Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-17 / 57. szám
2 EGER. (57. sz.) 1912. julius 17. nyes munkájától függ szivünk legdrágább kincsének, édes gyermekeinknek jövő boldogulása. Arra azonban nem jöttünk rá, hogy amidőn az iskolát úgy értékeljük, hogy annak munkája termeli az újabb nemzedékek életrevalóságát, világnézletét, és ezáltal a lelki készségét a közért, az egészért, a nemzetért való munkára: — ugyanakkor arra is gondoljunk, hogy az iskola lelke, a tanító, — akinek lelkiismeretes odaadó munkájától függ az iskola jósága, a nevelés és tanítás intenzív eredménye, — milyen viszonyok között, milyen idealizmussal végzi kötelességeit nem is csupán az iskolában, hanem azon kívül is, hogy igazi tanítója, oktatója legyen a népnek, amelynek szociális boldogulásáért tud is és akar is dolgozni? Hát bizony a tanítóság viszonyai mostohák; idealizmusa szárnyaszegett! Vergődik, küzd a feje fölött összecsapódó anyagi gondokkal és amikor veritékes munkájával a társadalom minden tagjának boldogulásán fáradozik, neki jut a legszomorubb sors, a legkeserübb kenyér!... És ezt nem a társadalom vette észre, hanem maga a tanítóság panaszolja, immár — évek óta ! . . . Egy memorandumot volt alkalmunk olvasni, melyet az „Egri Főegyházmegyei Rom. Katói. Tani óegyesület“ nevében és megbízásából az egyesület vezetősége küldött szét a nagy- kiterjedésű egyházmegye kötelékébe tartozó vármegyék választó-kerületeinek országgyűlési képviselőihez. Heves, Borsod, Hajdú, Szabolcs, Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegyék róm. kától, tanítói, tehát az ország egyik színmagyar vidékének 1000 szavazó polgára, ugyanannyi intelligens magyar család fentartói, fordulnak az öt vármegyét képviselő törvényhozók mindegyikéhez — támogatásért. „A tanítóságnak — fejtegeti a memorandum — cseppet sem túlzott, sőt minden oldalról méltányosnak elismert kívánsága, hogy a törvényhozás őket a XI., X. és IX. fizetési osztályba ossza be az összes szolgálati évek beszámításának alapján. Egyszerű, világos kívánság, melynek teljesítése tagadhatatlanúl nagyobb megterheltétést fog okozni az állam háztartásában; de semmi esetre sem olyan, amely az ügy nagy fontosságával nem állana arányban, s főképen, amely továbbra is elodázható volna. A magyar tanítóság megzavart békéjét, nyugalmát és összetört munkakedvét semmi más helyre nem állítja, csak ez a törvény. Ezen a rendelkezésen a legkisebb csorba, a legcsekélyebb módosítás benne hagyja a tanítóság lelkében azt a fullánkot, amelyet egyfelől az óriási drágaság okozta nyomor, másfelől a tanítóknak a hasonló képességű más tisztviselőktől való megkülönböztetése hagyott a tanítóvilág bensőjében.“ A memorandum rámutat azokra a kultuszminisztériumból szállongó hírekre, s a pénzügy- miniszter nyilatkozatára, melyek szerint az a legmagasabb fizetés, amelyet az állami tanítók az új fizetési tervezet alapján elérhetnek, 200 koronával kevesebb, mint a IX. fizetési osztályban élvezhető összeg. A nem állami tanítók meg ismét 200 koronával kisebb összegig emelkedhetnek föl, mint az állami tanítók. Azonkívül a 19-ik szolgálati év után a 40-ikig, az állami tanítók és a tisztviselők 4 évenkint, a nem állami tanítók pedig már 5 évenkint léphetnek feljebb a fizetésben. És akkor, amikor ez a 40 év alatt egyenkint ezreket kitevő különbség megmaradna az állami és nem állami tanítók fizetésében, akkor ennek tetejébe helyezik azt a piramidális igazságtalanságot, hogy az állami tanítók megkapják a 2, 4, 6 száz korona családi pótlékot, ellenben a nem állami tanitók, — tehát 25 ezer ember, — osztályrészül kapnak 2 millió korona — „segélyt!“ Mindez pedig azt jelenti, hogy az új törvény életbeléptetése után, ugyanegy városban működő, teljesen egy idős állami és nem állami tanító fizetése között 5—6 száz korona lesz a különbség. De lehet 800 korona is, a nem államiak kárára, kivált ha igaznak bizonyul a kultuszminisztériumból kiröppent az a hír, hogy a szolgálati éveket csak 1893-tól számítják be, amikor egy 19 éves tanító ugyanannyi fizetést kapna, mint egy 30, 35, vagy éppen 40 éves; s amikor a tanítóságnak egy igen tekintélyes számú része a tövényben biztosított fizetés maximumát soha el nem érheti, sőt meg sem közelítheti, mert arra már nem lesz ideje. Ezután így folytatja tovább a memorandum: „Mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megmondhassuk, hány milliót takarítana meg ezzel a fizetésrendezéssel a törvényhozás az ország javára, s a legszegényebb szellemi munkások, a tanítók kárára, de azt jól tudjuk, hogy milyen lelkiállapotba juttatná az a tanítóságot és látjuk azt a mérhetetlen szellemi és erköcsi kárt, amelyet az a magyar népoktatásügyben, a nép értelmi és erkölcsi világában okozna. Mi meg vagyunk arról győződve, s erre — mint a tanítóság élén álló egyének — kötelességszerűen felhívjuk a törvényhozás figyelmét, hogy a megtakarított pénz a magyar nemzeti kultúrára származható kárt pótolni nem fogja. A Képviselő úr, mint a törvényhozás részese, magasabb helyről mélyebben belát a nemzeti élet szálai, rétegei közé, az ország többi polgárainál. Éppen azért nem kell fejtegetnünk előtte a tanítói hivatás fontosságát. Csupán érintően említjük föl, hogy az iskola tulajdonképen való célján kívül, az állami élet minden nagyobb kérdésének megoldásánál döntő befolyással szerepel az elemi iskola. A hadsereg modern fölszerelése csak egy része a kitűnő véderőnek; a másikat, a legénység intelligenciáját, s a jellem értékeit, amilyen a hazaszeretet, bátorság, fegyelmezettség, — a népiskola adja. A választói joghoz az egyetlen megbízható cenzust, az értelmi színvonalat a népiskolától kapjuk. A nemzetiségi kérdésnek kedvező megoldásában a ma- gyarúl beszélni, olvasni, írni tanító, a magyarság iránt rokonszenvet ébresztő népiskoláé az oroszlánrész. Hogy a sajtó és az irodalom, amely az egész országot át, meg átszövi és terjeszti a művelődést, képes legyen nagy feladatát teljesíteni, ehhez a népiskola olvasástanítása a conditio, sine qua non. Vegyük el a népiskola hatását a nemzet életéből, s a sajtó egyszerre tehetetlen, mozdulatlan erővé válik. Az ipar és kereskedelem egy lépést, egy mozdulatot nem tehetnének a népiskolától nyújtott ismeretek nélkül. Mindezekből pedig az is következik, hogy a népiskola fejlődésével fejlődnek az említett állami ügyek is.“ Azután így folytatja: „A magyar tanítóság előtt a sok kérés, mellőztetés, a megélhetéssel való küzködés között egy új perspektíva nyílt meg, egy tudat ébredt föl, amely némelyeknél már régen megvolt, de a nagy többségnél szunnyadóit. Ez a tudat, hogy a tanító lehet a népnek szellemi vezetője, amikor ő irányítja a nép gondolkodását, hangulatát, érzéseit és akaratát. Ezt mi, mint tényt, mint tapasztalatunkat említjük föl, de egyszersmind kötelességszerűen rámutatunk a Képviselő úr előtt arra a várható következményre is, hogyha a tanítóság ezt az öntudatra ébredt hatalmas erőt érvényesíteni fogja, annak lehetnek igen üdvös eredményei is, de származhatnak belőle vészes következmények is nemzeti életünkre. Ha a tanítóság lelkét a hazaszeretet, vallásosság, idealizmus, az igazság fenségének, legyőzhetetlenségének tudata s a sorsával való megelégedés érzése hatja át, akkor az erkölcsi reáhatás a népre bizonyára áldásos lesz; ha ellenben a tanítóság szíve megtelik az elégedetlenség, keserűség, kétségbeesés érzelmeivel, kivész belőle az igazság erejében való hit: akkor ezek az indulatok megfertőzik azt a forrást, ahonnan kapja maga a nép is és kapják gyermekei is egyéniségük erkölcsi alapját, a jellemfejlődés lelki táplálékát. Mi kötelességszerűen lelhívjuk a törvényhozás figyelmét arra a végzetessé válható következményre : ha az öntudatra ébredt tanítóság leikéről a keserűség, a vele szemben gyakorolt igazságtalanság és kivált az élet nyomorúságaival való küzködés, letépi az idealizmus szárnyait s abba az irányba tereli őket, amely felé az igazság fenségében csalódott lelkek szoktak tévedni.“ Végül a memorandum aláírói kérik a képviselőket, hogy az országgyűlési tárgyalásnál, sőt már előzőén is hassanak oda, hogy az ösz- szes tanítók valamennyi szolgálati évük beszámításával minden legcsekélyebb módosítás, változtatás nélkül beosztassanak a XL, X. és IX. fizetési osztályba s a nem állami tanítóság is egyenlően részesüljön a családi pótlékban, megjegyezvén, hogy a korpótlékot a tanítóság szerzett jognak tekinti. * A tanítók szózata, amint látjuk, nem alázatos instancia, hanem szókimondó, bátor (talán kissé erős is!) föltárása a helyzetnek és a jogos kívánságoknak. És az eredmény ? Azt hisszük, nem fog elmaradui! HÍREK. Eger, 1912. julius 16-án. Tájékoztató. Julius 20. A hevesvárm. jegyzők gyűlése Egerben. „ 20. Eger város közgyűlése. „ 20. Katonai utóállítás Hatvanban. „ 22. Országos vásár Verpeléten. „ 26. Szt. Anna-buesú. „ 29. Országos vásár Apcon. Aug. 3. A Polg. Lövésztársulat nyári mulatsága. „ 4. Országos vásár Tiszanánán. „ 5. Hónapos állatvásár Egerben. „ 5. A hatvani főszolgabíró tárgyalási napja Apezon. „ 5—6. Országos vásár Pásztón. „ 7. A tiszafüredi főszolgabíró tárgyalási napja Tiszaszőllősön. „ 8—9. Országos vásár Tiszafüreden. „ 12. A közigazgatási bizottság ülése. „ 12. A pétervásárai főszolgabíró tárgyalási napja Kecskén. „ 18. A gyöngyösi főszolgabíró tárgyalási napja Gyöngyöspüspökiben. „ 15. Nagyboldogasszony. Kinevezés. A bíbornok-érsek Gyürky Hilár egri káplánt az egri állami önálló gazdasági népiskola hitoktatójává nevezte ki. Személyi hir. Kállay Zoltán dr. valóságos belső titkos tanácsos, Hevesvármegye főispánja négy heti tartózkodásra Marienbádba utazott. A Szent Dónát-bucsu vasárnap reggel volt. A főszékesegyházból kiinduló körmenetet Párvy Antal prépost-kanonok, plébános vezette a Dó- nát-tetőn levő kereszthez. A Kát. Legényegylet nyári mulatsága, vasárnap igen népes volt Felsőtárkányon. Ebéd- utántól majdnem az esti órákig folyton érkeztek a fogatok s négy óra tájbau már táncba fogott a fiatalság a tóparti tisztáson. A kedélyes mulatság esti 9—10 óráig tartott. A nemzetközi eucharisztikus kongresszusra vonatkozó bejelentési határidőt az Országos Katolikus Szövetség, mint a magyar csoport l középponti bizottsága, augusztus hó 5-ig meg
