Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-27 / 60. szám
2 EGER. (60 sz.) 1912. julius 27. Napló (173. sz.) is, melynek egy egész oldalt kitevő cikkéből adjuk e pár sort: „Ebből az alkalomból, a király üdvözletével az élén, az egész ország Samassa József markáns és nemes profilja felé fordult. Mivelhogy benne a magyarság nemcsak egy főpapot ismert és talált, aki papi hivatását szigorúan és emelkedetten telje-íti, hanem: oly embert is, oly főpapot, aki mindig résztvett a magyar kultúra erősítésének munkájában. Aki beállt ugyan a politika sodrába, de ez sohase bírta udvari köröknek tetsző puha megalkuvásra. Nagy koncepciójú, önmagához és elveihez mindig következetes főpap Samassa József, aki, hogy ma nem ül az esztergomi primási székben: az ok itt, annak idején tüzbe vitt liberalizmusa. A régi Deák-politika utolsó mohikánja, aki többek közt, Tisza Kálmán korrumpálódott kormányrendszerével szemben az egyetlen volt, aki a klérus huszonhat püspöke közül vétót mondott. Mint Aranyos-Haróth követe, nyílt, bátor, makacs hirdetője volt egy gerinces, önállóságra törekvő politikának, s ettől, erős magyar érzésétől, később sem tért el soha, akár püspöki prédikációt tartott, pásztorlevelet irt, vagy cselekedett. Folyvást ez járt szeme előtt. Ez irányította, mint valóban utódját a kuruc- világ egri püspökének, Telkessy Istvánnak, aki hálaadó istentisztelet tartott, amikor a szövetkezett rendek Magyarország fejedelmévé választották Rákóczi Ferencet.“ A Pesti Hírlap Egerben járt „kiküldött tudósítója“ is hosszú cikket szentel Samassa Józsefnek (172. szám) és bár — tévedésből, vagy szándékosan — sötét keretbe állítja az ő egyéniségét, azt mégis elismeri, mert el kell ismernie, hogy: „ ... puritán, egyszerű életű, rigorózus világnézetű minden cselekedetében, aki, ha a hatalmat megszerezte, nem a testi és társadalmi luxus kimerítéséért élt vele. Lakásában még ma is plébánosi bútorait használja; ruházata nem különbözik bármelyik egyszerű papjának az uniformisától; óriási jövedelméből a maga egyéni céljaira nem fordított többet egy középmódű tisztviselő budgetjénél s miután volt mindene, és lehetett volna mindene, beérte azzal, hogy úgy éljen, mint az olyan ember, aki a korrupció által fejlesztett kapzsiságok és kényelmek felhasználását az emberi méltóság ellen való szégyennek ismeri... A táplálkozásában is évtizedek óta a legnagyobb mérséklet nyilvánul; egyszerűbben és kevesebb fényűzéssel közönséges polgári ember sem rendezheti be életét, úgy, hogy Samassa nem kompromittálta soha sem magát azzal, hogy a hatalom falánkká tette volna. Katonai szigorral vette az életet, fegyelmet vitt bele az életrendjébe, — de e tulajdonságain túl teljes erejével és abszolút kizárólagossággal törekedett arra, hogy a maga akaratát mindenben, amit szükségesnek ismert, érvényesítse ... Ez az egyetlen pontja jellemének, ahol sem megalkuvást, sem elnézést senkivel nem ismert. Lehetett volna hercegprímás, mint Simor halála után a legkomolyabb jelölt, de Pesten is, Bécsben is, Rómában is sokat felírtak a számlájára, amiért nem volt hajlandó a maga negyvennyolcából engedni. Ámha felfelé nem tudta nyakát meghajlítani, lefelé még kevésbbé engedett. Nem törődött azzal, hogy miként bírálják el intézkedéseit, sem azzal, hogy mi a véleménye róla akár egyeseknek, akár tömegeknek.“ Végül az Alkotmány-nak terjedelmes és meleghangú tárcájából közöljük ezt a részt, mely bepillantást enged az ősz főpap leikébe: „Nagy elődjeinek, a vértanúhalált halt Bul- dus püspöknek, a szentéletü Bánffy Lukácsnak, „vasfejü“ Ludányi Tamásnak, Kisdy Benedeknek, Telekessy Istvánnak, Eszterházynak, Pyr- kernek egy-egy szembetüuő jellemvonása él a mostani utódban. Lehet, nem környezi talán olyan általános népszerűség, mint amilyen értéke szerint megilletné, de ez azért van, mert a mai korszellem csak felületesen lát és csak az ilyen látszat szerint értékel. Igen sokan kicsinyek az igazán nagy szellemi magasságok és mélységek felmérésére; közönbösen haladnak el egy-egy kincses bánya mellett, melynek való értékéről igy fogalmuk sincs. Aztán meg szokatlan is manap a bátor szókimondás, melléktekintetek által nem enyhített, kemény, sokszor sújtó, de sohasem igazságtalan Ítélet, amikor a műveltség simaságának vajmi gyakran hazug örve alatt alakoskodik a világ, mikor a jellemek szélirány szerint lengő nádként hajladoznak idestova. Az egri érsek nagyságának egyik titka éppjn az az öntudatos, hosszú életén át hűen kisérő önállóság, nemes értelemben vett maga- fejüség, mely irtózik az utánzatoktól s mely minden cselekvésnek megadja egyénisége nemesitő jellegét. Metsző kritikáját szünös-szünte- len szembeszegzi a korszellem hibáinak, melyeket a legtöbb ember vagy közömbösen tűr, vagy mivel már azok gyomja közt nőtt fel, a megszokottság miatt alig is vesz észre. Ezért, leginkább ezért olyan egyéniség Samassa József, mint aki csak alaposabb ismerői lelkében gyújtja fel a mindjobban erősödő nagyrabecsülést, feláldozásig ragaszkodó szeretetet.“ Majd ezt mondja róla az élesszemű jellemző: „Sokan vélik ridegnek, zárkózottnak, pedig csak üres formaságok utjából tér ki, hogy színes, tartalmas szellemi életét annál bensőségesebben élhesse. A felületesen vizsgáló szemek mást mutató külseje mély és meleg érzéseket takar, a Flki kincsek gazdag-erü bányáját rejti. Ha édes anyját, vagy például Szmrecsányi Pált, egykori kedves titkárját, a korán elhunyt nagyváradi püspököt említi, a szerető emlékezetnek mindig újabb könnyel áldoz. íme, egy példája szive nemességének. Kicsi, de jellemző. A közelmúltban egyik régi hű cselédje tartotta ezüstmenyegzőjét. Nem elégedett meg a másféle örömszerzéssel, beteg ágyából könyek közt intézett régi hü emberéhez megrikatóan szép szavakat és elrendelte, hogy házi kápolnájában legyen az ezüstmenyegzős ünnepély. ... Sokkal egyenesebb lelkű, hogysem szeretete dédelgető legyen. Elismerő, kitüntető szava ritkán akad; azért, ha mégis akad, akkor annak mázsányi súlya van. Ha a kellemetlen igazságot is gyakran szemökbe mondja, azért nagyon-nagyon szereti papságát, az ő „kedves munkatársait“. Nagy tettek igazolják ezt az uralkodó érzelmét; de az is igaz, hogy a fegyelem jó rendjét jobban szereti, mint papjait. Éber gondja van rá, hogy megyéjében nagyobb ne legyen a kitüntetések szomja, mint az erényeké. ítélőképességét csak az nem csodálja, kinek nem volt alkalma annak megértéséig emelkedni.“ * . ... Ecce, Sacerdos Magnus !... A tanítók fizetés-rendezése. — A miniszter levele a tanítókhoz. — Tíz nappal ezelőtt, lapunk julius 17-iki számában, csaknem egész terjedelmében közöltük az Egri Főegyházmegyei Róm. Kát. Tanítóegyesület memorandumát, amelyet a nagykiter- jedésü egyházmegye kötelékébe tartozó öt vármegye (Heves, Borsod, Hajdú, Szabolcs és Jász-Nagykun-Szolnok) választó-kerületeinek országgyűlési képviselőihez intéztek az Egyesület kötelékébe tartozó tanítók, fizetési ügyüknek méltányos rendezése iránt. Az Egyesület vezetősége Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszternek, mint Eger város országgyűlési képviselőjének is el- küldötte ezt a memorandumot, amelyre a miniszter késedelem nélkül, világos és tiszta képet nyújtva szándékáról és a tanítóság iránt táplált jóindulatáról, válaszul a következő levelet intézte Venczell Ede főegyházmegyei tan- felügyelőhöz, mint az Egri Főegyházmegyei Róm. Kát. Tanítóegyesület elnökéhez: Budapesten, 1912. julius 21. Főtisztelendő Elnök Ur! Vettem az egri főegyházmegyei róm. kát. tanító-egyesület nevében hozzám intézett beadványát. Mindenkor azt az elvet vallottam, hogy a róm. kát. tanítók és egyáltalában a nem állami tanítók az államiakkal egyöntetű elbánásbanrészesíttesenek. Örömmel közölhetem, hogy ezt az elvet a fizetésrendezéssel foglalkozó tárgyalások során is iparkodtam keresztül vezetni. Az az elenyésző csekély különbség, mely ezentúl is fennmarad az állami és nem állami tanítók között, számbavehető eltérést nem jelent. Családi pótlékot, mely kizárólag az állami tisztviselők részére létesít tetett, természetesen nem biztosíthattam a nem állami tanítók részére, de ezen a téren is igyekszem a disparitást eltüntetni az által, hogy a nem állami tanítókat e téren drágasági segély engedélyezésével fogom kárpótolni. Meggyőződésem, hogy a fentvázolt fizetésrendezés olyan alapot teremt, mely a tanítóság anyagi helyzetének az állam mindenkori teherviselő képességéhez mért fokozatos javítására alkalmas. Abban a reményben, bogy a róm. kát. tanítók ezekből az eredményekből megnyugvást merítenek a jövőre nézve is, kérem őket, viseltessenek bizalommal jóindulatú gondoskodásom iránt, mellyel anyagi helyzetük javítását előmozdítani törekszem. Kitűnő tisztelettel Zichy. Országos jelentőségű ez a levél. Mert mig egyrészről Írásbeli bizonyítéka annak, hogy a magyar kultusz-kormány komolyan foglalkozik a tanítói kar fizetésének gyökeres és a jogos kivánalmaknak megfelelő rendezésével, addig másrészről eloszlatja azokat az aggodalmakat, amelyek — érthető okokból — azoknak a bizonyos „kiszivárgó hírednek nyomaiban sarjadtak a tanítóság lelkében, amely „kiszivárgó hírek“-nek soha sincsen gazdájuk, arra azonban alkalmasak, hogy megtévesszék az embereket és nyugtalanítsák a kedélyeket. Ámde nem a befolyásolható hangulat a fontos. A tanítók fizetése annyira csekély és annyira megérett a rendezésre, hogy minden jogos kívánságaikat méltányolni kell. Hogy itt-ott ellentétesek is ezek a kívánságok: egy okkal több arra, hogy a tanítók javadalmazásának ügye elodázhatatlan legyen. Ezt érzi és tudja mindenki. És hogy az ő érdekük több mint osztály-érdek, sőt— az iskola lévén letéteményese a jövő társadal-