Eger - hetente kétszer, 1912
1912-07-13 / 56. szám
Előfizetési árak: Egész évre ___10 korona. F él évre ~ .... 5 » Negyed évre _ 2'60 » Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség: Lyceum, 26-ik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények =• intézendők. ---..- ■ K iadóhivatal: Lyceumi nyomda, hová az előfizetések és hirdetések küldendők HETENKINT SZERDÁN ÉS SZOMBATON MEGJELENŐ POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. 1912. — 56. szám. XXXV. ÉVFOLYAM. Szombat, julius 13. kiismerték és ismerik, síkra szállnak az illető érdekében, mert tudják, hogy érdemes a támogatásra. Mondanunk sem kell, hogy a protekciónak ez a faja eszményi tisztaságú és egyáltalán nem kárhoztatandó. Egyrészről ugyanis méltányos és igazságos, hogy akik komolyan dolgoztak és küzdöttek (sokszor tömérdek és irtózatos nehézségekkel állván szemben) valamely magasztos cél érdekében, azok inkább, és könnyebben boldoguljanak, mint akik kellő komolyság nélkül fogják fel az életet és hivatásukat. Azután meg: nem csupán a támogatásra szoruló komolyabb elemek érdeke az, hogy érvényesülni tudjanak, de érdeke az elveknek, melyeket hirdetnek, érdeke az intézményeknek, melyeket szolgálnak, érdeke a hazának, melyért dolgozni tudnak is, akarnak is; érdeke végül az egész emberiségnek, melynek fejlődésére, haladására nem mindegy: kiktől kapja az irányító eszméket, vagy kik követnek kitartva egy-egy vezérlő gondolatot. A protekcióra, az ideális értelemben vett protekcióra, tehát föltétlenül szükség van. Más szóval: az olyan támogatás, mely valakit abba a pozícióba igyekszik följuttatni, melyet az illető vágyai, képességei révén elérhet és megérdemel —• nemcsak jogosult, hanem kötelességszerü is. Míg azonban az oly protezsálás, mely az igaz érdemek felismeréséből s a szunnyadozó energiák nagyságának helyes megítéléséből, fölhasználásának nemes vágyából fakad: aránylag ritkán jelentkezik; — annál gyakoribb tünet, hogy valakit oly momentumok miatt, oly okok következtében támogatnak, melyeknek az egyéni kiválósághoz vajmi kevés, vagy éppen semmi közük nincs. Sőt sokszor épp’ azért kell protezsálni egyeseket, mert — semmi kiválóságuk, semmi érdemük nincs. Igaz, hogy az ilyen ember nagyon rászorul a támogatásra, de elvitázhatatlan az is, hogy az istápolás nála nem helyénvaló. Az ugyanis soha sem nyereség, ha értéktelen ember jut feljebb-feljebb; míg a veszteség annál nagyobb, minél több és minél kiválóbb ember marad el mellette. Súlyosbítja a bűnt (mert bizony ez — bűn!), hogy az alant maradottak elvesztik a kedvüket, a reményüket, az ideálizmusukat; gépekké válnak. Hányszor és hányszor maradt félbe így egy-egy merésznek induló pálya és roppant meg derékban egy-egy szépnek, tartalmasnak, munkásnak ígérkező jövő?! Végtelenül szomorú, hogy e «májusi fagy» leginkább a színmagyarság és a katolikusok közül szedi az áldozatait. Nézzük csak a nemzetiségeket! Irtózatos erővel fognak össze, a legnagyobb anyagi és erkölcsi támogatásban részesítik nem csupán a közepes tehetségű- eket, hanem a gyöngéket, sőt az igen gyöngéket is. Mert az ö vérük! Tekintsük általában a más vallásúakat: Protekció. Nehezen akad szó, melyet napjainkban többször mondanának ki, mint a címül választott fogalomjelzőt. Halljuk itt is, ott is; olvassuk igen gyakran. Beszélünk és írunk róla; elmélkedünk rajta. Szóval: érezzük, hogy van, hogy hat és mérlegeljük jó és rossz oldalait, áldásos és káros tulajdonságait. Már maga a puszta tény, hogy a kérdés iránt ennyire érdeklődünk, nyilvánvalóvá teszi, hogy a magasabbrendű, a kulturélet minden jelenségébe mily szorosan belekapcsolódik ez a tünet. A protekció épp’ ugv beletartozik a mi korunk rajzába, mint például a kliens-intézmény a római világnak, vagy a hűbériség a középkor századainak jellegzetességei közé! Ez persze nem azt jelenti, hogy a protekció valami újkori, vagy legujabb- kori alakulás, de azt joggal mondhatjuk : soha olyan gyakran és olyan rendszeresen nem jelentkezett ez a tünet, mint napjainkban. A dolog igen érthető. Korunkban «sok az eszkimó és kevés a fóka» A legtöbb pályán túltermelés van s ennek következményeképen még az igazán hivatottaknak is nehéz dolog — zöld ágra vergődni. Elértünk ahhoz a ponthoz, ahol a protekciónak szükségképen bele kell kapcsolódnia az események láncolatába. Azok t. i., akik a valóban hívatottakat Az „EGER46 tárcája. Hazafelé. Búcsút intettünk a hegyi pataknak,... A kéklő bércek messze elmaradtak. Eltűnt szemünk elől a büszke Tátra; A végtelennek látszó fenyves elfogyott. Kémlő tekintetünk a távolt járta, S éreztük, hogy lelkünk felét feledtük ott... Nemecsek Aurél. A görény. — Mit pattogsz már megint? Az egész utca tele van a hangoddal. Hire megy, hogy milyen nyelves menyecske vagy! — Hogyne lármáznék, apám uram ? Nézze; oda egy csirke! Éppen a legszebb! Olyan kis kakas volt, legélesebben tudott kukorékolni mindegyik közt. . . Aztán ma reggel már se híre, se hamva! Tegnap is elveszett egy; ma is. ... Hiszen csak megtudjam, ki lopkodja! ?.. így pattogott Harcsa, a fiatal asszony, és öklével fenyegetődzött a szomszéd felé. Bizonyosan azokat gyanúsította. Mert igaz, mikor tegnap reggel hasonlóképen lármázott, a szomszéd átlesett a palánkon; még meg is kérdezte, miért haragszik ? Mikor megmondta neki, hogy csirke veszett el, olyan gúnyosan mondta: na, egy rongyos csirkéért nem érdemes ilyen lármát csapni ... De csak megtudja: ki a tolvaj, — majd lesz annak! — Légy békében, lelkem, szólt az após, — bizonyosan görény volt. — De lehet, hogy kétlábú. — No, csak hallgass! Nézd meg jól az ólajtót, ott lehet a zárd be jól, majd meglátod, nem el töo^Vcsirke! — Mivel zárjam be? Madzaggal kössem be? Lakatom nincs. — No, majd hozok én mindjárt egy lakatot, csak ne mérgelődjél. Az „apám uram“ csakugyan még aznap hozott egy lakatot és Marcsa este belakatolta a csirkeólat; egyúttal szorgalmasan megvizsgálta körös-körűi, hol bújhatna be a görény ? Mindent rendben talált. Négylábú ugyan be nem mehet oda; kétlábú ellen pedig teljes biztonságot nyújt a lakat. Megnyugodva ment aludni. De csodák csodája, mi történt az éjszaka! A lakatnak sem volt baja, az ól körül is minden rendben volt, — de egy babos tyúknak nyomaveszett. Pedig emlékszik, hogy este még így hessegette: Be-be babos!... Most meg már nincs! Eákezdte Marcsa a tegnapi nótát, de még erőteljesebb torokkal, még cifrább mondásokkal és fenyegetőbb öklökkel. A két szomszédasszony
