Eger - hetente kétszer, 1912
1912-09-28 / 78. szám
fílöíizetési árak: Egész évre- .. 10 korona. Fél évre .. .. _ 5 » Negyed évre _ 2-60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség'; Lyceum, 26-ik szám, hová a lap* szellemi részét illető közlemények —---- - intézendők. .. K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. * " • _____ f v * -----------------------------------------------------------------------------------------------------------—---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------^a———— íJ 1912. — 78. szám. ——= XXXV. ÉVFOLYAM. ~——— Szombat, szeptember 28. , ' Egyház és élet. Aki hatalmas, akitől telni kell, annak állandó része van az ócsárolásban. Ilyen hatalmasság a római katolikus egyház, a pápai trón is. Ellenségei egyre szidalmazzák s valótlan vádakkal mindig rágalmazzák.. Mert télnek ettől a hatalmasságtól és sokszor miatta nem merik napvilágra vinni lappangó, terveiket. A katolikus egyházra állandóan szórt vádakat talán föl sem lehetne mind sorolni. Erre különben nincs is szükség. Azonban az utóbbi hónapok históriájában akad több olyan aktualitás, amely igen kapóra jön, hogy rámutassunk egy-két ilyen vád alaptalanságára. Hadd lássák a hitetlenek épp’ úgy, mint a hivők, hogy milyen aljasak a vádak és mily hazug a rágalmazók szája. Íme egy-két ízlelítő! Megjelent a Supremi Disciplinae... kezdetű motu proprio bulla. E nagyfon- tosságu okirat, pápai határozmány az ünnepek évszázados, sőt évezredes rendjét megváltoztatja. És pedig milyen indokból! A nemzetek fejlődése érdekében. A legideálisabb közgazdasági nézőpontból. Óra et labora! imádkozzál és dolgozzál! És mivel a nemzeteket fönntartó munka igen sokszor megszakad az ünnepek miatt, ennélfogva a pápa kimondotta, hogy csökkenteni kell a kötelező munkaszünetes ünnepek számát. Fölösleges fejtegetni: mit jelent ez a rendelkezés; vagyoni szempontból milyen óriási jelentőségű s hány milliárd és milliárd jövedelmű pénzforgalmat eredményez, mennyi uj időt értékesít a fejlődésre az iparnak, a kereskedelemnek ! A megszüntetett ünnep ugyanis e bulla következtében elveszti munkaszüneti jellegét. Nem kell letennie a kézművesnek munkaeszközeit, a kereskedő üzlete nem marad majd zárva. Többet használt ezzel a katolikus világ feje a világgazdaságnak, mint sok felfújt nemzetgazdász a maga vértelen teóriáival. r Es most citáljuk csak a katolikus világ ellenségeinek egyik-másik vádját: «A katolicizmus ellensége a fejlődésnek; konzervatív, a modern eszméket nem fogadja be.» «A papság a kalendáriumokat azért tette tele piros betűs napokkal, hogy növelje a maga bevételeit. Mivel az ünnepeken, a vasárnapokon adják össze a népek milliói kegyes adományaikat!» Ugy-e, még sem olyan konzervatív ez a katolicizmus, még sem olyan pénz- sóvár az egyház! ? Sőt modernebb eszmével lépett elő, mint amire csak gondolni is tudtak volna ellenei. Leszállította az ünnepeket — híveinek minél nagyobb fejlődése érdekében. A bulla jótékony áldásait, természetesen, ellenségeink is érzik majd; erről azonban nem beszélnek, mert akkor dicsérni kellene az egyházat, amely még a saját kárán is használ az emberiségnek. Mert — ha elleneinknek igazuk van — akkor az egyház sok jövedelemtől esik el, mikor redukálja az ünnepek számát. Az ünnepek leszállítása az egyháznak nemzetközi jelentőségű ténye volt, amely a világ-gazdaság életében igen jelentős fejezet lesz mindenkoron. Van azonban a közeli múltnak egy szűkebb- körü, hazai jelentőségű egyházjogi aktualitása is. A Szentszék ugyanis a «De propaganda fide» konzisztorium határozata alapján hozzájárult az uj magyar görög katolikus püspökség és a székelyföldi vikariátus felállításához. Az erről szóló bulla julius hó 9-iki kelettel ki is adatott. A bulla kiemeli, hogy a görög szertartásu hívek között a magyar ajkúak igen elszaporodtak, ezért szükségesnek találja a Szentszék is, hogy részükre külön püspökség szer- veztessék. Roma locuta, causa finita! A maAz „EGER“ tárcája. A nap. Szardínia királya, azután Mattheus, az angol admirális és három kis olasz, finomak, kecsesek és csacsogok, Villafranca alatt a fiivön vacsoráztak; oly magasan, hogy a héjják voltak a legközelebbi szomszédjaik. Fejük fölé egy rögtönzött sátor borult s annak nyílásán át valami nagyon szomorút lehetett látni odakünn: egy francia katonát, amint megkötözött kézzel és lábbal, lehunyt szemekkel a fához támaszkodott. A király előre nyújtotta serlegét. — Francia bor, uraim, az ellenség bora; a legjobb; Anjou napjától érett! — Igaza van, sir, — felelte az admirális; — ez a bor megbecsülni való. — Ah, — szakították őket félbe az olaszok, — itt nagyon jó lenni s franciául beszélni. Ez a nyelv a vacsora igaz nyelve. Csak vidám szavakból áll, apró lábakon ugrál, sőt mint valami táncosnő, repül! — Igen, — szólt Mattheus — de egyúttal szörnyeteg is. Több keze és lába van, mint szükséges; a fején köröskörül néznek a szemek s még az űjjhegyein is lát. Óh, hogy is mondjam csak, — kissé bőbeszédű. — A franciák is bőbeszédűek, nemcsak a nyelvük — mondta a király. Szomjazom! — Bőbeszédűek ? — kérdezte az admirális elgondolkodva, azután kinézett a sátor nyílásán. — No, erre a szegény fickóra ezt nem lehet mondani! — Ezzel odamutatott a fogoly mozdulatlan alakjára. Ez az ember a Poitiou brigádjából való volt; szürke hajú, becsületes ai’cu férfi, akinek vonásait most egy, a bal fültől az orrhegyen és a szájon keresztül jövő vágás torzította el. Már nem vérzett és úgy tett, mintha aludnék! — Tegnap meg akartam szólaltatni — szólt az admirális. — De G-oissby őrnagynak mindössze egyetlen szót felelt, ügy látszik, mintha egyszerre nem tudna többet mondani. — Talán megvetésből teszi. Ez francia szokás, — szólt az egyik tiszt. — Óh, a katonák! Hisz ön a katonák megvetésében ? Az admirális megfordult. — Ebédeltél ? — kérdezte a franciától. — Nem. — Éhes vagy? — Igen. — Látjátok: egy szó; mindig csak egyetlen szó, — szólt a király. — Akarsz velünk ebédelni? — Nem! — felelte a francia fogoly. Őfelsége körül nevetni kezdtek, de nem vidáman, inkább nyugtalanul. — Befogott kos! — mormogták az olaszok. Fiatalok voltak. Az egyik közülök felállott s a király felé fordulva szólt: — Maesta Vostra, mi permetta d’interro- gare quest’ uomo ? A király beleegyező mozdulatot tett kezével. — Igen, megadom rá az engedelmet. Meglátjuk, mit tudsz belőle kihúzni. Rajta! Az olasz katona közeledett a fogolyhoz s az felnézett reá. — Nem akarsz beszélni, — kezdte csendesen az olasz. — Te nem vagy bőbeszédű, hiszen a szavak sokszor rosszabbak a légynél. De mi nem félünk tőlük. Nézd, nincsenek fegyvereink sem. Látod ezt a kenyeret, ezt a bort ? Leülhetsz hozzánk. Milyen hatást teszünk reád? — Ellenségeset. Az olasz még közelebb lépett hozzá és szinte muzsikaszámba ment, ahogy beszélt.
