Eger - hetente kétszer, 1912
1912-01-31 / 9. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre-------- 5 » N egyed évre _ 260 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények - intézendők. ===== Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 9. szám. XXXY. ÉVFOLYAM. Szerda, január 31. A Magyar Kurír ajánlása. Eger, 1912. jan. 30. A Magyar Kurir, mint ismeretes, 1786-ban született, mint az első tulajdonképem magyar hirlapnak, a Ráth Mátyás Magyar Hírmondó]ának, vetély- társa. Hetenkint kétszer jelent meg és szerkesztő-kiadói (Szacsvay Sándor és Tállyai Dániel) „... el nem mulatták az Érdemes Közönségnek egy magyaros főhajtással összve köttetett láb hát- rahuzással kalapot emelintve udvarolni. “ A Magyar Hírmondó roppant erőfeszítéssel dolgozott az uj hírlap ellen és Pozsony város tanácsánál el is ért annyit, hogy a Magyar Kurír csak egyetlen egyszer jelenhetett meg Pozsonyban. Szerkesztő-kiadói tehát kénytelenek voltak Bécsbe menni és ott szerkeszteni, ott nyomatni újságjukat. És míg az irigy Magyar Hírmondó egy év alatt meghalt végelgyengülésben, a Magyar Kurír mintegy fél évszázadig állott fenn. Igen, mert „tudósítói nagy számmal voltak Magyarországból is, Erdélyből is, és így olvasói értesülést szerezhettek a hazai eseményekről, mi a lap elterjedését nem csekély mértékben mozdította elő.“ Valóban, már akkor is érvényben volt az az igazság, hogy a hírlap egyik legfontosabb kelléke a hír. Mivel pedig az események különféle szemüvegen nézhetők, különféle tudósításokat is lehet adni róluk. Ezért lesz fontossá a lapok hírrovata, mely nevelhet vagy ronthat, építhet vagy rombolhat, — az események különböző beállítása által. Rendkívüli fontosságú ennélfogva, hogy milyen forrásokból táplálkozik a lapok hírrovata. A közfelfogás irányítására így sokkal nagyobb hatása van egy kőnyomatosnak, mint a legtartalmasabb cikkekkel megrakott előkelő lapnak. Az országos lapok hírrovata, mint ismeretes, legnagyobbrészt a kőnyomatosokból táplálkozik; ezért van az, hogy majdnem minden lapban jórészt ugyanazokat a híreket találjuk szószerinti szövegezésben. Nem kell most már sokat gondolkoznunk, hogy megállapítsuk: mily nagy kötelessége minden jó katolikusnak, hogy támogassa az uj Magyar Kurírt, az egyetlen magyar katolikus kőnyomatost, amely életének mostani második évében máris mind erősebben hódítja a tért s minden nagy lap hírrovatában hova-tovább gyakrabban találkozunk a címével. Aki mutatóujját a közélet ütőerén tartja, az tudja, hogy a magyar társadalom lázas; láza, rendellenes állapota folyton fokozódik. A sajtó utján nyert szellemi táplálékok leginkább szintén izgatószerek, amelyek mesterségesen iparkodnak hangulatot kelteni a békés, nyugodalmas fejlődés intézményei ellen: legelsősorban a katolikus egyház ellen. És a „világ fiai okosabbak a világosság fiainál,“ sőt fürgébbek is. Minden kis falusi hír tőke az ő szemükben, amelyet saját céljukra kamatoztatnak, mert — mindenkor megelőzik a katolikus felfogás nyilvánulását. És ezt minden falunak katolikus intelligenciája megválthatná évenkint 2—3 levéllel, melyben a maga körében történt nevezetes eseményt pár sorban tudatja a Magyar Kurírral. Igaza van P. Buttykay Antalnak: a katolikus sajtónak ezer, meg ezer fölként tudósítója van az ország minden részében, és hozzájuk ismét sok ezer katolikus tanító csatlakozik; ha mindenik csak egy hírt küld egy évben gyorsan és hitelesen: a katolikus kőnyomatos boldogul s a Magyar Kurir éppen olyan nélkülözhetetlen forrása lesz az országos lapoknak, mint elődje volt a magyar közönségnek. Mivel pedig a nagy igazságokat nem lehet elégszer ismételni, ideigtat- juk bíbornok - főpásztorunk legutóbbi körleveléből a következő, idevonatkozó fejezetet: Katolikus közérdekeink érvényesülésének jelentékeny előmozdítója lehetne egy oly laptudósító, mely bármely, a katolikus közügyre vonatkozó, vagy más közérdekű eseményről az egész napi sajtót megbízhatóan, a valósághoz híven s a katolikus közügy Az „EGEK46 tárcája. Az álom. Margit tizennyolc éves volt. Szőke és kékszemű. Egész lényén valami különös báj ömlött el és szőke hajkoronája glóriaként árnyékolta szépen ívelt homlokát. A rokonok, ismerősök kényeztették, a fiatalemberek pedig körülrajongták, de őt hidegen hagyta a sok lángoló szív. Egy zúzmarás decemberi délután sűrűn hullott a hó és nagy lomha pelyheit pajkosan táncoltatta a hideg északi szél. A kandallóban vígan pattogott a tűz, barátságos meleget terjesztve a szobában. Az óra négyet ütött. Margit felnézett és csodálkozva látta, mint burko- lódzott fehér lepelbe az egész vidék. Amint így elgondolkozva nézett kifelé, tekintete egy nyúlánk, csinos fiatalemberre esett, aki az ablakra pillantott és tovább sietett. Nagy Józsi vasúti tiszt volt, aki Margi- tot akkor meglátta az ablaknál és eddig soha nem érzett szenvedély rabja lett. A mindenható szerelemé, mely nem ismeri az akadályt és szenvedést, hanem csak a boldogságot keresi, sőt látja mindenütt. így, ilyen érzésekkel járt most már ó is ezután naponta Bodrogköviék háza előtt, keresve a szép szőke tüneményt, melynek puszta látása is boldoggá tette. Vágyott arra, hogy megismerje Margitot; de erre nem is kellett sokáig várakoznia. Szilveszterkor egy bálban találkoztak először. Mikor kölcsönösen felismerték egymást, Margit hamvas arcán pír suhant át, Józsi szíve meg olyan bolondúl kalapált, hogy azt hitte, szalonkabátján át is mindenki meghallja. Józsi azután sokat táncolt a leánnyal. Reggel felé végződött a mulatság és Margit álmosan és fáradtan érkezett haza szülei és egy sereg imádó kíséretében. Mikor magukra maradtak, odaszólt édes anyjának: „Mama, nem vette észre, milyen feltűnően táncoltatott Nagy Józsi? — Ő az, aki olyan régen jár a házunk előtt.“ Bodrogköviné azt gondolta: ez az érdeklődés is múlandó a leánynál, mert még eddig senki nem hagyott mélyebb nyomot a lelkében. Csak annyit mondott közönyösen: „Olyan ő is, mint más fiatalember ... Igen jól illett ma neked az a rózsaszín ruha.“ — Ugyan, mama!... és Margit halkan nevetett. Nagy Józsi hamarosan meglátogatta Mar- gitéket. Szívesen fogadták és Margit különösen kedves volt hozzá. Egy alkalommal, uzsonna után, átmentek a tágas szalonba. Józsi kérésére Margit leült a zongorához és midőn vékony fehér újjai végigsiklottak az elefántcsont-billentyűkön s egy édes-bús melódiát énekelt hozzá, Józsi lehunyta a szemét és úgy élvezte azt a bűbájos éneket. Csak akkor ocsúdott fel merengéséből, mikor az utolsó akkordok is elhangzottak. Alig tudta kifejezni elragadtatását. — Igen,... ezt szeretem legjobban, szólt Margit és fölkelt a zongora mellől. Józsi mind gyakrabban látogatott el a házhoz, hol minden boldogságát megtalálta. Boldogan röppentek a napok két hosszú esztendőn át. Józsi mind jobban megszerette Margi-
