Eger - hetente kétszer, 1912

1912-09-21 / 76. szám

4 EGER. (76. sz.) 1912. szeptember 21. vatban emlékezett meg röviden a bécsi nagy eseményekről. És még jó, ha olyan módon nem írtak róla, mint az Est, amely ilyen „hangzatos“ alcímeket, használ: „Püspökök a pocsolyában.“ Bizony szomorú, hogy nálunk úgy értel­mezik a sajtószabadságot úgy a toll emberei, mint az ellenőrzésre hivatott hatóságok is, hogy a katolicizmust bátran lehet ütni, gúnyolni, sér­teni, piszkolni; az ellen minden szabad. * A protekció ellen. E hét folyamán Francia- országban Dupuy miniszter erélyesen hozzálá­tott a protekció irtásához. Rendeletet küldött a hatáskörébe tartozó összes hivataloknak az­zal az utasítással, hogy sem a legkisebb, sem a legnagyobb rangú tisztviselők — bármit akar­janak is tőle — ne merészeljenek eléje járulni — ajánlással, sem személyeset;, sem folyamodás­ban. És ezt az utasítást már bele is foglaltatta a miniszter abba a szolgálati rendtartásba, amelyet a francia államvasutak alkalmazottai követni tartoznak. Ez annyit jelent, hogy aki mégis protekciót mozgósít valamely ügyében, meg­szegte a rendtartást és emiatt büntetést kap. Dupuy az első bátor lépés után megtette a második vakmerő lépést is; gondoskodott arról, hegy akik az utasítása ellenére mégis csak élni akarnak a protekcióval, csakugyan szigorú bün­tetést kapjanak. A legenyhébb megtorlás az, hogy aki ajánlólevéllel jön. az semmiesetre sem kapja meg, amit akar. Akinek az érdekében valaki beszél a miniszterrel, azt nem nevezi ki és akit soron kívül terjesztenek eléje előléptetésre, azt nem lépteti elő. Vagyis a protekció csak egy irányban lesz csalhatatlan hatású, hogy lehetetlenné teszi azt, aki hozzája folyamodott. Hát ez szép dolog igy papiroson, de az életben furcsán fest, hogy a hivataifőuök sen­kit sem ajánlhat soron kívüli előléptetésre. Ez annyit jelent, hogy a szamárlétrát nemcsak az ostoba, hanem a uagy tehetség is, nemcsak a lusta, hanem a vasszorgalmu is, nemcsak a leg­gyarlóbb, hanem a legjelesebb is — egyenlő tempóban lesz kénytelen végigjárni. No, és érdemes ilyen körülmények között tehetséges, képzett, szorgalmas hivatalnoknak lenni? Igazán nem, mert a korlátolt, a tudat­lan és lusta ember éppen úgy boldogul a Dupuy ur hatáskörében. így bizony nem Dhet harcolni a protekció ellen, mert ez túllő a célon és az ártatlan te­hetségeket, szorgalmasokat is bünteti. * A rikkancs-rendelet életbeléptetésére bizonyos irányban igazán nagy a szükség. Egyik olva­sónk beszéli, hoey két apró rikkancsnak közö­sen volt egy példány „Kis Ujság“-juk szerdán délután. Összefoaóztak és duettben, mindenféle elképzelhető változattal, erősen és még erő­sebben, énekelve és ordítva, vontatottm és gyorsan, trillázva és egyhangúan, utcahosszat árulták. Hogy megszabaduljon a tortúrától, megvette az egy példányt. Nem sokat ért Vele, mert azután — lap nélkül is tovább ordítozott a két utcagyerek. És talán akkor is ordít majd, ha nem árul­hat újságot! Naturam expellas furca . . . HÍREK. Eger, 19i 2. szeptember 20-án. Tájékoztató. Szeptember 23., 24., 25 és 26. Sorozás Gyöngyösön (a já­rásra nézve.) „ 25. Országos vásár Pétervásárán. „ 26 Katonai felülvizsgálat Egerben. „ 28., 29., 30 Országos vásár Egerben. „ 29. Kát. Sajtó vasárnap. „ 30. Megyegjülés. „ 30. és okt. 1. Országos vásár Hatvanban. A Samassa-rekviemen, melyet boldogult bi- bornok-érsekünk halálának 30. napján, ma tar­tottak a főszékesegyházban, a templomot szinte zsúfolásig megtöltötte a közönség. Ott voltak a polgári és katonai tisztikarok és az iskolák is testületileg. A gyászmisét Debreczenl János apát-kanonok mondotta nagy segédlettel. Samassa-gyászQnnep. Az érseki tanítóképző ma délelőtt kegyeletes gyászünnepség keretében emlékezett meg nagy kegyuráról. Venczell Ede mondotta az ünnepi beszédet, melyben kivált­képen mint hazafit méltatta az elhunyt bibor- nok-érseket. Kitüntetés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Boross József felnémeti és Török Antal kiskörei r. k. kántortanítóknak, továbbá Sebök Lajos makiári rk. tanítónak, a masyar nemzeti népnevelés terén szerzett érdemeiknek elismeré­séül, az 1907. évi XXVII. t. c. 4. §-a alapján, évi 200 K fizetés termé-zetével biró személyi pótlékot engedélyezett. Anyakönyvi kinevezés. Hevesvármegye fő­ispánja a sarudi anyakönyvi kerületbe Csányi István segédjegyzőt anyakönyvvezetőhelyettessé nevezte ki. Halálozás. Hevesvármegye közéletének is­mét gyásza van. Lipovnoki Llpovniczky Kálmán földbirtokos, Hevesvármegye törvényhatósági bizottságának tagja szeptember hó 17-én, életé­nek 74 ik évében, hosszas szenvedés után, He­vesen elhunyt. A megboldogult földi maradvá­nyait csütörtökön (szept. 19 én) délután 3 óra­kor temették el nagy részvéttel a hevesi sír­kertben. Temetésén közéletünk előkelőségének számos tagja részt vett és a vármegye közön­sége részvéttel osztozik a mélységes gyász­ban, mely vármegyénk alispánját, Majzlk Vik­tort érte, akinek a megboldogult, apósa volt. Kiküldetés. A belügyminiszter, Hevesvár­megye alispánjának előterjesztésére, a Buda­pesten tartandó jog- és államtudományi tanfo­lyamban való részvételre Puchlin Lajos tb. fő­szolgabírót jelölte ki. Kamarai ülés. A Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara szeptem er hó 30-án, (hétfőn) dél­után 3 órakor, saját helyiségében teljes ülést tart, melynek napirendjéből kiemeljük a követ­kező fontosabb ügyeket: A kereskedelemügyi miniszter leirata a vándor-iparról szóló törvény- javaslat előadói tervezete, az építőipar gyakor­lásáról szóló törvényjavaslat előadói tervezete és a kamarai választások elrendelése iránt. In­tézkedések az uj adótörvények életbeléptetése alkalmából. A nyers állati bőrökkel foglalkozó munkások egészségének megóvásáról szóló sza­bályrendelet tervezete. Hevesvármegye közúti vámja. Eger r. t. város szabályrendelete a bér­kocsi-iparról. Eger r. t. város piaci helypénz- dijszabasa. A Kamara 1913. évi költségelő­irányzata. Cógtörzskönyv. Az egri kir. törvényszék­nél vezetett cégtörzskönyvbe augusztus hó fo­lyamán a következő bejegyzések történtek: Váradi Elemér utódai Naszik Testvérek keres­kedők, Poroszló. (Cégtulajdonos: Naszik József és Naszik István.) Schlesinger József borkeres­kedő. Pász tó (Cegtul jdonos: Szilárd Ernő.) — Cégtörlések: Váiadi El-mér kereskedő, Poroszló. Schlezinger Józ-ef bot kereskedő, Pásztó. (Cég­tulajdonos; özv. Szilárd Jánosné.) A Budapestre szóló expresszievelek. Érde­kes uji ás valósul meg a postai belkezelésben október 1-től. Ugyanis, hogy a fővárosi nagy- ará yu postaforgalomban minél jobban biztosít- tassék az expiessz-leveLk kézbesítése, ezentúl az express/.-levelet felvevő postahivatalok mind­járt kial í jak azokhoz a kézbesítési vevényt 8 azt vékony fonállal a levél hátlapjához kötik, így azután a levél beérkezése után haladék­talanul, minden további kezelés nélkül kézbe­síthető, minek főkép a kereskedelem fogja hasznát látni. A levélgyűjtő szekrénybe be­dobott Budapestre szóló expressz-levelekre is áll ez a szabály. Ezeket az a postahivatal lesz köteles az adóvevénnyel felszerelni, amelyik a leveleknek a levélszekrényekből való begyűj­tését végzi. Katonai lóvásár. A 7-dik számú lóavató­bizottság október hó 3-án reggel 8 órakor Fü­zesabonyban, október hó 4-én reggel 9 órakor pedig Tiszanánán katonai lóvásárt tart. Hitelezett magántáviratok és távbeszélge­tések készpénzbiztosítékai. Eddig az utólagos leszámolás alá eső táviratokért, valamint a különböző helyközi beszélgetésekért külön-kü- lön biztosítékot kellett az érdekelt feleknek letenniök. Ezentúl a feleknek, a keresk. mi­niszter rendelete értelmében, csak egy biztosí­tékot kell letenniök, ha ezeket a díj hitelezése­ket egy és ugyanazon hivatalnál veszik igénybe. A közös biztosítékot a díjakat hitelező posta- hivatalnál kell befizetni. A leteendő összeget a hivatal állapítja meg akképen, hogy a bizto­síték 2/3-ada a kérelmező egy hónapi áilagos távirat, illetve távbeszélő forgalmából felmerül­hető együttes díjtartozást fedezze. Egy biztosíték összege azonban 50 koronánál kevesebb nem lehet. Az egy hónapi díjtartozás mindig a kö­vetkező hó 8-ig epyenljtendó ki. Ha a fél en­nek nem tesz eleget s az időközben felmerült díjtartozás az előző havival annyira felszapo­rodott, hogy a biztosítékból már csak 10 kor. marad fenn, a hitelezést be kell szüntetni. Ha a díjhitelezés már a hó folyamán eléri a bizto­síték 2/3-adát, az kiegészítendő. Ellenkező eset­ben a hitelezést a hivatal köteles beszüntetni, mihelyet a biztosítékból már csak 10 korona fedezet áll fenn. A hivatalok az egyes felek több biztosítékát ezután egy összegben állapít­ják meg. Ha ez összeg kevesebb annál, mint amit az előzőek szerint le kell tenni, az ki­egészítendő, még ha az összevont összeg több, mint amennyit le kellene tenni, a többletet a fél kérelmére az igazgatóság a hivatal jelen­tése alapján a félnek visszafizeti. A biztosítékok összevonása miatt a felektől uj nyilatkozatot bevonni, vagy a régi nyilatkozatokat módosí­tani nem szükséges. Rövid hírek. Ipari tanfolyamok. A technológiai iparmuzeum által Hatvanban és Tiszafüreden rendezett cipészipari vándor-tanfolyam sikerrel zárult. Az előbbit 19 cipésziparos, az utóbbit 21 önálló és 7 segéd látogatta. — Csödügyek. Berg Vilmos egri kereskedő vagyonára csőd nyittatott, ellenben Diamant Miksa egri pék­iparos vagyonára nyitott csődöt megszüntették. — Vásáráthelyezés. A kereskedelemügyi minisz­ter megengedte, hogy Pétervására községben a folyó hó 26-ra eső országos kirakó- és állat­vásárt ez évben, kivételesen, szeptember hó 25-én tartsák meg. Újszülöttek. Eger városában a lefolyt hé­ten (szept. 13—19-ig) a következő születési esetek történtek: Barczi József napszámos Mária, Tamás Gábor napszámos Mária, Sáry Rafael csizmadia-mester Rózsa, Beszteri Bertalan föld­műves Rozália, Losonczi József földműves Má­ria, Józsvai Ferenc földműves Rozália, Szent- györgyi Pál csizmadia-mester Mária, Nagy Ist­ván földműves Erzsébet, Hágen Vendel házi szolga Antal, Csanádi Ignác földműves Mária, Venczel Albert kocsis Albert, Deutsch Mihály kereskedő Piroska, Hagymást József szövő­segéd István, Tóth Ferenc kőműves Ilona, Varga Dezső kocsis Hona, Mezei József föld­műves Rozália, Rapcsok Sándor borbély-mester Margit, Oltner Rozália szolgáló Béla, Bakó Mihály szobafestő-segéd utónevet nem kapott

Next

/
Thumbnails
Contents