöke már csak az állam első hivatalnoka, akit, ha nem tetszik, nem választottak volna meg erre az állásra. Kérdjük már most: lehetséges volna-e Magyarországon a legelső magyar ember dísztrónusát egy szürke első hivatalnokságra degradálni?! Mielőtt a kérdésre felelnénk, vessünk egy pillantást történelmünkre, alkotmányunk fejlődésére! Magyarország Szent István életében elfogadta a királyság intézményét; ezt tette a magyar alkotmány alapjává. Felruházta királyát az államjog minden ékességével. Nemzeti intézményeit ezer esztendőn át úgy fejlesztette, hogy annak kiinduló-pontja mindig a király föl kent személye, a csillogó «szentkorona» fénye volt. Ennek a királyságnak erősségéért, épségéért küzdöttük végig sok évszázadoknak véres csatáit És ezer esztendő után elmondhatjuk, hogy a mai magyar királyság nem máról-holnapra lett, hanem ezer esztendő alatt fejlődött azzá, a mi. Történeti alkotmányunk van, aminővel csak mi és a nagy angol, a világnemzet dicsekedhetik. Nincs ebben a hazában a nemzetéletnek egyetlenegy olyan megnyilatkozása sem, amelyiknek nem a szent korona lenne a forrása. Gyönyörű tanok, magyar sarkigazságok ezek. Annyira felszivódott már a királyság eszméje a magyar alkotmányba, hogy a királyság nélkülözhetetlen alkotóeleme lett a magyar nemzetnek. Jogtörténetünk fejlődése tehát ezer esztendő történelmével argumentálja, hogy Magyarország csakis királyság lehet. És most térjünk vissza cikkünknek elejére. Megalakult a magyar köztársasági párt. Mint az előzőek mutatják, ez a párt egyenesen a magyar alkotmány alapeszméjének üzen hadat. Azt akarja tőlünk elrabolni, amit ezer esztendeje és másfél évtizede fejlesztettünk különlegesen magyar királysággá, ami nélkül nemzetünk el sem képzelhető. Már most ez az uj párt vagy csak eszmevilágot él, (vagyis ártatlan ábrándozó,) vagy pedig tettekben fog I nyilatkozni. a működése. Első esetben halvaszületett torzeszme; második esetben nemzetellenes szövetkezés. Tehát mind a két esetben pusztulnia kell. Amelyik párt pedig a vég, az elmúlás el nem hárítható végzetével születik, az — bármennyire torzeszme, bármennyire veszedelmes — végeredményben mégis csak komikus. Ilyen komikus tehát a magyar köz- társasági párt is. De éppen az a tragikus a mi speciális viszonyaink között, hogy nálunk, — ahol nemzetérdek, hogy minden ember komoly munkát végezzen — még ilyen komikumra is akadnak vállalkozók. (pl.) Sajtóév.* Azt tartja a latin közmondás: „Pluribus intentus minor est ad singula sensus;“ — magyarosan : „aki sok után kap, keveset markol.“ Fordítva is igaz: ha nagyot akarunk elérni, válasszuk meg jól a legelső teendőt; osszuk fel a munkát s amit legfontosabbnak tartunk, arra irányozzuk osztatlan erőnket, cselekvő- képességünknek legjavát. A kongregációk apostolsága, tudvalévőén, sokszerü. Magában foglalja a keresztény erkölcsi cselekvéseknek egész hosszú skáláját. Kongregauista nem mondhatta el még soha, hogy az ő élete tartalmatlan, hogy nincs magas célja, amely után törekedhetnék: hiszen oly sokféle, oly változatos, oly gazdag a katolikus akció-programm. És amit egy finomlelkü iró nemrég a kereszténységről mondott, ugyanaz áll a kongregációról: legbelső lényege szerint állandóan cselekvésre, munkára, legnemesebb lényünknek fokozott érvényesítésére sarkal. Soha sem hagy nyugtot. Az élet rövid, azt mondja, és célja örök; óriási a nyomor, melyen segíteni kell és a cselekvési idő oly hamar véget ér. Azért „dolgozzatok, mig világosságtok vagyon,“ „sürgölődjetek, kereskedjetek, mig értetek jövök!“ — szól mindegyikünkhöz a kongregációban és a kereszténységben az Ur. A feladat sokfélesége azonban ne feledtesse el velünk az emberi cselekvőképesség határos voltát és ebből folyólag azt a latin közmondást, amelyet legeiül hangoztattunk. A 203 méter magas dombot csak lépésenkint lehet elfoglalni. Látjátok-e a sötétség fiait? A céltalan életnek, a szívül ességnek és az Isten elleni * Ez a szép cikk a „Mária-Kongregáció“ szeptemberi számában jelent meg, de nemcsak a kongreganistákat érdekli, hanem megszívlelhetné minden katolikus, minden keresztény. Valóban, nagy igazsága van, melyet mindenkinek kővetnie kellene; magát a tervet pedig — éppen a legutóbb tartott sajtóvasárnappal kapcsolatban — szivesen ajánljuk olvasóink b. figyelmébe.
