Eger - hetente kétszer, 1912
1912-08-03 / 62. szám
Előfizetési árak: Egész évre.. ~ 10 korona. Fél évre ____ 5 » N egyed évre -' 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények :— - = intézendők. : Kiadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912.-62. szám. ——= XXXV. ÉVFOLYAM. ===_ Szombat, augusztus 3. Az automobil-kérdés. Eger, 1912. aug. 2. A vasárnapi szomoru eset nálunk is előtérbe tolta az automobil-kérdést egy fiúcska hirtelen, erőszakos halála által. Horánszky Kálmán az áldozat, egy 15 éves gyermek, akinek törzsét Toppantotta össze a sok mázsa súlyú gépkocsi. De lehetett volna az áldozat / más is. Akárki. Es nem csak vasárnap, hanem akármelyik napon és akármelyik órában, amióta csak automobilok száguldoznak a mi öreg városunknak szűk és görbe utcáin . . . Mert ez a helyes kifejezés «száguldoznak.» Rohannak ész nélkül, hogy gyors voltukat igazolják; rohannak a legszűkebb utcákon és a legmerészebb, a legveszedelmesebb kanyarodóknál is, csak azért, hogy ügyességüket mutassák a soffőrök. Es így lesz a modern technika egyik legszebb vivmányából, az emberi ész alkotta áldásból — átok. Csodálkozva gondolunk vissza gyermekkorunk fantasztikus olvasmányára, a Jules Verne gőzházára, mely sínek nélkül, állati vonóerő nélkül megy. De a most futkosó gép sokkal tökéletesebb és sokkal Az „EGER“ tárcája. A gondolatkifejezés formái Samassa Józsefnél. (Irta és az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyesület július 23-diki díszközgyűlésén előadta Madarász Flóris dr., ciszterci r. fögimn. tanár.) A munkás képzelettel és érző szívvel megáldott ember nem nézheti közömbösen, minden lelki mozgalmasság nélkül a királyi sas szárnyalását. Ki volna a megmondhatója: hány emberben keltett már izgató vágyat, hogy vajha felemelkedve vele megűszhatná a levegő-óceán magasabb rétegeit s uj fogalmakat alkothatna magának térről, időről, gyorsaságról. És míg legtöbb lélekben csak ábrándokat termel, nem hevül-e sokban izzó szenvedéllyé a vágy: magunkévá tenni a sas szárnyait! Ám hogyha okosan számotvetve istenadta képességeinkkel, megnyugvással járunk itt a földszínén, ha a követés, a versenyzés vágyát nem is, de a gyönyörködés érzetét mindenesetre felkelti bengyorsabb, mint a világhírű iró agyában született automobil. Tökéletessége — tekintve, hogy mily rövid életű — csodával határos. Egy újjmozdításra irányt, vagy menetsebességet változtat. És ebben rejlik a jóoldala, az áldása; de ebben rejlik az átka is. Amit az istenadta emberi ész jónak, hasznosnak alkotott, azt rosszra használja föl és kártékonnyá, veszedelmessé teszi az emberi esztelenség; a vakmerő esz- telenség, mely újabb és jobb rekordokat akar csinálni, mely már az országúton sem elégszik meg a gyorsvonat sebességével. Ám jó. Nyílt utón, hol sem állat, sem ember nincs, repüljön az esztelen ember. Csak a saját testi épségét, esetleg életét kockáztatja! Városok népesebb utcáin azonban fékezze a mások legnagyobb földi kincsének, életének tisztelete. Ha pedig ez nem fékezi, a gépkocsiról szállítsa le az ilyen esztelen kormányost a törvény. Igen: törvény kell, automobil-törvény! Hiszen mit törődik az őrületes gyorsaságtól elkábult automobilos holmi szabályrendelettel, vagy pláne rendőrkapitányi rendelettel?! Semmit. Egri uünk az ég felhői között ringatódzó, még a nappal is szembe néző hatalmas szárnyasnak, az égbenyúló sziklabércek lakójának szemlélete. A fenség megdöbbentően felemelő érzését váltják ki bennünk a levegőben leirt hatalmas ívek, az ellentétes légáramlatokkal folytatott küzdelem, egy-egy villámgyors lecsapás s nyomában még gyorsabb felszökellés és a játszi keringések után, pihenésképen, kiterjesztett szárnyakkal való nyugalmas mozdulatlanság ott fenn, a saját birodalmában, oly magasságban, amilyet az ember léghajójával is alig érhetett el valaha büntetlenül. Elvonatkozva minden egyéb szép, felemelő gondolattól, amely szinte önként kínálkoznék most, csak azt kérdezem, vájjon nem gondos megfigyelésre méltók, nem vonzóan érdekesek, nem megragadóan szépek maguk a fenséges formák? És így van az ember, a szellemek világában is. Fel-felszárnyal előttünk egy, hogy magasabb régiókban járjon, közelebb az örök fényforráshoz. Bámuljuk merész röptét; eszméiből, melyeket pazar kezekkel hint szét, gazdagodik szellemünk; terjeszti közöttünk az élet tüzét, amelynek elterjesztésére mennyei esetek igazolják, hogy a gyors hajtásért napról-napra rójják ki a kihágási büntetéseket, de mikorra a végrehajtásra kerülne a sor, a soffőr már a tizedik városban veszélyezteti a gyalog, vagy kocsin járó polgárok testi épségét, sőt életét. A vasárnapi szerencsétlenségnél is a gyors hajtás volt az egyik fő baj (hogy lámpása nem volt és hogy nem adott jelt, arról nem is szólunk). Szemtanuk mondják, hogy a gépkocsi saját lendületéből az ut közepére pattant a szerencsétlenség megtörténte után. Pedig a vezető azt állítja, hogy erősen fékezett. Kedden délelőtt történt, (az nap, amelyiken a vasárnapi áldozatot temették,) hogy 10 óra tájban a vasúttól jövő egyik bér-autó a Líceum észak- nyugati sarkánál oly őrületes sebességgel kanyarodott be a Piac-utcába, hogy az automobil hátsó részét messze kilódította a centrifugális erő. Nem; igy nem mehet tovább a dolog. Ha az automobilosok kivételes lényeknek tekintik magukat, kivételes törvényeket kell hozni ellenük. Kivételest és statariális természetűt, amely nem engedi őket megszökni a büntetés elől. küldetése ösztönzi s a mi lelkünk hévül nála, felgyűl tőle — de mikor Isten különös ajándékának valljuk, egyúttal alázatosan bevalljuk, hogy az ő fényes utait járni s az eszmék magaslatait lakni nekünk nem adatott meg, mert az csak a kiválasztottak kiváltsága. — Ámde az emberi szellem legfenségesebb megnyilatkozásai is érzékelhető formákhoz vannak kötve: a beszéd formáihoz, amelyek mindenképen méltó köntösei akarnak lenni a beléjök foglalt nagy eszméknek. Az öltöztetésnek, az eszmék felruházásának e művészete elsősorban szépérzékünkre számít, gyönyörködtetni akar, igy akarván hajlandókká tenni bennünket az élénkbe adott igazságok megszívlelésére. Ha most már az ember, egy nagy szellem közelségébe akarván férkőzni, nem azt a módot választja, amelyet az ökörszem választott, mikor a sas hátán emelkedett a magasságba, hanem megmarad a formák vizsgálásánál, amelyekben a nagy gondolatok megkristályosodtak: talán könnyebb, de mindenesetre sok tanulsággal kecsegtető munkát végezhet, mert hiszen, irodalmi alkotásokról lévén szó, a tartalom és forma kapcsolata egyike a legfontosabb kérdéseknek.
