Eger - hetente kétszer, 1912
1912-09-28 / 78. szám
1912. szeptember 28. EGER. (78. sz.) 3 Eszerint tehát 54 községet leszámítva, az 1911. évben vármegyénk 61 községéből egyátalán nem történt kivándorlás. A megcsappant kivándorlási kedvnél nem jelentéktelenebb az a tünet, hogy a már kivándorolt véreink egyre tömegesebben térnek vissza az „ujhazá“-ból, elhagyott, régi fészkükbe. Érdekes adatokat találunk erre nézve is az alispáni jelentésben, amely adatokból kiemeljük és csoportosítjuk a következőket: Az 1911. év végéig — beleszámítva az ez évben kivándoroltakat is — összesen 9197-en költöztek Amerikába. Visszatértek 4665-en. künn maradtak tehát 4532-en. És pedig: Kivándorolt Visszajött Künnmaradt az egrijárásból 2202 1377 825 gyöngyösi „ 915 424 491 hatvani „ 105 54 51 hevesi „ 585 402 183 (jétervásárai „ 3665 1745 1920 tiszafüredi „ 1372 599 773 Eger városból 207 24 183 Gyöngyös „ 146 40 106 összesen: 9197 4665 4532 A legtöbb kivándorló Recsk községből való: 674; közülök 430 tért vissza. Sarudról 602 közül 318, Bodonyból 424 közül 110, Tisza- nánáról 329-ből 99, Sírokról 326-ból 132, Péter- vásáráról 307-ből 119, Kisnánáról 302-ből 259, Kompokról 281-ből 157, Kömlőről 271-ből 202, Kápolnáról 262-ből 165, Poroszlóról 256-ból 116, Párádról 152-ból 78, Detkról 231-ből 99, Kálból 230-ból 120, Mátraderecskéről 227-ből 202, Markazról 211-ból 174, Szajláról 196-ból 138, Bükkszékről 185-ből 122, Terpesről 164-ból 131, Vécsről 162-ből 119 kivándorló tért vissza. Ezek a számok persze ingadozóak, mert igen sok az olyan kivándorló is, aki időközönidnt hazajön és ismét kimegy, tehát kétszer-három- szor számit a statisztikában. A hét. Az érseki intronizáoió kérdése. Érsekünk eskütételével kapcsolatban ismét szóba hozták az intro- nizáció kérdését. Hogy végre-valahára elhallgassanak a mende-mondák és találgatások, itt közöljük a február 29-én kelt kinevező királyi kézirat szövegét: Mi, első Ferenc József, Isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya stb. stb.... és Magyarország apostoli királya, emlékezetül adjuk mindeneknek, akiket illett, hogy Mi azon gondunk és gondoskodásunknál fogva, mellyel Isten Szentegyházának törvényes lelkipásztorokkal való ellátása iránt viseltetünk, kegyes tekintetbe vévén azon fényes erényeket, kitűnő lelki tehetségeket, alapos tudományt, erkölcsi jámborságot és közkedvességü társalgást, melyekkel a Mi kedvelt Hívünk, tisztelendő Szmrecsányi Lajos, magydi fölszentelt püspök, egri főszékesegyházi éneklő-kanonok díszük, azon pártfogói jogunk erejével, mely- lyel és amelyet úgy, miként dicső emlékezetű Elődeink, a boldogult magyar Királyok, Magyarországunk és a Társországok valamennyi egyháza s egyházi javadalom adományozására nézve teljes joggal bírunk és gyakorlunk, meghallgatva kedvelt, hívünk Sa- massa József, a római Szentegyház bibornoka, egri érsek, valóságos belső titkos tanácsosunknak az iránt előterjesztett legalázatosabb kérelmét, hogy figyelemmel testi erőinek magas életkora folytán beállott csökkenésére, Szmrecsányi Lajos melléje segédpüspöknek kineveztessék, ugyanazon Szmrecsányi Lajost mint Isten Szentegyháza tekintetében érdemes, ezért Felségünknél is kedves férfiút az egri főegyházmegye segédpüspökévé, nevezett Samassa József érsek elhalálozása esetére pedig annak közvetlen utódjává tartottuk kegyesen választandónak és nevezen- dőnek, sőt választjuk, nevezzük jelen levelünk erejénél és tanúságánál fogva. Egyben felhatalmazzuk az ezennel kinevezett Szmrecsányi Lajos segédpüspököt mostan akkorra, hogy Samassa József egri érsek elhalálozása esetében az egri érseki széket külön adományozás, avagy bevezetés nélkül elfoglalja és az ezen érsekséggel összekötött illetmények, jogok és egyéb hasznok élvezetébe lépjen. — Kelt a Mi őszintén kedvelt hívünk, tekintetes és nagyságos gróf Zichy János, vallás- és közoktatásügyi magyar miniszt°rünk, valóságos belső titkos tanácsosunk által Becsben, Böjt-elő hava huszonkilencedik napján, Urunk egyezerkilencszáztizenkettedikesztend-jében, Uralkodásunk hatvannegyedik évében. Ferenc József s. k., Zichy János s. k. A kinevezésben határozott kifejezése van annak, hogy Szmrecsányi Lajos „az egri érseki széket külön adományozás, avagy bevezetés nélkül elfoglalja ....“ a Samassa József elhalálozása esetére. Ennek a kéziratnak csak hisznek talán azok, akik az intronizáció kérdésével (foga- datlanul) foglalkoznak. Az intronizáció kérdését különben maga a főpásztor is érinti a beköszöntő körlevelének végén. E szép szokás, — mint a sorok között olvasható — a mostani székfoglalásnál fölösleges. Hisz’ ő, úgyszólván, egész életét közöttünk töltötte s különben is már koadjutorrá kineveztetésekor fölolvasták a kinevező iratot az egyházmegye minden templomában; másrészről, igaza van a körlevélnek, kegyeletsértő is lett volna a gyász napjainak szomorúságába az ünneplés hangját vegyíteni... * Érsekünk fogadtatása. Bár az intronizáció — a fentebbi okokból — elmaradt, Szmrecsányi Lajos érsek nem akadályozhatta mesr, hogy midőn eskütételéről hazaérkezett, a város tüntető lelkesedéssel ne fogadja. Ebben a fogadtatásban az volt a legkedvesebb, hogy nem volt hivatalos színezete. Az ezrekre menő közönség ugyanis meghívás nélkül, csak szivére hallgatva ment az érkező főpásztor elé, valamint szivére hallgatott akkor, amikor lelkes éljenekkel fogadta az apostolok utódját. A Jankovics Dezső polgármester üdvözlő beszéde éppen úgy a legteljesebb bizalom s a meleg szeretet hangján szólott, mint a Szmrecsányi Lajos érsek válaszában is a szeretet hangja csengett. Szeretetet hozott és szeretetet kér a város közönségétől. „Egész szivemmel jövök, egész szivemet adom Önöknek s viszont c-*ak arra kérem Egerváros közönségét, adjon számomra egy kis helyet szivében ..." — mondotta válaszának befejezéseképen az érsek. Hogy az egész szívnek meleg szeretete már eddig is nagy helyet hódított az egriek szivében: a kivilágítás, a díszes fogadtatás, a nagy tömeg önkéntelen és közvetetlen lelkesedése fényesen bizonyítja. Ezek együttvéve mintegy a hála kifejezései akartak lenni azokért a fáradozásokért, melyeket érsekünk eddig is kifejtett Egerért s viszonzása annak a jóindulatnak, amelyet városunk iránt mindenkor tanúsított s a jövőre is megígért. Az az éljenzés, mely megérkezésekor fogadta, a beszédek alkalmával többször felhangzott s lakásáig kisérte a főpásztort, őszinte volt, szívből jött; azt a felírást, mely a színház előtti díszes diadalkapun fogadta, az — „Isten hozott!“-at, a szív diktálta... viziószerüen emelkedett ki az előbb még sötét hajnalból; rózsaszínben, mintha vizes vérbe lenne mártva. Egy pillanat alatt mindent meghódított a világosság, a nap, mely a fához kötött ember arcára is furcsa sávokat festett. És ez az összevágott katona különös látnoki szemmel kisérte a metamorfózist és fölemelve kezét, csendesen az égre* * mutatott. Az admirális, aki le nem vette szemét róla, hirtelen odarohant hozzá, megragadta köpenye szárnyát és felkiáltott: — Nem hiszek a mozdulatodnak ! Csalódol, hiú férfiul Az égnek napjai Isten katonái, de Franciaországnak csak emberei vannak! Az ittas király ráordított: — Magyarázd ki magad, admirális barátom, nem értelek! Úgy felelsz ennek a némának, mintha beszélt Volna! Pedig egy szót sem szólt. Mi legalább nem hallottuk. Alig hogy egy mozdulatot tett . . . — Egyetlen egy mozdulatot, igaz, de ez azok közül való, amelyek a hegyeket is megmozgatnák . . . — Az értelme? — Bort ide! ügy nézek-e ki, mint aki megijed a maga árnyékától? Babonaság! Különben mit bánom én ezeket az agyrémeket! A király türelmetlenül sürgette: — Mattheus, te értetted csak meg, mit jelent az a mozdulat. Mi az értelme? — Felség, ne higyjen ennek az embernek! Hazudik. Ez a katona, ez a francia, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, ideordította nekünk, hogy a franciák holnap reggelre beveszik a várost. Az olaszok, rémülten hátráltak. Valami, amit nem látni, de ami félelemmel tölti el az embert, a kifejezhetetlen, mintha a láthatatlanság csendje haladna el közöttünk, — megrázta ezt a négy embert. A király szeme elborult. — Beszélj hangosabban, a szavak meghalnak, mintha a szélben elhangzó léptek nesze volnának. A fogoly egy szót sem szólt; ő nem mondta, hogy . . . — Sire! — kiáltott fel a tengerész. — Kétszerezze meg őrségét a kapuknál 1 Készíttesse elő és töltesse meg ágyúit! Vigyázzanak mindenre; tartsanak gyanúsnak mindent; őrizkedjenek mindentől, még az ég haragjától is! A rejtélyes előérzeteket mindig a nyomorultak kapják. Nézze meg ezt a katonát . . . — Igen, nézze meg, sire. Felségednek ez talán nem más, mint egy néma barom. Nos, ő az előbb Istennel beszélt. Megértettem mozdulatát. Ez nem az ő mozdulata volt. Valaki, akit mi nemi láthatunk, ott volt mögötte; az mozdította meg a karját. A franciák be fognak törni a városba. Igen, ezt jelentette az a mozdulat, azt mondta felemelt ujja is: Behatolnak a városba; lám, a nap is behatolt! A király hirtelen leült, mintha nagy gyengeség szállotta volna meg, aztán meg mintha őrület fogta volna el, odament a katonához és megrázta; aztán meg a fát a katonával együtt. Majd egy égő fáklyát ragadott, ki a földből, ahová be volt szúrva és rátaposott. Közben dühösen kiabálta: — Csak merjenek! Csak merjék! Pokloknak minden ördöge, én őrt állok ! * De a négy ember már nem birt uralkodni remegésén. Babonás félelemmel néztek a szegény megkötözött katonára; aztán megfordultak és lassan lehaladtak a lankás hegyoldalon. A rézsútos napfény meghosszabbította árnyékukat és olyanok voltak, mintha — asszonyi ruhába bujtatta volna őket valaki . ..
